Délmagyarország, 1999. június (89. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-16 / 138. szám
14 EGY SZÁZALÉK SZERDA, 1999. l Kamarai hfrek » • Munkatársunktól A nyár beköszöntött, a Csongrád Megyei Kereske| delmi és Iparkamara munkatársai azonban csak f később kezdik meg évi rendes szabadságukat. A kontrollingről A kamara június 23-án 10 órától a CSMKIK rendezvénytermében (Szeged, Tiszj l krt. 2-4.) előadást szervez a kontrollingről, melynek előadja Farkas Gabriella, a Környezetgazdálkodási Kht. szakértője. A rendezvény elsősorban vállalatvezetőknek szól, hisz a sikeres, hatékony (nem csak eredményes) cégvezetés megköveteli azokat ismereteket, melyek segítenek olvasni a vállalat naturális és számszaki adataiban. Kamara a vásárban A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az idei évben is a Kereskedelmi és Iparkamara szervezi a Szegedi Nemzetközi Vásár szakmai rendezvényeit. Július 5-én 14 órától brit nap (brit-magyar üzletember- találkozó a budapesti brit nagykövetséggel együttmű-ködve); július 6-án 10.30 órától cseh nap (cseh-magyar üzletember-találkozó a budapesti cseh nagykövetséggel együttműködve); július 7-én 16 órától marketingklub (Szolgáltatás-marketing); július 8-án 10 órától román nap (román-magyar üzleti találkozó az Arad, Brassó és Temes megyei kereskedelmi és iparkamarák együttműködésével); július 9án 10 órától „Amit a környezetvédelemről tudni kell" címmel környezetvédelmi kérdésekről, és az ISO 14001es Környezet Irányítási Rendszerről lesz szó. Innovációs pályázat A kereskedelmi és iparkamara, a MTESZ és az OMFB regionális műszaki fejlesztési pályázatot írt ki melynek célja, hogy egyszeri visszatérítendő kamatmentes és vissza nem térítendő pénzügyi támogatással segítséget nyújtson a kamarai tagoknak, mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Cél a regionális kutatás-fejlesztési eredmények transzferét illetve diffúzióját szolgáló, műszaki fejlesztési, termékfejlesztési eredmények alkalmazására irányuló, az informatikai fejlesztési, környezetvédelmi, minőségfejlesztési, logisztikai tevékenységek támogatása. A pályázat beadási határideje június 30., pályázati csomag a kamarától kérhető. Skoda-eladások • Prága (MTI) A cseh Skoda Autó AS első öthavi eladásai szerte a világon 9,1 százalékkal nőttek a tavalyi első öt hónaphoz képest, ezen belül a hazai értékesítés azonban 12,6 százalékkal csökkent - közölték a Volkswagen-csoporthoz tartozó Mladá Boleslav-i autógyárban. Az első öt hónapban világszerte 158 585 Skodát adtak el, a tavalyi első öthavi 145 341 után. Miközben az első öt hónapban a nyugateurópai autópiac nem egészen 6 százalékkal bővült, a Skoda 17,9 százalékkal szaporította eladásait. A Skoda autógyár saját felmérése szerint autóinak piaci részesedése 1,32 százalékos Németországban, 1,03 százalékos Nagy-Britanniában. 5,3 százalékos Svédországban és 4,7 százalékos Ausztriában. • Próbaúton a száz lóerős Opel Vectrával Családi autó a középkategóriából Ha egy kocsi NyugatEurópa legkelendőbb középkategóriás csc'ádi autója, akkor csak a legszükségesebb mértékben ké'lí rajta változtatni a javítás szándékával. Ennek szellemében dobták piacra nemrégiben az Opel új Vectráját, melyet a szegedi márkakereskedő, az Opel Rupesky jóvoltából mi is kipróbálhattuk. A karosszéria kialakításánál maradt az emelkedő övvonal, az oly annyira összetéveszthetetlen - egyébként megnövelt felületű - visszapillantó-tükör megoldás, az első lámpák kecsesebbek lettek, a krómkeretes hűtőmaszk pedig sportosságot és eleganciát egyszerre sugároz. A szélesített küszöbök optikailag ügyesen javítják az összhatást. A hátsó traktus kialakítása előnyére szelídült és egyszerűsödött a korábbi modellhez képest, a csomagtértető alatt félköbméternyi pakolható rész áll a család rendelkezésére. A karosszéria sokkal