Délmagyarország, 1999. október (89. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-21 / 246. szám
2 KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 1999. OK\21. kommentár Orosz furfang A Z oroszok semmit sem bíznak a véletlenre. így lehetne a legrövidebben sommázni a jelenlegi csecsenföldi orosz hadjárat taktikáját. Inssan és módszeresen nyomulnak előre, a sokat emlegetett Prvomajszka-dombok felöl lövik Groznijt. A csecsen főváros pedig védekezik. Ahogy tud. Mert fegyverben, hadi felszerelésben nem dúskál igazán, annak ellenére sem, hogy a muzulmán arab testvérek segítenek, ahogyan tudnak. Ilyen kiélezett helyzetben viszont nem célszerű támogatást nyújtani, mert gyorsan elterjedihet) a hír: ez és ez az állam beavatkozott Oroszország belügyeibe. A beavatkozás fogalmát egyébként a nagy Oroszország igen jól ismeri, ülődje, a szovjet impérium, a szocializmus védelmének jogán, gyakran „kirándult" olyan államokba, ahol a marxista-leninista eszme veszélybe került. így azután, éppen 43 évvel ezelőtt, kis hazánkba is ellátogattak a békekatonák, de 1968-ban tiszteletüket tették Prágában, 1980-ban pedig - a meleg tengerek utáni kimondhatatlan vágyukat csillapítandó - lerohanták Afganisztánt. A mostani orosz-csecsen konfliktus nem mai eredetű. Az 1995januárjában kirobbant konfliktusnak az a l^ebegy tábornok vetett véget, aki már nem kegyeltje a rozoga egészségű Borisz Nyikolájevics Jelcinnek. A napjainkban tapasztalható vérontás pedig annak a vahabita-dagesztáni villongásnak a következménye, amelyet augusztusban jeleztek először. Ez elsősorban a Samir Hászájev csecsen terrorista és a jordániai származású Vattab hadúr „áldásos" moszkvai tevékenységének köszönhetően (amelynek során több száz ártatlan moszkvai polgár halt meg a lakóházak felrobbantása közben), most orosz megtorló akciót eredményezett. Vaha Aszanov csecsen alelnök szerint a csecsenek nem adják meg magukat, ha kell, 25 évig is harcolnak az oroszokkal, de az előbb említett két urat sem adják ki az ellenségnek. Az oroszok viszont a kemény télben (is) bíznak, akkor bizonyára megtörik a fagyoskodó, éhező, fegyverutánpótlással nem rendelkező csecsenek ellenállását. riz a taktika. Erről azonban csak szégyenlősen ejteLL nek szót. Nyilván azért, mert néhány hónappal ezelőtt - amikor Milosevics százezreket „toloncolt ki" saját országából - ők is a be nem avatkozás elvét hangoztatták. így hát elvárják, hogy most az 6 (piszkos) belügyeikbe se avatkozzék be senki. Csiang Cö-min Londonban Tüntetések Tibetért Készül a frontváros Októberben várható Groznij ostroma Moszkva, Groznij (MTI) A szövetségi erók várhatóan október végén ostromolják meg Groznijt - nyilatkozta a csecsen főváros katonai parancsnoka, Isza Munajev a Kommerszant Daily szerdai számában. Groznij egyre inkább hasonlít egy frontvároshoz: a fővárosban mindenütt védelmi vonalakat építenek ki, kitelepítik a polgári lakosságot, az állami intézmények a hadiállapotnak megfelelő rend szerint működnek - írta tudósításában az orosz gazdasági napilap. Groznij katonai parancsnoka szerint a szövetségi erők egyértelműen a főváros ostromára készülnek. Ezt jelzi, hogy stratégiai magaslatokat foglaltak el Groznijtól északra, a légicsapások az ipari infrastruktúra megsemmisítésére irányulnak, s az orosz tüzérség immár rendszeresen lövi a csecsen fővárost. Isza Munajev emlékeztetett arra, hogy a támadást ugyanazok a tábornokok készítik elő, akik vereséget szenvedtek az előző orosz-csecsen háborúban, s most a visszavágás vágya fűti őket. A csecsen városparancsnok véleménye