Délmagyarország, 2000. március (90. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-18 / 65. szám

SZOMBAT, 2000. MÁRC. 18. SZEGED 5 sn Közgyűlés Szegeden Gyulay Endre a város díszpolgára Magyar gabona Konstancába Szeged, a kikötöváros Dr. Szabadi Béla államtitkár adta át rendeltetésének az új szegedi kikötót. (Fotó: Miskolczi Róbert) Csaknem negyven na­pirendi pontot tárgyalt tegnap dr. Bartha László polgármester vezetésével a szegedi közgyűlés. A képviselőtestület munká­jának megkezdése előtt egyperces néma felállás­sal adóztak Lung Milán, a szerb kisebbségi önkor­mányzat vezetője emlé­Az összejövetelen, amely­nek délelőtti munkáját figye­lemmel kísérte dr. Géczi Jó­zsef Alajos országgyűlési kép­viselő is, a városatyák két kér­dés körül időztek legtöbbet. A városgondnokság átszervezé­se, valamint a Szeged és a Pá­holy című időszakos kiadvá­nyok összevonása váltott ki ­időnként heves - vitát. A gré­mium döntött a város idei dí­jazottjainak névsoráról is. A képviselő-testület tagjai eltérően ítélték meg a város­gondnokság eddigi teljesítmé­nyét. Az ellenzék arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az ön­kormányzati vállalat, dacára annak, hogy meglehetősen alacsony költségvetési pén­zekkel rendelkezett, mindig eleget tett feladatának. A Fi­desz-frakció viszont azt rótta fel a városgondnokság hibájá­ul, hogy a belvízvédelmi csa­tornarendszer azért nem mű­ködik, mert a vállalat nem for­dított rá kellő gondot. Serege János, a városgondnokság igazgatója felszólalásában el­mondta: tisztában van azzal, hogy frissítésre van szükség e tevékenységi területen is, de visszautasította a munkatársa­it ért bírálatokat. A közgyűlés a délutáni szavazáson meg­szavazta a városgondnokság átszervezését, s így a jövőben a Környezetgazdálkodási Kht. keretében működik e vállalat, a városüzemeltetési iroda felügyeletével. A Pá­holy és a Szeged időszaki ki­adványok összevonásával kapcsolatosan is parázs vita kerekedett (az ellenzéki szo­cialista frakció véleményét külön Írásban olvashatják), a szavazás eredménye viszont azt mutatta, hogy a képviselők az összevonást látják jobbnak. Miután erre voksoltak, zárt ülésen azt is eldöntötték, hogy az új lapot, amelynek a kiadó­ja a városi televízió lesz, fő­szerkesztőként ezentúl dr. Zombori Mihály jegyzi. A közgyűlés dr. Tímár László alpolgármestert bízta meg azzal, hogy a Szegedi Közlekedési Társaság privati­zálásának megvalósításához a Bírálat a Sóhajok hídjáról A városháza két épü­letét összekötő Sóhajok hídjára invitálta tegnap az újságírókat az MSZP frakciófa a déli szünet­ben. Dr. Kozma József frakcióvezető, dr. Révész Mihály és Básthy Gábor képviselők mindenekelőtt a Szeged és a Páholy cí­mű időszakos kiadvá­nyok összevonásával kapcsolatban mondták el véleményüket. E szerint ennek a lé­pésnek van politikai és kultúrbotrány Ize. Az el­ső azért, mert rossz idő­ket idéz, és semmivel sem indokolható. Egy­szerűen azért történik, mert az egyik alpolgár­mester családtagját ne­vezik ki az összevont szerkesztőségek élére. A szocialista frakció sze­rint a Szeged folyóirat immár 12 éve eredmé­nyesen tölti be szerepét a város művészeti életé­ben. Kulturális szem­pontból sem megalapo­zott az összevonás, mondták, mert a két ki­adványnak annyira kü­lönbözik a profilja, hogy abból közös lapot nem lehet létrehozni. jelentkező partnerekkel tár­gyaljon. A képviselő-testület elfogadta a távhőszolgáltatás­ról, valamint a távhőszolgálta­tás legmagasabb hatósági dí­jának megállapításáról és a dí­jalkalmazás feltételeiről szóló rendeletet, valamint Szeged lakosságának egészségi ál­lapotáról szóló jelentést (mindezekről a Torony alatt című mellékletünk következő számaiban