inkább harmonikusnak, mintsem izgalmasnak nevezhető, de mindenképpen elegáns, azaz méltó a kategóriavezetőhöz. Az utastér széltében és magasságában is megfelelően tágas, az első ülések vékonyabbak, amivel a tervezőknek a lábteret sikerült növelni. A vezető kényelmes elhelyezkedését némileg behatárolja, hogy az alapváltozatban a négyküllős kormány magassága nem állítható, így minden ilyen feladat a vezetőülésre hárul. Hátul is viszonylag kényelmesen lehet utazni, hiszen bőven jut hely a lábaknak, s a tetőív Egyszerre sportos és elegáns az új Vectra. (Fotó: Miskolczi Róbert) is olyan ^vonalvezetésű, hogy alatta átlagos méretű utasok is nyugodtan üldögélhetnek. Praktikus megoldás, hogy az osztott üléstámla két felét - ledöntésükkel a rakodótér egyébként 1240 literre bővül a csomagtérből nyitható biztonsági zár védi. A műszerfal jellegzetesen opeles, középen az uralkodó kilométerórával. Ami szükséges, az látható, illetve kézre esik, bravúrok nélküli, funkcionális megoldások szolgálják ki a vezetőt. Az általunk próbált modellben, az Opel jól ismert 1,6 literes, négyszelepes Ecotec motorja dolgozott, a maga 100 lóerejével és 3600-as fordulatszámnál jelentkező maximális, 150 Nm-es nyomatékával. Az alacsonyabb fordulatszám-tartományban kissé gyengécskének tűnő motort pörgetni kell, hogy életre kelljen, de utána már nagyon meggyőzően mozgatja az autót, s zajából sem szűrődik be a megengedettnél több az utastérbe. A kocsi ezzel a motorral 12,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége pedig 188. Városban 10, vegyes használatban 7,2 liter benzint fogyaszt száz kilométerenként a Vectra, de országúton, szelíd tempó mellett 5,6 literrel is beéri. A módosított kormányáttétel és az áthangolt futómű jó hatással volt a Vectrára, a megnövelt merevségű stabilizátorok a korábbinál kisebb oldaldőlést engednek kanyarban a karosszériának. A pozitív kanyartulajdonságokhoz kiváló egyenesfutás társul, azaz jól vezethető az Opel. Az ABSszel támogatott fék valamennyi keréken tárcsa, a megnövelt méreteknek köszönhetően százas tempóról öt méterrel - tehát éppen egy autónyival - rövidült a fékűt az elődmodellhez képest. A százlóerős Ecotec-motorral szerelt Vectra alapára 4 millió 285 ezer forint, de szerelik az autót a régi, bevált, nyomatékos és takarékos egyébként az új Astrába is használt - 75 lóerős, hengerenként kétszelepes 1,6-os motorral is. Ez utóbbi induló ára csak 40 ezerrel haladja meg a négymillió forintot. A Vectra alapkivitelben kínálja egyebek között a vezető- és utasoldali légzsákot, az ABS-t, a szervokormányt, az indításgátlót, a fordulatszámmérőt, a távirányítású központi zárat, a rádiósmagnót, az osztva dönthető hátsó ülést, az első elektromos ablakemelőket, igy ár/érték aránya jó vétellé teszi. Kovács András • Budapest(MTI) A Dunainvest Tőzsdeügynökség Rt. a felügyelet engedélye alapján átvette a Részvény- és Kötvénykereskedelmi Rt. valamennyi ügyfelét és azok valamennyi tartozását és követelését - tájékoztatta a Dunainvest az MTI-t az elmúlt héten. A Részvény- és Kötvénykereskedelmi Rt. (korábban SüveA Dunainvest újabb cége ges és Tremmel valamint Bács Bróker Rt.) Budapesten és Kecskeméten több mint 500 megbízó 650 millió forintot meghaladó vagyonát kezelte Az ügyfeleket a Dunainvest meglévő kecskeméti, Budapesten pedig Vigadó téri irodájában szolgálják ki. A tranzakcióval a Dunainvest által kezelt ügyfélvagyon több mint 30 milliárd forintra, ügyfeleik száma pedig 13 ezer fölé nőtt. A terjeszkedés révén saját becslésük szerint a Dunainvest a legtöbb ügyféllel és a legnagyobb kezelt vagyonnal rendelkező értékpapírkereskedő a nem banki hátterű brókercégek között. A Részvény- és Kötvénykereskedelmi Rt. a negyedik brókercég, amelyet a Dunainvest átvett az idén. A társaság korábban megvásárolta az AC Bróker Rt.-t, a Bankár Befektetési Rt.-t valamint a Nelson Bróker Rt.-t. Olvasóink megszokhatták az utóbbi időben, hogy ezeken a hasábokon rendszeres tájékoztatást olvashattak a város egyik legdinamikusabb vállalata a Szegedtej Rt. kínálatáról. Bizonyára sokan vannak, akik - a SOLE Klub tagságot választó kiskereskedők közreműködésével - talán az egész termékskálát végigkóstolták az első megjelenés óta eltelt három hónap alatt. Úgy gondoljuk, érdemes áttekinteni, mely SOLE termék milyen különlegességeket kínál fogyasztójának? A Szegedtej kínálatában legfontosabb helyen a tej választék áll, hiszen a minőségi SOLE tej az egészséges táplálkozás nélkülözhetetlen része. Minőségét szobahőmérsékleten, hűtés nélkül is hónapokig megőrzi. Négy féle zsírtartalmú változatból választhat a vásárló: 3,3 %-os, 2,8 %-os, 1,5 %-os és 0,1 %os SOLE tej kínálja magát a boltok polcairól. A SOLE Friss tej neve mindent elárul: friss, egészséges és kellemesen telt ízű. Mindez annak köszönhető, hogy a tej hőkezelése alacsonyabb • Tejes varázslat a boltokban Melyiket válasszam? hőmérsékleten történik, így az megőrzi értékes tápanyagait, jellegzetes ízét. A különleges SOLE csokis, epres, vaníliás tejek a fiatal korosztály kedvencei. A SOLE kétféle tejszínt kínál az igényes háziaszszonyoknak. A 30 %-os, ultrapasztórözött habtejszín kiváló minőségű alapanyagokból készül, hűtést nem igényel, édességekhez, süteményekhez nehéz jobbat találni. Kávét, krémeset! A 10 %os SOLE tejszín "használatát minden kávét szerető ember meghálálja. Tegye élvezetesebbé a kávézás kellemes perceit: mindig legyen kéznél SOLE kávétejszín! A SOLE vajak sütéshez, főzéshez kiválóan alkalmasak de közvetlenül is fogyaszthatók. Két zsírtartalmú vaj is szerepel a Szegedtej kínálatában. Méltatlan lenne, ha nem említenénk meg a SOLE tejfölt és kefirt, sok háziasszony mindennapi kedvencét. A SOLE tejföl minőségi tejszínből készül, így nem csak önmagában élvezhető, hanem sütéshez, főzéshez is kiválóan alkalmas. Ki ne ismerné a kefirek kiváló élettani hatását. A SOLE kefir könnyen emészthető, savanyított tejkészítmény. Érlelése Során a laktóz lebomlik, ezért tejcukorérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják. Trappista sajt? SOLE! Ha a pompás zamatű SOLE Trappista sajtot teszi családja asztalára, mindenki elismerését kivívhatja! A Szegedtej többfajta kiszerelésben kínálja vásárlóinak Magyarország legnépszerűbb sajtját, a Trappistát! Ha szereti a finom sajtot, nem marad közömbös a Szegedtej krémfehér sajtjának íze iránt sem, de a lágy, egyedi ízesítésű Bácskai Anita sajt enyhén sós ízével is kellemes meglepetést okozhat. A túrós csusza, a túrós rétes, a körözött egy lehelletnyivel finomabb, ha elkészítéséhez SOLE félzsíros tehéntúrót használ. Uzsi, Party - ugye ismerősen csengő nevek! Eltalálta, a többféle ízesítésű SOLE Party vajkrémek már régóta mindennapos vendégnek számítanak a szegedi családok asztalán. Natúr, magyaros, zelleres vajkrémek mellett igazi ínyencségnek számítanak a borsos valamint a kolbászos fűszerezésű termékek. Szinte természetes, hogy hidegen is kenhetők. Az UZSI nem csak uzsonnának való, bár legtöbben ezért vásárolják. Az UZSI fűszeres tejszínkrém alacsony energia- és zsírtartalmával egyedi termék az élelmiszerboltok polcain. Lágy, krémes állaga, aromája jól érvényesül a szendvicseken. Mennyi finomság! Már az olvasásától is megéheztünk! És hogy melyik termék kerül be végleg a háziasszony konyhájába? Próbálja ki mindet! És amelyik fogyasztása közben legfényesebben csillan fel családtagjai szemében a SOLE aranyló napocskája... SOLE tejjel - jó a reggel! Zöldszám: 80/82-82-82, (x) Vízisizés várj me(. • Hon Ma Yjahó! - szállt utánam a töltésen a kiáltás • 11 hahó! Sütött a Nap, zúgott a szél, kéken-sárgán fortyogott > • Bukare nyár. Megvártam, aki kiáltott, Zács