szerint a tábornokok tanultak a vereségből, így most nem lesz páncélos roham Groznij ellen. A megváltozott taktika lassú előrenyomulással számol, komoly tüzérségi előkészítést követően. Azonban a csecsen erők is más módszerekkel fognak védekezni, s nem adják fel Groznijt, hiszen sokkal több fegyveressel és eszközzel rendelkeznek, mint 1995 januárjában - jelezte Munajev. Elismerte, hogy Groznijban egyre több a rablás, hiszen a lakások többségéből elmenekültek az emberek, de a bűnözőkkel a statárium előírásainak megfelelően járnak el. Munajev szavai szerint saját erőből sikerült megoldani a gázszolgáltatást, az áramellátással viszont problémák vannak, csak a kórházak és más kulcsfontosságú létesítmények kapnak áramot, miután leállították az orosz energiaszállításokat. A városparancsnok szerint az orosz támadás megindítása óta a csecsen erők 39 embert vesztettek és 120 sebesültjük van, míg a szövetségi erőknek több mint 200 katonája esett el és több száz sebesült meg. Munajev szavai szerint a csecsen vezetés változatlanul kész a béketárgyalásokra Moszkvával, de ehhez ki kell vonni az orosz csapatokat. Mi nem akartunk senkivel sem harcolni, a háborút a visszavágásra áhítozó orosz tábornokok kényszerítették ránk - mondta a Kommerszant Dailynek a csecsen városparancsnok. Az emberjogi csoportok macska-egér harcot folytattak szerdán Londonban Csiang Cö-min kínai államfővel és kíséretével: bármerre fordultak meg a kínai vendégek a tibeti és a kisebbségi szabadságjogok tiszteletben tartását követelő protestálókkal kerültek szembe. London központjában egy tibeti zászlót lengető férfinak kerékpáron sikerült a kínai elnököt szállító gépkocsikonvojba beékelődni, amikor Csiang Cö-min visszaérkezet lakhelyére. Mintegy féltucatnyi rendőr rontott a férfira, akit letepertek és elvezettek, mint felvételünk is tanúsítja. (MTI Telefotó/AP) Szentpétervár (MTI) Szentpéterváron szerdán meggyilkolták Viktor Novoszelovot, a helyi duma képviselőjét. Nem messze lakásától egy férfi lépett oda a városatya autójához, amíg az a pirosban vesztegelt, robbanószert Kútba esett a Mol-INA fúzió? Zágráb (MTI) A Nációnál című zágrábi ellenzéki hetilap szerint kútba esett a Mol Rt. és az INA horvát olajtársaság egyesítési terA hetilap legfrissebb száma szerint Zágrábban „blokkolták az egyesülést". A megkezdett folyamatot eszerint Ivic Pasalic, az államfő belpolitikai tanácsadója állította volna le. Az újság Franjo Tudjman horvát köztársasági elnök hivatalához közeli forrásokra hivatkozott. A lapban emlékeztettek arra, hogy a horvát elnök nyári szabadsága idején állapodott meg Zlatko Matesa miniszterelnökkel és Davor Slernnel, az INA vezetőjével a Mol Rt. és a horvát olajtársaság egyesítéséről. A lap szerint azonban a kormánypárt - az államfő vezette Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) - jobbszárnya ellenezte a tervet, igyekezett húznihalasztani a döntést és a közvéleményben olyan benyomást próbált kialakítani, hogy rossz üzlet lenne az INA-nak és a horvát államnak is a magyar céggel tervezett egyesülés. A Nációnál azt írta, hogy az utóbbi két hónapban bolhát ültettek a horvát elnök fülébe is a tervezett egyesüléssel kapcsolatban. Egyebek között azt hangoztatták, hogy alulértékelték a horvát céget, amikor felbecsültették piaci értékét, így új becslésre van szükség; hogy az egyesülés mögött orosz üzleti érdekek állnak; hogy a Mol Rt. részvényeinek értéke 40 százalékkal csökkent, és a cég dolgozóinak 10 százalékát fogja elbocsátani; így a magyar vállalat nem is olyan erős, hogy segíthesse az