Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-12 / 239. szám
8 KITEKINTŐ HÉTFŐ, 1998. OKT. 12. Vidám vasárnap Szatymazon • Munkatársunktól Tegnap a szatymazi vállalkozók klubja a művelődési házba egész nap vidám szórakozásra hívta a helybéli lakosokat és azokat a polgármesterjelölteket, önkormányzati képviselőjelöltek, akik október 18-án méretik meg magukat a választáson. Délelőtt 10 órai kezdettel népes gyereksereg és a szép számú nyugdíjas csapat játékos vetélkedőn, rajzversenyen vett részt. Ettől kezdve egymást érték a szórakoztató műsorok, majd a zenés nosztalgiaebéd. A zsúfolásig megtelt teremben nagy taps fogadta az eredményhirdetést, hiszen a rajzverseny különdíját Veres Anna, egyéves, s Gábor Ádám másféléves szatymazi lakos nyerte. Természetesen a rendezők gondoskodtak arról is, hogy valamennyi versenyző jutalomban részesüljön. A jótékonysági rendezvény - a bevételt az általános iskola és a nyugdíjasok kapták - egyik programjaként bemutatkoztak a vállalkozók klubja által indított képviselőjelöltek is, élükön Rapcsányi Gábor polgármesterjelölttel. Cserbenhagyó gázoló • Sárvár (MTI) A Vas megyei Vát és Sárvár között, egy vasúti átjáró közelében halálra gázoltak egy 33 éves férfi kerékpárost szombatra virradó éjszaka. A balesetet okozó celldömölki illetőségű 21 éves fiatalember Ford Escort gépkocsijával elhajtott a helyszínről, de a rendőrségnek röviddel a baleset után Sárváron sikerült őrizetbe vennie. A cserbenhagyó egy szombathelyi szórakozóhelyről tartott hazafelé, amikor bekövetkezett a baleset, amelyben utasa könnyebb sérülést szenvedett. Az ügyet szakértők bevonásával vizsgálják - közölte a rendőrség illetékese. • Hegedűs Miklós és az önkormányzati közöny Búcsúzik a domaszéki kmb-s Tizenöt év jutalma: dísztör, a kollégák aláírásával. (Fotó: Gyenes Kálmán) Domaszéken elbúcsúzott a körzeti megbízott. Tizenöt év után szeptember 30-ával nyugdíjba vonult Hegedűs Miklós, az sikeresnek, eredményesnek ítélte az itt eltöltött másfél évtizedet. Egy dolog bántja: úgy érzi, az önkormányzat közömbösen viszonyult a munkájához, s a legkisebb támogatást sem kapta meg a település vezetésétől. Tizenöt évi falubéli szolgálat után pár hete nyugdíjba vonult Hegedűs Miklós, Domaszék körzeti megbízottja. Aki valamennyire is belát egy kisebb település életébe, az tudja, hogy a kmb-s hozzátartozik a falu képéhez, őt mindenki ismeri, s úgy jó, ha tiszteli is. Hegedűs Miklósnak ebből a szempontból nem lehetett oka panaszra, hiszen a domaszékiek elfogadták őt, s a bizalmat igyekezett teljesítménnyel meghálálni. - Mindig azt néztem, hogyan kell valamit megcsinálni, nem pedig azt, hogyan lehetne kibújni a munka alól emlékszik vissza körzeti megbízott. - Sok bűnözőt fogtam el itt, és a környékbeli tanyavilágon, sőt, évekkel ezelőtt az eddig egyetlen gyerekrablót is én fogtam meg. Nyugdíjasként sem tud otthon ülni a Hegedűs Miklós: bár már van új körzeti megbízottja a településnek, a régi is maradt a faluban, szervezi a polgárőrséget, s állandóan bekapcsolva hagyja rádióját, hátha történik valami, hátha szükség lesz rá. Ha csendben maradna a rádió, akkor pedig beül az autójába, s saját költségén portyázik, így történt, hogy nemrégiben tetten ért két betörőt, akik vödröket loptak egy telephelyről. S bár azt mondtuk, hogy a faluban mindenki elismeri a teljesítményét, ez mégsem teljesen igaz: a település vezetése nem sokat törődött vele. - A domaszékiek nagyon szorgalmas, becsületes és segítőkész emberek, tőlük minden segítséget megkaptam a munkámhoz - mondotta Hegedűs Miklós. - A képviselő-testület és a polgármester azonban úgy tett, mintha