Délmagyarország, 1999. január (89. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-13 / 10. szám

6 KÖRKÉP SZERDA, 1999. JAN. 13. Temesi Mária a Ringben • Munkatársunktól A Magyar Állami Opera­ház január elején egymást kö­vető estéken műsorra tűzte Wagner monumentális tetraló­giáját, a Ringet. Az előadás­sorozat iránt óriási érdeklődés alakult ki, hiszen a világhírű magyar szoprán, Marton Éva vállalta, hogy elénekli mind­három Brünnhilde-szerepet. A walkiir hatalmas sikerrel le is ment, azonban a jeles éne­kesnő influenzás lett, így veszélybe került a következő két előadás. A zenedráma-so­rozat azonban folytatódhatott, mert az Operaház magánéne­kese, a szegedi zenekonzerva­tórium tanszékvezető tanára, Temesi Mária elvállalta, hogy Brünnhildeként beugrik a Si­egfried és Az istenek alkonya előadásain is. A szegedi szüle­tésű szopránsztár mindkét es­tén diadalmas sikert aratott. Temesi Máriát legközelebb március 22-én hallhatja a sze­gedi közönség, amikor Ri­chárd Strauss egyfelvonásos operája, az Elektra koncert­szerű előadásán Khrüszothé­miszt énekli a Szegedi Nem­zeti Színházban. A kisfiú agyonlőtte apját • Bagdad (MTI) Végzetévé vált egy bagdadi apának, hogy fegyverforgatás­ra tanítgatta négyéves fiát. A kicsi ugyanis egy óvatlan pilla­natban megkaparintotta az ott­hon tartott géppisztolyt, és agyonlőtte vele alvó édesapját. A szerencsétlenül járt Ab­basz Nuri naponta gyakorolta fiacskájával, hogyan kell bánni a Kalasnyikov-géppisztollyal. A gyermek december 12-én reggel magához vette a fegy­vert és rálőtt vele alvó apjára. A végzetes sorozat megölte a férfit. Nuri felesége a lövések zajára riadt fel, s férjét vérbe fagyva találta. A gyermeket később a bíró­ságon is kihallgatták. Anyja a bírónak elmondta, hogy férje rendszeresen tanította a kisfiút, hogyan kell használni géppisz­tolyát - számolt be kedden az al-Ittihad című magazin. A kormányzó iraki Baath Párt mintegy egymillió tagja számára engedélyezett könnyű fegyverek tartása. A legtöbb iraki azonban illegálisan birto­kol olyan fegyvereket, ame­lyek az 1980-1988-as irak-irá­ni háború és az 199l-es kuvaiti háború idején kerültek hozzá­juk -jegyzi meg az AP. Amerikai iskola épül • Nagykovácsi (MTI) Amerikai iskola épül Nagy­kovácsiban; a kivitelezés ked­den ünnepélyes kapavágással kezdődött, amelynél jelen volt Peter Tufo, az Amerikai Egye­sült Államok budapesti nagy­követe. A beruházásról huszonkét nagykövetség közös elhatáro­zása nyomán döntöttek; meg az építkezés költségeit bankhi­telből és a tandíjakból fedezik. A Nagykovácsi Önkor­mányzattól vásárolt tíz hektár­nyi területen 17 millió dollár­ból kerül tető alá az összesen 14 ezer négyzetméternyi isko­la. A terv szerint a kétszintes főépülethez számítógépes tan­terem, sportpályák, uszoda, 350 személyes színházterem is kapcsolódik majd. Előrelátha­tóan ezer gyerek készülhet majd itt az érettségire. Szegeden mintegy háromszáz olyan bé­lyeggyűjtőt tartanak nyilván, aki tagja vala­mely klubnak. A város­ban három nagyobb bélyeggyü jtöklub működik, közülük az egyik az 1963-ban ala­kult Szegedi Bélyegba­rátok Köre. A körhöz 1990-ben csatlakozott a Szegedi Képesleve­lezőlap-gyűjtők Klubja, így körülbelül hetvenre duzzadt a taglétszám. A klub legfiatalabb tagja 10, a legidősebb pedig 83 éves - tudtuk meg Deák Endre elnöktől. Az igazi gyűjtők szakosodnak, vagyis ráállnak egy-egy motívumra vagy témára és megpróbál­ják megszerezni az összes, e tárgykörhöz tartozó bélye­get. Az ország legtávolabbi pontjára is képesek elutazni, ha bélyegvásárról, -börzéről vagy -árverésről van szó. • Budapest (OS) A 42/1998.