részletesebben is Írunk). A városatyák és -anyák vé­gezetül döntöttek az idei év szegedi kitüntetettjeiről is. Ezek szerint a város díszpol­gára kitüntető címet idén Gyu­lay Endre megyés püspök kapja. Pro Urbe-díjban része­sül Szabó Magdolna újságíró és Gyimesi Kálmán operaéne­kes. A Szegedért Emlékérem idei birtokosai pedig: dr. Vass László, Aba-Novák Judit, Kal­már Márton, Bahács Mihály, Szecsődi Ferenc, Lázár György, Katona Ferenc, Papp István és Baradnay Gyula. Kisimre Ferenc Hivatalosan is kikötő­várossá vált tegnap Sze­ged. Bár december óta folyamatosan indulnak kukoricaszállítmányok a Hattyastelep mellett lévő téli kikötőből Konstancá­ba, ünnepélyesen csak most avatták fel a léte­sítményt. Az 1980-ban kezdődő ki­kötőépltés főbb létesítményei már 199l-re elkészültek. A három ütemben végzett beru­házás eredményeként mára 3500 négyzetméteres betono­zott rakodóterület, iparvá­gány és 3000 négyzetméteres A Csongrád Megyei Közlekedési Felügyelet megszerezte az ISO 9000 minőségbiztosítási szab­vány feltételeinek teljesí­téséről szóló tanúsít­ványt. Az oklevelet teg­nap vette át Ballá Zoltán, a megyei közlekedésfe­lügyelet igazgatója. Tegnap délelőtt Szegeden, a Roosevelt téri halászcsárdá­ban tartott bensőséges hangu­latú ünnepségen vette át Bal­ló Zoltán, a Csongrád Me­gyei Közlekedési Felügyelet igazgatója az ISO 9000 mi­nőségbiztosítási szabvány feltételeinek teljesítéséről szóló oklevelet. Balló Zoltán rövid bevezetőjében a tanú­A „zónázás" megszünte­tése érzékenyen érintette a Szegedre autóbusszal bejá­rókat: januártál a helyközi |áratokra nem érvényesek a helyi bérletek. A Tisza Volán Rt. az utasok terhei­nek enyhítésére áprilistól 10 százalékos kedvez­ményt ad helyközi és távol­sági járatain a munkába járóknak. Nagy lakossági felzúdulás követte az ún. „zónázás i ked­vezmény" januári megvonását. Korábban a közigazgatási hatá­rig a helyközi autóbuszjárato­kon is elfogadták a helyi össz­vonalas bérleteket. A „közös bérlethasználatot" már az 1990­raktárépület szolgálja a sze­gedi vízi szállítást. Dr. Szabadi Béla, az FVM politikai államtitkára átadó­beszédében kiemelte, a ver­senyképes magyar mezőgaz­daságnak nagy hátránya, hogy fejletlen és drága szállí­tással tudtuk eddig csak kül­földre juttatni a megtermelt gabonát. A szerb háború okozta pusztítások viszont most gazdasági előnyt hoztak a déli régió számára, hiszen a Duna egy szakasza máig sem hajózható, így csak a'Tiszán keresztül juthat el a gabona a tengeri kikötőig. December közepe óta 16 ezer tonna ku­sítvány megszerzéséig vezető útról beszélt. Éppen egy esz­tendeje, tavaly márciusban készült el az ISO minőség­biztosítási rendszer „cégre szabott" alkalmazásának ké­zikönyve. Júliustól a Kontrol Rt. szakmai segítségével kezdték meg a fölkészülést. Szeptemberben fölülvizsgál­ták az irattározási rendszert, a fölösleges papírokat kiselej­tezték, egy részüket viszont, mint a közlekedésfelügyeleti munka elmúlt évtizedeinek „történelmi bizonyítékait", a es új ártörvény megszüntette. A Tisza Volán Rt. - az ország Vo­lán társaságai közül utolsóként! - januártól kényszerült a zóná­zási kedvezmény megvonására. Amint a Tisza Volán Rt teg­nap délutáni sajtótájékoztatóján dr. Szeri István vezérigazgató hangsúlyozta, idén csupán 6 százalékkal nőttek a tarifák. A viszonylag csekély áremelés nem fedezte a valós költségeket, ezért nem halaszthatták tovább a „zónás" kedvezmény meg­szüntetését. Nem csekély összeg a tét: az intézkedés a zó­názás 80 millió forintos költsé­gének „kigazdálkodását" céloz­ta A Szeged környéki települé­sek ingázóit igen hátrányosan érintette az intézkedés. A mun­koricát raktak uszályokra a szegedi kikötőben, s szállítot­tak