Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-23 / 223. szám

« Heti 116 pontos csökkenés Csúszott a parkett $ Budapest (MTI) Az elmúlt héten is folytatódott a rész­vényárak csökkenése a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek hivatalos in­dexe, a BUX pénteken újabb éves minimum ér­téken, 4.162,08 ponton fejezte be a kereskedést, ami 116,54 ponttal, az­az 2,72 százalékkal ala­csonyabb az elözö hét­végi értékénél. A tőzsde részvénypiacán az átlagosnál némileg alacso­nyabb, 132,4 milliárd forintos forgalom bonyolódott a múlt héten. A legnagyobb értékben a Mol, a Matáv és a TVK részvényeivel kereskedtek a brókerek, sorrendben 55,2, 35,3, és 16,7 milliárd forintos értékben. A BUX-index majdnem 3 százalékos csökkenése válto­zatos részvényenkénti árfo­lyammozgást takar. Az öt ve­zető részvény közül emelke­dett a Matáv és a Mol, csök­kent viszont a TVK, a Richter és az OTP árfolyama. A táv­közlési cég 958 forintig erő­södő részvénye 7,5 százalék­kal, mlg a 4010 forintig jutó olajpapír 0,5 százalékkal lett drágább a héten. Az 1.645 fo­rintig zuhanó vegyipari cég papírja 21,7 százalékot vesz­tett értékéből. Folytatta vesszőfutását a 4500 forintig eső Richter is, amely 15,4 százalékkal értékelődött le. A 6.320 forinton záró OTP 1,9 százalékkal lett olcsóbb. A közepes forgalmú részvények közül az 1.220 forintig zuha­nó Rába részvény értékelő­dött le a legjobban, 25,4 szá­zalékkal. Emelkedett viszont három, már hónapok óta eső részvény árfolyama: a 3405 forinton záró Égis 13,3 száza­lékkal, a 2.400 forintig jutó Zalakerámia 18,5 százalék­kal, az 1.370 forintig erősödő Graboplast pedig 29,2 száza­lékkal drágult a vasárnapig. A tőzsdén kívüli piacon a tőzsdén tapasztalhatónál na­gyobb mértékben estek az árak. Előfordult, hogy a bró­kercégek nem közöltek a pénteki napra érvényes vételi árfolyamot olyan részvé­nyekre, mint az OTP elsőbb­ségi papírja, vagy a Mátrai Erőmű részvénye. A Posta­bank 1000 forintos névértékű törzsrészvényére csak irreá­lisnak tűnő áron, 110 forin­ton akadt volna vevő (igaz, egy héttel ezelőtt még ennél is kevesebbet, csupán 100 forintot adtak volna a papí­rért). A leglikvidebbnek tekint­hető áramszolgáltató részvé­nyek közül a már hosszú ide­je fej-fej mellett haladó, je­lenleg 9000 forintot érő Elmű és Edász szenvedte el a leg­nagyobb, 30,8 százalékos ár­esést. A legstabilabbnak a „csupán" 13,2 százalékkal le­értékelődő Émász bizonyult, amelyet 5800 forinton lehe­tett eladni az elmúlt hét záró­napján. • Van mit aprítanunk a tejbe... Megtakarításaink • Budapest (MTI) A háztartások nettó pénzügyi megtakarítása augusztusban 73,8 milli­árd forint volt, követelé­seik 76,4 milliárd forint­tal, tartozásaik 2,6 milli­árd forinttal emelkedtek a hónap folyamán - de­rül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb közle­ményéből. Az év első nyolc hónapjá­ban a háztartások nettó pénzügyi megtakarítása 492 milliárd forintot tett ki, nettó pénzügyi vagyona 515,4 milliárd forinttal nőtt. A megtakarítás reálértékben 8,7 százalékkal volt maga­sabb az előző év azonos idő­szakánál. Az augusztusi megtakarítások értéke meg­haladta az idei átlagos havi szintet. Jelentősen nőtt a hi­telintézeti betétek állománya és júliushoz hasonlóan kiug­róan magas volt a háztartá­sok készpénzállományának növekedése. A lakosság nem hitelinté­zeti értékpapírokba fektetett megtakarítása 12,7 milliárd forint volt, az elemzés sze­rint ez az összeg elmaradt a korábbi hónapokétól. Ezen belül, a korábbi trendekkel ellentétben, csökkent az ál­lampapír-állomány. A la­kosság nettó állampapír el­adása 4,5 milliárd forintot tett ki, míg a befektetési je­gyekben történő megtakarí­tás 17,2 milliárdot jelentett. Ez utóbbi növekedés valójá­ban csak 0,1 milliárd forin­tos volt, mivel a befektetési jegyek állománya az alapok portfóliójában szereplő részvények árfolyamesése miatt 17,1 milliárd forinttal csökkent. A háztartások hiteltarto­zása a korábbi tendenciák­nak megfelelően emelkedett. Az augusztusi előzetes ada­tok alapján a háztartások bir­tokában levő készpénzállo­mány igen nagy mértékben, 28,2 milliárd forinttal nőtt. A hitelintézeti forintbeté­tek és értékpapírok állomá­nya 24,9 milliárd forinttal emelkedett, míg a lakossági devizabetétek devizában mért állománya 4,5 milliárd forinttal lett több. Tőzsdék Brókerek Bankok Emberek % Szegedi kisbefektetők az öngyilkosságról Részvényeket a parlament elé! A szegedi kisbefektetők névről ismerik egymást. (Fotó: Miskolczi Róbert) Hétfőn újabb mély­ponton zárt a budapes­ti tőzsde. A szegedi kis­befektetők a Pakett Bróker Értékpapír-for­galmazási és Befekteté­si Rt. Kossuth Lajos su­gárúti irodájának két helyiségben monitoro­kon követhetik nyomon az árfolyamváltozáso­kat. - Jó hely ez, minden nap röhögünk egy kicsit ­mondja egy fiatalember, akit a többiek a keresztne­vén szólítanak. Itt minden­ki ismeri sorstársát, még a régi, boldog időkben jöttek össze, amikor magasan szárnyalt a BUX-index, és sikk volt egy társaságban, ha kiderült valakiről, hogy tőzsdézik. Ilyenkor elő le­hetett adni a jólértesültsé­get: „Most vegyetek Egist!", meg más hasonló­kat mondtak az irigy isme­rősöknek, akiknek pénze jó, ha 18 százalékon ketye­gett valamelyik bankban. Mára fordult a kocka. A szegedi kisbefektetők a Pa­kett Bróker monitoijai előtt az öngyilkosságról beszél­nek. Figyelik a világ más tőzsdéinek indexeit és meg­állapítják, hogy Pesten a legnagyobb a zuhanás. Hiá­ba, mondják, minden rossz­ban mi vagyunk az élen, válás, alkoholizmus, ön­gyilkosság. Sőt, esély van arra, hogy a tőzsdekrach miatt még inkább elhúzunk a mezőnytől, bomlanak a családok, fogynak az ita­lok, halnak az emberek. Magyarországra minden begyűrűzik; Clinton vallo­mása, a japán bankrendszer csődje, a holland és angol vállalatok gyenge profit­előrejelzése és talán még az Anderlecht rossz bajnoki szereplése is. - Igaza van Csurkának, be kell zárni a tőzsdét ­mondja az egyik kisbefek­tető. Társa lakberendezési tanácsokkal szolgál. Sze­rinte részvénnyel kéne ott­hon tapétázni, hiszen így olcsóbb. Az ötletekből ki­fogyhatatlanok az emberek, egymást szórakoztatják, miközben a kormány nép­szerűségi mutatója a BUX­index-szel süllyed. - Kérjük meg a Szélest, hogy a buszokkal jöjjön el értünk, vigyen fel minket Pestre és szóljuk ki a rész­vényeinket a parlament elé - tanácsolják. A példátlan árfolyam-zu­hanáson már senki sem csodálkozik. Spekulálni nem érdemes, úgyse lesz