(XII.23.) KHVM-BM együttes rendelet módosítja a közúti jármüvek forga­lomba helyezésével és forgalomban tartásá­val, valamint környe­zetvédelmi felülvizsgá­latával és ellenőrzésé­vel kapcsolatos egyes díjakról szóló 1 1 / 1 998.(IV. 1 7.) KHVM-BM együttes rendeletet. Az igazgatási szolgálta­tási díjak 25 százalékos mértékű áfa-kötelesek, en­nek megfelelően a díjak 1999. január l-jétől az alábbiak szerint alakultak: 1.) A közúti járművek vezetésére jogosító okmá­nyokkal kapcsolatos rendőrhatósági eljárásért fizetendő igazgatási szol­gáltatási díjak: a.) tanfolyammentes vizsga engedélyezése 2750 forint b.) a külföldi vezetői Az elnök mellett dr. Sán­dor Csaba és Lakatos László is főként képeslapokat gyűjt. Sokan nem értékelik a régi lapokat, pedig azok műtárgyak, s a gyűjtők ko­moly összegeket képesek áldozni egy-egy ritkaságért. A lapokat is országonként, téma és tematika szerint gyűjtik. Deák Endre a ké­peslapgyűjteményére sok­kal büszkébb, mint a bélye­geire. Mintegy tízezer da­rabbal büszkélkedhet, ebből 5100 szegedi, s közülük há­romezer lap 1920 előtti. A század elején megjelent ma­gyar, német és osztrák sze­cessziós lapjai is vannak, emellett régi levelek is megtalálhatóak a gyűjtemé­nyében. Legféltettebb kin­cse mégis egy bélyeg, a vi­lág legelső bélyege, egy fe­kete egypennys, amit 1840­ben adtak ki Angliában. Dr. Sándor Csabáról a klub tagjai azt tartják, hogy a legprecízebb gyűjtő vá­engedély cseréje 2750 fo­rint 2.) A közúti járművek forgalomba helyezésével, törzskönyvvel és rend­számtáblával történő ellá­tásával kapcsolatos igazga­tási szolgáltatási dijak: a.) a külföldről szárma­zó és belföldön forgalom­ba helyezendő használt járművek megszerzése jog­szerűségének, a járművek adatainak ellenőrzése: 6875 forint b.) a forgalomból kivo­nás elrendelése esetén a jármű ismételt forgalomba helyezése: 6875 forint c.) a lassú jármű és a pótkocsi igazolólapjának kiadása, pótlása: 2500 fo­rint d.) a jármű (pótkocsi) forgalmi engedélyének ­ideértve az ideiglenes for­galmi engedélyt is - kiállí­tása, pótlása, a forgalmi engedély cseréje: 2500 fo­rint e.) az új típusú állandó forgalmi engedély kiállítá­rosszerte. Már gyerekkorá­ban is a történelem érdekel­te, ezért kezdett el felnőtt fejjel régi várakat, kastélyo­kat ábrázoló képeslapokat gyűjteni. A várakon kívül református templomok, csendőrlaktanyák, börtö­nök, 1848^49-es szabadság­harc csatáit és vasúti képek­kel vannak tele az albumai. Az egyik legérdekesebb ké­peslapján egy faddi (Tolna megye) ítéletvégrehajtó lát­ható. A lapot a hóhér saját magáról adta ki. Egyik vá­gya, hogy a gyűjtéssel pár­huzamosan megpróbálja el­készíteni a történelmi Ma­gyarország kastélynévsorát. Jelenleg 3600 Nógrád, Vas, Nyitra megyei és erdélyi kastélyokat vett már lajst­romba. Lakatos Lászlónak körül­belül tizenöt éve ez a hob­bija. Leginkább szegedi la­pokat gyűjt, de érdeklik az érdekes témájú lapok is. Kedvencei közé tartoznak a sa, pótlása, cseréje: 2500 forint f.) a törzskönyv kiállítá­sa, cseréje: 2500 forint g.) az új típusú állandó forgalmi engedély és a törzskönyv egy eljárásban történő kiállítása, cseréje: 3750 forint h.) a törzskönyv pótlá­sa: 6875 forint i.) érvényesítő címke ki­adása, pótlása: 275 forint j.) járműkísérő lap ki­adása: 687,50 forint k.) állandó rendszám­táblától eltérő egyénileg kiválasztott rendszámtábla kiadása: 39 ezer 375 forint 1.) állandó rendszámtáb­lától eltérő egyedileg előállított rendszámtábla kiadása: 78 ezer 125 forint m.) a kísérlethez vagy a kipróbáláshoz szükséges „Indítási Napló" kiadásá­nak díja: 1312,50 forint n.) a próbarendszámhoz tartozó ideiglenes forgalmi engedély kiadásának eljá­rási díja: 15 ezer 750 forint Az illetékekről 'szóló szocreál, a pikáns, a vicces és az első világháborús la­pok. A gyűjteményében egy olyan is megtalálható, amit Tömörkény István írt a test­vérének. Helytörténeti szempontból is felbecsülhe­tetlenek a régi lapok, mert olyan épületeket ábrázolhat­nak, amelyeket a mai fiata­lok amúgy már sohasem lát­hatnának. Mindenkinek van sza­badideje, de nem mindegy, hogy ki mivel tölti el. A bélyeg- és képeslapgyűjtés hasznos hobbi, mert köz­ben az ember tanul. A bé­lyegek és a lapok arra ösz­tönzik a gyűjtőket, hogy utánanézzenek például an­nak, mi történt a kiadás évében, milyen történelmi esemény kapcsolódik hoz­zá. A klub találkozóit, fog­lalkozásait vasárnaponként 8-tól délig a Dáni János ut­ca 14-16-ban tartja. Kormos Tamás 1990. évi XCIII. törvényt az 1998. évi LX. törvény módosítja. Az igazgatásrendészeti szakterületet érintő illeté­kek az alábbiak szerint vál­toztak: Az államigazgatási eljárásért 1500 forint álta­lános tételű eljárási illeté­ket kell fizetni. Az első fo­kú határozat elleni felleb­bezés illetéke 3.000 forint. Gépjármű tulajdonjogá­nak megszerzése esetén a vagyonszerzési illeték mér­téke a hajtómotor hen­gerűrtartalmának minden köbcentimétere után 10 fo­rint (korábban 8 forint volt), kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott gép­jármű esetén a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után 400 forint. Pótkocsi tulaj­donjogának megszerzéséért, ha a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 2500 kilogrammot nem ha­ladja meg, 5000 forint, minden más esetben 12 ezer forint illetéket kell fizetni. A szegedi bíróságon tegnap kezdődött K. Aranka és társainak pe­re. A vád ellenük: külö­nösen nagy kárt okozó csalás és egyéb bűncse­lekmények. Gyógyászati segédeszközök után igé­nyeltek vissza társada­lombiztosítási támoga­tást - jogosulatlanul. A Mankó-ker Betéti Tár­saságot K. Aranka egészség­ügyi asszisztens és dr. B. Hu­ba sebész alapította. A cég gyógyászati segédeszközöket forgalmazott. A szegedi és a kecskeméti egészségbiztosí­tási pénztárral álltak kapcso­latban, jogosulttá váltak a termékek után a tb-támogatás visszaigénylésére. A bt.-nek négy üzlete volt: Makón, Szegeden, Hódmezővásárhe­lyen és Kiskunhalason. A szegedi ügyészség által is­mertetett vádirat szerint K. Aranka 38 féle, társadalom­biztosítási támogatásban ré­szesülő gyógyászati segé­deszköz után igényelt vissza mintegy 18 és fél millió fo­rintot. Ez egyebek mellett va­lótlan adatokat tartalmazó számlákkal történt. Természetesen a vissza­igénylésnek sora van, szakor­vos láttamozása is szükséges hozzá. Három doktort sike­rült bevonni a „vállalkozás­ba": B. Hubát, M. Józsefet és Sch. Istvánt. Olyan termék után is sikerült visszakapni a támogatást, amely nem is szerepelt a kedvezményezett listán. Az ügyhöz tartozik még vállalkozások egymás közötti számlázgatása. A részletek tisztázása teg­nap megkezdődött a Szegedi Városi Bíróságon. ítélet a hé­ten