el Konstancába. A szegedi kikötő szerepe az elmúlt hónapokban így felértékelődött. A magyar termőterületek központjában lévő vízi út hatalmas lehető­ségeket rejt magában. A terü­letet kezelő Tartalékgazdál­kodási Közhasznú Társaság éppen ezért egy 15-20 ezer tonnás gabonatároló építését is tervezi ezen a területen. A minisztérium most olyan ag­rárdiplomáciai offenzívába kezdett, amely azt célozza, hogy a Szegedről uszályokon elszállított gabona végállo­könyvtár őrzi tovább. Októ­ber l-jétől már a gyakorlat­ban is az ISO-szabványrend­szer szerint folyt a munka. December 12-én az SGS Hungária Kft., mint az ISO minősítési rendszer kidolgo­zását és működését tanúsító „auditor", írásbeli észrevétel nélkül, „alkalmas" minősítést adott a megyei közlekedés­felügyelet új, az egységes eu­rópai követelményeknek is megfelelő működési szabály­zatára. Az igazgató kiemelte: mindannyiuk számára vilá­kahelyre, iskolába naponta bu­szozók arra kényszerültek, hogy a helyi bérlet mellé a helyközi utazás teljes távolságára szóló bérletet is vásároljanak. így per­sze sokkal többe kerül a napi utazás, mint korábban. A hátrányos helyzetű telepü­lések több fórumon jelezték: ne­hezen viselik a megnövekedett utazási költségek terheit. Pa­naszleveleket küldtek a Volán­hoz, a polgármesterek segítsé­get kértek a busztársaság veze­tőitől - még parlamenti interpel­láció is elhangzott az ügyben. Tegnap kiderült: a közös gondolkodás eredményeképpen április l-jétől új üzletpolitikai kedvezményt ad a Tisza Volán. Amint dr. Szeri István tegnap mása ne Konstanca, hanem valamelyik távol-keleti or­szág legyen. A magyar gabona ugyanis egyre keresettebb a világ má­sik felén is. A most felavatott kikötő hátránya, hogy egy­előre csak száraz időben használható, ám a kezelő úgy gondolja, ha nő a kereslet a szegedi vízi szállítás iránt, akkor előbb-utóbb be is fedik a létesítményt. (A tiszai vízi szállítás üz­leti jelentőségéről szerdai gazdasági mellékletünkben, az Egy százalékban írunk részletesen.) R. G. gos, hogy az ISO 9000 tanú­sítvány megszerzésével csak a belépőt váltották meg - a következő auditálásig folya­matosan, mindennap bizonyí­taniuk kell, hogy munkájuk valóban megfelel a követel­ményeknek. Hunyadi István, a Közle­kedési Főfelügyelet főigazga­tója elmondta: a közlekedési hatóság törekvései arra irá­nyulnak, hogy az ország va­lamennyi megyéjében az ISO-minősítés szerint dol­gozzanak a közlekedési ható­ságok. Az ISO 9000 minősí­tés megszerzését igazoló ta­núsítványt Petik Ferenc, az SGS Hungária Kft. helyettes ügyvezető igazgatója adta át Balló Zoltánnak. bejelentette: a helyközi és távol­sági járatokon „dolgozói bérlet­tel" utazók 10 százalékos ked­vezményt kapnak, ha a helyi já­ratokra szóló bérletük is van. Az új kedvezmény egységes: a 10 százalékos engedménnyel árusí­tott, „dolgozó" havi (félhavi) bérletjegy a társaság bármely helyközi és távolsági járatára megváltható. Mindazok meg­kapják e kedvezményt, akik a Tisza Volán Rt. helyi járataira érvényes összvonalas, vagy kombinált bérletet is vásárol­nak. A Szeged, Algyő, Hódme­zővásárhely vonalon utazók a korábban érvényes feltételekkel élhetnek a zónázás lehetőségé­vel. Ny. P. Szigorúan ellenőrzőit biciklisek Munkatársunktól A Szegedi Rendőrkapi­tányság Közlekedésrendészeti Osztályának tájékoztatása szerint a továbbiakban a köz­lekedésben részt vevő gépjár­művezetők mellett szigorúan ellenőrzik a kerékpárosokat és a gyalogosokat is. Az el­lenőrzések során a balesete­ket előidéző magatartást fog­ják szankcionáltan büntetni. Erre a „visszatartó erőre" a rendőrök szerint azért van szükség, mert az elmúlt hó­napban Szegeden négy olyan halálos kimenetelű baleset történt, melyet szabálytalanul közlekedő gyalogosok, illetve kivilágítatlan biciklisek okoz­tak. Az intézkedéseket a már­cius l-jén életbe lépett sza­bálysértési törvény teszi lehe­tővé, amely éppúgy vonatko­zik a gyalogosokra és a ke­rékpáros szabálysértőkre is, mint a gépjárművezetőkre. Sőndor-nep Cseőrivol Munkatársunktól Ma 18 órától az algyői fa­luházban az Algyői Szabad­egyetem rendezvénysorozata keretében Sándor-napi irodal­mi estet rendeznek Csoóri Sándor költő és Balogh Júlia, a Duna TV szerkesztő-ripor­tere közreműködésével. A Kossuth-díjas költővel, aki nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját, életútjáról, költészetéről és az irodalom­ról az est házigazdája, Kátó Sándor színművész beszélget. Felolvosőest Munkatársunktól Március 20-án, hétfőn este hét órakor a Millenniumi Ká­véházban (Dugonics tér 12.) a Toldi Utcai Irodalmi Kör fel­olvasóestet rendez. Az esten felolvas Grecsó Krisztián, Gyuris Gergely, Kovács Vik­tor, Paulik Krisztián, Rusz Sándor, Sarnyai Tibor és Za­kupszki László. A belépés díj­talan. Promenád a vtv-ben Munkatársunktól Szombaton este 7 órakor ismét jelentkezik a Szegedi Városi Televízió hétvégi ma­gazinműsora, a Promenád. Az adás kezdetén a Szegedi Hírek jelentkezik friss, aktuá­lis információkkal. Kisistók Tímea, a Promenád egyik műsorvezetője, 19.10-től minden, a természetet, állato­kat kedvelő nézőt a képer­nyők elé vár. A kutyatartó nézők dr. Rengey Antal állat­orvos segítségével megtud­hatják, hogy óvhatják ked­venceiket a bolháktól, és a Tiszáért aggódok dr. Gallé László ökológus egyetemi ta­nártól tudhatják meg, miként éleszthető újra a folyó a sza­porodó szennyező hullámok után. Simkó Nagy Tamás vendé­gei a műsor második felében a játékszenvedélyről, kocká­zatról beszélnek. A nézők megtudhatják, miért kockáz­tat kevesebbet az utakon, aki Land Roverrel jár, hogyan válik valakinek szenvedélyé­vé, éltető elemévé a testépí­tés, s a stúdió pszichiáter ven­dégétől azt is megtudhatják, hogyan kerülheti el valaki, hogy a játékszenvedély vég­legesen magával ragadja. Az adás készítői persze azt sze­retnék, ha a műsor folyamán a játékos kedvű nézők nem tartóztatnák meg magukat, és telefonálnának. Tőzsdei jelentés A pénteki kerekedés meglepetést hozott. A Dow Jones csütörtöki 500 pontos emelkedésére, +182 pontos nyitás mellett, -139 pontos eséssel reagált. A BUX záróértéke 9996 pont lett. A nap folyamán két új, magyar makroadat látott napvilágot. A januári reálkeresetek éves szinten 0.8%-ka! emelkedtek, ami inflációs szempontból kedvezőnek tekinthető. Míg a háztartások megtakarításai februárban 551 milliárd forinttal nőttek. Az értéktőzsde nem hitt az amerikai opümizmusnak. A délutáni, amerikai fogyasztói árindex publikálása után - mely szerint a várt 0.4% helyett 0.5%-kal nőitek az árak a tengerentúlon - csak tovább erősödött az árfolyamesés. A részvényárfolyamok az esés ellenére különböző irányban és mértékben mozogtak. A nap folyamán az Antenna kivételével tovább csökkentek az IT (internet-tech­nológiai)-papírok árai. A nap egyik vesztese a Fotex lett. Részvény neve Nyitóár Záróár Záróár változás Záróár változás (%) BORSODCHEM 10 300 9 850 -145 -1.45 ÉGIS 12000 11 850 250 2.16 ANTENNA 12 500 11 950 250 2.14 MATAV 2 480 ; 4t v, -24 -0.99 MEZŐGÉP 2 075 1 995 -55 -2.68 MOL 5 360 5 200 -75 -1.42 OTP 15 600 15 190 -210 -1.36 PICK 1 11 490 11 200 -100 -0.88 RICHTER 19 600 18 675 -560 -2.91 TVK 4 450 4 365 -15 -0.34 IDLNAINVEST [TÓZSPBOCYHOBSÉG KT. Tel.: (62) 450 000 Szeged Takaréktár u.l. Szegedi képviselete a Tisza-hívest Kft. Zónázás helyett kedvezmény Dolgozói bérlettel olcsóbb „Szabványos" közlekedésfelügyelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom