Délmagyarország, 2000. május (90. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-20 / 117. szám

SZOMBAT, 2000. MÁJ. 20. DM-ÉVFORDULÓ III. Ara: 4.30 forint Arcok és arculatok - lapfejek a Délmagyarország kilencven évéből: 1956, 1970 és 1989 Szent-Györgyi Albert Nobel-díja (A Délmagyarország munkatársától.) Pénteken délután öt óra ötvenkét perckor elhalt a zene a rádió hangszórójában. Néhány pillanatig csak a váltakozó áram monoton, finom zúgása hallatszott, azután megszólalt a spiker, jelentve, hogy a stúdióból a rádió szalonzenekara játszott részleteket Lehár „Éva" című operettjéből. - Tizennyolc órakor mondotta - tehát nyolc perc múlva helyszíni közvetítést adunk Stockholmból, a Nobel-díj átadásáról... Újból csend, amelyet csak az ismert szünetjel szaggat kisebb részekre. Közben még egyszer jelentkezik a spiker és közli, hogy a stockholmi ünnepség kissé elhúzódott, ezért a rádió helyszínre küldött munkatársa csak öt perccel a program szerinti idő után kezdi meg tudósítását. Nem sokára aztán megszólal Svédország fővárosából Knebel Miklós pápai kamarásnak a hangja. Először a nagy esemény színhelyét ismerteti. Megtudjuk, hogy a Nobel-dijat a svéd akadémia gyönyörűen földiszitett zenetermében adja át Gusztáv svéd király a kitüntetett tudósoknak. A közönség soraiban ül S z e n t-G y ö r g y i Albertné, leányával. Mosolyogva nézi az urát, aki az öt Nobeldijas között foglal helyet. Néha visszamosolyog leányára és feleségére... Az előadó közben a kémiai Nobel-dij nyerteseinek, KarSzent-Györgyi Albert kedvenc Buickjával. (Forrás: Szeged története) rer és Hamworth professzoroknak a munkáját méltatja. Most került sor Szent-Györgyi professzorra. A királynak átadják az oklevelet, az aranyérmet és a borítékot, amely a Nobel-dijról szóló csekket rejti magában. Megszólalnak a harsonák, a király feláll a helyéről, Szent-Györgyi professzor ott áll előtte és mély meghajlással fogadja a feléje nyújtott kezét. Dübörögve zendül föl a tapsorkán, Szent-Györgyi professzor megilletődve veszi át a kitüntetés szimbólumait. • Dübörög a taps, megharsannak a kürtök. SzentGyörgyi Albert arcán mély megilletődöttség látszik. A zenekar pedig rázendít Berlioz Rákóczi-indulójára. A magyar motívumok diadalmas akkordjai töltik be a stockholmi akadémia dísztermét. (1937. december 11.) Az igazság keresése A „Délmagyarország" vasárnapi száma már beszámolt a szegedi MEFESZ szombati naggyűléséről. A Szabad Ifjúság szombaton egyébként ezt írta: „Vihar van Szegeden", vihar, amely egy pillanatra sem enyhül. Tisztító vihar ez is - ahogy először Méray Tibor nevezte igazi nevén országunk tisztuló társadalmi megmozdulását. A fővárosi írók, valamint a Petőfi-köri értelmiség után az elmúlt héten városupk egyetemi és főiskolás ifjúsága is megmozdult. Az ifjúságnak, a nemzet reménységének sorsa évek óta egyre súlyosbodó ügyként mered társadalmunk elé. Az öregek lemondó legyintésétől - „a mi időnkben más volt az ifjúság", - az újdonsült elméletig, amelyek cinizmus, léhaság, felelőtlenség, sőt erkölcstelenség elburjánzásáról beszéltek az ifjúság között mindenfajta ítéletet hallottunk. mindent, ami elmarasztaló. És az elmúlt hét eseményei ebből a konstrukciós posványból egyszerre a haladás első soraiba dobták a mai szegedi fiatalokat. Naggyűlés kedden, s aztán szinte