várható. K. V. Hogyan helyezhetők forgalomba a közúti jármüvek? csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémá­ikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Arató Lászlóval oszthatják meg. Ügye­letes újságíró munkatársunk várja hívásai­kat munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között a 06-20-9432­663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tár­gyaikat keresd, illetve talált tárgyakat vissza­adni szándékozó olvasóink kedvezményes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld szá­mon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Hiánypótlás. A tegnapi Csörögben tette szóvá egyik olvasónk, hogy a József Attila sugárút és a Kecskeméti utca sarkán lévő villamosmegállóból hiányzik egy szemétgyűjtő edény. Az észrevételre re­agált Tóth András, a terü­let önkormányzati képvi­selője, aki elmondta, hogy levélben fordult a Környe­zetgazdálkodási Kht.-hoz, s kérte, pótolják a hiányt. Bozótharcos. Barna Sándor felháborodottan értesített bennünket arról, hogy a minap a Pentelei sor nyugati oldalán megje­lent egy férfi, s baltával, illetve fűrésszel elkezdett fát és bokrokat kivágni. Olvasónk arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen vandál cselekedeteknek gátat kell vetni. Szolgáltatás. Egy olva­sónk tűzhelyet kapott ajándékba gyerekeitői. Felhívta az egyik szegedi céget, hogy a régi készülé­két cserélje ki az újra. A hívás után pár nappal később ki is jött egy sze­relő és röpke harminc perc alatt átcserélte a két tűzhe­lyet. A munka során alkat­részt nem használt fel, a készüléket a gyerekei ci­pelték föl a lakásba, de a szereléséért 6.350 forintos számlát állított ki. Mi ke­rülhetett ennyibe? - tette fel a kérdést a telefoná­lónk. ..... »• *i»»»«I. • Képeslap- és bélyegritkaságok A lom a gyűjtőnek álom Deák Endre, dr. Sándor Csaba és Lakatos László szerint a bélyeg- és képeslapgyüjtés több mint hobbi. (Fotó: Gyenes Kálmán) Rosszban sántikált a Mankó Bt.? • Lakáscélú támogatások Adó-visszatérítés és kamattámogatás • Budapest (MTI) Legfeljebb 400 ezer forint összegű általános forgalmi adó (áfa) visszatérítés illeti meg azokat, akik új lakást építenek vagy vásárol­nak január elseje után ­közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője ked­den. Forgó Györgyné el­mondta, hogy az adóvissza­térítés a bizonylatokkal iga­zolt építési költség, vagy új lakás vásárlása esetén a vé­telár után igényelhető. A visszatérítés mértéke a megfizetett (áfa) 60 száza­léka, de legfeljebb 400 ezer forint lehet. Hozzátette: a kedvez­mény lakásvásárlás esetén csak a január elseje után megkötött szerződésekre, építkezés esetében pedig a fenti időpont után kiadott használatba-vételi enged­élyekre vonatkozik. A főosztályvezető beszá­molt arról is, hogy 1999-től az állam az új lakás építésé­re vagy vásárlására felvett hitelekhez 15 évig kamattá­mogatást nyújt. A kölcsön összege gyer­mekes családok vagy gyer­meket vállaló fiatal házas­párok esetében nem lehet több 2 millió 800 ezer fo­rintnál. Minden más eset­ben a kölcsön felsó határa 1 millió 200 ezer forint. Az állami támogatás mértéke az első öt évben a tartozás 4 százaléka, a má­sodik öt évben 3, míg az utolsó öt évben 1 százaléka. A kamattámogatást csak az 1999. január elseje után kiadott építési engedélyekre és az ezután megkötött adásvételi szerződésekre vonatkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom