Délmagyarország, 1999. június (89. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-16 / 138. szám
• Tízéves a Precíz Kft. 16 Munkabiztonságról, ISO 9003-as szinten 1 Tízéves a biztonságtechnikai szolgáltatásaiéi ismert szegedi közPontú Precíz Kft., amely fe_e9 Alfa szakcsoportfent alakult meg 1989ben. A ma is csak öt hallású dolgozót, de külsé szakértőt alkalmazó vállalkozás "9yve2et6je/ sódar 0sz|é szerint olyan piát' rést sikerült találni"k, amely biztosítja a levét. A harmincasok és az időfeiek még jól emlékeznek a regl< szocialista nagyvállalati fektúrára, ahol külön munfeédelmis, tűzvédelmis szaemelőgép-ügyintéző és ®ég ki tudja milyen felelős gyártotta a belső szabályza°Xat, macerálta a művelőket a különben alapfeen fontos - akkoriban tata feleslegesnek tűnő e'°irások betartására. Ma ®ar kevesebb a nagyvállalat, Vlsszaszorult a kapun belüli fenkanélküliség, a kisebb Cegeknek pedig speciális fekemberek kiképzése és jfelmazása helyett olcsóbb x°mplex szolgáltatást rendelm °lyan profiktól, akik napfeeszek a törvényi változásban, figyelnek arra, hogy ] késsen az emelőgépek fezakos biztonságtechnikai felvizsgálata, a poroltóban egyen megfelelő nyomás b b Mindezért pedig akár Untetőjogi következményekkel is járó felelősséget * vállalnak. A Precíz gyakorlatilag abból él, hogy sok különböző méretű vállalkozás tűzvédelmise, munkavédelmise, környezetvédelmi, minőségügyi szakembere, jellemzően átalánydíjas szolgáltatásként. Az egész országban dolgoznak, a székesfehérvári Fialla Autószalon napi ügyeit például egy helyi külsős munkatárs „viszi", s ha speciális igény van időszakos műszaki felülvizsgálatra, akkor a legközelebbi szakértő ezt elvégzi. A tét a munkabiztonság területén meglehetősen komoly, a bírság 50 ezer forintnál kezdődik és kirívóan súlyos esetben hárommillióig is elmehet. A szegedi, Sóhordó utca 25. szám alatt irodát működd tető társaságról talán csak a szakma tudja, hogy tavaly a munkabiztonság területén nemzetközi, ISO 9003-as minősítést szerzett, s mint ilyen, első volt Magyarországon. Új profilként a ma már egyre elengedhetetlenebb, a versenyképességhez nélkülözhetetlen minőségügyi rendszerek kialakítását, a munkatársak felkészítését is vállalják, majd szolgáltatásként a működtetéssel, illetve a felügyelettel kapcsolatos teendőket is ellátják. Nemrégiben a szegedi Római Akkumulátor nagykereskedést készítették fel sikeresen az ÍSO 9002-es minősítésre. K. A. • 300 milliárd dollár többlet A világháló haszna i Washington (MTI) b Internetnek köszönfeen több mint 300 millife dollár többletbevételre . jfe szert amerikai vállalae k és szolgáltatók tavaly, és kereskedelmi felület 1,2 dlió embernek adott munfe - ezt állapította meg a Tefe Egyetem legrfrissebb talánya. ' fe elektronikus kereskeeH, vagyis áruk és szoljjfetások értékesítése interfes kapcsolat útján, közel 2 milliárd dollár bevételt 'tori ','Helt az érintett amerikai feeknek, A többi a számítóés a programgyártók és felali kapcsolatokat közvete|°fegek bevétele az Interettapcsolatban. » fe Internet útján szerzett feeti bevételek az utóbbi háfe évben évente megkétszefefetek az Egyesült Állatos és nincs jele lassuazBak ~ 'ddzte a tanulmányt hírügynökség. A talányt egy 8,5 milliárd dollár piaci értékű kaliforniai vállalat finanszírozta, a Cisco Systems Inc, amely egyebek közt különleges számítógépfelszereléseket, kiegészítőket gyárt az Internethez. Az amerikai kereskedelmi minisztérium az év elején bejelentette, hogy figyelni fogja