Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-09 / 211. szám

6 UNIVERSITAS SZERDA, 1998. SZEPT. 9. • Dillmann doktorral - pályáról, futásról Menjek vagy maradjak?" n Dr. Dillmann József: Ha a nevük elé kerül a két betű, ugyanolyanok lesznek. (Fotó: Gyenes Kálmán ) Névjegy Dillmann József 1964-ben született Szegeden. 1982-ben érettségizett a Radnóti Miklós Gimnázi­umban. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen 1988-ban szerzett diplomát. 1988-89-ig a SZOTE Pathológlai Intézetében dolgozott, 1989-90­ig Makón volt körzeti orvos. 1990 óta a szegedi Il-es kórház és rendelőintézet traumatológusa. 1995-ben sebészként három hónapot dolgozott a háború súj­totta Boszniában. Szarajevói és mosztari élményei­ből Európa Zoo címei színdarabot, illetve rádiójáté­kot írt, amelyekben önmagát alakította. n • 9 kinevezések A perui elnök a JATE díszdoktora lesz Levél a miniszterhez • Budapest (MTI) Jelentősen, mintegy két­szeresére kellene emelni an­nak a pályázati keretnek az összegét, amelyet az oktatási minisztérium a szakmai szervezetek támogatására fordíthat - fogalmazták meg Pokorni Zoltán miniszterhez címzett levelükben az érin­tettek hagyományos tanév­nyitó összejövetelükön, Bu­dapesten. A beadvány szerint a Ma­gyarországon működő több mint száz oktatási szeryezet pályázati támogatására az idén összesen 25 millió fo­rintot különített el a tárca. A szervezetek a levélben kifo­gásolják. hogy a keret növe­lése évről-évre elmaradt, és mindeddig nem jutottak hoz­zá tavasszal elnyert támoga­tásukhoz. A szervezetek képviselői úgy vélik: tisztáz­ni kellene, milyen kritériu­mok alapján jogosultak az egyes tömörülések arra, hogy részt vegyenek a pá­lyázaton. Javasolják továb­bá. hogy a pályázatot lehető­leg évente azonos időpont­ban, egyértelműen megszö­vegezve, legalább két-három héttel a határidő lejárta előtt jelentessék meg. Szilágyiné Szemkeő Ju­dit, az Oktatási Minisztéri­um közigazgatási államtitká­ra a nemzeti alaptanterv problémái kapcsán kiemelte: a tárca célja, hogy kiszámít­ható iskolarendszert teremt­sen, pontosan tisztázva a pe­dagógusok helyét és szere­pét. Tájékoztatása szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyi oktatási progra­mok tartalma 80-90 száza­lékban azonos. Ebből adódó­an, a közös jellemzők alap­ján a közigazgatási államtit­kár indokoltnak tartja az ügynevezett kerettantervek kidolgozását. Hangszerész­kabinet • Budapest (MTI) Új oktatási kabinettel bő­vült az 1998/99-es tanévtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Hangszerészképző Iskolája. A 12,5 millió forin­tos költséggel létrehozott ka­binetet Falvai Sándor rektor és Lantos István iskolaigaz­gató avatta fel. Az új oktatási helyiségben negyvenhárom hangszerész iparos tanuló sajátíthatja el a jövőben a hangszerkészítés, illetve javítás mesterségét. A diákok a hároméves képzést követően hangszerkészítő és javító szakképesítést kapnak. Az európai hírnévnek örven­dő Hangszerészképző Iskola kilenc éve működik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola épületében önálló intéz­ményként. Tanárainak több­sége praktizáló iparos mes­ter. A gyakorlati oktatás kül­ső hangszerészműhelyekben zajlik. Az intézmény szoro­san együttműködik a Buda­pesti Kézműves Kamarával és a Magyar Hangszerész Szövetséggel is - mondta Semmelweis Tibor, a szövet­ség elnöke. A jövőt illetően a szövet­ség szeretné, ha a szakma gyakorlását mestervizsgához kötnék és a mesterlevelet mindenütt elfogadnák. A szövetség kiemelt feladatá­nak tekinti a mestervizsgáz­tatást, és azt, hogy a szakké­pesítés legyen egyenrangú a főiskolai képesítéssel. Idén a 1 4 mestervizsgázó között an­gol és belga mestervizsgázó is volt - hangsúlyozta az el­nök. Interjúalanyom tíz esz­tendeje végzett a Szent­Györgyi Albert Orvostu­dományi Egyetemen. Dr. Dillmann József trauma­tológus lehetett volna va­laki más, de a valaki va­lami más lett. Elöljáró­ban, izgalomkeltésnek egyelőre ennyit a har­mincnégy éves sebészről, aki öltözködési stílusa és lendülete alapján akár egyetemista is lehetne. Vagy filmrendező. • Tíz év távlatából hogyan emlékszel vissza az egyete­mi évekre? - Az első két esztendőben a tanulmányi átlagom kettes és hármas között mozgott, az­tán megráztam magam, s nemigen volt rosszabb jegyem négyesnél. Persze, a szorgalmi időszakot akkor is lazára vet­tem, de a vizsgákra már ké­szültem. • Gondolom, a szorgalmi időszaki lazaság annyit je­lent', hogy nem jártál be előadásokra. Mindehhez mit szóltak a tanáraid? - Emlékszem, második év végén Obál professzornál vizsgáztunk, aki élettant taní­tott nekünk. A professzor úr minden előadásán katalógust tartott. Én tizenhét katalt „nyaltam be" nála, s úgy men­tem hozzá vizsgázni. • Egyből kirúgott. - Nem. Meghallgatta a fe­leletemet, majd közölte: a tel­jesítményem alapján ötöst ér­demlek, de mivel nem jártam előadásokra csak kettest ad. • Mi történi veled az egye­tem elvégzése után? - Évfolyamtársaimmal még a szigorló évben körbe­jártuk az országot, hogy állást keressünk. Én találtam is ma­gamnak egy megfelelőt Győr­ben, a megyei kórházban. El­• Budapest (MTI) A Főiskolai Főigazgatók Konferenciája (FFK) üdvöz­li, hogy az új oktatási kor­mányzat hitet tett a kétszek­torú - főiskolai és egyetemi - felsőoktatás fenntartása mellett - jelentette ki Roóz József elnök, a testület ta­nácskozásának szünetében. Egyetértenek azzal a szemlé­lettel is, hogy először az in­tézmények működéséhez utaztam hát, hogy másnap be­álljak dolgozni. Ám, mielőtt kipakoltam volna az orvos­szálláson, sétáltam egy nagyot a belvárosban, s megállapítot­tam, hogy Győrben nincsenek jó nők. Nosza, fogtam ma­gam, s még aznap visszajöt­tem Szegedre. • Ilyen nagy szerepet ját­szottak az életedben a nők? - Igen. • Lehetne kicsit bőveb­ben? - Nem szeretnék most erről beszélni. • Jó. Mit csináltál Szege­den a győri futás után? - Körülbelül egy évig dol­goztam és tanítottam a kór­bonctani intézetben, ahol azt mondták a kollégáim: akkor jó egy oktató, ha kirúgja a hallgatók mintegy húsz száza­lékát a vizsgán. Tapasztala­tom szerint az orvosegyete­men még ma sem azt nézik, hogy mit tud, hanem azt, hogy mit nem tud a hallgató. Ezzel kapcsolatosan Telegdy pro­fesszor azt mondta nekünk: kérem, gyilkossághoz nem te­remtünk asszisztenciát. • Te kirúgtad a vizsgázók húsz százalékát, ahogyan azt javasolták? - Igen. De tényleg csak szükséges támogatást kell az államnak biztosítania, és csak ezen felül kerülhet sor a különböző pályázati finan­szírozásokra. Egészében megnyugvással vették tudo­másul, hogy az új minisztéri­umi vezetés nem nagy felső­oktatási reformtervekkel lé­pett a színre, hanem elsősor­ban a már meglévő rendszer működését kívánja segíteni ­fejtette ki az elnök. azért buktattam, mert nem tudták az anyagot. • Nemrégiben beszélget­tem orvostanhallgatókkal, akik hasonló problémákról szóltak. Úgy tűnik, hogy tíz év alatt e tekintetben nem sok minden változott az egyetemen. - Velünk annak idején első­és hatodévben kitöltettek egy pszichológiai tesztet. Ebből ki­derült, hogy a hallgatók több mint harminc százaléka az egyetem végére neurotikussá vált. A hierarchikus, feudális struktúra mindig jellemző volt az orvosegyetemekre, csakúgy, mint az orvosoknál a csendőr­pertu. A probléma csak az, hogy a hallgatók, miután a ne­vük elé kerül a két betű, ugya­nolyanok lesznek, mint a taná­raik. Tisztelet a kivételnek. Változtatni kellene ezen a fel­épftettségen és mentalitáson, s az orvosoknak nem kellene a varázslót játszaniuk, mert az egyszerűen ostobaság. • Mindezek mellett könnyedén végezted el az egyetemet? - Igen. Nem volt bennem semmi görcs. Nem sínylettem meg a hat évet, mi több, sum­ma cum laude minősítéssel vé­geztem. Ebben persze az is közrejátszott, hogy világéle­• Budapest (MTI) Integrált Gépészeti Infor­matikai Rendszerek Tanszék néven kihelyezett tanszék lé­tesítéséről szóló megállapo­dást kötött a Budapesti Mű­szaki Egyetem (BME) az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóinté­zetével (Sztaki). A kutatóintézetben mű­ködő kihelyezett tanszék alapításának célja az ott dől­temben nyitott és étdeklődő voltam más témák iránt is. 1989-ben például felvételiztem a színművészeti főiskola pro­ducer-rendezői szakára, ahová fel is vettek. Ne tudd meg, mennyit őrlődtem azon a nyá­ron, hogy mit csináljak. Men­jek vagy maradjak? Csak ez járt a fejemben. • Maradtál. - Maradtam. Mert akkor már volt diplomám, állásom, és megszületett Vanda lányom. Nem tehettem meg, hogy négy évre felköltözöm Budapestre, így aztán csak azzal nyugtat­gattam magam, hogy akár filmrendező is lehettem volna. • Gondolom, a lelket ne­hezen lehetett ezzel csitít­gatni. Miért nem próbáltad meg előbb a színművésze­tit? - Nos, én már gyermekko­romban színház- vagy filmren­dező szerettem volna lenni. Gimnazistaként például Marik Istvánnal rendeztünk a Miner­va Színpadon, de amikor érett­ségiztem, nem indítottak ilyen szakot a főiskolán. Ugyanab­ban az évben pedig felvettek az orvosegyetemre. • Most éppen mivel fog­lalkozol a munkádon kí­vül? - Franciát és közgazdaság­tant tanulok és tanltok az egészségügyi szakközépisko­lában. Ja, és még valami: in­dulok képviselőjelöltként az önkormányzati választáson. • Nem baj, hogy sok min­dent kipróbál az ember éle­tében, sőt. De nekem úgy tűnik, már megbocsáss ér­te, hogy Dillmann doktor nem találja a helyét ebben a világban. - Én inkább azt mondanám, hogy egyelőre nem tudom ma­gam kifutni azon a pályán, amivel elégedett lennék. Sxabö C. Szilárd gozó szakemberek és eszkö­zök bevonása az egyetemi graduális oktatásba és dok­torandusz képzésbe. A megállapodás hosszú távon egy olyan együttmű­ködés kialakítását, amely végül egységes gépészmér­nöki informatika oktatáshoz és kutatáshoz, valamint az azt összefogó informatika tanszék megalakításához vezet. • Munkatársunktól Főiskolai főigazgatói meg­bízásokról, illetve felmenté­sekről, valamint főiskolai ta­nári kinevezésekről szóló oki­ratokat adott át mintegy 80 oktatónak, köztük a szegedi Galambos Gábornak Pokorni Zoltán oktatási miniszter teg­nap Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. A családok azt várják a fő­iskoláktól, hogy gyermekeik olyan intézményekbe járja­nak. amelyek meg tudják őrizni a felsőoktatás jó érte­lemben vett konzervatizmu­sát, és egyúttal képesek rugal­masan megfelelni a változó gazdasági igényeknek is ­mondta a miniszter. Főigazgatói megbízásának lejártával a Szegedi Felsőok­tatási Szövetség Juhász Gyula • Munkatársunktól A József Attila Tudo­mányegyetem díszdokto­rává avatják Alberto Fu­jimorit, Peru köztársa­sági elnökét. A szeptem­ber 15-i ünnepség alkal­mából az elnök kíséreté­ben Szegedre látogat Al­berto Fujimori lánya, több perui miniszter és Torgyán József is. A József Attila Tudomá­nyegyetem Doctor Honoris Causa kitüntetést adományoz Alberto Fujimorinak, Peru köztársasági elnökének. Az ünnepségre szeptember 15­én, az egyetem Aulájában ke­rül sor. Alberto Fujimori a perui La Molina Agráregye­tem matematika tanára, dé­kánja, majd rektora volt. 1989-ben a „Cambio 90" füg­getlen politikai mozgalom je­löltjeként Peru köztársasági elnökévé választották, majd Sikeresnek tekinthető az idei felvételi a JATE TTK-n, hiszen minden szakon be tudták tölteni az államilag finanszíro­zott keretet. E ténynek azért van nagy jelentősé­ge, mert a természettu­dományos tárgyak nép­szerűsége az utóbbi idő­ben csökkent. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a 195 költségtéríté­ses helyre mindössze 11 hallgatót tudtak felvenni. A természettudományos tárgyak népszerűségének csökkenése évek óta érezteti hatását a József Attila Tudo­mányegyetem Természettudo­mányi Karára történő jelent­kezésekben. Ezért van jelentő­sége annak a ténynek, hogy az idén minden szakon be tudtuk tölteni az államilag finanszíro­zott keretet - mondja dr. Papp Katalin oktatási dékánhelyet­tes. - Segítségünkre volt a bi­ológia iránti rendkívüli érdek­lődés. mely a tárgy középisko­lai népszerűségének, a média, hatásának, és a kémiából tör­ténő felvételiztetés eltörlésé­nek köszönhető. Biológia sza­kokra idén tizenkétszeres volt a túljelentkezés a tavalyi há­romszorossal szemben, így le­helévé vált, hogy erre a szakra csoportosítsunk át ..keretet". Tanárképző Főiskolán betöl­tött főigazgatói tisztségéből ­érdemei elismerése mellett ­1998. június 30-ai hatállyal a miniszter felmentette dr. Bé­kési Imre főiskolai tanárt. A főigazgatói teendők ellátásá­val - 1998. szeptember l-jei hatállyal. 2(X)2. július 31-éig terjedő időtartamra dr. Gala­mos Gábor főiskolai tanárt bízza meg. 1998. szeptember l-jei hatállyal a miniszterel­nök főiskolai tanárrá nevezi ki a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára dr. Bene Kálmánt, dr. Budai Dénest, dr. Budai Juliannát, dr. Gombos Józse­fet, dr. Harmat Mártát, dr. Kristó Gyuláné doktort, László­né dr. Gálfi Mártát, dr. Nánai Lászlót, dr. Oláh Jánost, dr. Szénási Ferencet, és dr. Vár­monostory Endrét. 1995-ben 64 százalékos több­séggel ismét a köztársaság el­nöke lett. Alberto Fujimori Göncz Árpád köztársasági el­nök meghívására szeptember 13-én háromnapos látogatásra érkezik Magyarországra. Első két napját Budapesten tölti, majd Szegedre látogat, ahol a József Attila Tudományegye­tem díszdoktorává avatják. E cím adományozásával a nem­zetközi jelentőségű Peru-ku­talással rendelkező egyetem az elnöknek azt a teljesítmé­nyét ismeri el. amelyet - aka­démiai tudományos munkás­sága mellett - a gazdasági és társadalmi fejlődés terén ért el. Az avatást követően Al­berto Fujimori, külügymi­nisztere, munkaügyi minisz­tere, integrációs és gazdasági miniszterhelyettesei, valamint Torgyán József vidékfejlesz­tési miniszter társaságában a Gabonatermesztési Kutatóba látogat. Nappali, államilag finan­szírozott képzésre végül 791 hallgatót, levelezőre 10 je­lentkezőt vettek fel a JATE TTK-n. Közülük 739-en egy-, 31-en pedig kétszakosak. A tanári szakok közül legtöbben matematikára, biológiára és földrajzra jelentkeztek, a nem tanári szakok közül a közgaz­dász, programozó és prog­ramtervező matematikus kép­zések a legnépszerűbbek. A korábbi évekhez képest keve­sebben választották az infor­matika és a kémia tanár sza­kokat, és valamelyest csök­kent - bár még mindig nagy ­az érdeklődés a közgazdász­programozó matematikus szakpárra is. Lehetséges, hogy ez utóbbi képzéstől a ta­valyi magas ponthatár riasz­totta el a jelentkezőket. A bű­vös vonalat a kar szakjainak esetében az idén kissé magas­abban húzták meg, mint ta­valy. Papp Katalin dékánhe­lyettes még elmondta: a többi egyetem felvételi ponthatárai­val való összehasonlításkor figyelembe kell venni, hogy az egyes intézmények külön­böző módszerrel számítják át az írásbeli vizsga eredmé­nyét, és többletpontokat is el­térően adnak. így azonos fel­vételi pontszám mögött mas teljesítmény állhat. K. G. Főigazgatók Kihelyezett tanszék • Felvételi körkép: JATE TTK Slágerszak lett a biológia

Next

/
Oldalképek
Tartalom