volt az, a meghason• A rom lott hírlapíró. évre felfi Mentünk, mentünk, káprázó szemmel, a vakító töltésen• gyarors lábunk nyomán kis porfelhők keletkeztek, el-elkapdost* sertéshús őket a szél. - Gyerünk le az úszóházxa - mondta Zács. • ' kek ked Nyitva már a büfé, meg vagy híva egy fröccsre. vómját. E - Az helyes - morogtam. Mentünk tovább. re ai ed ...Véget ért a töltés, kezdődött a város partfala. El}® helyett 4 gyott az ártéri erdő, csónakok, hajók horgonyoztak a mólóknál. Egyik oldalon a belvárosi forgalom folyt, másika* maga a Tisza, szállítva hátán az augusztusi békalencset Árral szemben haladt rajta, feltarajozva a vizet, a Lettlény. Az úszóházon 300 fok fogadott minket. Vibrált, rettt kell ma|< a kc "lése uti koi fmány Az int gett a levegő az átforrósodott kabinok és a deszkák fő^romfih - Két kisfröccs lesz, és egy kávé-hubi - mondta Zács, nw az úszóház Tisza felőli külső oldalára mentünk, ahol ne*' légmozgás érkezik a folyóról. A korláthoz kötve jókod motorcsónak himbálódzott, a Levelény hullámai oda-ok vágták a fedélzethez- A csónakban nem volt senki. - Nyugatnémetek - intett Zács az üres hajó felé (t*f történet ez, igen). - Lementek a Dunán, feljöttek a Tiszfl* Most itt vannak. Jó téma lenne... Elmélázott, majd beszélni kezdett, riportkészítést intik1' ru. „Elnézést a zavarásért", biccentett az üres hajó nem I® tező gazdájának. „Zács vagyok, az N-i Néplap munkáim' sa. Van öt percük?" „Természetesen", mondta a levegő. „Honnét jöttek? München-Alsó, ugye?" „Ön tájékozott, uram. Pontosan." „És mennyien?" „Én, a nejem, a két gyerek". - Zács egészen beleiket® dett a nem létező riportba. Gesztikulálva társalgott o s® holsincs németekkel, a csónak üresen himbálódzott a I"1-' lámokon, s oda-odaütődött az úszóházhoz. „Kaját, piát? Honnan hoztak?" „Itt veszünk, uram. Nekünk ez nem pénz..." „Hát az a két deszka, rntre való?" „Vízisinek." „Elvinne egy körre? Hadd próbáljam már ki." „Ha ért hozzá..." ... Zács a vízreszállás mozdulatait utánozza, majd olf hangot hallat, mint mikor elindul a motorcsónak, voi va a vízisízőt, ő maga, egyensúlyozva, föláll a léceken.-' Halihó! - kiáltja -, repülünk!... - Aztán magához tér, k® rülnéz, elhallgat. - Pedig, milyen jó riport lenne ebből- ' mondja szomorúan. romfibels sertés- és fermékeki emelés tí; léP életbe rozat me közlönyt ®ól. Adr teázása s: 'ését a ha Piacon k teellett a; említett r sedése vi román pi BÁLÁS reskedeh resti iroc adott nyi ^t hang llten Ím, "ek hiva hivatalos miniszté amikor hivatalos -As , taratlar ntfit' hogy ép, " konzu incs a: Ni - Miért nem írod meg? - kérdem. - Biztos bementek1 városba bevásárolni a németek. Egy óra múlva itt vartnúk- Nem írom én ezt meg, komám. - Mert?... - Nem írok én, soha többé. Szia. - És megmarkolt* ') kávé-hubis műanyagpoharat. J - Szia - mondtam. Megittuk a két kisfröccsöt, Zács indult, ahonnét jött, a partfal mellett, a töltésen. Süvölt* a forró szél, kéken-sárgán fortyogott a nyár. Farkas Csal* (Farkas Csaba közelmúltban megjelent, Úszóházi f®" rek c. novelláskötetéből. Kiadta a Délmagvarorsz* Kft., 1999) azok b( I eredméri . Aror felezte,1 DUPLA HASZON akció! nettó 400 OOO Ft KEDVEZMÉNY Cserélje le használt haszonjárművét a dupla # . haszon akció során, és kétszeresen is jól Új Volkswagen haszonjármű vásárlása esetén ugyanis régi autóját piaci értéken beszámítjuk* Mi több, a Caddy nettó 100 000, a Transport®r nettó 200 000, az LT pedig nettó 400 000 forinttal kedvezőbb árával most még inkább megéri ÖnnekKedvezmény várja akkor is, ha nem vesz részt a csereakciónkban. Várjuk márkakereskedésünkben! A kedvezményes ár a Transporter Basic és TransVan modellekre nem vonatkozik. * Az LT 35 és LT 46 modellekre vonatkozó kedvezmény Porsche Szeged 6724 Szeged, Sárosi u. 11. /gv Tel.: 62-486-911 [XJA Fax: 62-493-368 viy Haszonjárművé