Délmagyarország, 2000. június (90. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-05 / 130. szám
II. A DÉL SPORTJA HÉTFŐ, 2000. JÚN. 5. Eredményes vendégcsapatok M^ta JÉMI A csíkos mezes szóregiek (a háttérben Molnár, valamint Balla, illetve a hazai Ferenczi) óriási küzdelemben, egyetlen találattal győztek Sándorfalván. (Fotó: Schmidt Andrea) loMartgi megyei I. e. Tudósítóinktól A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a dobogósok közül az elsó Szóreg és a második Kiszombor idegenben nyert. A harmadik helyen álló SZVSE hazai pályán ikszelt a Mindszenttel. A találkozók felén, négy mecscsen döntetlen született, háromszor a vendégek, a Mártély-UTC-Heavytex révén pedig egyszer a hazaiak örülhettek a három pontnak. SZVSEMindszent 2-2(1-0) Szeged, Vasutas-stadion, 100 néző. Vezette: Nagy. SZVSE: Köröm - Deák (Mohamed, Csaba), dr. Török (Nagy I. Sz.), dr. Péter, Gyányi, Csordás, dr. Raskó Z„ Raskó T„ Brinszky, Erhardt, Sándor. Edző: Tóth Lajos. Mindszent: Juhász Gyovai, Dóda, Bullás, Tóth, Sátor A. (Bozó), Szécsi (Belovai), Gránitz, Galgóczi, Mucsi, Bakó. Edző: Talmácsi Zoltán. Gólszerzők: Erhardt (2), ill. Bakó (2). Jók: Erhardt, dr. Péter, ill. Juhász, Gyovai, Dóda, Bakó. Ifjúságiak: SZVSE-Mindszent 3-2 Szentesi TEKiszombor 2-3 (0-2) Szentes, 350 néző. Vezette: Forgó. Szentesi TE: Vratjan Berezvai, Mészáros, Bosánszki, Túri (Kovács), Varga (Póth), Jernei, Szabó, Bubor, Kerepeczki, Tari (Csipkó). Edző: Fehér László. Kiszombor: Földesi Kránitz, Rau, Horváth, Szűcs K. (Szűcs Z.), Miklós, Varga, Rácz L., Rácz Zs., Papp, Szabadi. Edző: Kutasi László. Gólszerzők: Mészáros, Jernei, ill. Miklós (2), Kránitz. Jók: Mészáros, Bosánszki, Szabó, ill. Horváth, Miklós, Rácz Zs., Papp. Ifjúságiak: Szentesi TE-Kiszombor 8-0 Talmá€si-hetes Tudósítónktól A Hódmezővásárhelytől húsz kilométerre lévő településen, Mindszenten szeretik a focit. Néhány éve az NB Hl-ban is szerepelt a csapat, ám a gárda mindössze egy évet töltött az akkori harmadosztályban. Az idei bajnokságban gyengébben szerepeltek Bullásék, és talán az eredménytelenséget unta meg Jelenfi István, a korábbi sikeredző, amikor három fordulóval ezelőtt elköszönt az együttestől. A klub elnöksége az egykori kiváló vásárhelyi védőt, Talmácsi Zoltánt kérte fel szakmai tanácsadónak az utolsó öt fordulóra. A Vásárhelyi Lurkó utánpótlásánál (is) dolgozó szakember irányításával az együttes előbb a Gyálarétet 5-0-ra, majd a Zákányszéket 1-0-ra verte. A tegnapi mérkőzésen aztán megmutatták Bakóék, hogy a gyengébb, illetve az azonos képességű ellenféllel szembeni győzelem nem a véletlen műve volt. A már biztos dobogós Szegedi VSE otthonában is elértek egy döntetlent, hétre növelve a három találkozó ponttermését. Vajon a „mesterváltás"az oka az eredményes, kiesés elleni menekülésnek? GyálarétMórahalom 2-2 (0-2) Gyálarét, 50 néző. Vezette: Munkácsi. Gyálarét: Lázár - Joó, Szilágyi, Nóvák Cs„ Bánfi, Hódi (Juhász), Nóvák Zs„ Csiszár, Takács, Balogh, Vass (Csúcs). Edző: Szabó József. Mórahalom: Bubori Markó, Horváth, Börcsök, Békési, Gábor, Szélpál, Nagy Zs. (Ábrahám), Tóth G„ Imre (Baji), Nóvé. Edző: Ottlik Sándor. Gólszerzők: Csiszár, Balogh, ill. Imre, Szélpál. Jók: Csiszár, Szilágyi, Lázár, ill. Horváth, Békési, Szélpál. Ifjúságiak: Gyálarét-Mórahalom 4-1 Tisza-UjBordány 1-1 (0-0) Újszentiván, 200 néző. Vezette: Szekeres. Tisza-Új: Szekeres - Borbás, Tóth G., Almási, Batik, Szalai, Krausz, Nemes (Erdélyi), Keller, Csikós, Kerekes. Edző: Szalai István, Hűvös Gábor. Bordány: Mihálffy B. Tímár, Király, Mihálffy G„ Kószó (Nagy), Hódi, Horváth, K. Tóth, Pintér, Szabó, Zsikó. Játékos-edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: Keller (1 l-esbői), ill. Szabó Zs. Jók: Szalai, Batik, Krausz, ill. Mihálffy B„ Horváth, Szabó Zs. Ifjúságiak: Tisza-Új-Bordány 1-5 ZákányszékKistelek 1-2(1-1) Zákányszék, 200 néző. Vezette: Vincze. Zákányszék: Bagdi Hackler, Tóth T„ Tóth E„ Fodor, Tímár, Zámbori, Szabó Zs., Börcsök, Pálfi (TóthAbonyi), Farkas Z. (Wenner). Edző: Molnár Ferenc. Kistelek: Falusi - Rácz S. (Virág), Horváth, Rácz Z., Sejben J., Kiszner, Kispál, Király (Farkas Z.), Majoros, Sejben Gy. (Dancsok), Koncz. Edző: Tóth Tibor. Gólszerzők: Zámbori, ill. Kispál, Király. Jók: Hackler, Tóth E„ ill. Rácz Z., Kispál, Majoros, Koncz. Ifjúságiak: Zákányszék-Kistelek 0-5 Mártély- UTCHeavytexTisza sziget 4-2 (3-0) Szeged, Kertész utca, 100 néző. Vezette: Rácz. Mártély: Pálfi - Kirsner, Czuczi, Tóth Z„ Hajnal, Fábián (Talmácsi), Tóth L, Musa (Meszes), Puskás, Kácsor, Katona. Játékos-edző: Puskás Tibor. Tiszasziget: Ökrös - Bokányi, Kovács, Ágoston, Tóth, Bugyinszki (Jozó), Bosnyák, Dohányos, Jaksa, Lázár, Takács (dr. Hofner). Edző: Kántor Ferenc. Gólszerzők: Musa (2), Tóth I., Puskás, ill. Bosnyák, Kovács. Jók: Pálfi, Kirsner, Fábián, ill. Jaksa, Tóth, Bokányi. Ifjúságiak: Mártély-UTCHeavytex-Tiszasziget 0-1 Röszke-Tápé 1-1 (1-1) Röszke, 250 néző. Vezette: Sípos. Röszke: Kiss - Gusztos, Hurguly, Süli P., Kovács, Takács, Szécsényi, Ribi, Szőke, Szekeres, Kemenes. Edző: dr. Tóth János. Tápé: Kispéter - Szántai, Szabó, Csonka, Görög, Ladányi, Bányai, Héderi (Lantos), Tóth, Szentmártoni (Siha), Hriczkó (Gyimesi). Edző: Segesvári Csaba. Gólszerzők: Szőke, ill. Görög Jók: Kiss, Hurguly, Kovács, Szécsényi, ill. Görög, Csonka, Szabó. Ifjúságiak: Röszke-Tápé 2-1 SándorfalvaSzöreg 0-1 (O-O) Sándorfalva, 400 néző. Vezette: Zsurka. Sándorfalva: Zákány Pataki, Forgó, Bozó, Ferenczi, Horváth, Nagy, Széli, Gulyás (B. Szabó), Bosánszki (Péter), Gémes. Edző: Pigniczki Zoltán. Szőreg: Varga - Illés T., Simon, Molnár, Takó, Illés A., Tóth Tibor (Tóth Tamás), Móra (Röst), Ambrus, Takács, Balla (Lengyel). Edző: Takó Ferenc. Gólszerző: Ambrus. Jók: Zákány, Pataki, Bozó, Ferenczi, ill. Varga, Molnár, Illés A. Ifjúságiak: Sándorfalva-Szőreg 7-1 A bajnokság állása 1. Szőreg 28 23 2. Kiszombor 28 19 3. Szegedi VSE 28 16 4. Bordám 28 14 5. Sándorfalva 28 14 6. Szentesi TE 28 13 7. Tápé 28 11 8. Mártély-UTC28 12 9. Márahalom 28 11 10. Röszke 11. Zákányszék 12. Mindszent 13. Tiszasziget 14. Kistelek 15. Tisza-Új 16. Gyálarét 1 82- 22 73 6 86-3 7 60 5 63- 38 55 7 60- 40 49 9 51- 39 47 13 53- 44 41 9 41- 34 41 11 41- 43 41 12 54- 52 38 10 49- 52 36 14 47- 56 32 14 42- 63 32 8 13 40- 56 29 4 16 36- 54 28 7 18 26- 64 16 2 23 39-116 II A következő forduló párosítása, június 11. (vasárnap), 17: Tápé-Szentes TE, Bordány-Szdreg, Kiszombor-Mártély-UTC-Heavytex, Mindszent-Röszke, Kistelek-SZVSE, Mórahalom-Zákányszék, Tiszasziget-Sándorfalva, Tisza-Új-Gyálarét. Nagy csata az ezüstért labdarágó megyei II. e. Tudósítóinktól Két fordulóval a bajnokság befejezése előtt az ezüstérem sorsa még mindig nem dölt el a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban, hiszen a Balástya jobb gólkülönbségével előzi meg a Szikáncsot. A nézők gólgazdag fordulót láthattak, a hét meccsen harminchétszer voltak eredményesek a csapatok. Marosdömper DeszkCsanytelek 2-2 (1-0) Deszk, 250 néző. Vezette: Kónya. Marosdömper Deszk: Horváth - Rózsa, Szalai, Dékány P. (Futó), Makra, Orvos, Márki, Botlik, Frank, Dékány Cs., Hevesi. Edző: Széli János. Csanytelek: Farkas Szabó, Mészáros, Gémes (Mryák), Urbácsik, Gyöngyi, Bencze, Gál, Tápai, Kovács Z., Kovács Sz. Edző: Dósa Rácz Pál. Gólszerzők: Dékány Cs., Frank, ill. Makra (öngól), Kovács Sz. Jók: Makra, Frank, Dékány Cs., Szalai, ill. Farkas, Kovács Z., Bencze, Urbácsik. Ifjúságiak: Marosdömper Deszk— Csanytelek l-l TömörkényZsombá 7-3 (5-0) Tömörkény, 150 néző. Vezette: Csende. Tömörkény: Papp Z. Ormándi, Felföldi, Szalai, Tóth Z. (Szálkái), Horváth, Tóth I., Papp L. (Sallai), Pozsár, Rácz, Ruzsinszki. Edző: Kiss István. Zsombó: Kálmán - Zetkó (Bálint), Kovács, Farkas E. (Varga), Farkas J., Kovács, Szűcs, Stefkovics, Kecskés, Révész, Fitos. Edző: Zetkó József. Gólszerzők: Pozsár (4), Ruzsinszki (2), Ormándi, ill. Szűcs (2), Bálint. Jók: Pozsár, Ruzsinszki, ill. Kovács, Szűcs. Ifjúságiak: TömörkényZsombó 5-0 SzegvárKiskundorozsma 2-2 (2-1) Szegvár, 120 néző. Vezette: Eberhardt. Szegvár: Vadász - Terbán, Rajos N., Jancsovics A., Mészáros, Kanalas, Vfgh, Répás, Tolnai, Márton (Tulipán), Gémes. Edző: Szécsényi András. Kiskundorozsma: Keresztúri - Szalai, Mészáros, Goda, Szabó F. (Szabó L.), Gál (Illés), Tatai, Szabó B„ Ottlik, Simonics, Laszk. Edző: Demeter János. Gólszerzők: Kanalas, Répás, ill. Laszk, Illés. Kiállítva: Gémes, Jancsovics, ill. Szabó B., Tatai. ^Jók: Terbán, Kanalas, Répás, ill. Laszk, Keresztúri. Ifjúságiak: Szegvár-Kiskundorozsma 3-0 SzentmihályBalástya 0-2 (0-2) Szentmihály, 220 néző. Vezette: Kucsora. Szentmihály: Antal Somodi, Csúcs, Szalma, Kaszab, Pálfi, Temesvári, Csehó Zs. (Császár), Kuti, Csehó B„ Szabó (Tanács). Edző: Dienes Géza. Balástya: Ádok - Szalma, Magyar, Böröcz, Palotás, Fejes Lippai), Horváth, Jójárt (Márta), Buknicz, Váczi, Bóka (Juhász). Edző: Laczkó István. Gólszerző: Buknicz (2). Jók: Horváth, Magyar, Fejes, Juhász, ill. Csúcs, Csehó B. Ifjúságiak: Szentmihály-Balástya 8-3 ApátfalvaSzékkutas 5-2 (3-1) Apátfalva, 150 néző. Vezette: Gombos. Apátfalva: Dömötör Nagy, Faragó, Sóki, Bartucz. Jani, Keresztúri, Kolompár, Mátó, Károlyi (Fekete), Jánosi (Suhajda). Edző: Faragó István. Székkutas: Kovács Horváth, Takács, Szőke, Forrai T., Forrai L., Marton, Bajnóczi, Kiss, Antal, Sipos. Edző: Takács János. Gólszerzők: Jánosi (2), Jani, Fekete, Nagy, ill. Forrai L. (2). Jók: Dömötör, Nagy, Jani, Jánosi, ill. Takács, Forrai L., Marton. Ifjúságiak: ApátfalvaSzékkutas 5-0 Fábiánsebestyén -Szatymaz 5-0 (2-0) Fábiánsebestyén: 250 néző. Vezette: Bajnóczi. Fábiánsebestyén: Varga — Rózsa, Györgyi Cs., Felföldi,Simái, Kovács R. (B. Molnár), Pisont, Nana, Bórák, Verók, Györgyi L. Edző: Pataki Antal. Szatymaz: Pölös - Kolozsvári, Kiss, Kocsis, Szélpál (Zsemberi J.), Posta, Ócska (Kádár), Pápai (Márta), Tóth, Zsemberi S. (Molnár), Földi. Edző: Bárányi Péter. Gólszerzők: Verók (3), Nana, Bórák. Jók: Simái, Verók, Varga, Nana, ill. Pölös. Ifjúságiak: FábiánsebestyénSzatymaz 16-0 FöldeákTanárképző 3-0 (1-0) Földeák: 150 néző. Vezette: Pacskó. Földeák: Magyar - Hajdú, Horváth, Bajusz, Szűcs (Méhes), Szalai (Dékány), Mészáros, Kurunczi, Orosz (Balázs), Katkó, Molnár. Edző: Méhes Tibor. Tanárképző: Bodnár Csaba, Sípos, Tokai, Gyüre (Szabó), Rónai, Bonzik, Kiss, Szajkó, Vass, Kovács (Bajusz). Edző: Mikolczi József. Gólszerzők: Molnár (2), Katkó. Jók: Magyar, Kurunczi, Katkó, Molnár, ill. Bodnár, Kiss. Ifjúságiak: Földeák-Domaszék 1-2 SzikáncsBaks 1-1 (1-0) Hódmezővásárhely, Népkerti pálya, 200 néző. Vezette: Kubatovics. Szikáncs: Korom - Gulyás, Bartyik (Sulyok), Benkő, Kolthay, Bíró (Perei), Újvári, Basics, Szél, Csávás (Bánfi), Kalmár. Edző: Csernus István. Baks: Ádok - Szalai L., Huszka (Varga), Székesi, Kiss, Borka, Kopomai, Péntek, Simon, Süli, Szalai V. Edző: Zádori Gyula. Gólszerzők: Bíró, ill. Szalai V. Kiállítva: Kalmár, ill. Simon. Jók: Kalmár, ill. Kopornai, Szalai V. Ifjúságiak: Szikáncs-Baks 7-0 (A második félidőben nem állt ki a vendégcsapat). Szabadnapos: H. Astra FC Ifjúságiak: H. Astra FCCsengele KSE A Csengele nem jelent meg a CSLSZ által kiírt időpontban. A bajnokság állása: 1. Deszk 30 24 3 3 123- 43 75 2. Balástya 30 20 3 7 76- 45 63 3. Szikáncs 31 19 6 6 67- 43 63 4. Csanytelek 30 17 5 8 68- 37 56 5. K.-dorozsma 30 16 7 7 88- 47 55 6. Baks 30 16 6 8 63- 44 54 7. Kábiánseb. 30 15 5 10 72- 52 50 8. Apátfalva 30 II 10 9 51- 45 43 9. Tömörkény 30 13 2 15 68- 68 41 10. Zsombó 29 12 4 13 65- 66 40 31 II 5 15 64- 79 38 30 10 5 15 48- 68 35 30 10 2 18 46- 62 32 30 8 6 16 42- 67 30 4 7 19 47- 89 19 5 1 23 41-129 16 3 5 22 40- 85 14 11. Földeák 11 Szatymaz 13. H. Astra 14. Szegvár 15. Tanárképző 30 16. Székkutas 29 17. Szentmihály 30 33. forduló, június 11. (vasárnap), 17 óra: Csanytelek-Tanárképző, BaksFöldeák, Dorozsma-H. Astra, Szatymaz- Szegvár, Balástya-Fábiánsebestyén, Zsombó-Szentmihály, Székkutas-Tömörkény, DeszkApátfalva. Szabadnapos: Szikáncs. Vásárhelyi íjászérmelc Munkatársunktól Megkezdődött a versenyidőszak az fjászoknál is. A Hódmezővásárhelyi Terep és Vadászíjász SE sportolói az utóbbi hetekben több helyszínen próbára tették a tudásukat. Az eddigi szereplésre nem lehet panasz, hiszen a HTVSE tagjai szinte minden erőpróbáról érmekkel tértek haza. Az eredmények; országos grand prix verseny, Pécel. Nők, vadász, reflex: ...2. Magony Katalin. Gyermek, reflex: ...3. Kovács Tamás. Minősítő terepverseny, Pálosvörösmart. Férfiak, három dimenziós kategória: 1. Kerekes Tibor. Csigás, irányzék nélküli: ...2. Szonda Sándor. Országos grand prix verseny, Alsóörs. Gyermek, csigás: ...3. Bogdándi Szilárd. Gemenc-kupa. Baja. Gyerek, reflex: 1. Kovács Tamás. Csigás: 1. Zatykó Gergő. Nők, vadász, reflex: 1. Magony Katalin. Férfiak, vadász, reflex: ...2. Kovács Miklós.