a számítógépes kereskedelmet, de a tavalyi adatok csak 2000 közepére lesznek hozzáférhetők. Az egyetemi tanulmányt ezentúl negyedévenként frissítik. Becslések szerint a teljes amerikai kiskereskedelmi forgalomnak egyelőre kevesebb mint 1 százaléka bonyolódik az Interneten. A texasi tanulmány szerint az Interneten árusító cégeknél egy egy alkalmazott* évente átlagosan 250 ezer •dollár bevételt termel a vállalatnak, miközben a tipikus amerikai iparágakban az egy alkalmazottra jutó bevétel átlagosan 160 ezer dollár évente - írta a hírügynökség. íms-asiisítfex"v ^jándék légkondicionáló lal Rendezés a következő járművekhez: NOS SX (106 LE) 2.390.000 Ft-tól ^BIRa SX (106 LE) 2.935.000 Ft-tól £GANZA SX (133 LE) 4.409.000 Ft-tól Felszereltsége: ABS, dupla légzsák, légkondi, stb. HASZNÁLT AUTÓT BESZÁMÍTUNK: n?: ALFA Hódmezővásárhely, AUTÓHÁZ Szántó K. J. u. 149. KFT •C (62) 346-568, (62) 341-885 Benne: / Próbautakon Pályázatok \ Devizaárfolyam Heti gazdaság • Nyomdanyitogató: évi három és fél millió könyv A szegedi Kossuth, ördög néSkül Negyedmilliárdos csúcstechnológia: négyszáz tonna papírt dolgoznak fel egy évben. (Fotó: Karnok Csaba) Nincs is a nyomdának ördöge. Valószínű, hogy az egészet csak olvasók ijesztgetésére találta ki a fantázia. A Szegedi Kossuth Nyomda Kft.-ben legalábbis csak stámitógéppel vezérelt nyomómüveket, sok tonnányi papírt, ragasztótól illatozó könyveket találni, az ördög épp úgy kiköltözött innen, mint a fojtogató szagú ólom. Bár a nyomda elvben mindössze kétesztendös, a valóságban majd évszázados szakmai tapasztalat van az itt dolgozó ge.nerációk háta mögött. Az 1993-ban felszámolt Szegedi Nyomda gépeit vásárolta meg ugyanis két és fél esztendővel ezelőtt a Kossuth Nyomda és a Kvantum Követeléskezelő és Befektető Rt. A belvárosi Fekete Sas utcai üzem „maradéka" azután kiköltözött a Makkósházi körútra. hogy több. jelentős beruházás után mára a régió legnagyobb és legkorszerűbb .könyvnyomdája alakuljon ki. ~ -"Egykor a két megyei napilap előállítása adta a régi nyomda bevételeinek nagyját. Azután ez forrás megszűnt, más munka után kellett nézni - mondja Szilágyi Ákos. kereskedelmi igazgató. - Bár a nyomógép, amin évtizedeken keresztül a Délmagyarország is készült, még üzemel, de az új cégnek már nem a lapkészítés a profilja. Az egykori Szegedi Nyomda híres volt matematikai könyveiről, a piaci váltásra a cég még sem volt kellően felkészülve. A kilencvenes évek közepén valóságos sokk érte a régi nyomdavállalatot, s akadt idő, amikor úgy tűnt, a nagyhagyományű ' szakma elsüllyed. Szerencsére nem így lett. - Mára már a régió legerősebb kötészete van a hátunk mögött, s egyéves az a korszerű, számítógép-vezérelt nyomógépünk is. amely 13 ezer ívet képes kinyomni óránként. A könyvpiac is jelentős változáson ment át a kilencvenes élekben. Gombamód nőttek ki a földből az új nyomdai vállalkozások, ám a kisnyomdák sem gyorsaságban, sem minőségben nem tudják ezen a piacon állni a versenyt. Egy-egy sok ezer példányos könyv gyors kiadása már túl nagy falatnak bizonyul a kisebb cégnek. - Á legjobbkor vásároltuk meg a több mint negyedmilliárdot érő új nyomógépet. Tavaly ugyanis boom, azaz csúcs volt a könyvpiacon. Időközben földrajzi értelem-. ben is kitágult ez a szakma. Miután a könyv szállítási költsége élenyésző, így a kiadók Budapesten, a nyomdák pedig vidéken telepedtek meg. A papírárakban nincs különbség, áfn a munkabérek a kisebb városokban alacsonyabbak, mint Budapesten. Ez a szegedieket