mindennap. Sorra, a Tudományegyetemen, a Jogi karon, a főiskolásoknál, az orvosok- és gyógyszerészeknél, s azután újra együtt a közös nézetek végső rögzítésére: megvitatni az új szervezet szabályzatát és programját. Ekkorra ki is kristályosodott a megmozdulás sajátos arculata. A felszólalások pontos szövegét a jegyzőkönyv örökíti meg; az újságíró feladat, hogy teljes képet adjon a naggyűlésről. Nemcsak az igazat-íija meg az eseményekről, hanem a valódit is. Ha megkérdezik tőlünk, mi volt a szombati naggyűlésre, vagy akár a megelőző napokban tartott ifjúsági demonstrációkra legjellemzőbb, azt-kell mondanunk, hogy az igazmondás iránti igény. - Természetesen ez nem jelenti, hogy a gyűléseken nem hangzott el jóindulatú lakkozás, vagy kevésbé jóindulatú akadémikus féligazság. Megnyugtató azonban, hogy az ilyen esetekben legtöbbször hallani, vagy érezni lehetett a tömeg tudatos, de legalább is ösztönös vétóját. Az igazság iránt megnövekedett igény elsősorban a sok hazugságtól való csömör szülötte. Ez a csömör persze egymagában nem lehetett ok arra, hogy az ifjúság az igazság keresésének útjára lépett. A képtelen és ostoba dogmákat végeredményben mindig utálták a fiatalok, egészséges ösztönnel tiltakoztak ellenük. Hiába volt azonban ösztönük egészséges, ha tudatukat a rettegés éveinek korlátai fogták körül. (1956. október 23.) A bolsevisták véres kudarca A német harci erők tevékenységének egyes közölt részleteitől eltekintve, a hivatalos magyarázatok mint a déli részen folyó harcoknak változatlan képét állítják egymás mellé a kiterjedt szovjet támadásokat és a német elhárító tevékenységet. Csak szakértő katonai körök következtetnek a német elhárító nyomás fokozódására, ami nyomatékosan ki is emelnek, abból, hogy a szovjet jelentések az utóbbi napokban tartózkodóbbak lettek. Az egész helyzet megítéléséből ezúttal is az a jövőbeli következtetés, hogy a szovjet támadó hadmüveletek, miként korábban is, hadműveleti céljaik elérése nélkül fognak befejeződni, vagyis hadi- és emberanyagelhasználódás a lényegük. Hogy minden óriási emberés hadianyagelhasználás ellenére a szovjet támadó tevékenység továbbra is akadálytalanul folyik, ezt a keleti fronton folyó hadműveletek legjellemzőbb tünetének mondják és a német elhárító tevékenység súlyos feladatait emelik ki akkor, amikor az illetékes katonai magyarázók a harcbavétett szovjet páncélosok félelmetes számáról beszélnek. Ez különben a hadsereg főparancsnokságának az esztendő első tíz napja alatt elpusztított szovjet páncélosok számára nézve közölt adatokból is kitűnik és egyben jellemzi 1944 - német katonák vonulnak Szegeden. A megszállás után a Délmagyarországot betiltották. (Forrás: Szeged története) a téli csatának rendkívül súlyos voltát. Német hadijelentés Berlin, január 12. A német véderő főparancsnoksága közli: - Az ellenség ujabb jelentékeny erők harcbavetésével folytatta támadásait az eddigi súlypontokban a Kaukázus és a don között, Sztálingrád körül és a Don-vidéken. Az ellenséget elkeseredett harcokban, részben ellentámadásokkal visszavertük és elpusztítottunk 63 páncélos harckocsit, ezekből 45-öt Sztálingrádnál. Az ellenség tömeges gyalogsági bevetésének megfelelően nagyok a szovjet veszteségek. Ellentámadás során bekerítettünk és megsemmisítettünk egy lövészhadosztályt. Több, mint 1000 