Délmagyarország, 1998. december (88. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

12 KARÁCSONY CSÜTÖRTÖK, 1998. DEC. 24. • Társ közvetítők Ünnepeken szorítóbb a magány • Nagy-Kovácsék: nagykarácsony - 1985 óta Szenzációs négyes A szegedi szenzációs négyes: (balról jobbra) Dávid, Árpád, Tibor és Tünde. (Fotó: Karnok Csaba) Egész Szeged büszke volt rájuk 1985 nyarán. Ma már karácsonykor se jutnak a jótékonykodók eszébe. Szenzációnak számított születésük. Ma a nagycsaládosok gyerekeinek átlagos, szúkölködó, mégis gazdag életét élik. Ök a szegedi négyes ikrek, vagyis Nagy-Kovács Tünde, Dávid, Árpád és Tibor. A megsárgult újságkivágásokat az anya, Erzsike a családi iratok között őrzi. A ruhásszekrény fölső polcáról veszi le a mappát. A sok-sok akkori dísztávirat mellől húzza elő a cikkeket. A híreket, a tudósításokat olvasva szinte mindent megtudunk a NagyKovács-ikrek világra jöveteléről és első napjairól. Akkor senki se gondolt rá, hogy nevezetes esztendőben, kétezerben lesz a ballagó ünnepségük, s megnyílik előttük: a nagyvilág. Mikor vendégségben jártunk náluk, arról is beszélgettünk, milyen útravalóval érkeznek e sorsfordulóhoz. Ahogy a régi újságkivágásból, a sorok között böngészve, hangosan idézünk egy-egy mondatot, az anya, az apa vagy a nagymama továbbfűzi a történetet, újabb anekdotát mesél. Az ikrek, igazi kis kamaszokhoz illően, időnként belepirulnak a hallottakba, mégis örülnek a történeteknek. Hisz róluk szólnak. - Csúfoltak már minket azért, mert négyen, meg ráadásul ikrek is vagyunk húzza el a száját Dávid. De gyorsan hozzáteszi, hogy ez nem jellemző. Meg egyébként is, ha kell, megvédik egymást, s azt a különösséget, amit ők, négyen jelentenek. A szegedi négyes ikrek egy osztályba járnak, a Rókus Il-es általános iskola hetedikesei. A suliban másokat is vannak, akiknek három vagy négy testvérük van. - De azok nem ikrek! zárja le kicsit büszkén a „különlegességüket" ecsetelő mondatsort Tünde. Ő és Dávid, Árpád és Tibor - egy-egy egypetéjű ikerpár. Mégis: ha játszanak, „keresztbe", a másik párból választanak: Tünde Tamással szokott bunkit építeni, Dávid Árpáddal jár pecázni. Mikor nyaralni mentek a hódmezővásárhelyi tanyavilágban élő nagyszülőkhöz, akkor is így, kettesével vonatoztak... Tatát nagyon szerették, az „anya" után a második szó, amit kimondták a „tata" volt. Tata már nem él... Hódmezővásárhelyről járt be a Mama is, sokat vigyázott rájuk: „Képzelheti, mikor járni kezdtek, egyszerre a négy kicsi, elkelt a segítség!" - kapcsolódik a meseözönbe, szól ki a kisszobából. Most a Mama itt lakik. Ágyhoz kötött, beteg. Tündével osztozik a szomszédos szobán. Térülfordul, s hol az egyik, hol a másik unoka tér be Mamához: az egyik szívószállal megitatja, a másik megigazítja a párnáját, a harmadik segít neki fölülni, a negyedik hozzá hajol, hogy meghallgassa, mit kér. A lebénult, idős asszonynak így viszonozzák az ikrek azt a gondoskodást, amit a nagymamától kicsi korukban kaptak... A szülők mellett a nagymama és a nagyapa - mindegyikük egy-egy kisbabát dajkál, s az anyához bújik egy 8-9 éves, nagyobb fiúcska. A családi fotóalbum első képei is arról tanúskodnak: ők így a Nagy-Kovács nagycsalád. - Erősítő injekciókat adtak, mert másodjára nehezen estem teherbe. Aztán az orvosom, Juhász adjunktus ikerterhességet állapított meg. Örültünk. Tudomásul vettük - emlékszik Erzsike. - De később, mikor '85 februárjában az ultrahang már három ikret mutatott, azt mondtam a feleségemnek, többször ne menjen vizsgálatra, mert ahányszor megnézik, annyiszor nő a születendő gyerekek száma - folytatja a múltidézést Sándor. - Aztán március 13-án az asszony először leültetett, aztán mondta meg: négyes ikreink lesznek... - A terhességet könnyen viseltem. Bódis professzor felügyelete alá kerültem. A szülés, a négy órás műtét után is gyorsan rendbe jöttem, néhány óra múlva már az újságíróknak nyilatkoztam, hatodik napra hazaengedtek - mosolyog Erzsike. Szükség is volt rá, mert itthon a férje és a kisfia várta. Az ikrek meg inkubátorban, hogy haza jöhessenek. Aztán, ahogy megerősödtek, először a három iker fiú, végül a kislány érkezett meg a családi fészekbe... - Állva elaludtam a kiságy mellett. Nem is egyszer - mesél arról a kimerültségről Erzsike, amivel a négy csöppség ellátása járt. Pedig kezdetben hivatásos ápolónő is segítkezett a négy bébi mellett. De estétől reggelig, s persze azóta is, nap mint nap: a családnak kell helyt állni, gondozni, nevelni - egyszerre négy, azonos korú gyereket. Mert négyesikreket nevelni nem ugyanaz, mint négy gyereket nevelni. Az ikrek nagyjából egyszerre növik ki a ruhát, a cipőt - nem örökölhetik egymástól. De egyszerre kell megvenni az iskolaszereket, a tankönyveket is. így nem csoda, hogy a lakásban a legértékesebb ,játék": egy 286-os, monochrom-képernyős számítógép. A tini ikrek a vendéggel együtt olvasgatják a nyomtatott sorokat, nézegetik a sajtófotókat. Látszik, a szülők által mesélt sztorikat már hallották, de a róluk szóló újságcikkeket nem szokták nézegetni. Otthon nem téma, hogy ők ,.különlegesek", hogy környezetüktől különös bánásmódot várhatnának. Hallják és kommentálják, hogy akkor, mikor a világra jöttek, a dísztáviratözön mellett hasznos ajándékokat is kaptak. Egy tízezer forintos kötvényt, ami akkor tetemes összegnek számított, de a kamatokkal együtt csak 14 ezer forint lesz, mire öt év múlva, 18 éves korukban fölvehetik. Automata mosógépet, aminek azért örült az anya, mert akkoriban még nem létezett a papírpelenka, de „Maris", az a masina már nem bírta a gyűrődést, helyette csak egy használt mosógépre futotta, mert ez kell, nem luxus: egy-egy hétvégén hegyekben áll a mosnivaló. Ajándék a telefon, amire igazán nagy szükségük volt, mert bizony előfordult, hogy egy éjjel háromszor is taxit kellett hívni, hisz Árpi és Tibi füle fájt, muszáj volt az ügyeletre szaladni... Az alsóvárosi albérletből emelte ki őket, hogy a városi tanács soron kívül kiutalta azt a 2+2-es panellakást, ahol ma is élnek - a város peremén, kilencen. Kilenc éhes száj - s két kereső. El lehet képzelni, mire futja az anya munkanélküli segélyéből, az apa rokkant nyugdíjából, a mama nyugdíjából! Még akkor is, ha a konyhapénzhez hozzájárul az ikrek fiútestvére és az ő élettársa! Mert a fiatal pár a lakás legkisebb szobájában szövi álmait. Ők ketten a Nagy-Kovács nagycsalád aktív keresőnek számító tagjai. - Szerényen élünk. De arra büszke vagyok, hogy nincs egy fillér adósságunk se! - mondja az apa. - Aztán ami marad, azt osztjuk be. Most, a tél beálltával például csak két pár csizmára futotta. A többiek a régit nyüvik tovább. - A legtöbbet élelemre költünk - szól a részletekről az asszony. Egy-egy reggeli minimum öt-hatszáz forint... Nálunk az élelmen van a hangsúly, a ruhára valót pedig valahogy kiszorítjuk. - A karácsonyt szépen, szerényen töltjük. Ilyenkor évek óta együtt a család. A hallevet én főzöm - mondja büszkén a férj. - Most pulykát töltök, de lesz töltött káposzta és beigli is - ismerteti az ünnepi menüt az anya. - Körbeüljük a nagyasztalt. Együtt leszünk. - Mi a fát díszítjük - teszi teljessé Dávid Nagy-Kovácsék nagykarácsonyának képét. Csendesen szólnak egymáshoz. Figyelnek, mikor a másik mesél. A jövőről is beszélgetnek. Kétezerben ballagnak - az általánosból. Tündi, aki állítólag a leglobbanékonyabb, még nem tudja a választ a kérdésre: „Mi leszel, ha nagy leszel?" A két legnyugodtabb mondja, mit akar: Árpi péknek, Tibi műszerésznek tanulna. Dávid, a legélénkebb és legtalpraesettebb még nem döntött, autószerelő vagy programozó matematikus legyen. A közeljövő, a karácsonyi vágyak is mérsékletesek: Tündi egy szép mappát, Árpi egy távirányítós autót, Dávid minibiliárdot szeretne, Tibi nem is tudja mit, esetleg valami játékot. De ha nem lesz semmi a fa alatt, azt se bánják. Jó így is. Együtt. - Egészség legyen! Ez a legfontosabb - mond zárszót az apa - Hogy fel tudjuk nevelni őket. Mert nekünk ez jutott. Ez a mi sorsunk. Újszászi Ilona A hétköznapok darálója kitartóan dolgozik. Időnként felkapjuk fejünket, jé, ma különleges nap van. Megint elmúlt egy év. Újra itt a karácsony. Ilyenkor a magány is fájóbb, mint máskor. A társtalanok nyakába szakad a fenyöillatú egyedüllét. És ilyenkor többen gondolnak arra, hogy bátorságot erőltetnek magukra, legyőzik szégyenérzetüket és bekopogtatnak egy társkereső szolgálat ajtaján. Mi is ezt tettük: arra voltunk kíváncsiak, kik fordulnak hozzájuk, milyen reményekkel jönnek, milyen eredménnyel távoznak a kuncsaftok. Átböngésztem néhány szegedi hirdetőújságot. Inkább az alkalmi, burkolt, vagy kevésbé burkolt szexuális szolgáltatásokból akadt bőséges kínálat - telefonos úton. Igazából csupán egy irodát leltem, amelyik társkeresést jelölt meg profiljául, és címet is mellékelt hozzá. A társközvetítőt egy irodaház földszintjén találtam meg. A folyosón negyven körüli férfi ácsorgott. Zavart viselkedéséből rögtön kitaláltam, hogy jó helyen járok. Mindössze 2-3 percet töltött bent, majd sietve távozott. Amikor magam is beléptem az irodába, meg is jegyeztem, na, ez az ügyfél gyorsan szabadult. Hajdú Imre - aki felesége helyett csak beugróként fogadja a hölgyeket és az urakat - elmondta: a kedves ügyfél nem társat, hanem „partnert" keresett, de most, azonnal kellett volna neki. Ilyennel mi nem foglalkozunk... Jókora vívódás, tipródás előzi meg, amíg aztán belevág az illető és magának, „ország-világnak" bevallja, hogy ő bizony egyedül van, nem érzi így jól magát a bőrében. Valami miatt nem akar neki összejönni a társ. Sokan már meg is égették szájukat, nehezebben mernek ismerkedni. Ha nincs eredménye a baráti kör segítési kísérleteinek, akkor jöhet az újsághirdetés, avagy a társkereső iroda. • Miként történik az irodával a kapcsolatfelvétel? - Először általában telefonon érdeklődnek az emberek. Aki nem tud bejönni, annak postai úton küldünk • London (MTI) Ujabb mentségük van azoknak a férfiaknak, akik utálják a karácsonyi vásárlást: immár hivatkozhatnak az egészségügyi kockázatra is. Brit pszichológusok felmérései szerint a férfiak stressz szintje az egekig szökik, ha belépnek egy vevőkkel zsúfolt áruházba és szembesülnek a tülekedők hadával, vagy a fegyelmezett, ám hosszú, tömött sorokkal. A stressz szint ilyenkor olyan magasra emelkedik, mint harci repülőgépek pilótáinál vészhelyzetben. A brit vizsgálat során hátájékoztatót. Két adatlapot töltenek ki az ügyfelek. Az egyiken magukat mutatják be, a másikon a partnerrel, társsal kapcsolatos elvárások szerepelnek. Például: életkort, foglalkozáskört, súlyt, hajszínt, világnézetet jelölnek meg. Fényképet is kérünk. O Aztán számítógéppel keresik ki, hogy melyik hölgy passzol egy úrhoz? - Nem, ez bizonyára túl gépies is lenne - magyarázta Hajdú úr. - A kartonokat átlapozzuk, a beírtak és az ügyfelekkel történt személyes találkozás benyomásai alapján igyekszünk társakat keresni. Ha a címek kiadhatók egymásnak, akkor értesítjük az érdekelteket, így a találkozót már személyesen beszélhetik meg. Amennyiben a randevú jól sikerült, visszaszólnak az irodánknak, hogy egyelőre tegyük / félre közvetítésüket. Ha nem voltak egymásnak Szimpatikusak, akkor folytatódik a keresés, aminek az éves díja nálunk 2500 forint. • Biztos fontos, hogy egy hölgy 54 kiló-e, avagy 72, de a társkeresőket nem inkább a belső tulajdonságok érdeklik? Hogy türelmes, kedves legyen a jövendőbeli partner? - A káros szenvedélyekre és az érdeklődési körre rákérdezünk az adatlapon és a személyes beszélgetéseken, ám a belső tulajdonságokról úgyis maguk szeretnének meggyőződni az emberek. Meg ki írná be magáról, hogy kérem, én türelmetlen és durva vagyok... • Mekkora a nyilvántartásuk, nők vagy férfiak fordulnak inkább az irodához? - Mintegy 80-100 személyt jegyzünk. Valamivel rom tucat eltérő életkorú férfit és nőt küldtek áruházakba karácsonyi bevásárló listával. Néhányukat csak egy kutató kísért el — aki a vérnyomás, a szívritmus alakulását kísérte figyelemmel -, mások mellé vásárló-társat is adtak. . Az eredmény: kivétel nélkül mindegyik férfinak igencsak megnőtt a vérnyomása és szaporább lett a pulzusa, míg a hölgyek közül csak minden negyediknél regisztráltak hasonlóan jelentős változásokat. A vizsgálatba bevont legtöbb férfi bevallotta, hogy a karácsonyi ajándékvásárlás több a férfi ügyfelünk. A foglalkozást tekintve is nagy a szóródás. Az egyetemistától, a mosogatólányon át a mérnökig. Jellemzően középfokú végzettségűek az ügyfeleink. A kor szerinti megoszlás: 20-tól 70-ig. De az átlag a 35-45 közöttieké, akik már többnyire túl vannak egy váláson, és ki tudja hány sikertelen próbálkozáson. • A tárkereső lenne a végső kapaszkodó? - Lehet. Az biztos, hogy Szegeden, nem is beszélve a kisebb településekről, a középkorosztály nem talál olyan szórakozóhelyet, lehetőséget, ahol ismerkedhetne. A diszkóból kiöregedtek, a vendéglőbe vacsorázni, nem ismerkedni megy az, aki ezt megengedheti magának. Ha lenne olyan klub, ahová feszélyezettség nélkül mehetnének a társkeresés szándékával az emberek, akkor kevesebben hirdetnének az újságban, kevesebben jelentkeznének nálunk is. • Van-e visszajelzésük arról, hogy hányan találnak egymásra az irodájuk segítségével? - Ötéves társkereső tapasztalat áll a hátunk mögött - mondta Hajdú Imre. - Ez azt mutatja, hogy bizony nem könnyű megtalálni az igazit. Az idősebbeknek már megvannak azok szokásaik, amelyeket nem könnyen adnak fel, így aztán nehezebb is az ismerkedés, összecsiszolódás. Ennek ellenére minden tizedik kapcsolat tartósnak bizonyul, házassággá, élettársi közösséggé kovácsolódik. Egy biztos: a társkeresőknek türelmeseknek kell lenniük, hogy megtalálják az igazit. Idő kell hozzá, próbálkozás és persze szerencse is. V. Fekete Sándor feszültsége miatt általában megveszi a kezébe kerülő első valamit, csakhogy letudja a dolgot. A férfiaknak még a jelenlétük is idegesítő - legalábbis karácsonyi vásárláskor. A nők közül ugyanis jobban felment a vérnyomása azoknak, akik férjükkel vagy barátjukkal mentek vásárolni, mint akik gyermekeikkel voltak ajándékbeszerző körúton. Ezért a brit pszichológusok azt tanácsolják a hölgyeknek, hogy inkább ők menjenek vásárolni, a fétjekre pedig bízannak közben házimunkát. Szerencse és kitartás kérdése is, hogy valaki megtalálja az igazit. (Felvételünk illusztráció. Fotó: Schmidt Andrea) Káros az egészségre!