rajta haszon, bár van, aki a besszen is keresni akar. Egy hórihorgas férfi TVK­részvényt vett napon belüli kereskedés keretében. Ami­kor 1500-at ért egy papír, úgy gondolta, már nem zu­han tovább. Bevásárolt hát másfél millióért belőle és idegesen figyelte a moni­tort, hiszen az esés csak 1360 forintnál állt meg. Versenyfutás az idővel. Az emelkedés 1480-on állt meg. Fél óra alatt húszezer forint veszteség. Egyébként a TVK-papír áprilisban még 5000 forintot ért. - A veszteséget el kell tudni viselni - tanácsolja egy csongrádi férfi, aki öt éve tőzsdézik. A Picktől kapott dolgozói rész­vénnyel kezdte, aztán le­százalékoltatta magát, így most főállású kisbefektető. Százezreket költ egy évben gazdasági újságokra, cégek közgyűléseire utazik, hosszról álmodik. Papírjai a választások előtt 16 mil­lió forintot értek, de 1995­ben, amikor Békési lemon­dása miatt tört ki pánik ­akkoriban még tudni lehe­tett mitől zuhannak az árfo­lyamok - bukott 10 milliót. Mégis, a tőzsdézés a szen­vedélyévé vált, a gyűrődést bírni kell. Bírja is, az el­múlt két hétben egymillió hatszázezret vesztett el. - El kéne adni a Dé­mászt - mondja egy fiata­lember. - De amilyen a for­mám, akkor az árfolyam biztos emelkedik. - Könyörgöm, akkor ál­dozd fel magad és add el a többség kedvéért! - újabb röhögés. Lassan záróra. Jól ki­tőzsdézték magukat a sze­gedi kisbefektetők, akik közül hétfőn senki sem gazdagodott meg. (Kedden kismértékben emelkedtek az árfolya­mok.) Töth-Ssanasi Attila • APTF Közlemény a CB Bróker ügyében • Budapest (MTI) Az Állami Pénz- és Tökepiaci Felügyelet hét elején közleményt adott ki a CB Bróker Ér­tékpapír-forgalmazó Rt. ügyfélkövetelései­nek kielégítése kap­A CB Bróker Rt. 1998. szeptember 2-án megkezdte a felfüggesztését követően benyújtott ügyféligények 30 százalékos kielégítését. A fennmaradó igények tel­jesítésének mértékéről és időpontjáról csak ennek a fázisnak a lezárása után le­het felelősséggel nyilatkoz­ni - áll a hivatalos közle­ményben. Az előbbitől eltérő meg­ítélés alá esnek a cég tevé­kenységének felfüggeszté­sét, azaz 1998. június 24-ét megelőző napokban be­adott értékpapír átvezetési igények, amelyeket a CB Bróker Rt. akkor önkénye­sen, szabálytalanul nem tel­jesített. Ezeket az igénye­ket ezért utólag kell ren­dezni a fellelhető értékpa­pírok alapján, lehetőség szerint még az első kielégí­tési körben, 100 százalékos mértékben. Az igények teljesítése egyaránt vonatkozik az ér­tékpapírokra és a pénzre. Mindenki azt kaphatja vissza, amije volt, illetve ami jelenleg megtalálható a brókercégnél. A kifizetésre vonatkozó felügyeleti köz­lemény a CB Bróker Rt. központjában és fiókjaiban elolvasható. A közlemény szerint néhány, június 23-a után érkezett átvezetési igényt szabálytalanul, 30 százalék feletti mértékben teljesített a CB Bróker Rt. Ezek a kiutalások idő előt­tinek minősíthetők. A mintegy 10 ezres ügyfél­szám és az igénybejelenté­sek kellő megalapozottsá­gának ellenőrzése miatt ed­dig közel 1200 ügyfél­igényt lehetett rendezni. Az időigényes, de szükség­szerű munka miatt minden ügyfél megértését és türel­mét kérte közleményében az Állami Pénz- és Tőke­piaci Felügyelet. K&QiHHlOOtiHMOOOatJOM

Next

/
Oldalképek
Tartalom