Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-26 / 173. szám

SZERDA, 2000. JÚL. 26. EGY SZÁZALÉK III. Az el­múlt héten Hódme­zővásár­helyen nyitott új fiókot a Postabank Rt. Ebből az alkalombál beszélgettünk Legeza Péter pénzügyi vezér­igazgató-helyettessel a bank múltjáról, jövő­jéről, várható privatizá­ciójáról és arról, miért tűnt a tévék képernyő­jéről a társaság ismert reklámfigurája, a posta­maci. - Két évvel ezelőtt, 1998 augusztusában jelentős ál­lami segítségnyújtás és ve­zetőváltás után gyökeresen megváltoztak a viszonyok a Postabanknál. Mennyire sikerüli erkölcsileg is kon­szolidálni azóta a pénzinté­zetet? - A Postabank, mint pénz­intézet, annak fiókhálózata, operációs rendszere, mindig is annak rendje és módja szerint működött, soha nem volt vele probléma. A pénzügyi konszo­lidációra tehát nem azért volt szükség, mert a bank műkö­désképtelenné vált, hanem azért, mert eszközeink nem fe­dezték a forrásokat, azaz a tar­tozásainkat. Egy banknak pe­dig az elsődleges és mindenek A bankvezérek nem foglalkoznak a múlttal A postamaci nyugdíjba ment fölötti feladata, hogy a betéteit vissza tudja fizetni az ügyfe­leknek. A hírekből ismert, hogy 154 milliárd forint volt az állami konszolidáció. Azt nem szokták hangsúlyozni, hogy ha ezt a pénzt nem teszi be az állam, akkor ez a betéte­sek zsebéből lett volna kivéve. - így viszont az adófizetők zsebéből lett kivéve! - Ez igaz. De azt kell szem" előtt tartani, mi történt volna akkor, ha egy bank 154 milli­árd forinttal megkárosítja be­téteseit, azaz nem tudta volna kifizetni őket. Ha egy ekkora pénzintézet csődbe megy, an­nak az egész gazdaságra kiszá­míthatatlan lehet a hatása. - Hogy érzi, vissza tudták teljes mértékben szerezni partnereik bizalmát az el­múlt két évben? - Az ügyfelek soha sem fordultak el igazán tőlünk. Nyilvánvaló, hogy kimutatha­tó bizonyos ügyfélkör létszá­mának a csökkenése, de ez nem volt számottevő. De a bank új vezetése nem foglal­kozik a múlttal, nem is felada­tunk értékelni az előző banki vezetés munkáját. - Mit tesz a jelenlegi veze­Legeza Péter vezérigazgató-helyettes: Egy bank elsődleges feladata visszafizetni ügyfelei betétjét. (Fotó: Schmidt Andrea) tés, hogy egy korszerű ban­kot építsen fel? - A cég vezérkara gyökere­sen megújult két év alatt és teljesen egységes. Szerencsére egyfajta gondolkodásmód jel­lemez bennünket. Ez azt jelen­ti, hogy a Postabank elsősor­ban lakossági ügyfélkörön ala­puló pénzintézet, amely válla­hitel bref^frordSff elérhető C-hitelt felvenni az OTP Banktól? Könnyen lehet! Az OTP Bank új hitelét Önnek is ajánljuk, hiszen a feltétele­ket könnyű teljesíteni: akár ügyfele bankunknak, akár nem ­bátran fordulhat hozzánk! A széles kör számára elérhető OTP C-hitelnek széles körű előnyei vannak: Magas hitelösszeg: akár az Ön havi jövedelmének ötszöröse ! Alacsony kamat: megegyezik az A-hitelével -jelenleg mindössze évi 19,5%*. OTP HITELvonal: (06 1)3 666 666 /6 -os menüpont (06 40) 366 666 /6-os menüpont • Alacsony havi törlesztőrészlet: a havi záróegyenlegének 6%-a. • Egyszerű és korszerű felhasználás: Önnek csak egyszer kell szerződést kötnie, azután C-hitel számlájához kapcsoló­dó EC/MC bankkártyájával bármikor, bárhol igénybe veheti megállapított hitelkeretét. • Feltölthető hitelkeret: a már törlesztett összeget Ön újra felhasználhatja. A pontos feltételeket az OTP Bank C-hitelre vonatkozó Hirdetménye tartalmazza. * THM: 23,15%-30,32% www.otpbank.hu C-hitel az OTP Banktól ()ID BANK lati és önkormányzati szolgál­tatásokat is képes nyújtani, mindennek a hátterében egy jól működő és egészségesen felépített rendszer működik. - Egykori reklámfigurá­juk, a postamaci nemrégi­ben eltűnt. Helyette haris­nyával a fejükön sietnek a bankba az ügyfelek. Mennyire tartják fontos­nak, hogy külsőségekben is demonstrálják, ez már egy másik bank? - Alapvetőnek tartjuk, hogy megmutassuk, ennek a bank­nak az új vezetése egy teljesen más filozófiát követ, más ér­tékrenddel bírés másként vi­selkedik a gyakorlatban. A Postabank reklámjai ugyan megfelelőek voltak, most azonban fontos feladatunk, hogy az elmúlt évek negatív szenzációit megpróbáljuk va­lamilyen módon ledolgozni, il­letve visszaforgatni, hogy az emberek azt lássák, ami tény­legesen megváltozott. Kampá­nyunk filozófiája is az öniróni­ára épül. Igyekszünk utalni a múltra, de úgy, hogy azt su­galljuk: ez a bank már nem az a bank. A vezetés és a műkö­dés már abszolút ellenőrzött, mindenben megfelel a törvé­nyes előírásoknak, amit nem árnyékol be semmi. - Hamarosan új fejezet kezdődik a Postabank tör­ténetében. Hogy állnak a privatizációval? - Jelenleg a magyar állam szinte százszázalékos tulajdo­nosa a pénzintézetnek. A kor­mány nemrégiben döntött a bank hosszú távú tulajdonosi stratégiájáról. Felkérte az APV Rt.-t, hogy gondoskodjon pri­vatizációs tanácsadóról. Jelen­leg ennek a kiválasztása fo­lyik. Önmagában nevezhetjük ezt a folyamatot privatizáció­nak, de nem okvetlenül ez de­rül majd ki a folyamat végén, hiszen egy hosszú távú tulaj­donosi stratégia felállításáról van szó, amelyben az állam­nak is lehet majd szerepe. - Említette, állami pénzin­tézet a Postabank. Ez nem jelenti azt, hogy a tulajdo­nos elvárja, az önkormány­zatok itt vezessék a számlá­ikat? - Manapság a piacgazda­ságban lejárt már annak a ko­ra, hogy egyes hivatalnokok felhívjanak telefonon polgár­mestereket és utasítsák őket arra, hogy hol vezessék a számlájukat, hiszen ezen a pi­acon is verseny van. - Hogyan áll jelenleg a Postabank? - A tavalyi évet 913 millió adózatlan eredménnyel zártuk. Az idén, az első félévben 650 millió adózás előtti eredményt értünk el. 320-330 milliárd fo­rint között ingadozik a mér­legfőösszegünk. A Postabank jelenleg felvevő a pénzpiacon, ami azt jelenti, több hitelt he­lyeztünk ki, mint amekkora a betétállományunk. Rafai Gábor Ötéves foci kötvények Budapest (MTI) A Profiliga Kft. a labda­rúgás fejlesztésére kidolgo­zott program részeként öt éves lejáratú kötvényprogra­mot indít - közölte az elmúlt hét végén Muszbek Mihály, az MLSZ Hivatásos Labda­rúgó Alszövetségének pénz­ügyi vezetője. A tervek szerint a Profili­ga Kft. 8,3 milliárd forint ér­tékű kötvényt bocsát ki, több részletben, zárt körben. A kötvények többségét vár­hatóan a Magyar Fejlesztési Húsvám? Budapest (MTI) Lehetséges, hogy a román kormány hamarosan meg­szünteti a húsimportra kive­tett védővámokat - jelentette ki Mugur Isarescu minisz­terelnök az elmúlt hét végén Iasiban. A román kormányfő kilá­tásba helyezte, hogy a kor­mány az elkövetkező idő­szakban megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy csök­kentsék az üzletemberekre nehezedő adókat és illetéke­ket anélkül, hogy ez befolyá­solja a költségvetés egyensú­lyát. Bank vásárolja meg, kiseb­bik hányadát intézményi be­fektetők jegyzik le. Az el­képzelések szerint az első értékpapír-kibocsátás 500 millió forint értékben még július utolsó napjaiban meg­történik. A hátralévő mennyiséget több éven keresztül fél­évente - januárban és júli­usban - 2 milliárd forintos csomagokban bocsátanák ki. A kötvények kamatát az ötéves állampapírhoz kötik majd, a tőkésített kamatot a kötvény lejáratakor fizeti vissza a Profiliga Kft. egy összegben. A kötvénykibo­csátásból befolyó összeg kisebb részéből a Profiliga rövidlejáratú likviditási hi­teleket folyósít a tagoknak, nagyobb hányadát közép-és hosszú távra kihelyezik a klubokhoz. Ezek a hitelek bizonyos később kialakí­tandó feltételekkel részben a csapatokat működtető gazdasági társaságok rész­vényeire lennének váltha­tók. Magyarországi képviselettel rendelkező, ISO 9001 minősítésű cég végzi a lengyel gyártmányú, ammóniás dugattyús és csavar hűtőkompresszorok forgalmazását, szervizét, javítását, raktári alkatrészbázissal. Teljes körű felújítás egy év garanciával! Ammóniás hűtőrendszerek szelepeinek értékesítése raktárról Freonos rendszerű