hadifoglyot ejtettünk. Egy német páncéloshadtest december 6-ika óta a nagy Don-kanyarulatban 511 szovjet páncélost pusztított el. - A magyar csapatok a Don mentén támadó ellenséget visszaverték és annak súlyos veszteségeket okoztak. - A középső arcvonalszakaszon erős rohamosztagaink helyi támadás közben behatoltak az ellenséges állásokba, azokat több mint egy kilométer szélességben felgöngyölték és hadifoglyokat ejtettek, valamint hadianyagot zsákmányoltak. - Az Ilmen-tótól délkeletre az ellenség nagy gyalogsági és páncélos erőkkel folytatta hiábavaló támadásait. A heves harcokban 24 páncélos harckocsit pusztítottunk el. Repülőtámadásokkal hétfőn súlyosan megzavartuk a murmanszki vasútvonal forgalmát... (1944. január 13.) Piros betűs március Ellenzéki nagygyűlés a múzeumnál, Király Zoltán beszédét mondja. (Fotó: Nagy László) Már egy órával az ünnepség előtt érdeklődőkkel telt meg a múzeum és környéke. Ezrek vártak az MDF, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség, a Kisgazdapárt, a Fidesz, a Körgát, a Galiba szervezte március 15-i programra. Kiderült, nemcsak a szegediek várakozása óriási, sokan érkeztek a környező városokból is. Amint híre ment, hogy megérkezett az ünnepség szónoka, Király Zoltán, imittamott hangos felkiáltásban tört ki a tömeg: Éljen Király! aki egyébként a Himnuszt követően dübörgő taps kíséretében mikrofonhoz lépett. Évtizedek után most ismét őszintén, nyíltan és büszkén emlékezhetünk meg történelmünk eme legdicsőbb eseményéről. nem feledhetjük, hogy az 1948-tól meghatározó politikai hatalom évtizedekig kisajátította legnagyobb ünnepünket. A mai Magyarország politikai közélete légüres térben zajlik. Legitimációs vákuum keletkezett. Ez jellemzi a mai parlament munkáját is. Most, 1989. március idusán mégis joggal mondhatjuk, mi magyarok ma egy új politikai vállalkozás részesei lehetünk. Magyar modell formálódik, magyar és európai. Közös célunk csak egy lehet, s ebben nemzeti közmegegyezés: a valóságos, és minél teljesebb demokrácia megteremtése, képviseleti demokrácia, parlamentarizmus, a pártok szabad működésével, ahol az állampolgárok közössége időközönként felülvizsgálhatja saját véleményét. Demokrácia a gazdaságban, demokrácia, ahol az állam polgára szabadon fejtheti ki véleményét szóban, sajtóban, szabadon alakíthat pártot, egyesületet, szabadon bírálhatja a hatalmat, és az érvényben levő rendelkezéseket. Az ünnepség a Dugonics téren folytatódott. A fideszesek gyűrűjébe keveredve pontosan lemérhettem mit jelent a mai tizenéveseknek 1848. Ökrös Tamás ugyanis bekonferálta az új tizenkét pontot, melyet a független szervezetek állítottak össze. Ezek a követelések egyben programot is jelentenek, és remélhetően a lelkesedés akkor sem csökken, amikor cselekednünk kell, fogalmazta meg reményét Ökrös Tamás. Mind a tizenkét pont ismertetését ováció kísérte. Különösen akkor tört ki tapsvihar, amikor szóba került a rendőrállam megszüntetése, a munkásőrség feloszlatása, a semleges és független Magyarország megteremtése, és a nemzeti címer visszaadása. Majd a szót Tamás Gáspár Miklós vette át. Beszéde magával ragadta a tömeget, többször közbetapsoltak. Kitért a jelenlegi korszak ellentmondásaira: A diktatúra omladozik, még nincs demokrácia, új mozgalmak alakulnak, még nincs igazi ellenzék, a képviselők