Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-25 / 276. szám

0 Szerelőtől a kereskedőig Partnerek és bojlerek Az ügyfél akkor elége­dett, ha elektromos be­rendezései hibátlanul és gazdaságosan működnek . gondolta a Démász francia tulajdonosa, majd lette magáévá az ötletet az áramszolgáltató tár­saság. Gyakorlatilag ezen a vonalon, de nem előzmény nélkül indult el október elején a bojlervá­sárlási akció, melynek ta­nulságairól Briglovics Gá­bor marketing osztályve­zetőt kérdeztük. • Eddig csak a villanyórá­ig tartott a szolgáltató bi­rodalma. Érdemes volt át­lépni a küszöböt? - Tény, hogy a Démász nem foglalkozik elektromos berendezések forgalmazásá­val. javításával, s ha elégedett ügyfeleket akarunk, akkor eh­hez szövetségeseket kell ke­resni. Tervezőket, kivitelező­ket, villanyszerelőket, ipar­cikk-kereskedőket. Az akciót a klímaforgalmazókkal már tavaly megkezdtük, s a három megye hat nagy cége közül az egyik például a szegedi Fő­szer Elektroprofil volt. A part­nerek kiválasztásánál a refe­renciamunkák alapján döntöt­tünk, s a kapcsolat gyümöl­csözőnek bizonyult, így aján­latokat dolgoztunk ki a forró­víztárolókra. • Összegezné röviden a feltételeket? - A Démász Rt. tízezer fo­rint kedvezményt biztosít de­cember 31-ig kiskereskedői partnerein keresztül minden olyan ügyfelének, aki ötven li­ternél nagyobb űrtartalmú elektromos forróvíztárolót vá­sárol. A zavartalan ellátás ér­dekében megállapodást kötöt­tünk a Hajdú márkájú termé­kek rögzített áras szállítására, mégpedig 24 órán belül. Ter­mészetesen más márka is szó­ba jöhet. A hárommegyés ak­cióban több mint harminc partnercéget vontunk be, az Elektroháztól az egyéni vállal­kozó villanyszerelőig. 9 Miben különbözik a mostani a klíma akciótól? - Az intenzívebb kampány­ban, s abban, hogy itt jobban hangsúlyozzuk, hogy mi ne­vünkkel, súlyunkkal a partne­rek mögött állunk. Azt is tud­ni kell, hogy a tízezer forintot - ami a bojler árának akár harminc százaléka is lehet ­teljes egészében a Démász áll­ja, nem osztozunk rajta a part­nerekkel, nem kérünk részese­dést a nagyobb forgalom hasznából. 9 Az olajtársaságok sem örülnek a benzintakarékos autóknak. Miért jó a Dé­másznak, ha kevesebb ára­mot tud eladni? - Ha valaki sokallja a vil­lanyszámlát, akkor megnő az esélye annak, hogy átáll más energiahordozóra. Társasá­gunk pedig hosszú távon meg­határozó piaci szereplő akar lenni. Éjszakai árammal, hőtá­rolós megoldással, a beruhá­zási költséget is számolva, versenyképes lehet az áram a többi energiahordozóhoz ha­sonlítva. 9 Ki kerülhet be a Démász Partnerek közé? - Akciónk másodlagos ha­tása, hogy egyre többen je­lentkeznek, s ennek nagyon örülünk, minél több helyen vagyunk ott, annál könnyeb­ben elérhetnek bennünket ügyfeleink. Partneri hálóza­tunkat bővíteni szeretnénk, el­sősorban a villanyszerelők, készülékszerelők, szervizháló­zatok, mérnöki irodák irányá­ba. K. A. Briglovics Gábor: a Démász hosszú távon akar szolgáltatni. (Fotó: Gyertes Kálmán) TOSHIBA Hűtő-fűtő klímaberendezések * DÉMÁSZ ártámogatással * POSTABANK áruhitel konstrukcióval FOSZER-ELEKTROPROFIL KFT 6723 Szeged, Római krt. 23. Tel.: 421-533, Fax: 421-637 6722 Szeged, Moszkvai krt. 30. Tel.: 321-676, Fax/üz.r.: 311-136 Kicsik és nagyok a kereskedelemben, Bankügyeink • A rókusi Muki a Tesco egyik első „áldozata" Akad, aki állja a versenyt Lakótelep kicsiny boltja. Nagy a