nem is léteznék. Az éves beszámolómat meghallgatták, soha egyetlen kérdést fel nem tettek, s meg sem kérdezték, hogy segíthetnek-e valamiben. Pedig az önkormányzati törvényben benne van, hogy a hivatalnak és a testületnek kötelessége segíteni a rendőr munkáját. Nem így történt: az évi egy beszámoló után megköszönték a részvételemet és mehettem dolgomra. Ez bizony nagyon rosszulesett, mint ahogy az is, hogy búcsúzásomkor semmiféle köszönetnyilvánítást nem kaptam, nem kívántak békés öregkort, sőt, a szolgálati lakásomból is szerettek volna kitenni. Úgy tűnt, hogy a beosztásban lévőknek sokkal fontosabbak a saját ügyeik, mint a rendőr munkája. Hegedűs Miklós tehát a békés búcsúzás helyett még lakbérről, tulajdonról vitázik az önkormányzattal. Mindeközben csak az vigasztalja, hogy a kollégái elismerték és messzemenően támogatták a munkáját. Búcsúzásakor pedig a mórahalmi rendőrőrs (ide tartozik Domaszék) munkatársaitól egy dísztőrt kapott ajándékba. Azt viszont ígérte: a lehetőségeihez képest a továbbiakban is vigyázni fog Domaszék biztonságára, de jó volna, ha ehhez - a már szerveződő polgárőrségre is tekintettel több önkormányzati támogatást kapna a jelenlegi és a volt kmb-s. Arató László Színházi háromszög • Munkatársunktól A Közéleti Kávéház vendége ma, hétfőn 18 órától a Virág cukrászdában Pál Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház főzeneigazgatója. A „Színházi háromszög: próza, opera, balett" című est házigazdája dr. Szalay István polgármester lesz, közreműködik: Fekete Gizi színművész. • Szerkesszen velünk! #,Az éremnek két oldala van" Lapunk „Szerkesszen velünk!" rovatának vendége pénteken Kasza Lajos MÁV-nyugdíjas volt. A háromdiplomás, vasutasdinasztiába született nyugalmazott kollégiumi tanár 1997 végéig a Boldogasszony sugárúti kollégiumban dolgozott. • Miért volt kíváncsi arra, hogy készül az újság? - Tanári pályám során több díjazott pályázatot, dolgozatot írtam a vasútgépészeti szakma oktatásával kapcsolatban, tehát volt bennem „kommunikációs indíttatás". Később művelni is kezdtem a szakmát, jelenleg rendszeresen írok a Magyar Vasutasba, a Vasutasok Szakszervezetének lapjába. Mivel tősgyökeres szegedi vagyok, a Délmagyarországot azóta forgatom, amióta olvasni tudok. Leginkább az oktatással és a sporttal foglalkozó cikkeket szeretem. Színvonalasnak tartom a lapot, és mindig is érdekelt, hogy egy kézirat hogy kerül be a másnapi lapba. • Milyen tapasztalatokat szerzett a Délmagyarnál? - Életemben először láttam közelről szerkesztőségi munkát. Részt vettem a lapindító értekezleten, és azt kellett észrevennem, hogy a bőség zavarával küzd az újság. Kezdem megérteni, miért maradnak ki.bizonyos események a lapból. Tetszik a műhelymunka, mivel egész életemben ilyenre vágytam, de ez sajnos, a tantestületben nem valósulhatott meg. • Miről szeretne többet olvasni az újságban? - Nem mondanék konkrét témákat. Inkább azt az olvasói elvárást tolmácsolnám, hogy tények legyenek a cikkekben és ne mellébeszélés. Az emberek ugyanis az igazságra kíváncsiak, arra, ami a színfalak mögött történik. Egy újság hatásfoka attól függ, mindebből mennyit tud visszaadni. Legyen a lap objektív, hiszen az éremnek mindig két oldala van! F. K. Kasza Lajos (középen) a sportrovatban. Jobbról Süli József rovatvezető, balról Szélpál László rovatvezető-helyettes. (Fotó: Nagy László) Házasságot kötött Fehér James Steve és Szűts Katalin Erika, dr. Paszt Attila és dr. Sulyok Rita, Lóki Norbert Béla és Hajdú Zita, dr. Csanádi Gyula és Mohácsi Judit Ágens, Merő Gábor György és Goda Erika, dr. Palánki Zsolt és Bihari Barbara, Kovács Dénes és Szántó Julianna, dr. Nemenz András és Pálfi Marianna, Hegedűs László Tibor és Dávid Andrea, Varga László és Jávorcsik Beáta, Simon Zoltán és Balogh Katalin, Nagy István és Szabó Andrea Ágnes, Horváth Zoltán Gábor és Balla Szilvia Mónika, Mazurák Attila és Kálmán Beáta, Wittmer Ferenc és Boér Mónika Ágnes, Balogh György Ádám és Bende Edit, Berkes Béla Tamás és Berkó Rózsa Csilla, Varényi Attila és Agócs Kornélia Emese, Ladányi Tibor és Balázs Erzsébet Viktória, Mihók Tibor és Kelemen Krisztina, Lampert Attila és Matula Zsuzsanna, Répási István és Molnár Magdolna, Bárány Dénes Kálmán és Tóth Edina Klára, Katona Zsolt József és Czagány Szilvia Olga, Gaál Károly és Janovics Ildikó, dr. Körffy Kornél Péter és Bede Renáta Katalin, Kovács Róbert és Kormányos Mónika, Kopasz Ferenc György és Faragó Brigitta, Urbán György és Lovászi Gabriella, Heidrich Gábor és Koch Dóra, Zsarkó Róbert és Szűcs Mónika Gizella, Ferenc Attila Géza és Zsurek Hajnalka, Török Gábor és Bielik Márta, Tóth Róbert és Marton Ildikó Klára, Gáspár Zsolt Ferenc és Rácz Mónika, Lajkó József és Kószó Edit Irén. Született Bárkányi Lajos Pálnak és Sahin Irma Katalinnak Lajos, Csóti Lászlónak és Török Andreának Dóra, Kiri László Attilának és Hevesi Gyöngyi Ilonának Dominik, Pálfalvi Zsoltnak és Denk Ágnesnek Regina Dorka, Marosi Zsoltnak és Kis Ildikónak Dániel Zsolt, Németh Gábornak és Ábrahám Mariann-nak Natália Júlia, Kajner Gyulának és Olasz Petrának Gyula, Hegedűs Zoltán Mihálynak és Gera Gyöngyi Ilonának Viola, Molnár Györgynek és Boros Andrea Annának Olaf, Kisbódi Andrásnak és Haraszti Márta Emesének Roland Levente, Ocskó Gézának és Fekete Mariann-nak Katalin, Pranjko Zeljkonak és Borbély Hénijának Nemanya, Kalmár Zsoltnak és dr. Pap Klárának Dávid, Kurunczi Attilának és Batik Eleonórának Dóra, Szetlik Zoltánnak és Pozsár Anikó Matildnak Noémi, Garhuth Zoltán Istvánnak és Kiss Ildikónak Gábor Zoltán, Bókai Sándornak és Solymosi Melindának Blanka Alexandcsaládi események ra, Simon Lajosnak és Ördög Ildikó Máriának Tamás Lajos, Bajusz Gábornak és Gonda Gabriellának Dóra, Karaszi Ernőnek és Tóth Erikának Róbert, Ágoston Csabának és Halász Évának Dávid Krisztián, Ferencfi Mihálynak és Herédi Angéla Ágnesnek Olivér Mihály, Tóth Tibornak és Tóth Zsuzsannának Zsuzsanna Nikolett, Kónya Józsefnek és dr. Pusztai Editnek Laura Zita, Barcs Zoltán Péternek és Takács Nikolettának Nikoletta Kíra, Tanács Tibornak és Bagi Csillának Marcell Bence, Miklós József Róbertnek és Molnár Ildikónak Dorottya, Szabó Lászlónak és Sánta Máriának Árpád, Deák Zoltánnak és Gajdács Ibolya Máriának Ferenc Bence, dr. Sághy Lászlónak és Gombor Anitának László, Vidu Pálnak és Balázs Gyöngyi Máriának Veronika, Muzey András Zoltánnak és Szatmári Tímeának Anna Mária, Otott-Kovács Lászlónak és Doktor Mária Évának Ákos, Dernóczi Gyulának és Németh Ágnesnek Dániel Bence, Túri Mihálynak és Bokor Erzsébetnek Tímea, Kisguczi Józsefnek és Papp Zsuzsannának Márk József, Ozsváth László Árpádnak és Kecskés Valériának László, Kocsis Tibor Tamásnak és Bereczky Karolának Eszter, Zabos Árpádnak és Berenji Lídiának Réka, Veverka Zsoltnak és Martonosi Líviának Cintia Florentina, Somogyi Jánosnak és Szepesi Andreának Melinda Viktória, Kiss Zotlánnak és Nemes Ágnesnek Zsófi, Markovics Tibornak és Simhercz Ilonának Szandra Kamilla, Papp Tibornak és Gyüre Editnek Szabolcs, Kajári Zoltán Istvánnak és Kádár Valéria Katalinnak Dániel, Herdinai Józsefnek és Takács Ágotának Viktor, Krsnyak Sándornak és Bagi Anikónak Anikó, Wiedner Krisztiánnak és Turcsik Ágnesnek Erik, Balla Róbert Józsefnek és Havancsák Ivettnek Rebeka Ivett, Pelyva Sándor Imrének és Gregus Erikának Richárd, Farkas Zoltánnak és Nagyvárady Ildikónak Cecília Evelin, Schopp Attilának és Váczi Andreának Anna Sára, Pál Norbertnek és Pesti Zsuzsannának Enikó, Dobák Attilának és Oltványi Erikának Dávid és Norbert, Tupcsai Józsefnek és Polyákovics Julianna Teréziának Balázs József, dr. Szabó Károlynak és Csikai Ágnes Editnek Levente Máté, Rubinfalvi Sándornak és Nógrádi Edinának Petra, Korpa Tamásnak és Tombácz Tündének Klaudia, Csebella Attilának és Bakota Adrienn-nek Orsolya, Lunka Tibornak és Feketű Mónika Ágnesnek Martin, Kiss Lászlónak és Molnár Juditnak Norbert, dr. Reinelt Ákos Emilnek és Gyuris Erzsébet Szilviának Simon Ákos, Bódi József Attilának és Juhász Ágnesnek Rebeka Vanda, Gergely Istvánnak és Bodó Máriának Mariann, Rózsa Gábornak és Nagy Anikónak Gábor, Jenei Andrásnak és Mucsi Máriának Bettina Mária, Fehér Zoltán Péternek és Megyeri Editnek Ákos Zoltán, Szalma Józsefnek és Kúsz Zsuzsannának Hédi, Tamási János Tamásnak és Fekete Erikának Alexandra és Bianka, Csiszár Imrének és Tanács Ildikónak Roland, Sirokmán Zoltánnak és NagyGyörgy Anikónak Zoltán, Lukács Zoltánnak és Lovas Mária Ildikónak Janka, Molnár Gábornak és Vidács Gabriellának Fanni, Ocskó Sándor Róbertnek és Pánti Anitának Nikol, Szécsi Zoltánnak és Illés Erikának Richárd Tamás nevű gyermeke. Meghalt Bartos Árpádné Keller Éva, Túrós László, Dobossi Istvánné Pataki Ilona, Martonosi Sándorné Paragi Margit, Horesnyi Márton István, Füle Sándorné Gere Veronika, Illyés Lajos Sándorné Menárik Zsuzsanna, Szabó Róbertné Kovács Klára, Márta József István, Egressi István, Szél János, Gregus László, Nagy Károly, Illés Istvánné Balog Mária, Háló József, Varga Antal, Kéri Józsefné Köblös Mária, Varga Imréné Jobbágyi Krisztina, Puskás Ferenc, Huszta Mihály, Jójárt Rozália Mária, dr. Labádi Lajos, dr. Papp Ignácné dr. Nothusz Éva, Stefanik Istvánné Bali Jolán, Mészáros Gáborné Barabás Ilona, Uhljar Györgyné Kozák Erzsébet, dr. Karg Norbert József, Rucz Jánosné Gál Margit Anna, Szerencsi Lászlóné Jasznik Jolán, Sebestyén Zoltán Edéné Csonka Etelka, Poantea Daniela Maria, Dezső Sándorné Bordás Julianna, Horváth Lajos, Kolyvek Istvánné Zoltán Ilona, Radnai Zoltán, Restás István, Kócs Imre Lajosné Gárgyán Erzsébet, Ilyés József, Hegedűs Istvánné Kovács Rozália, Pál Imre, Farkas László András, Faggyas Jenő Antal, Nagy Jánosné Bálint Mária, Tikviczki Gábor, Csizmadia Sándor György, Giricz Sándor, Molnár Mihályné Volford Veronika, Balla Vincéné Kéri Erzsébet, Hegedűs Imre János, Rácz Ernő, Bali Ervin Lajos, Fábián Józsefné Tari Irén, Márton Mihály, Bozóki Istvánné Gyémánt Rózsa, Bús Miklós, Sajben Sámüel, Gyapjas László Mihályné Muzsik Ibolya, Bodor Sándorné Kolonics Erzsébet, Berta Ernő Imre, Nyemcsok Erzsébet, Török Lászlóné Szűcs Mária, Unger Pál, Sánta János, Hercegfalvi Károlyné Pető Erzsébet Éva, Domonyik István, Király Antal István, Turai Istvánné Savanya Piroska, Bódi István Kálmán, Szilágyi Istvánné Zombori Erzsébet, Molnár János, Tanács István, Rácz Béláné Szalók Berta, Balázs Mihály, Hantos Istvánné Tóth Gyöngyi, Kálmán Istvánné Vas Mária, Kakas Irén, Farkas Antalné Veres Franciska, Pigniczki Péter, Molnár Józsefné Szép-Kiss Róza, Szélpál Tibor, Csik Józsefné Bencsik Piroska, Elek Béla, Maszong Miklós István, Kecskeméti Ferencné Juhász Hermina, dr. Borbás Kálmán, Molnár Józsefné Horváth Mária, Szabó László, Havlik Mária, Répás Istvánné Szabó Erzsébet, Prágai Ferenc István, Csányi József János, Dömötör Mihály, Kispál Imre, Fekete István, Kónya Mihály, Márkus István, Braun Mihályné Vopaleczky Julianna, Csenda Jánosné Tóth Mária.