Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-26 / 173. szám
10 SPORT SZERDA, 2000. JÚL. 26. Kilenc játékos és az elnök távozott a sikercsapatbál Algyői kezdés, problémákkal labdarúgás Megyei I. osztályú bajnoki cím, az NB Hibán újoncként 5. hely; ezt érte el az elmúlt két évben az Algyó labdarúgócsapata. Mindenki azt gondolná, hogy a község focistái nyugodtan készülnek az NB II rajtjára, ám ez nem így van. A gárdából a nyáron kilencen távoztak, és a sportköri elnök is lemondott. - Három hét szünet után, július elején kezdték meg az alapozást az algyői labdarúgók. Milyen változások történtek a vakáció alatt a csapatnál? - kérdeztük Takács Zoltántól, az együttesnél harmadik évét kezdő trénertől. - Szomorú voltam, amikor megtudtam, hogy kik mentek el az együttestől mondta az edző. - Takács Gábor Békéscsabára, Tóth Attila Ausztriába, Nagypál' Kaposvárra, Szécsényi Marcaliba távozott, a Major, Geleta. Csűri, Dóra, Maróti ötös pedig az FC Szegedbe igazolt. Örülök, hogy a Tisza-parti városnak lesz egy harmadosztályú csapata, ugyanakkor nekem pedig kétéves munkám veszett kárba a felsoroltak hiányában... - Kilenc játékos került szóba. Kikkel pótolják majd őket? - Neveket egyelőre nem akarok említeni, hiszen nagyon sokan vannak próbajátékon a csapatnál. Mindennap edzünk, tehát alaposan fel tudom mérni a jelöltek képességeit, viszont rettentően szűk körből válogathatok. Az élet nem áll meg, már szinte megszoktam, hogy évről évre új gárdát kell felépítenem, ám most van a legnehezebb dolgom. - A hírek szerint a vezetésben is történtek változások. - Tóth János elnök lemondott, helyette ideiglenesen a korábbi elnökségi tag. Bakos András látja el a vezetői teendőket. Kilencven napon belül derül ki az új elnök személye. - Ismertté vált az NB II Alföld csoportjának, ezen belül is a két alcsoport mezőnye. Első ránézésre az Algyő nyolcasa, amelyben még a Gyula, a Csorvás, a Jamina, a Vásárhely, a Kiskunfélegyháza, a Kiskunhalas és a Dabas szerepel, tűnik nehezebbnek. - Ez a probléma aggaszt a legkevésbé. Ha lenne egy stabil tudású, ismert képességű focistákból álló csapatom, akkor foglalkoztatna a riválisok névsora. Algyőn az anyagi juttatásokkal sosem akadt probléma, rendezett volt a háttér, jó vcdt a közösség, nem értem, miért „robbant szét" a gárda. Először a keretet kell kialakítanom, így most nem is tudok elvárásokról beszélni. Elindulunk, de nem leszünk olyan eredményesek, mini eddig. Kíváncsiak voltunk, a sportköri elnök vajon miért mondott le. Tóth János a következőkkel indokolt: - Úgy érzem, az emberek irigyek voltak rám a sikereim miatt, és olyan helyzetbe hoztak, ami miatt írásban lemondtam. Két és fél éve vettem át a klubot, a focisták mellett a kézisek szintén eredményesen szerepeltek, az anyagiakkal sem volt soha probléma. Rettenetesen fáj ez nekem, hiszen kevesen segítettek. rengeteg munkám veszett kárba, és napokig emésztettem magamban a történteket... - magyarázta döntését a leköszönő elnök. Módi József Egy újságot megtöltene, ha fel kellene sorolni, hány pólós kiválóság karrierjének elindításában segédkezett Kemény Ferenc. (Fotó: Miskolczi Róbert) vixilabda Kemény Ferenc neve fogalom a férfi vízilabdában, annak is az utánpótlás szekciójában. Némi túlzással élve, az általa vezetett ifjúsági és junior magyar válogatott csak akkor nem ért el érmes helyezést különböző világeseményeken, amikor éppen nem akart... Másfél hét múlva újabb erőpróba vár rá és csapatára: juniorjai augusztus 5. és 12. között a németországi Európa-bajnokságon szerepelnek. Az elmúlt hétvégén, az EB-felkészülés fontos állomásán, elsők lettek a szegedi RITeK-kupán. Ekkor beszélgettünk a kapitánnyal. - Mikor kezdett el fiatalokkal dolgozni? - kérdeztük a 68 éves szaktekintélytől. - Főfoglalkozású utánpótlás szövetségi kapitányként tíz esztendeje, de edzőként már előtte is számíthattak rám a különböző kereteknél - válaszolta Kemény Ferenc, akit a szakma, korosztálytól függően, csak „Fecsónak", illetve „Fecsó bácsinak" hív. - Számtalan remek siker, diadal fűződik a nevéhez, szinte nem is lehet megszámolni, hány arany-, ezüst-, bronzérem köthető össze személyével. Tud köztük különbséget tenni? - Eszem ágában sincs. Mutasson nekem egy olyan szülőt, amelyik rangsort állít fel a gyerekei között. Mindegyik egyformán kedves. - De kedvenc játékosai csak vannak. - Ugyanaz a válaszom, mint az előbb. Akik a kezem alatt megfordultak, azok mindegyikét megszerettem. De hogy ne mondhassa, milyen rossz riportalany ez a Fecsó, de tényleg csak ezért, néhány fiút megemlítek. Kezdeném a sort Kásás Tomival. Vele speciálisnak mondható a viszonyom; az apja és az én fiam (a jelenlegi szövetségi kapitány, dr. Kemény Dénes - a szerk.) valamikor együtt játszottak a Fradiban, mondhatni családi kapcsolat alakult ki a Kásás és a Kemény família között. Imádtam a szentesi Tóth Lacit - bűbájos, aranyos gyerek. Vagy ott van a szegedi Mód Peti, akinél kevés intelligensebb játékossal hozott össze a jó sorsom. - A felnőtteknél sohasem edzősködött? - Az már elég régen volt. Az OSC-nél, a BVSC-nél és a Fradiban is dolgoztam, de utána valahogy a fiataloknál kötöttem ki. Először kicsit idegenkedtem a feladattól, de aztán megszerettem közöttük. Imádom a gyerekeket; a vagányokért, csibészekért pedig valósággal rajongok. Persze csak akkor, ha pólózni is tudnak. - A RITeK-kupán látott junior válogatottról mi a véleménye? - Sok van a csapatban, de az edzőtáboroktól most egy kicsit tompáknak, fásultaknak tűntek a fiúk. Ez leginkább az első nap második meccsén, a németek ellen látszott rajtuk. Mondtam is nekik este a szállóban; „Menjetek be a városba, szórakozzatok, érezzétek jól magatokat, de hajnali egy órára visszagyertek ám!". Éjfélre mindenki az ágyában volt... - Prognózis az EB-re? - Nem változott a torna előtti véleményem: az itt látott jugoszlávok mellett a horvátokat tartom aranyérem esélyesnek, mi az olaszokkal, görögökkel, oroszokkal és a spanyolokkal lehetünk nagy harcban a dobogóért. A srácoknak nem említettem, de nagy csalódás érne, ha nem jutna számunkra valamilyen színű medál. Szélpál László Nincs pánikhangulat Vásárhelyen Bizonyíthatnak a fiatalok labdarúgás A nyári átigazolási időszakban hatalmas változások történtek a vásárhelyi labdarúgóknál. Öt játékos már biztosan távozni szeretne az NB ll-es HFC-től, valamint a teremlabdarúgó NB l-ben szereplő HKFC-töl. Mindez, érthető módon, gondot okoz a két klub vezetőségének, valamint a mindkét csapatnál vezetőedzői posztot betöltő Himer Istvánnak. Pánikhangulatról azonban szó sincs, várhatóan némi erősítésre lehetőség nyílik, s minden bizonnyal a korábbinál nagyobb szerepet kapnak az ifjú, saját nevelésű vásárhelyi focisták. Július elsejétől új vezetőség irányítja az NB Il-es Hódmezővásárhelyi FC-t. A néhány héttel ezelőtti megválasztásakor valószínűleg az új elnök, Szénási János sem számított arra, hogy ilyen jelentős változások történnek. A legutóbbi idényben ezüstérmet szerző gárdából Kovács Krisztián, Kazán Attila, Erdei Róbert, Tóth Csaba és Varga Róbert máshol szeretné folytatni pályafutását, míg Molnár Zoltánnal kapcsolatban úgy hírlik, befejezi a futballt. - Azt a tervet tűztük ki magunk elé, hogy az NB Il-es csoportunkban az első két hely valamelyikét megszerezzük - mondta Szénási János. Persze, ehhez együtt kellett volna tartani a tavalyi társaságot. Érzésem szerint gyengültünk, így az említett cél megvalósítására kevés esélyt látok. Az biztos, hogy az utóbbi két évben az ifjúsági bajnokságban remeklő együttes alkotja majd a csapat gerincét. Nekik ugyan rutinra van még szükségük, ám idővel képesek lehetnek arra, hogy komolyabb célokat is megvalósítsanak. - Miért akarnak ennyire sokan távozni? - Erre talán a játékosok tudnának pontos választ adni. Közülük néhányan azt tudatták velünk, hogy a jövőben a szegedi Első Betonnál profi szinten kispályáznak, míg a nagypályás klubok közül eddig egyedül a Makó jelentkezett Varga Róbertért. - Lesz lehetőségük erősítésre? - Tárgyalásokat folytatunk, de még nincsenek konkrét megállapodások. Kapust mindenképpen igazolni szeretnénk; a korábban már Vásárhelyen szereplő Czirbus Gáborral vettük fel a kapcsolatot. - Mire lehet képes a jelenlegi igencsak fiatal gárda? - Úgy gondolom, nem okozunk csalódást. A szükséges edzésmunkát elvégezve a legtöbb ellenféllel felvehetjük a versenyt. Nincs egyébként pánikhangulat, nem esett szél az együttes. Továbbra is teljesen amatőr alapon tevékenykedünk, arra ugyanis nincs reális esély, hogy a nálunk szereplő focisták ebből a sportágból biztosítsák a megélhetésüket... A távozni szándékozók névsorát böngészve rögtön feltűnik, hogy szinte valamennyien tagjai voltak a HKFC '93-Szuperinfó NB Ies teremlabdarúgó csapatának is. így tehát várhatóan a 4+1es legénység sem lesz képes olyan eredményekre, mint amilyenekhez a Hódtói Sportcsarnok közönsége az utóbbi időben hozzászokhatott. - A kispályás küzdelemsorozatban augusztus 2-án kezdődik az átigazolási időszak tudtuk meg Benkő Lászlótól, a HKFC elnökségi tagjától. Bennünket egyelőre senki sem keresett meg, pontos információkkal tehát nem szolgálhatok, de ha valamennyien elmennek tőlünk, akkor se esünk kétségbe. A tavalyi megyei bajnokságot megnyerő srácokra, valamint a HFC fiatal játékosaira építve lelkes, harcos társaságot alakíthatunk ki. A két vásárhelyi együttes munkáját az elmúlt évben Himer István irányította. Nem lesz ez másként ebben a szezonban sem, de érthető módon gondterhelt a tréner a nagy mozgolódás miatt. Ezzel együtt bizakodik abban, hogy az ifjú focistákra építve mindkét bajnokságban megállják a helyüket. - Még nem tekintem végérvényesnek a távozóban lévő futballisták döntését, de akkor is dolgoznunk kell, ha nem módosítják az álláspontjukat - emelte ki a HFC és a HKFC szakvezetője. - Továbbra is főként a helyiekre számítunk, ám az előfordulhat, hogy a korábbi célkitűzéseken változtatunk. Azt azonban így is el tudjuk érni, hogy a rövidesen kezdődő idényben olyan vásárhelyi csapatok lépjenek pályára, amelyek a vetélytársak ellen nem vallanak szégyent. Kandó Tamás Izzadnak a lányok kosárlabda Munkatársunktól A hét elején kezdte meg a felkészülést a bajnokságra a Szeviép-Szeged KE női kosárlabdacsapata. A gárda vezetői a Magyar Kosárlabdaszövetségtől július 31-ig kaptak haladékot arra. hogy eldöntsék: vállalják-e az A csoportban való indulást. A Tisza-parti klub nem akarja elkapkodni a határozatot, hiszen a pofozógép szerepét nem szívesen töltené be a legmagasabb ligában. Mi szerepel az első hetek programjában? - a kérdésre a választ a Szeviép-Szeged KE trénere. Király Sándor adla meg. - Az első tréningen tíz kosaras jelent meg. Roczkov, Pungor. Kiss Nikolett a korosztályos válogatottakkal készül, míg Túróczi a jövő héten kapcsolódik be a munkába. A többiekkel - Csapó, Budanovics, Láng, Laluska, Szopkó, Miklósik, Szabó, Kiss Viktória, Kati Lívia - napközis rendszerben, napi két tréninggel kezdtünk el edzeni. Augusztus végéig Szegeden készülünk, az első meccsünket pedig a bonyhádi nemzetközi tornán vívjuk majd. Jó lenne, ha a bajnokság kezdéséig legalább húsz mérkőzést játszhatnánk, hisz' a szeptember 24-i rajtra, egy összeszokott Szeviép-Szeged KE-t szeretnék pályára küldeni - ismertette elképzelését a tréner. BL-meccs Munkatársunktól Ma lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Dunaferr labdarúgócsapata. Egervári Sándor gárdája az első meccsen a Hajdúk Split otthonában veszi fel a küzdelmet. Az összecsapást a ml élőben közvetíti 20.15-től. KiszomborVideoton Munkatársunktól Ma délután öt órakor az első Magyar Kupa-csoportmérkőzését játssza a labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Kiszomhor együttese. A Kutasi-tanítványok a patinás Videoton gárdáját fogadják hazai pályán. Makói edzőmeccs Munkatársunktól Ma délután három órakor az NB ll-es Makó FC labdarúgócsapata a Kunszentmárton ellen előkészületi mérkőzést vív az Erdei Ferenc téri sporttelepen. Dupla siker Munkatársunktól A férfi III. osztályú teniszezőknek a közelmúltban Szentesen rendeztek versenyt. Az erőpróbán a Hód TC-s Huszti Balázs győzött, míg klubtársa, Goldman István a harmadik helyezést szerezte meg. Fesztivál-kupa Munkatársunktól A hét végén Szegeden rendezik meg a Fesztivál-kupa nemzetközi asztali-labdarúgóversenyt. A viadalon a magyar sztárok mellett németek, románok és jugoszlávok is asztalhoz állnak. Az ország legnagyobb nyílt egyéni bajnoksága szombaton délelőtt tizenegy órakor kezdődik az Első Magyar Kenderfonó Rt. termében (Londoni krt. 3.), míg a finálékat vasárnap délelőtt fél kilenctől rendezik. Dárdai gólja Lübeck (MTI) Dárdai Pál szerezte a Hertha BSC harmadik gólját a német labdarúgó Liga Kupa negyeddöntőjében. A berlini csapat Király Gáborral a kapuban 3-l-re győzőn a Hamburg ellen, és bejutott az elődöntőbe, s ott a Bayer Leverkusennel találkozik. Tét az olimpia Havanna (MTI) Vasárnapig tart Kubában a hagyományos nemzetközi Giraldo Cordova Cardin ökölvívótorna, amely egyben olimpiai válogató a karibi ország sportolói számára. A versenyen indul a 32 éves, kétszeres olimpiai bajnok Félix Savon (91 kg) és a legnagyobb kihívója Odlanier Solis, aki legutóbb kétszer is legyőzte a sztárt. A világ egyik legerősebb ökölvívó nemzete az 1972-es münchenitől az 1996-os atlantai olimpiáig összesen 23 elsőséget szerzett. (A kommunista ország bojkottálta az 1984-es Los Angeles-i és az 1988-as szöuli játékokat.) A kubai bokszolok bérc havonla kevesebb mint 25 dollár, siker esetén azonban nemzeti hősként tisztelik őket, és állami elismerésként autót, házat kapnak. Fecsé bácsi kedvencei