konkurencia, de nem mindenki adja fel. (Fotó: Nagy László) Közép-Európa eddigi legnagyobb Tesco hiper­marketjét, a szegedit, a rókusi lakótelep kellős közepére építették. Olyan környékre, ahol egymást érik a mind­össze egy-két embert el­tartó kisboltok és ahol két szupermarket is mű­ködik. Mi lesz a kicsik sorsa? Képesek-e bármit is kitalálni az óriási kon­kurenciával szemben? Mi a Tesco álláspontja a kiskereskedelemmel kapcsolatban? Összeállí­tásunkban, amely a kö­vetkező oldalon folyta­tódik, igyekszünk vá­laszt találni ezekre a kérdésekre. Sok kisvállalkozó nem tud vagy nem akar reagálni arra, hogy a szomszédságá­ban hipermarket jelent szá­mára új konkurenciát ­mondta nemrég egy szegedi konferencián Baranyai Atti­la, a Tesco-Globál Áruházak Rt. kereskedelmi igazgatója. Szerinte ők hátrányba kerül­nek, sok kisbolt meg is szű­nik. Ebben semmi meglepő nincs, nyugaton is hasonló folyamat játszódott le évtize­dekkel ezelőtt. A brit tulajdonban lévő cég szegedi bevásárlóköz­pontja mellett két szuper­market - régebbi elnevezés­sel ABC-áruház - és hét­nyolc kisbolt próbál megél­ni, bár többen közülük, némi nagyzolással, marketnek, diszkontnak vagy ABC-nek hívják magukat. A Tesco első áldozata a Mukiról elnevezett vegyes­kereskedés, a Rókusi körút egyik négyemeletes sorházá­nak garázsában, szemben a bevásárlóközponttal. Tábla hirdeti a kisboltok szokásos kínálatát: édesség, kávé, üdí­tő, vegyi áru, termelői bor, égetett szesz, dohányáru. A zárt ajtóra egy papírlap is van ragasztva: eladó. - A Tesco nyitása után jó egy hónappal kényszerül­tünk arra, hogy bezárjuk a boltot - mondja Vicsai Ár­pád tulajdonos, aki huszon­két évet húzott le a vendég­látóiparban és három évvel ezelőtt váltott abban a re­ményben, hogy élete nyu­godtabb lesz. Alkalmazottai nem voltak, feleségével és fiával vitték az üzletet. ­Forgalmunk negyven száza­lékkal esett vissza. A Tesco csupán betetőzte azt a folyamatot, amit a töb­bi multinacionális cég szege­di megjelenése okozott. Vi­csai Árpád boltjától sokan már korábban elpártoltak, több megálló távolságot is buszozva azért, hogy döm­pingáron kapjanak meg egyes termékeket. - Egymillió forintom áll az üzletben - mondja a tu­lajdonos, aki még a zárás előtt elkezdte árulni boltját, de komoly jelentkező eddig nem akadt. - Élelmiszerrel mindenki befuccsolna ezen a helyen, így igyekszem irodaként vagy műhelyként értékesíteni a helyiséget. Vicsaiék a munkanélkü­liek keserű kenyerét eszik. A családfő reméli, ha két héten belül el tudja adni üzletét, akkor újra a ven­déglátóiparban próbálhat szerencsét. Igaz, tőkéje há­rom év alatt ráment a bolt­ra, de bízik a jövőben: Ma­gyarországon italkimérés csak ritkán megy csődbe. A Tesco-Globál keres­kedelmi igazgatója ugyan sajnálja azokat, akik a mul­tik miatt veszítik el megél­hetésüket, de hangsúlyoz­za: egy-egy áruház öt-hat­száz embernek biztosít megélhetést. Sok szegedi kiskereskedő - a kedvező árak miatt - beszerzéseinek egyik fő forrása a hiper­market. Márkus Gyula kisboltja a Rókusi körút kocka tíz­emeleteseinek egyikében található. O is félt a Tesco­nyitástól, de Vicsai Árpád­nál kedvezőbb helyzetben van: a városban több bolt­nak is a tulajdonosa. Idő­ben igyekezett felkészülni a húszezer négyzetméteres konkurenciára. - A budapesti Tesco kör­nyéki kisboltokban érdek­lődtem, hogyan tudtak tal­pon maradni - mondja Már­kus Gyula. - Tapasztalatai­mat összegezve mérsékeltem az árakat, és olyan árucikke­ket szereztem be, melyek az angol tulajdonban lévő hi­permarketben nem kapható­ak. - A multinacionális cégek jó hatással vannak a kicsikre - véli Baranyai Attila keres­kedelmi igazgató. - A kis­boltok szerte az országban csinosabban néznek ki, az eladók udvariasabbak. Olyan családias légkört tudnak biz­tosítani az üzletekben, ami­lyenről mi csak álmodozunk. Simon István és felesége Márkus Gyula boltja mellett lakik. Le sem tagadhatják, hogy a Tescóban jártak. Alig bírják el nejlonzacskóikat, melyeken az áruház emblé­mája szerepel. Vásárlói szo­kásaik a környéken tipikus­nak mondhatók. Ha kétezer forintnál kevesebb pénzt akarnak elkölteni élelmiszer­re, akkor a környék valame­lyik boltját vagy ABC-jét választják. Ezen összeg fö­lött viszont a Tescót. Úgy érzik, a hipermarket nyitásá­nak ők, vagyis a vásárlók, a legnagyobb nyertesei. Tóth-Szenesi Attila Kamarai hírek • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara ezen a héten több érdekes programot, szakmai elő­adást, illetve bemutatkozá­si lehetőséget kínál. Csongrád Temesváron December 10-12. között Temesváron, a Bastion kiállí­tóközpontban - a CSMKIK és a Temesvári Kereskedelmi, Ipari és Agrárkamara közös szervezésében - kerül sor Csongrád megye bemutatko­zására. Egy háromnapos kiál­lítás és vásár keretei között ki­váló lehetőség kínálkozik ar­ra, hogy a kamara tagjai szer­vezett formában bemutatkoz­hassanak a szomszédos Temes megye, valamint az érintett ré­gió vállalkozásai előtt. A Csongrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara felvál­lalta a bemutatkozás megszer­vezését, mert tudja azt, hogy sok Csongrád Megyei cég számára a román piacon való megjelenés és részvétel gaz­dasági szempontból stratégiai fontosságú. A cégek megjele­nése grafikai fallal, ismertető anyagokkal, áru nélkül, illetve árubemutató vitrinnel, ismer­tető anyagokkal is lehetséges. A CSMKIK ez esetben ellátja a cég képviseltét. Lehetőség van legalább 6 négyzetméte­res standdal, árubemutatásra és árusításra is. A bemutatko­zás első napján a kamara üzle­ti találkozót szervez. Kérjük, részvételi szándékát jelezze a kamara kereskedelmi irodá­ján, a (62) 426-343 és a (62)486-987/145-ös telefon­számokon. KRESZ-ismeret, felújító A Csongrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara közle­kedési osztálya a kamara ér­deklődő tagjai részére a közle­kedési szabályokban bekövet­kezett főbb változásokról, a téli útviszonyokra való fel­készülésről KRESZ-ismeret felújító előadás sorozatot szer­vez a megye városaiban. Elő­adók a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közle­kedésrendészeti osztályának munkatársai lesznek. Szeged: 1998. november 26. (csütörtök), 9 óra. Hely­szín: a CSMKIK II. emeleti rendezvényterme (Szeged, Ti­sza L. krt. 2-4.). Makó: 1998. november 28. (szombat), 9 óra, Casino, Ma­kó, Széchenyi tér. Hódmezővásárhely: 1998. december 5. (szombat), 9 óra, volt Tisztiklub, Hódmezővá­sárhely, Cukor u. 1. Szentes: 1998. december 12. (szombat), 9 óra, Ifjúsági Ház, Szentes, Tóth József u. 14. Bővebb információ Kürti Klára közgazdasági irodave­zetőtől kérhető (telefon: 62/486-987/151). Szeretettel várjuk ügyfeleinket megújult üzletünkben! <N <N COfY GENERAL FÉNYMÁSOLÓ SZALON 6720 SZEGED, JÓKAI U. 1. ÚJ TEL /FAX: (62) 426-049, (62) 423-464

Next

/
Oldalképek
Tartalom