Délmagyarország, 2000. július (90. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-17 / 165. szám

HÉTFŐ, 2000. JÚL. 17. HAZAI TÜKÖR 7 Országos polgárörnap Kamionos találkozó - countryval\ esővel Kósa L. Adolf tévedése A látszat csal. A sofőrt nem saját járgánya, hanem a stopper ketyegése hajszolja... (Fotó: Nagy László) Munkatársunktól Szombaton Budapes­ten rendezték meg a VI. országos polgárörnapot. A millennium jegyében megtartott rendezvényen dr. Túrós András, az Or­szágos Polgárőrszövet­ség (OPSZ) elnöke el­mondta: a rendörséggel és a határörséggel való eredményes együttműkö­désnek is köszönhető, hogy a kormányzat felis­merte a polgárőrmozga­lom jelentőségét. Ezt igazolja, hogy az OPSZ az idén először része­sült - az Országos Bűnmeg­előzési Tanácson keresztül ­állami támogatásban. A me­gyei szervezetek között oszt­ják szét a kapott tízmillió fo­rint kétharmadát, amelyet benzinre, illetve más, a Munkatársunktól A nyári szünidő kezdeté­vel egyre több a szülői fel­ügyelet nélkül közutakon gyalogosan vagy kerékpár­ral közlekedő gyermek. Ez­zel párhuzamosan június és július hónapban Szeged te­rületén megnövekedett a gyermekbalesetek száma is. A történtek azt mutatják, elengedhetetlen, hogy a felnőttek figyeljenek a gye­rekekre. A Szegedi Rendőrkapi­tányság Közlekedésrendé­szeti Osztálya kéri, hogy fi­gyeljük gyermekeink köz­lekedését a kijelölt gyalo­gos átkelőhelyeknél, útke­reszteződéseknél, valamint a lakó-pihenő övezetekben. Számítani kell arra, hogy a « A fenn­állásának 50. évfor­dulójára , sza Volán­ig ra és jo­gelődjeire igazán nem lehet ráfog­ni, hogy sok igazgatót „elfogyasztottak" e fél évszázad során. Mind­össze heten kormányoz­ták eddig a közlekedési­ek szekerét 1950 óta. A cég jelenlegi vezérigaz­gatója, dr. Szeri István pedig éppen tíz eszten­deje, 1990. júliusa óta tölti be a direktori pozíci­ót. A kettős évforduló kapcsán arról kérdeztük a Tisza Volán vezérét, miben rejlik társaságuk sikereinek titka, s milyen célokat fogalmaz meg a vállalkozás első számú vezetője a cég félévszá­zados ünnepéhez köze­ledvén. - Vezérigazgató úr, mi­előtt arról faggatnám, mennyire tartja sikeres­nek eddigi vezérigazgatói pályafutását, talán beszél­gessünk arról, hogyan alakult élete addig, amíg megkapta igazgatói kine­vezését. - Huszonhárom éve, egé­szen pontosan 1977. március elsejével kerültem a céghez. A József Attila Tudomány­egyetem Állam- és Jogtudo­mányi Karát elvégezve előbb népművelőként dolgoztam, majd miután elköszöntem a klubvezetéstől, jogi előadó­ként foglalkoztattak, ezt kö­vetően pedig a vezető jogta­nácsos helyettese lettem. Később a kereskedelmi önál­ló osztály osztályvezető-he­bűnmegelőzést szolgáló ki­adásokra lehet majd felhasz­nálni. Az OPSZ elnöke arra is rámutatott: a pogárőrmozga­lomra már a törvényhozók is odafigyelnek, hiszen március elsejétől fokozott jogvédel­met élveznek a polgárőrök, akik képzésére a jövőben ki­emelt hangsúly helyeződik. Az országos szövetség céljai között szerepel a helyi' egye­sületek számának növelése, valamint el szeretnék érni, hogy minél több fiatal kap­csolódjon be e társadalmi szervezetek munkájába. Dr. Hipp Károly, a Belügymi­nisztérium főosztályvezetője dr. Pintér Sándor belügymi­niszter elismerését és üzene­tét tolmácsolva elmondta: a miniszter az eddigieknél szo­rosabb együttműködést kez­deményez a rendőrség és a polgárőrség között. Emellett fiatalok, egyénileg vagy ki­sebb csoportokban, nem várt helyeken és időben is felbukkanhatnak. Veszélyt rejthet magá­ban a nyári fürdőzés is. Gyakran tiltott, vagy für­désre alkalmatlan helyeken mennek vízbe a gyerekek, sokszor azzal sem törődve, hogy felmelegedett testük esetleg görcsöt kaphat a hirtelen hidegtől. Veszélye­sek a folyók örvényei, a ha­jók sodorvonalai, valamint a hirtelen mélyülő partok is. A felnőttekre hárul a fel­adat, hogy gyermekeiket fi­gyelmeztessék a várható veszélyekre, megtanítsák őket azok kivédésére, és rá­juk figyelve megóvják őket az esetleges tragédiáktól. lyettesi posztját töltöttem be. Ezután az üzletpolitikai osz­tály, majd a névváltoztatást követően a marketingosztály vezetésével bíztak meg. Közszolgálat és kereskedelem - Felidézve, miként emel­kedett a ranglétrán, szinte természetesnek vehető, hogy egyszer csak a Tisza Volán igazgatói székében találta magát. - Én csöppet sem tartot­tam ezt ilyen természetesnek. Már csak azért sem, mert so­ha nem törekedtem arra, hogy első számú vezető le­gyek egy cégnél. Sokkal in­kább vonzott az a lehetőség, hogy egy szakterület, mégpe­dig a '80-as évek végén mindinkább fontossá váló marketingügyek alapos is­merőjévé váljak. Végül még­is úgy alakult, hogy amikor elődöm, Élő Elemér lekö­szönt az igazgatói posztról, vállalatunknál több fiatal, úgynevezett középvezető ­közöttük jómagam is - bead­ta igazgatói pályázatát. S hogy miért én lettem a befu­tó? Az 1980-as évek végén, amikor Magyarországon a tö­megközlekedés még közpon­tilag irányított tevékenység­ként funkcionált, éppen azon dolgoztam, hogy saját eszkö­zeimmel segítsek egy olyan struktúrát kiépíteni, amely­ben a közszolgálatiság és a kereskedelmi követelmények harmonikus összhangba ke­rülnek. Úgy érzem, e törek­vésnek is köszönhetem, hogy 2001-től az ideinél nagyobb központi támogatással - a ja­vaslat szerint százmillióval, amely beépülne a BM költ­ségvetésébe - szeretnék segf­teni a polgárőrség technikai fejlesztését. Az ünnepségen természe­tesen elismerések, kitünteté­sek átadására is sor került. Csongrád megyéből Magyari Bélát, a megyei szövetség el­nökét az országos rendőr­főkapitány eredményes mun­kája elismeréséül dicséretben és jutalomban részesítette. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Ratkai Imrének, a szövetség alelnökének a pol­gárőr érdemérem arany foko­zatát, mig lapunk munkatár­sának, N. Rácz Juditnak, - a mozgalom kiemelkedő támo­gatásáért - a tiszteletbeli pol­gárőr kitüntető címet adomá­nyozta. Ma A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza L. krt. 2-4. 1/122.) dr. Bálint János ügy­véd ingyenes jogi tanács­adást tart 15-16 óra között. Holnap GILA FERENC, a 24-es választókerület (Baktó, Petőfitelep) képviselője fo­gadóórát tart 17 órától a Ná­das Presszóban (Tölgyfa ut­ca). A TISZA-NAGYKORÚT közötti terület részletes sza­bályozási tervének ismerteté­se lakossági fórum keretében 17 órától a polgármesteri hi­vatal dísztermében. elnyertem a Tisza Volán igazgatói posztját, hiszen pá­lyázatomban éppen azt ele­meztem, milyen problémákat vet föl, ha a közlekedés nem igazodik a piac szabályaihoz. Emellett kinevezésemet segí­tette az is, hogy a szakszerve­zet a pályázatok elbírálásakor engem támogatott. Hogyan menedzseljünk válságot? - 1990. július elsejétől tehát - tervezhette bár­hogy is korábban a jövőjét - mégiscsak egy cég, mégpedig a megye egyik legnagyobb vállala­tának igazgatója lett. Visszatekintve az egy évti­Szakmai programok­ban is bővelkedett a X. szegedi nemzetközi ka­mionos countrytalálkozó, melynek jubileumi prog­ramsorozatára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesü­letének elnöke mellett a legnagyobb, 120 ország­ban működő, s 1,2 millió tagot számláló érdekvé­delmi szövetség tisztségvi­selői is Szegedre érkeztek. A városlakók számára azonban a fesztivál „pusz­tán" az év legnagyobb közúti látványossága. „Itt, a plató előtt kell jelent­kezniük a versenyen induló sofőröknek, itt mutatjuk meg, milyen a pálya, s itt végezzük zeddel ezelőtti múltba, nem éppen a legszeren­csésebb időszakot válasz­totta... - Ma már úgy emlékszem vissza erre az időszakra, hogy akkoriban merészsé­gemnél csak a tapasztalatlan­ságom volt nagyobb. De azt természetesen pontosan átlát­tam, hogy a Tisza Volán tör­ténetének talán legmélyebb válságába került. A korábbi állami támogatási rendszerek már nem működtek, teherfu­varozásunk sorra veszítette el a piacait, nem volt elég meg­rendelésünk, s az is nyilván­valóvá vált, hogy cégünk már nem tud eltartani 3 ezer 500 dolgozót. Igazgatói munká­mat így aztán azonnal direk­a szondázást is" - mondta ha­miskásan a legendás Öreg Szent, a kamionosok ismert rádiós „hangja", mire szinte az összes sofőr egyszerre csinált hátraarcot a Sziki parkolójá­ban. Nem is kívánhatja senki tőlük, hogy a X. nemzetközi kamionos countrytalálkozó első napjának éjjelén száraz torokkal, szívmelegítő nélkül bújjanak ágyba a hűvös Szik­sóstói kempingben. így azután elképzelhető, hogy még szom­baton reggel, a hagyományos terep-ügyességi verseny előtt is mutatott volna „valamit" a szonda. Méricskélés helyett azon­ban vérre menő küzdelem kö­vetkezett a páros versenyen, melyen ki-ki megmutathatta, tori pályafutásom legnehe­zebb döntésével kellett kez­denem: 1990 végéig 800 dol­gozónknak mondtunk fel. Nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, de mivel tud­tam azt, hogy az elbocsátá­sok nélkül a Tisza Volán egésze kerülhet csődbe, egy­szerűen nem volt más válasz­tásom. - A válságkorszakot aztán egy sikersztori követte, hi­szen a statisztikák adatai szerint a Tisza Volán Rt. ma már az ország egyik legdinamikusabban fejlődő közúti közlekedési vállalata. - A különböző eredmé­nyességi mutatók valóban azt bizonyítják, hogy cégünket a mennyire ura kamionjának. „Bár a lovagiasság szabályai­nak ellentmond, mégis biztos vagyok benne, hogy én nye­rem a versenyt" - mondta ma­gabiztosan a V.I.P. terepfutam előtt Kósa L. Adolf, a nép­szerű műsorvezető, aki opera­énekes feleségével, Fonyő Barbarával, s két kamionos szervezet nem pilóta tisztség­viselőjével mérte össze ve­zetői tudtását. Ennél nagyobb tévedése valószínűleg ritkán volt az életben. Mert bár beju­tott a döntőbe, kettejük párvia­dalában neje hivatásos pilótá­kat is zavarba hozó autózással elsőként ért célba a nehéz tere­pen, egy hatalmas kamionnal. „Nagyon szeretek vezetni, és egészen jól boldogulok egy legjobb Volánok között jegy­zik. Ezerötszáz alkalmazottat foglalkoztató társaságunk méreteihez képest a legtöbbet költ a beruházásokra, busz­parkunk 60 százalékát cserél­tük korszerű járművekre az elmúlt időszakban, a szakmá­ban elsőként szereztünk meg ISO 9002-es minőségbizo­nyítványt, 17 világcég már­kaképviseletét látjuk el — hogy csak néhányat említsek az eredmények közül. De ter­mészetesen soha nem érez­tem úgy, hogy ez az én sze­mélyes sikerem. Mindig is úgy véltem, hogy az eredmé­nyek egyrészt abból fakad­nak, hogy egy azonos kor­osztályhoz tartozó, rendkívül sikerorientált, a cég szekerét egy irányba húzó vezetői gár­da jött össze a Tisza Volán­nál. Másrészt éppen ennyire fontos, hogy dolgozóink ma­gukénak érzik a társaság tö­rekvéseit, és szívesen dolgoz­nak részvénytársaságunknál. Jó bizonyíték erre az a tény, hogy a Tisza Volános alkal­mazottak döntő többsége törzsgárdatag, vagyis öt éve, vagy annál is jóval hosszabb ideje dolgozik ebben a kö­zösségben. Egyszer ésszel, máskor érzelemmel - Ez valóban dicséretes tény, de azért azt gondo­lom, ön is elfogadja, hogy az első számú vezető képességei és munkastílu­sa alapvetően meghatá­rozzák egy cég eredmé­nyeit. Elárulná, milyen személyautóval. Remélem, a kamionnal sem lesz ez más­ként" - mondta még a verseny előtt Fonyó Barbara, aki a sza­badtérin esténként Gara Mária jelmezét öltötte magára az el­múlt héten. De bebizonyította: nemcsak a színpadon, a pilóta­fülkében is otthonosan mozog. A találkozót este a country uralta, a nagy hidegben jól­esett egy kis mozgás, melyhez többek között Dániel T. Coats, a népszerű amerikai muzsikus és együttese húzta a nótát. A tizedik kamionos találko­zó a hagyományokhoz hűen tegnap a gyorsulási versennyel ért véget. Az országutak ván­dorai jövőre újra Szegeden ta­lálkoznak. Kéri Barnabás recept szerint kormányoz­za a Tisza Volán buszflot­táját? - Egy vezérigazgatónak azt kell eldöntenie, hogy bele kíván-e szólni minden opera­tív döntésbe, vagy a straté­giai kérdések megválaszolá­sát tűzi ki céljául. Én ez utóbbit tartom hasznosabb­nak. Persze ezt az elvet kö­vetve csak akkor működik jól a szervezet, ha a vezetői posztokon a saját területük­höz nagyon értő - nem félek kimondani -, nálam is jobban értő szakemberek dolgoznak, míg a kulcsmunkakörökben specialistákat tud vállalkozá­sunk alkalmazni. Az első számú vezető eredményessé­ge pedig abban mérhető, mi­lyen összhangot tud teremte­ni a vezetői gárdában, s föl tudja-e mérni, mikor kell ra­cionálisan, s mikor érzelmi alapokon döntenie. S hogy ez nekem mennyire sikerült? Erre azt tudom válaszolni: soha nem voltam teljesen megelégedett ember, mindig úgy éreztem, elérhetnék még jobb eredményeket is. - Megfogalmazná ezt konkrétabban? De úgy is kérdezhetem: milyen cé­lokat tűz ki maga elé 2000 nyarán a Tisza Volán ve­zérigazgatója? - Azt szeretném elérni, hogy amikor Magyarország csatlakozik az Európai Unió­hoz, társaságunk semmivel se legyen rosszabb vállalkozás, mint Nyugat-Európa bárme­lyik közúti tömegközlekedés­sel foglalkozó cége. Hogy ez túl merész álom? Egy biztos, elérése hatalmas munkát kö­vetel minden munkatársunk­tól. De eddigi eredményeink feljogosítanak arra, hogy ezt a célt reálisnak tartsam. Bátyi Zoltán Gyermekbalesetek Szeri doktorral vezetői elvekről, EU-ba készülődő Tisza Volánról... Tíx éve a direktori székben Dr. Szeri István 1990. július elseje óta irányítja a Tisza Volán munkáját. (Fotó: Miskolczi Róbert)

Next

/
Oldalképek
Tartalom