Délmagyarország, 2000. augusztus (90. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

SZOMBAT, 2000. AUG. 19. EGÉSZSÉGÜNK 9 Rózsa Sándor, a szegedi társaság feje: rablógyilkosságért, rablásokért és lopásokért életfogytiglani börtönre ítélve Veszelka Imre, Rózsa Sándor egyik főembere: rablógyilkosságért, rablásokért és lopásokért 15 évi börtönre Ítélve Lázár Mihály rablásokért, lopásokért 12 évi börtönre ítélve Schwáb Hermen József, egykori szegedi ékszerész, Rózsa Sándor orgazdája, lopások és orgazdaság miatt 10 évi börtönre ítélve Kecskés Istenes Gergely a kecskeméti bandából, rablásokért, lopásokért 10 évre ítélve. (Fotók Móra Ferenc Múzeum Történeti Osztály) A Móra Ferenc Múzeum történeti osztálya 44 betyárfényképet öriz az 1870-es évek elejéről. A fotográfiák annak a persorozatnak az idején készültek, amelyet 1869 és 1873 között több száz betyárgyanús ember ellen indítottak a szegedi várban. A fényképek eredetét Fári Irén történész-muzeológus, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa dolgozta fel a múzeum évkönyve Történeti tanulmányok sorozatában. Különös fényképsorozat került ki az 1870-es évek elején Letzter Lázár szegedi fényképész műhelyéből. Negyvennégy betyár portréja, posztókabátos vagy subás, alföldies-vidékiesen öltözött, erős tekintetű férfiaké, néhányuk büszke pózt vág, legtöbbjükön látszik, hogy először találkozhattak fényképezőgéppel. Betyárok. akiket rablógyilkosságért. rablásért, lopásért ítélt el 10 év és életfogytiglan közötti időre az akkori bíróság. A fényképek ama nagyszabású persorozat anyagához kapcsolódhattak, amely 1869 és 1873 között az alföldi betyárvilág megszüntetésére és a közbiztonság helyreállítására volt hivatott, többek között Szegeden 44 fénykép a szegedi Ráday-perek idejéből A betyárvilág felszámolása Az országgyűlés nem sokkal a kiegyezés után, 1868-ban törvénycikket fogadott el, amely lehetővé tette, hogy a közbiztonság érdekében a belügyminiszter rendőri jogkörrel felruházott királyi biztost küldjön az Alföldre. A körülmények indokolttá tették a beavatkozást: az aszály és a nélkülözés újra felélesztették a régi betyárvilágot, nagyszámú kétes múltú férfi bujkált szerte az Alföldön, mindennaposak voltak a rablások, betörések, gyilkosságok. A királyi biztosi tisztségben gróf Ráday Gedeon (a szabadságharc egykori tisztje) 1869-ben érkezett Szegedre, az akkor még álló várban rendezkedett be és azonnal nekifogott a tisztogatásnak. A későbbi múzeumigazgató, Szeged történetírója, Reizner János (ekkoriban, 1871-ben kapott ügyvédi oklevelet, majd 1872-től a város aljegyzőjévé választották), fgy emlékezik vissza: „A királyi biztos egy nagy vidék összes gyanús egyéneit, rovott múltú embereit, orgazdáit mind összefogatta s azokat a szegedi várba, annak „Zwinger" nevű részébe szállította, hol a világtól teljesen elszigetelve voltaké Nem volt oda senkinek bejárata és senki sem tudta, hogy mi történik odabent a sok letartóztatottal." Reizner szerint a foglyok száma néha az ezret is meghaladta. Sokan évek során át vizsgálati rabságban maradtak, vagy nem élték túl a nem éppen jogszerű fogva tartást. Ezek az évek a betyárvilág drákói szigorú, ám végleges felszámolásának évei voltak. Eddigre a betyárság társadalmi „státusa" is megváltozott. Korábban, bár a nép jól meg tudta különböztetni a közönséges zsiványokat, útonállókat, házásó, lókötő, kapcabetyárokat az ún. futóbetyároktól, akik azért rejtőztek, csavarogtak, mert a hatóság által körözött személyek, például katonaszökevények voltak, mégis együttműködött minden betyárral: dalokat, balladákat költött róluk. Nyílt szembenállásuk az idegen hatalommal a nép szabadságvágyát testesítette meg. Még a pandúrok sem mindig vették komolyan a betyárüldözést, s ha igen, akkor is csak a vármegye határáig tartott megbízatásuk. A balladai határcsárda, amelynek ivójában a betyár biztonságban van a szomszéd vármegye pandúrjaitól, nem a képzelet szülötte; s az sem véletlen, hogy Ráday Gedeon mindjárt felszámolta e határcsárdákat. A kiegyezés után egyéb is megváltozott: a politikai viszonyok rendeződtek, a társadalom a békére és a biztonságra vágyott, és - mivel a közbiztonság nem javult - a betyárokat egyre inkább az egyszerű bűnözők közé sorolták. Igaz, közülük egyesekről még évek múlva is legendák keringtek, s a betyártörténetekkel megjelenő ponyváknak és újságoknak köszönhetően a század elejére már a nemzeti romantika részévé váltak. Reizner János, aki maga Bajdor János védőügyvédjeként részt vett a szegedi perekben, így emlékezett a betyárra: „Bajdort kora és a puszták népe úgy ismerte, mint egy hőst, telve nemes irányokkal. Bomlott utána az asszony nép, pedig voltaképp a betyárok közt is a legaljasabb volt, ki képes volt kenyeres czimboráját galádul elföldelni, és az ágról szakadt szegény özvegynek libáját ellopni. De a poézis romantikus hőssé avatta." Letzter mester fényképei is ezt a romantikát segítették elő, bár valószínűleg más célra szánták őket. A fotográfiák eredetileg a királyi biztos megrendelésére készülhettek. Erre utal az a tény, hogy a sorozat képeit egyszerre vették fel, vélhetőleg a szegedi vár udvarán. ahová hívatlanul aligha juthatott be a fényképész. A sok száz elítélt közül a képeken a leghírhedtebb betyárok szerepelnek, ami arra utal, hogy Rádaynak propagandacéljai lehettek a fotókkal. (Letzter egyúttal műtermében lefotózta az Aradról érkezett bíróság tagjait is; e fotók is megtalálhatóak a Móra Ferenc Múzeumban.) Ma már nem tudni pontosan, mi célból fényképezték le a betyárokat. Letzter feltehetőleg már a per idején albumokba rendezve kereskedett a képekkel, abban az időben ugyanis az újságok még nem rendelkeztek megfelelő technikával a fotók közlésére. Későbbről, 1906ból viszont - töredékesen fennmaradt egy ponyva, amely a betyárokról szóló történetek mellett 44-et megjelentetett Letzter fotói közül. (Betyárponyvákat és -legendákat korábban is adtak ki Szegeden.) A persorozat nagy érdeklődést keltett Szegeden. Igaz, a város lakói csak kezdetben tüntettek fáklyás felvonulással a királyi biztos mellett - a procedúra elhúzódása sem a jogaiban korlátozott városvezetésnek, sem a szegedi polgároknak nem tetszett már. Fári Irén a korabeli szegedi lapot idézve jegyzi meg, hogy „a helyi újság keserűen vette tudomásul a szegedi vár elhíresülését. Több vármegyényi bűnhalmazt kapcsoltak össze Szeged nevével, a korabeli sajtó a tárgyalásokról Szeged vidéki bűnkrónika néven tudósított, jóllehet a fogva tartottak egy fél országrésznyi területről kerültek Szegedre." A perben három év után hozták az első ítéleteket. A bírák területi alapon keresték a betyárok közötti kapcsolatokat, s ily módon három nagyobb csoportot tártak fel: a bácskai társaságot 1872 júliusában, a kecskeméti bandát az év szeptemberében, Rózsa Sándort és szegedi társait pedig decemberben ítélték el a szegedi várban. A perekről a Szegedi Híradó rendszeresen tudósított. A tárgyalásokat felfokozott érdeklődés kísérte. A vár déli kapujára függesztették ki a nyilvános tárgyalások menetét és az ítéleteket. 