INA-t a világpiacon. Autójában robbantották fel Kivégzett városatya téve tetejének a képviselő ülése fölötti részére. A robbanás azonnal megölte Novoszelovot, míg sofőtjének a kezét tépte le. Novoszelov testőrének viszont sikerült kiugrania, és több lövést leadnia a támadóra, akit később elfogtak. Az 51 éves városatya látta el a pétervári önkormányzat alelnöki tisztét, és esélyesnek látszott az elnökségre is. Már elkövettek ellene egy merényletet 1993-ban, amelyben mindkét lábát elvesztette, s azóta tolókocsival járt. •••••••••••••••••• VEGYE HASZNALT AUTÓJA HASZNÁT, ÍGY OLCSÓBBAN VEHET ÚJ SKODÁT! Használt autóját piaci értékén beszámítjuk, és hozzá az új SKODA árát 100 000 Ft tál leszállítjuk. További részletek márkakereskedéSKODA. VÁLTSON VELÜNK SCÍnkben. SKODA MÁRKAKERESKEDÉSEK: IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L Sgt. 112. Tel.: (62) 471-200 TeL/Fax: (62) 471-242 Teletext 624. oldal Internet: www.matav.hu/uzlet/ikesz VaSS AutÓ 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel.: (63) 400-193 Tel./Fax: (63) 314-222 Honfoglalás kiállítás Madrid (MTI) Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere szerdán megnyitotta az „Ezeréves Magyarország: egy európai nemzet születése" című Honfoglalás kiállítást a madridi egyetemi városban található antropológiai múzeumban. A miniszter elmondta, hogy a kiállítás anyaga nagy sikerrel szerepelt két francia, két olasz és egy finn nagyvárosban. A kiállítás mindenütt több százezer látogatót vonzott és széles sajtóvisszhangra talált. A megnyitón mintegy ötszázan voltak jelen, sokkal többen, mint ami az esős időben várható volt. A kiállítás megnyitását az október 23-i nemzeti ünnep tiszteletére rendezett fogadás követte. Wahid a nyerő Dzsakarta (MTI) Abdurrahman Wahid nyerte meg az indonéz parlamentben tartott elnökválasztást. A szavazatszámlálás során a muszlim tömörülést képviselő mérsékelt irányzatú politikus elérte az abszolút többséghez szükséges 344 szavazatot, és ezzel legyőzte a másik jelöltet, Megawati Sukarnoputrit. Sarif panamái Iszlámábád (MTI) Pakisztáni nyomozók a szerdai lapok szerint százmillió dollárnyi tiltott haszonszerzéssel gyanúsítják a megbuktatott miniszterelnököt. Hivatalos források szerint Navaz Sarifot 40 millió dollárra rúgó pénzmosással, több mint 60 milliós adócsalással, okirat-hamisítással, közpénzekkel és hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják. Sarif őrizet alatt áll az október 12-i vértelen puccs óta. Orosz nyet Moszkva (MTI) Oroszország nem egyezik bele az 1972-ben kötött ABM-szerződés módosításába akkor sem, ha az Egyesült Államok segít befejezni az irkutszki védelmi radar felállítását - jelentette be szerdán Vlagyimir Rahmanyin külügyi szóvivő. Amerikai tisztségviselők vasárnap több tízmillió dolláros támogatást ígértek Oroszország rakétavédelmi radarrendszerének fejlesztéséhez, ha az oroszok belemennek a rakétavédelmi rendszereket korlátozó szerződés (ABM-szerződés) módosításába. Dole visszalépett Washington (MTI) Szerdán feladta a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyt Elizabeth Dole. Bob Dole volt republikánus szenátor és sikertelen elnökjelölt felesége a visszalépés okaként azt jelölte meg, hogy nem tudott elég kampánypénzt összegyűjteni. Dole asszony Ronald Reagan kormányában közlekedési miniszter volt, az elnökjelöltség megpályázása előtt pedig az amerikai Vöröskereszt elnökeként tevékenykedett. A jövő novemberi elnökválasztáson minden bizonnyal ifjabb George Bush texasi kormányzó, a volt elnök fia lesz a republikánusok jelöltje.