Délmagyarország, 1998. október (88. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-05 / 233. szám

SZERDA, 1998. OKT. 5. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű prob­lémáikat, észrevételeiket, tapasztalatai­kat eddig Újszászi Ilonával oszthatták meg. Ezen a héten már Fekete Klára, ügyeletes újságíró munkatársunk várja hívásaikat munkanapokon reggel 8 és 10, vasárnap 14 és 15 óra között a 06­20-432-663-as rádiótelefon-számon. El­veszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfel­vétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld szá­mon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetó'iro­dáinkban. Átjáró. Kecskéstelepen a vasúti átjáró „kissorom­pója", vagyis a gyalogoso­ké gyakran beragad. Ilyen­kor a kocsisor is megnő, mert a szabad jelzés ellen­ére a sofőrök nem mernek a sínekre hajtani - „csör­gött" K. A. Kérését továb­bítottuk, s a „vasút" sze­relői azóta kijavították a hibát, de hozzátették: ilyen esetben tanácsos a MÁV diszpécser szolgálatát, a 420-252-es telefonszámot hívni. Meló. Nyáron, a „me­lódiákos" cég jóvoltából talált munkát Savitchkky Gábor. A nagyjából 25 ezer forintos keresetéhez azonban azóta sem tud hozzájutni - panaszolta olvasónk. Az ok - tudtuk meg Szűcs Lászlótól, a Meló-Diák gazdasági ve­zetőjétől -, hogy aki késve fizeti ki a szövetkezeti tagdíjat, az csak a követ­kező hónapközepén kap fizetést. Áugusztusban több mint 900 diák több mint 90 munkahelyen dol­gozott, az adatok és az anyagiak rendezéséhez szükséges a határidők be­tartása. ígérte: a késlekedő diák október közepén megkapja augusztusi fize­tését. Árok. A József Attila sugárútról a Bárka étterem irányába kanyarodó kocsi lengéscsillapítóit az úttest­be vájt keskeny, de mély és hosszú hasfték teszi próbára. Ideje lenne ezt az árkot befedni! - telefonált Szűcs István. Kukák. A Vitéz utca elejéről vasárnapra virra­dóara elloptak 6-7 szeme­teskukát. Most hova te­gyük a szemetet? - tanács­talankodott az ott lakók nevében Cs. F. Kátyú. A Kárász utca 14. alatti kirakatot nézte Varró Ildikó (475-875), amikor megbotlott és ele­sett. Az esőcsatorna mel­lett ugyanis tátong egy ha­talmas lyuk, amit a sétáló­utca sokadik föltörése után nem fedtek be. De kik? ­kérdezte olvasónk, mert nekik nyújtaná be a sáros kabát tisztíttatásának számláját. PANNON QSM Am tlnaal. • Disznók a Wartburgban Mustra a piacon. Jó helyen keressük álmaink autóját? (Fotó: Somogyi Károlyné) Mi, mennyi? Szegeden, a vasárnapi, Cserepes sori autópiacon az aláb­bi jellemző árakkal találkozhattak a vásárlók és a bámész­kodók: Volkswagen Golf III. 1400 (1992) 13 millió forint Zastava GTL 55 (1984) 270 ezer forint Trabant 601(1983) 65 ezer forint Volkswagen Jetta (1988) 835 ezer forint Seat Marbella 900 (1991) 13 millió forint Lada 1200-as (1983-as) 240 ezer forint • Munkatársunktól Vallási néprajzi konferen­cia kezdődik október 6-án 10 órakor a SZAB Somogyi utcai székházában a SZAB Néprajzi Munkabizottság és a JATE Néprajzi Tanszék szervezésében. A Szentháromság tisztele­te a népi vallásosságban Az utóbbi évek operai gyakorlatához képest szokatlanul hosszú és kényelmes próbaidőszak után, évadnyitó produk­cióként mutatta be pén­teken este a Szegedi Nemzeti Színház társula­ta Mozart Don Giovanni című operáját. A Szikora János rendezésében, Pál Tamás zenei irányításá­val színre vitt remekmű előadása csak zenei szempontból felelt meg a várakozásoknak. A Szegedi Nemzeti Szín­ház produkcióit nyomon kö­vetve