is versenyelőnyhöz jűttatta a könyvpiacon. - Az az igazság, hogy bizonyos példányszám fölött, s határidő mellett már nem sok választása van a kiadóknak, csak nagy nyomdához fordulhatnak. Márpedig a Szegedi Kossuth igen csak kinőtte magát az elmúlt két esztendőben. Ma már évi három és félmillió könyvet készítenek, közel négyszázezer tonna papírt használnak el, amiből minden bizonnyal már egy kisebb hegy is kitelne. Többek között a Nemzeti Tankönyvkiadó, a Medicina, az Apáczai Kiadó bízza meg rendszeresen munkával a szegedieket, de több helyi könyvkiadó is szívesen dolgoztat itt. - A külföldi megrendelőknél némi idegenkedést tapasztalunk. Az első megrendeléskor még bizalmatlanok, pedig világszínvonalú technológiával és anyagokkal dolgozunk. Azután nagy elégtétel, hogy aki egyszer idejön, általában itt is ragad, rendszeres megrendelőnk lesz. . Az itt készülő könyveknek lassan a fele a bonyolultabb! színes technológiával készül. Ma már a tankönyvek is óriási fejlődésen estek át: a nebulóknak is jó minőségű, szép kivitelű kiadványokra van szükségük. Szerencsére, a technikai robbanás nem kerülte el a nyomdát. - A legkorszerűbb gépünk gyakorlatilag számítógép segítségével vezérel mindent. Ma már nagyobb a nyomókapacitásunk, mint amennyit be tudunk kötni. Ezért is igyekszünk újabban olyan reprezentatív kiadványokat keresni, például plakátokat, szórólapokat, prospektusokat, amelyek.kikerülik a kötészetet, hogy teljesen kihasználjuk a gépeinket. A kétesztendös cég történetében is akadnak már olyan könyvek, amelyre büszke lehet a szegedi csapat. Többek között itt készült Pest-Buda egyesítésének évfordulójára Ráday Mihály könyve. A jelenetek a pesti utcán című mű több mint háromszáz oldalát kiváló minőségű színes fotók díszítik. De akad teljesen szegedi kötet is. Laczó Katalin Dorogi Imréről készült könyve teljesen a körtöltésen belül született. Mára egyre nagyobb kapacitás halmozódott fel a hazai könyvnyomtatásban. Az ország sok nyomdája dolgozott ugyanis keleti piacokra, most az orosz megrendelések híján ezek a cégek is „befelé fordultak". Ugyanakkor a kereslet messze nem nőtt ilyen arányban. Ahol pedig sok az eszkimó és kevés a fóka, nem könnyű munkához jutni. A szegediek mégis évről évre jelentősen tudták emelni árbevételüket. Míg az indulás évében 418 milliós bevételük volt, addig tavaly már 675 millió, s az idén szeretnék túllépni a nyolcszázmilliót. Mára már alapjaiban kialakult a hazai könyvpiac is. ' A nagy tradícióval bíró szegedi nyomdaipar az utolsó pillanatban ébredt fel sokesztendős Csipkerózsika-álmából. Úgy tűnik, nemcsak az ólombetűt, az ördögöt is sikerült mára kiűzniük... Rafai Gábor TOSHIBA 5 Hűtő-fűtő klímaberendezések * DÉMÁSZ ártámogatással * POSTABANK áruhitel konstrukcióval FOSZER-ELEKTROPROFIL KFT oímbsz 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 421-533, Fax: 421-637 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 420-576, Fax/üz.r.: .425-136 UJ VOLVO S40 ES V40. MÉG ERŐSEBB. MÉG BIZTONSÁGOSABB. MÉG SZEBB. MINDENKIT TŰZBE HOZ. DE MOST A LÉGKONDICIONÁLÓ IS ALAPFELSZERELÉS. Új fejlesztésű, erősebb, dinamikusabb, kisebb fogyasztású és környezetkímélőbb motorok. Alapfelszerelés a WHIPS ostorcsapás-nyaksérülés elleni védelem és a nagyobb méretű, intelligens vezérlésű oldallégzsákok. Volvo Assistance szolgáltatás. MÁJUS ÉS JÚNIUS HÓNAPBAN A LÉGKONDICIONÁLÓ IS ALAPFELSZERELÉS. Jansik Autóház 6000 Kecskemét, Szegedi út 90. km Tel.: 76 498 555 Tel./fax: 76 498 554 VOLVO