interpellálnak, még nincs parlament. A magyar népet nem lehet tovább ámítani. Most dől el a haza sorsa. Éljen a magyar szabadság! Éljen az új haza! Dübörgő taps. Majd Raffay Ernő arról beszélt, hogy fordulóponthoz érkezett a magyar nép. Most itt állunk, cselekvésre, gondolkodásra készen. Szellemi, lelki szétszóródásunkat kell megakadályozni. Elég volt Ázsiából, csatlakozzunk Európához! Legyünk reformerek, ahogy a reformkor nagyjai voltak. A nemzet nem veszítheti el önbizalmát, önérzetét. Éljen a független, demokratikus Magyarország! Hosszan tartó taps. Végül az ünneplők újabb virághalmokkal borították el a Kossuth-szobor talapzatát. (1989. március 16.) Szabad sajtó utca Nem tudom, Magyarországon hány Szabad sajtó utcára lelhetnénk, mindenesetre Szeged-Alsóvároson van egy. Nem a legújabb politikai időszámítás mázoltatta át az utcanevet, mert ez egy régi ügy. Jelentésével együtt. Elárulhatom, többször gondoltam arra az átkosban, hogy e szavakkal kezdem valamelyik önéletrajzom:, Amikor még a Szabad sajtó utcában birkóztam az árokparton, nem gondolhattam, hogy egyszer még a szabad sajtó tagja lehetek." Most már örülök, hogy nem engedtem az irónia csábításának, hisz ki tudja, ma ki és mire használná föl ezt a szövegés gondolatkörnyezetéből kiragadható egyetlen mondatot (lásd még bizonyos példányszám fölötti lapok szerkesztőinek átvilágítása). Tegnap este kétszer is végigmentem a Szabad sajtó utcán, Sprőber úr. Faragó úr. Kopasz úr háza előtt. Benéztem Halász úrék portájára is a deszkakerítésen át Ezek az urak, a kocsmaasztalnál egészen másként beszéltek, mint amit én az iskolában hallottam. Én a Szovjetunióról tanultam, ők a muszkát emlegették, én a világbékéről daloltam, ők a világuralomról beszéltek, én felszabadítókról tudtam, ők erőszakoskodó hordáról A sajtó nekem adott igazat. Esténként mindig megnéztem a Híradót, és megnyugodva feküdhettem le: ugyanazt mondja Ipper és Gedeon, amit a tanító néni. Ezen a környéken, ahol éltem, sok volt a fuvaros meg a gyári munkás. Hajnalban keltek, és amikor újsággal a kezemben hazafelé bandukoltam, már nagyon sokan kint ültek a ház előtt. Fölnéztem a lapból és hangosan köszöntem, ahogy tanítottak. Miniszter lesz a gyerekből súgták a hátam mögött, mindig olvas. Hát még ha tudják, hogy ebéd után egy órát töltöttem újságolvasással! Mindez hogyan függ össze a szókinccsel? Ahogyan két párhuzamos tud elhúzni egymás mellett, két szókincs is, ahogy csak a végtelenben találkoznak emezek, úgy talán még ott sem amazok. Pedig ugyanaz a grammatika, teljesen egyforma a toldalékaim, a szórend, meg az -e kérdőszócska használata, csak az egyik szókincs az uralkodóké, a másik meg a többié. Az egyikre tanítanak, Híradóval miegyébbel a másik meg ránk ragad. De azért: az egyik elbeszél a másik fölött. Megmagyarázom. Vegyük elő a tegnapi Délmagyart. Kiki húzza át vastag fekete filccel azokat a mondatokat, amelyekkel nem ért egyet Azután, ha még egyszer nekirugaszkodik az olvasó, satírozza ki az összes érvénytelen jelzőt, majd olvassa föl saját magának és családjának hangosan mindazt, ami maradt. Ennyire logikátlan a cenzúra. Szavakat, mondatokat, lapokat. műsorokat, embereket vagy hiteket betiltani ugyanarra az észjárásra vall Ki találhat ki ennél szomorúbbat? Dlwsztus Imre (1994. március 15. - különkiadás)