az elmúlt években megszokottá vált, hogy a Szi­kora-bemutatókat megelőző sajtótájékoztatókon a színház művészeti vezetője - a sze­rénység és a művészi alázat látszatát is kerülve - soros zseniális koncepciója ismer­tetésekor igyekszik mániáku­san sulykolni: Ilyen még nem volt Szegeden. Az immár mosolyra fakasztó propagan­disztikus szlogent szorgalma­san közre is adja a média, maguk a produkciók azonban ritkán teljesttik be az önelé­gült jóslatot. Az operák ope­ráját, a Don Giovannit szín­padra állítva Szikora ezúttal című két napos nemzetközi tanácskozás előadói foglal­koznak történeti kérdések­kel, európai összefüggések­kel, a liturgiák, kultuszfor­mák és szimbólumok témá­jával, a közösségi és ma­gánáhitat formáival, ikonog­ráfiával és verbális szimbó­lumokkal. egyetlen „nagy ötletre", a tü­körszínpad különleges hatás­mechanizmusára építette előadását. Az ötlet valóban izgalmas - ha nem is teljesen eredeti -, ám a rendezés nem képes jól élni a benne rejlő lehetőségekkel. Antal Csaba díszlete két fő elemből áll: a színpad szinte teljes felületét borftó tükörpadlóból és a szintén tükörnek ható, meg­dönthetó mennyezetből. Más díszletelemek, kellékek alig vannak, így az énekesek játé­kukkal kényszerülnek betöl­teni az üres színpadot. A koncepció szerint a szembe­nézésre ösztönző tükör a vég­telenség illúzióját kelti és filmszerűvé varázsolja a színpadot. A rendezés egyik fontos hiányossága, hogy da Ponté és Mozart talányos figurái nem következetesen kidolgo­zottak, nem „tükrök" egymás számára, azaz hol elnagyol­tan, hol sután mutatkozik meg érzékeny, bonyolult vi­szonyrendszerük, kommuni­kációjukból sokszor hiányzik a pszichológiai realizmus. Szerencsére Réti Attila sze­mélyében sikerült olyan cím­szereplőt találni, aki sze­mélyiségének és megjelené­sének köszönhetően szinte Miiyen kocsit lehet kapni ötszázezer forin­tért a szegedi autópia­con? Szabó Ferencnek, aki eddig Wartburgot hajtott, ennyi pénz lapult autóstáskájában. Három modell akadt fenn a ros­tán: Volkswagen Golf, Opel Kadett és Peugeot 309-es. Riportunkból ki­derül, melyik mellett döntött. Szabó Ferenc arra készül, hogy megvegye élete első nyugati autóját. Egy Volks­wagent. Vagy Opelt? Netán Peugeot-t? Ezt még ő maga sem tudja. Mindenesetre kombi Wartburgjától - újság­hirdetés révén - a múlt héten sikerült megszabadulnia, százhúszezerért adta el egy üllési férfinek, aki disznókat hizlal, és ezzel az autóval hordja majd a tápot, és a kis­malacokat. - Megkönnyeztem a ko­csit, amikor kitolatott a há­zunk előtti kocsibejáróról ­mondja Szabó Ferenc. - Ti­zenegy éve vettük, és már nem is tudom hány esztendőt vártunk, amíg a Merkúr kiér­tesített minket: vigyük a pénzt, mert a mi sorszámunk jön. Még abban az évben el­mentünk vele Lengyelország­ba, ahol nem arattunk nagy sikert a Wartburggal. Lépten­nyomon azt hitték rólunk, hogy németek vagyunk. Gyakran kellett bizonygat­nunk tört lengyelséggel: vengri-polák dve brátinki. Az autóvásárlást a büfé­ben kezdjük. Konyakot kell ilyenkor inni, az oldja a fe­szültséget. És már mutatja is. Jobb kezébe veszi a feles po­harat, a szájához emeli, fejét hátrabillenti és az ital vará­zsütésre eltűnik. Szabó Fe­renc idegessége érthető. Spó­rolt pénzének felét, mintegy négyszázezer forintot, no és a Wartburg árát akarja egy új autóba fektetni. A pénz - stíl­• Munkatársunktól A szombaton kezdődött „Ferences evangéliumi es­ték" keretében ma 19 órától az alsóvárosi ferences temp­démonivá képes növeszteni a gátlástalan csábító figuráját. Don Giovannija önző és kí­méletlen: férfias-hősies vonz­erő, ha kell, latinos köny­nyedség jellemzi. Udvarhe­lyi Boglárka jól érzékelteti szerűen - autóstáskában la­pul. Meg is mutatja. Kér még egy konyakot, de észreveszi, hogy elfogyott zsebéből a pénz. Kénytelen felváltani az egyik tízezrest. Ezen jót ne­vet. Azt számolgatja, mennyi ideig tudnánk ketten fölélni a félmilliót. Úgy véli, ehhez három nap elég lenne, de nem kísérletezünk, inkább megnézzük az autókat. Ötszázezer forintért tíz-ti­zenkét éves, középkategóriá­jú nyugati autót lehet vásá­rolni. Japán gyártmányú ko­csi Szabó Ferencnél nem jö­het számításba, mert százezer kilométer után el lehet dobni, az olaszok trehányak, a fran­cia kocsikhoz drága az alkat­lomban „Ifjúkori elkalando­zás és visszatérés" címmel Mohay Tamás egyetemi ta­nár és Kondé Lajos egyete­mi lelkész tart előadást. Donna Anna megszállott bosszúvágyát és érzelmi fel­fokozottságát. Nagyszerűen énekelte az I. felvonásbeli áriát, kár, hogy a II. felvonás­ra hallhatóan elfáradt, s nem győzte hanggal a kényes ko­rész, marad hát a német. Hal­kan jegyzem meg, hogy a túl­hajtott német kocsinak is elég százezer kilométer, a néme­tek között is vannak trehá­nyak és a német alkatrész sem olcsó. - Igen, de ami német, az német - mondja Szabó Fe­renc. - A Wartburgom is az volt. Ebben maradunk. Miután végignyargaljuk a piacot, há­rom esélyes kocsi akad fenn a rostán: Volkswagen Golf 490 ezerért, Peugeot 309-es 520 ezerért és Opel Kadett 530 ezerért. Elindulunk hát a büfébe - már messziről lát­ták, hogy jövünk, (gy a fél konyak a pulton várja gazdá­• Munkatársunktól Forrai Eszter költővel ta­lálkozhatnak az érdeklődők október 6-án 19 órától a Saj­tóházban (Stefánia u. 10.). A loratúrákat. Donna Elvira szerepében Vámossy Éva arisztokratikus és érzékien vonzó jelenség, biztos stílus­ismerettel játszik Papp János pazarul elegáns, extravagáns jelmezeiben, ám éneklése fii­ját -, és Szabó Ferenc sajátos pontrendszere alapján kiszá­mítja, melyik az ideális. Kü­lönböző paraméterek, Így a motor állapota, a műszaki vizsga közelsége, az extrák, a karosszéria állapota, a tulaj­donosok száma, és az ár alap­ján rangsorolja a kocsikat. Az első helyért három, a má­sodikért kettő, a harmadikért egy pont jár. Az eredményen maga is meglepődik, kér is gyorsan egy konyakot. A számok, melyek egyik nem­zet iránt sem elfogultak, a francia kocsit hozzák ki győztesnek. Kicsit csóválja a fejét, és azt mondja, mégis a Golfot kell megvenni, a pa­pírt összegyűri és kidobja a hamutartóba. Mire vissza­érünk a Golf már nincs sehol. - Ennek így kellett történ­nie - mondja, de nem fejti ki, mire gondol. Hazavittem a németbarát exwartburgost, de nem fogadtam el az ebéd­meghívást. Még majd azt hi­szi a felesége, hogy kocs­máztunk, és nem autót néz­tünk. Pedig nem is kocsmáz­tunk. Hanem büféztünk. Tóth-Szenesi Attila költőnő lengyel zsidó és orosz származású szülők gyermekeként született Buda­pesten, majd 1962-ben Fran­ciaországban telepedett le. noman szólva problematikus. Altoijay Tamás kicsit szürke, túlzottan is szolgai Leporello. Hangja érett, hajlékony, jó technikával, mívesen énekel, de alakításából hiányzik egy izgalmas személyiség átsu­gárzó ereje. Don Ottaviót többnyire pipogya, akaratta­lan bábnak szokás láttatni. Az előadásból nem világos, mi a rendezői szándék vele. A darab kezdetén még heve­sen ölelgeti Donna Annát, később azonban megszeppent iskolásfiúvá szelídül. Ti­mothy Bentch hallhatóan küzd a magyar szöveg kiejté­sével, ám éneklése kiforrott, telve éterien tiszta, őszinte és magasrendű lírával. Ottaviója a figura ellentmondásossága ellenére is komoly érték. Vajda Júlia Zerlinája minden tekintetben profi alakítás: a karakterformálás pontos, iz­galmas, érzéki nyugtalanság, temperamentum és humor jellemzi. A szólamot is ter­mészetes közvetlenséggel és könnyedséggel énekli. Méltó társa Masetto szerepében Vághelyi Gábor. Kár, hogy a rendezés nem tud mit kezde­ni a figurával, ezért a darab szellemiségétől, stílusától idegen gesztusokat agyai ki. Durva, alpári és oda nem illő, »» Össztűz a jelöltekre • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara marketingvezetői klubja szervezésében Szeged öt polgármesterjelöltje áll a gazdasági élet szereplői elé október 6-án, holnap 17 órá­tól a Bartók művelődési központ dísztermében. A város első számú közjogi méltóságára pályázó jelölte­ket programjukról, a város fejlesztésére, menedzselésé­re vonatkozó elképzelése­ikről faggatják a vállalkozói szféra képviselői. A gazda­sági fórumot a Telin Televí­zió egyenes adásban közve­títi. Közéleti Kávéház • Munkatársunktól „Szegedi háromszög: múlt, jelen, jövő" címmel ma 18 órától a Virág cuk­rászdában a Közéleti Kávé­ház vendége dr. Szalay Ist­ván polgármester. Az est házigazdája Pál Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatója. Kulturális fesztivál • Munkatársunktól A JATE őszi kulturális fesztiváljának részeként a szegedi születésű Tóbiás Klára tűzzománcművész al­kotásaiból nyílik kiállítás ma 16 órakor az egyetem aulájában. A tárlatot Katona Tamás, Budapest I. kerüle­tének polgármestere nyitja meg. A kiállítás október 22-éig tekinthető meg, vasárnap ki­vételével naponta 10 és 18 óra között. Ugyancsak ma a Grand Café vendége lesz Jankovics Marcell rendező, a Pannónia Filmstúdió igaz­gatója, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. A filmvetítéssel színesí­tett beszélgetés 18 órakor kezdődik. Este 9 órától a szegedi orvosegyetem diák­jaiból álló zenekarok kon­certeznek a SZOTE-klub­ban. ahogyan ujját mutatja Zerli­nának. Rácz István kormány­zója hangban és játékban sem kellő tekintélyű figura. Ha­tásvadász effektus, amikor kőszoborként megjelenik, és tükörcserepekből álló jelme­zét zöld lézernyaláb világttja meg. amely - mint egy disz­kóban - ezernyi darabra tör­ve tükröződik, sugárzik vissza a nézőkre. Vakulj, Szeged! - érezheti a rendezői gesztust a néző, miközben rá­döbben, egy üres és semmit­mondó színpadi produkciót lát, egy blöfföt olcsó trük­kökkel, drága tükrökkel. Az előadást a muzsikusok művészete menti meg. A di­rigáló Pál Tamás felsőfokon beszéli a mozarti zenei nyel­vezetet. Mély stflusismeret, elegancia és filozofikus tudás jellemzi formálását. A Salieri Kamarazenekarból alakult színházi együttes irányításá­val felnőtt a nagy feladathoz, plasztikusan, elevenen és át­tetszően játszik. A Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjai a színpadi játékban is remekel­nek, szerves részévé válnak a produkciónak, bizonyítva, hogy létezhet gyümölcsöző együttműködés a korábban rivalizáló együttesek között. Hollós! Zsolt A Szentháromság tisztelete Ferences esték Irodalmi „ügy" • Don Giovanni diszkófényben Vakulj, Szeged! Réti Attila (Don Giovanni), Udvarhelyi Boglárka (Donna Anna) és a háttérben Timothy Bentch (Don Ottavio). (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Oldalképek
Tartalom