1870 novemberében új tárgyalótermet kellett berendezni. Ezt a részt - a déli kaputól balra az első épület - kerítéssel választották el a vár többi részétől. A tárgyalásokra a belépti jegyeket a kir. biztosi irodában (Kálvária utca, Felmayer-ház) és Halász Bálint deleg. jegyzőnél lehetett igényelni. Az érdeklődés azonban nem mindig ugyanazt a hatást váltotta ki: a lap tanúsága szerint Rózsa Sándor például csalódást keltett a zsúfolt terem előtt, hiszen a vékony, halk szavú ember nem felelt meg annak az imázsnak, amit a szabadságharcban vállalt szerepe, netán a félegyházi sínfelszedés nyomán kialakult róla. Letzter fényképész fotográfiáinak értékét növeli, hogy a szegedi betyárperek iratai Aradra szállításuk után elvesztek. Ennek oka feltehetőleg az lehetett, hogy a rendkívüli feladat rendkívüli módszereket követelt, amelyek nem mindig voltak jogszerűek. Soka bírálták, főként ellenzéki oldalról Ráday működését. Az eredmény azonban jól érzékelhető volt: a betyárok börtönben ültek, és sem a társadalom, sem a hatóság nem kívánta tovább bolygatni a témát. A bűnözésben is, a bűnüldözésben is új szakasz kezdődött. Az Alföldön bujkáló betyárok helyett megjelent a városi bűnözés. Másfelől pedig „a közrendészet területén a modernitás megkövetelte a vármegyei pandúrság helyett az országos, központilag irányított és felszerelt csendőrség felállítását. Az 1880-as évek elején megszervezett új közbiztonsági szervezet a polgári viszonyok kifejezője lett. E fájdalmas átalakulási folyamat egyedülálló tárgyi emléke a szegedi múzeumban őrzött fényképsorozat - zárja tanulmányát Fári Irén, a betyárképeket feldolgozó történész-muzeológus. Panek Sándor Királydráma született Mórahalmon Sík Sándor: István király című művét amatör színjátszók adják elö Mórahalmon. (Fotó: Miskolczi Róbert) Hatvankét év után augusztus 20-án Mórahalmon újra előadják Sík Sándor: István király című drámáját. Bár a teljesen amatör társulat csak erre az alkalomra állt össze, mégis bíznak a folytatásban. Augusztus 20-án 18 órakor a mórahalmi sportcsarnokban műkedvelő színjátszókból álló társulat adja elő Sík Sándor: István király című drámáját. A darab 1038. augusztus 14-én játszódik. István halála előtti napon; fő témája a trónutódlás kritikus problémája, amely során eldőlt, hogy a fiatal magyar állam István művét folytatva csatlakozik-e a keresztény Nyugathoz vagy a pogány hagyományokhoz visszatérve szembefordul vele. A társulat választása nem véletlenül esett erre a darabra, hiszen 1938. augusztus 20-án Keczeli Dezsőnek köszönhetően egyszer már előadták a drámát Mórahalmon. 1998-ban Magyar Istvánné felkutatta a 1938-as előadás részleteit és a még élő szereplőket. A 1998-as Mórahalmi Kalendáriumban írt is egy cikket Keczeli Dezsőről és az általa létrehozott előadásról, írását a következő szavakkal fejezte be: „Közeledik a kétezredik év, államalapításunk ezredik évfordulója. Csoda lenne, ha az a közel hatvan éves színjátszás újraéledne! És Szent István királyi drámáját a keresztény államért ismét Mórahalom népe előtt játszanák a mai fiatalok. Meg kellene próbálni! A színdarab a kezünkben van." Felhívása sikeres volt. hiszen 62 év után újraéled a színjátszás Mórahalmon, bár egyenlőre csak egyszeri alkalommal lépnek fel, de bíznak benne, hogy a kezdeményezésnek lesz folytatása. A két felvonásos darab két órás átdolgozott változatát Dálnoky Zsóka rendezi, a jelmezeket és a díszleteket önerőből teremtették elő. Szereplők: István király - Lázár János, Gizella királyné - Vaszkó Elekné, Ilona, Imre herceg özvegye - Zemankó Gyöngyi, Vazul herceg - Bencsura Péter, Gyöngy, Vazul felesége - Ördög Nóra, Orseoló Péter - Kispéter Zsolt, Aba Sámuel - Sisler István. Buda. udvari ember - Salamon László, Öreg regős - Salamon László, Sebős, Buda fia - Bali Máté, Szalók úr - Vaszkó Elek, Gellért püspök - Kois János, Anasztáz érsek - Kois János, Bonyha úr - Kecskés Gergely, Palotaőrség hadnagya - Kecskés Gergely, Pázmány lovag Ótott K. Zoltán, Bajna, Gyöngy tisztje - Ördög Géza, Pósa, Vazul hadnagya - Ördög Géza, Csanád ispán - Berta Gyula, Gotthard lovag - Berta Gyula. Bóka Gábor