léghűtők gyártása, forgalmazása Érdeklődni: Vas-Műszaki és Hűtőgépjavító Szövetkezet 8630 Balatonboglár, Klapka u. 11. Tel./fax: 85-550-045. Tel : 85-350-630 Golf Edition A Volkswagen Golf magas alapfelszerelt­ségével tűnik ki kate­góriájából. A széria­ként kínált vezető- és utasoldali légzsák, ABS és még sok más mellett a Golf Edition fokozott komfortjával és még dinamikusabb megjelenésével hívja fel magára a figyelmet. • Mechanikus klíma­berendezéssel, • magasságállítható első ülésekkel, • 16" acél keréktár­csával, • sötétített lámpa­búrával • valamint 200.000 Ft árelőnnyel várja Önt márkakereske­désünkben. Volkswagen (j\ Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi út 11. Tel.: 62/486-911 Fax: 62/493-368 Hannoveri ördög Expo 2000 Budapest (MTI) Nem akar véget érni a hannoveri világkiállí­tást övező baljós hirek sorozata: az elmúlt hét péntekén az Alsó-Szász­országban megjelenő Neue Presse számolt be arról, hogy a kiállítást üzemeltető társaság ter­vezési-kalkulációs hibá­kat ismert be. A beszámoló szerint a tár­saság ügyvezetője beismerte, hogy bonyolultnak bizonyult az előjegyzések rendszere, a parkolási díjakat túlságosan felsrófolták, továbbá a láto­gatók várható számát is jócs­kán túlbecsülték. Mindazo­náltal „a végsőkig" küzdeni fognak, és megpróbálják a lehető legjobb eredményt ki­csikarni. Az Expo-társaság már a hét elején feladta azt az elképzelést, hogy Hanno­verbe őszig, a kiállítás zárá­sig körülbelül 40 millióan fognak elzarándokolni. Bir­git Breuel főtitkár beismerte, hogy a gyenge rajt után erről a célról le kell mondani, még ha kedvezményekkel kecseg­tetik is a reménybeli látoga­tókat. A részfoglalkozásúa­kat alkalmazó cég időközben közölte, hogy a világkiállítás kezdete - június elseje - óta eddig 2300 embernek voltak kénytelenek felmondani, kö­zöttük olyanoknak, akik egy percig sem dolgozhattak. Háromszáz embert más cé­gek bocsátottak el, így az összes elbocsátott száma ed­dig 2600 főnyire rúg - olvas­ható egyes német lapok múlt hét végi kiadásaiban. A pan­gás különösen súlyosan érin­ti a vendéglősöket és az aján­déktárgyak árusítóit. FELVESSZÜK A RITM USÁT CIB BANK 6720 SZEGED. Kiss MENYHÉRT U. 1. TELEFON: (62) 425-425 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. 15. TELEFON: (62) 246-911 Érvényes; m május 15-19 BETÉTI KAMATOK MWNt I 1 bét 2-3 hét 1-2 hó 3hó 6 hó 12hó CIB Bankszámla IM <11 FT MM 6.000 7,500 8.500 8.250 8.000 7.500 2.000 (6.08) (760) (8.62) (8.36) (8.11) (7.60) (2,05) MNEM MMNEMI 1 hó 8.750 (6.87) 8.875 (9.00) 9,000 (9,13) 3 hó 6,500 (8.62) 8,625 (8.74) 8,750 (8.87) 6 hó 8.500 (8,62) 8.625 (8.74) 8.750 (8,87) 12 hó 8.000 (8.11) 8.128 (8.24) 8.250 (8.36) laRral MM visszavetés sselén a kamat a wkrtn, CIB Classc Maganszanka aho kamalsavpval megegyező CIB Classlc Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XLCIassic 0-100 E Ft-ig 3,000 100 E FM M Ft 4,000 1M Ft teleli 7.000 CIB Takatókszámla (min. 50 E Ft) 0-50 E Ft-ig 50 E Ft—1 M Ft 1 M FI telelt 3.000 7.000 9,000 3.06/3.06 4.1314.12 733/7,29 3.08 7.33 9,52 KINCSEM betát kamata magánszemélyek részáte (min. 50 E Ft) 3hónap 6 hónap 12 hónap 6.750 B.750 8.250 8,87 8 87 8.36 leprát atBni vmszavákás aaHín a bar* kamatai rum lm KINCSEM 2000 kölYóny (min. 10 E Ft) 1 hó 3hó 6 hó 12hó 8.750 8,750 8.750 8.280 3 "5 8,75 8.75 8.25 * Az EISI kamatai az taes kamattal megegyezSak MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK ÉlYénvea: 2000. április 3-IÓI tsaNssni Folyószámlahitel 20.00 Betélórzó hitel 16.50 Lombardhitel 18.00 Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamata 1750 -egyéb célú hitel kamata 19,50 CIB Otthonteremtő Hitel 1 éves kamatperiódus 12.80 5 éves kamatperiódus 11,20 CIB Személyi kölcsön 25,00 THM: 30.93-36.84%, 3%-os kezelési kéltség mellett E- kammlS) HUF prime rate _ 13,85 CIB^\l)6 40 242 242 A BANCA COMMFRCIALE (TAL1ANA-CSOPORT TAGJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom