Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-09 / 211. szám

2 KÜLFÖLD SZERDA, 1998. SZEPT. 9. Oszlásban \jagy baj van. Ezt tudtuk eddig is, de mostan még IV inkább: már a pénzügyi szakemberek is azt mondják, hogy ütött az igazság órája. Akkor nyilván ütött is. Eddig csak a politikusok ütötték egymást agy­ha-főbe (lásd: Vlagyimir Zsirinovszkij tévévitáját egyik politikai ellenfelével), most pedig a vészharang üti az utolsókat... Azt mondja Soros György, az USA­ban élő magyar befektető, hogy így bizony nem mehet tovább, Oroszország nem élhet kölcsönökből, lejárt a türelmi ülő, a Nyugat sem tölti jószántából a feneket­len zsákol. Nos, Soros Györgyöt lehel szerelni, meg lehet nem szerelni, a pénzügyi szférában történő mozgásokról ki­mondott véleményéi azonban - illő elfogadni. Mert ahhoz ért. így aztán az orosz gazdasági és pénzügyi krízisre tett megjegyzése is nyilván helytálló. Ebből pe­dig az is kiderül, hogy a hatalmas országban uralkodó állapotok már szinte kezeihetetlenek. Az egyre inkább elerőtlenedő Jelcin (aki mindinkább kezd hasonlítani nagy elődeire: Brezsnyevre, Andropovra és Csernyen­kóra) képtelen irányítani a belpolitikai történéseket. Csődöt mondott Szergej Kirijenkóval, úgy tűnik Viktor Szlyepanovics Csernyomirgyinnel sem jár másképpen. Akkor ki lesz a következő? Netán az egyetlen „siker­ágazat", a külpolitika eddigi irányítója, Primakov pro­fesszor? ót ugyan az országon kívül ismerik, diploma­taként értékelik is, de ezért pénzt még nem adnak ne­ki.. Ilyenkor menetrendszerűen következik az anarchia. Nem áll távol ettől Oroszország sem, s ha ez bekövet­kezik, akkor igen veszélyes dolgok történnek majd ­itt, tőlünk nem is oly messzire. Tudniillik már most „vérszagra gyűl' az éji vad", és egyre többet hallani arról, hogy a különben Szibériában kormányzó Le­hegy tábornoknak Moszkvában van dolga, Zjuganov kommunista pártvezér az utcára akarja vezényelni hí­veit, Zsirinovszkij, szélsőséges „liberális demokrata" pedig nem titkoltan, meg is célozta a hatalmat. Yjr istoria est magistra vitae (a történelem az élet tá­ti. nttómestere), mondja az ókori bölcselet. Az oro­szok ezt a passzust, úgy tűnik, kihagyták a történelem­könyvekből. • Az indiai elnök és a németek Atomrobbantások után Ésszerúen! • Pozsony (MTI) A szlovák fél nem zárkózik el attól, hogy ésszerű tárgyalá­sokat folytasson a magyar fél­lel. a hágai bírósági eljárás pe­dig nem lehet az akadálya a fe­lek időközbeni megállapodásá­nak - nyilatkozott Peter Tom­ka. a hágai szlovák jogászkül­döttség vezetője. Tomka a Novy Cas lapnak újra azt hang­súlyozta, amit a szlovák kere­set benyújtását követő interjú­jában is elmondott: - Pozsony a keresetben megfogalmazottak szerint azt kéri Hágától, hogy a bíróság „segítse a feleket az ítélet végrehajtásában". Az „igazi IRA" tüzszünete • Belfast (MTI) Keddre virradóra teljes körű tűzszünetet hirdetett a magát „igazi IRA-nak" nevező észak­ír csoport, amely magára vál­lalta az augusztus 15-i omaghi merénylet elkövetését. Észak­írország történelmének legsú­lyosabb terrortámadása követ­keztében huszonkilencen vesz­tették életüket és mintegy két­százhúszan sebesültek meg. Az „igazi IRA-t" az ír Köztársa­sági Hadseregből júliusban, a fegyverszünet bejelentése után kivált szélsőségesek alkotják. Milosevics és a választások • Belgrád (MTI) Belgrádi sajtójelentések sze­rint Szlobodan Milosevics ju­goszláv elnök utasítást adott a szerb kormánynak arra, hogy a Koszovónak felkínált átmeneti autonómiához kapcsolódva a kabinet kezdje meg a tartomá­nyi parlamenti választások ter­veinek kidolgozását. Az állam­fői utasításról a Glasz Javnoszti című belgrádi lap számolt be kedden a kormányzó Szerbiai Szocialista Párthoz (SPS) kö­zelálló forrásokra hivatkozva. Zsivorad Igics, az SPS végre­hajtó bizottságának tagja hoz­zátette: a koszovói parlamenti választások kiírásához kétség sem férhet. A DB megúszta...? • Frankfurt (MTI) A Deutsche Bank AG rész­vényei a piaci átlagnál jobban teljesítettek kedden, miután Rolf Breuer bankelnök cáfolta, hogy a banknak jelentős vesz­teségei lennének az orosz pénz­ügyi válság miatt. Az elektro­nikus tőzsdei kereskedésben a Deutsche Bank részvényei 2,70 márkát, azaz 2,5 százalékot emelkedtek, 110,90 márkáig kedden délig. A Xetra DAX elektronikus tőzsdeindex ezzel szemben csak 17,16 pontot, az­az 0,3 százalékot nyert, 4962,90 pontra. Elkelt a hajógyár • Gdansk (MTI) A Trójmiejska Korporacja Stoczniowa (TKS) 115 millió zlotyért megvásárolta a csődbe jutott Gdanski Hajógyárat. A szomszédos Gdyniai Hajógyár és a varsói Evip Progress taná­csadó cég közös ajánlatát a csődbiztos pénzügyileg és szakmailag is a legmegfele­lőbbnek tartotta. A két hajó­gyár összefogása olyan együt­test jelent, amelynek gyártási potenciálja felér a német hajó­gyárak felével, s amely ver­senyképes az ázsiaiakkal is ­mondta Janusz Szlanta, a gdyniai gyár igazgatótanácsá­nak elnöke. • Soros szerint Ütött az igazság órája • Moszkva (MTI) Oroszország mindig hi­telbe élt, kölcsönökból húzta ki mostanáig is, de már ütött az igazság órá­ja, hiszen elapadtak a kölcsönök és a türelmi idó is lejárt - jelentette ki Soros György, az Egyesült Államokban élá magyar befektető, az Izvesztyija keddi számában megje­lent nyilatkozatában. Soros három héttel ezelőtt a nyugati országokat Oroszor­szág pénzügyi támogatására szólította fel, hogy valutabi­zottság létrehozásával stabili­zálják a helyzetet, és erről Clinton amerikai elnökkel is tárgyalt, aki támogatta ezt az elképzelést. Az üzletember azonban fi­gyelmeztetett: az orosz gazda­ság szenved a tehetségtelen irányítástól, a vállalatok cip­rusi cégekhez menekítik ki jö­vedelmeiket, nem fizetik a bé­reket. a villany- és a gázszám­lát, de még az adókat sem. Semmi értelme, hogy a nem­zetközi közösség pénzével ilyen rendszert támogassanak - mondta Soros. Az oroszoknak elsősorban saját házuk táján kell rendet teremteniük. Az Állami Du­mának el kell fogadnia a szükséges törvényeket. A veszteséges vállalatokat el kel venni azoktól, akik e veszte­ségekből gazdagodnak meg, majd ezt a jövedelmet Cipru­son rejtik el. Éppen ez volt az IMF előfeltétele a segítségért cserébe. A Duma azonban nem mutatott hajlandóságot a szükséges törvények elfoga­dására, (gy a jelenlegi súlyos megrázkódtatásnak teljesen konkrét okai vannak - véleke­dett Soros György. Ha Viktor Csernomirgyin programjának megvalósítását csak január elsején kezdi, ak­kor Oroszország addig ne szá­mítson nemzetközi pénzügyi támogatásra - szögezte le. Soros megítélése szerint hiperinfláció fenyegeti Oroszországot. A gazdaság reformja tovább várat magá­ra, és ezért most nehéz meg­jósolni a rubel jövőjét. Min­den azoktól az intézkedések­től függ, amelyekre elszánja magát az orosz kormány: mi­lyen mennyiségben nyomtat­nak fedezetlen rubelt, és mi­lyen más stabilizációs lépé­sek lesznek. Soros György hangsú­lyozta azt is, hogy a nehézsé­gek ellenére folytatja ember­baráti tevékenységét oroszor­szági alapítványain keresztül, habár a gondok miatt nem számíthat a kormány támoga­tására. Ez mindenképpen árt­hat a tudományos és oktatási programoknak, hiszen Soros azzal a feltétellel finanszíroz­ta e vállalkozásokat alapítvá­nyain keresztül, hogy az orosz kormány vállalja a költ­ségek másik felét, Moszkva azonban nem tartotta be ígé­reteit. Ennek ellenére, a rend­kívüli körülményekre tekin­tettel, Soros azt ígérte, hogy továbbra is finanszírozza a felsőoktatási programokat. • Oroszország jelenlegi mély válsága nagymértékben annak a küzdelemnek tudható be, hogy az országot a közös eu­rópai valuta, az euró piacává változtassák, illetve ezt meg­akadályozzák - vélekedett kedden Moszkvában Vahtang Cskuaszeli, az orosz válság­kutató intézet vezérigazgató­ja­A moszkvai közgazdász el­méletét azzal az érveléssel tá­masztotta alá, hogy több fej­lett ipari ország - elsősorban az Egyesült Államok - a nem­zetközi pénzintézeteken ke­resztül olyan politikát folytat, amelynek célja „kizárni Oroszországot az euroövezet­ból". A „dollárországok" ez irányú törekvése azzal ma­gyarázható, hogy az euró ha­talmas konkurenciát jelent számukra, és „a dollár Euró­pából való kiűzésének eszkö­zét látják benne". Cskuaszeli ezért azt aján­lotta, hogy Oroszországban ideiglenesen minden külföldi valuta szabad forgalmát be kell szüntetni, és később a dollárt csak azután lehet lega­lizálni, ha sikerül amerikai mintára törvényt elfogadni a nemzeti valutáról. Oroszor­szág gazdasági fejlődése idén februártól viszont teljesen a nyugati „szakértők" által ki­dolgozott forgatókönyv sze­rint zajlik - vélekedett. Jegor Gajdar volt orosz kormányfő, a reformközgadá­szok egyik tekintélyes vezető­je keddi moszkvai sajtóérte­kezletén viszont lehetséges­nek tartotta valutabizottsági rendszer bevezetését, vagyis a rubelárfolyam és a pénzkibo­csátás szigorú összekapcsolá­sát a jegybanki tartalékokkal, független bizottság felügyele­te alatt. A Kocseril Romon Narajanan indiai és Román Herzog német államfő a himnuszok hallgatása közben, Bonnban. A biztonságot kétféleképpen értelmezik. (MTI Telefotó) • Bonn (MTI) A májusban végrehajtott atomrobbantások, valamint az India és Pakisztán közötti feszültség állt az indiai állam­fő bonni tárgyalásainak kö­zéppontjában. Kocseril Rá­mán Narajanan előbb Helmut Kohl kormányfővel folytatott eszmecserét a kancellári hi­vatalban. A német politikus emlékeztette a vendéget arra, hogy Bonn már májusban bí­rálta a szubkontinensen vég­rehajtott nukleáris kísérlete­ket, s befagyasztotta az Indiá­nak és Pakisztánnak nyújtott fejlesztési segélyeket. Román Herzog szövetségi elnök az indiai vendéghez szólva mindkét államot nuk­leáris tömegpusztító fegyve­reinek megsemmisítésére szólította fel. Egyúttal emlé­keztetett arra, hogy a májusi robbantások világszerte eluta­sításra találtak. „Németország már 40 évvel ezelőtt lemon­dott a tömegpusztító fegyve­rekről, s azóta is az atom­fegyverek leszerelésén fára­dozik. Ez a magatartás külpo­litikai sfkon roppant kifizető­dő" - hangsúlyozta a vendég előtt a német államfő. Kocseril Raman Narajanan védelmébe vette hazája rob­bantásait. Mint mondta, a nukleáris kísérleteket India biztonsági helyzete és az a megkülönböztető felfogás kényszerítette ki, amelynek alapján az atomfegyverek egy szűk országcsoport birtoká­ban összpontosulnak, miköz­ben más országoktól megta­gadják a védekezés eme lehe­tőségét. Ugyanakkor rámuta­tott arra, hogy India továbbra is szorgalmazza a tömegpusz­tító eszközök világméretű fel­számolását. Kormánya saját elhatározásából fagyasztotta be atomkísérleteit, és értésre adta, hogy elsőként nem fog atomfegyvert bevetni. Ot Érdeklődjön ingyenesen hfvhstó Zöld számunkon: 06-/80/322-223 % s i »eves a Kényelmet kapcsolunk a gázhoz. Legyen saját PEUGEOT A TOTÁLGÁZ több ezer magyarországi szerződéses partner tapasztalataira ala­pozva egyedi megoldásokat kínál. Ha október 11-ig szerződést köt velünk, engedményt adunk a gáz árából és átvállaljuk a hatósági díjat. Családi házak, panziók, ipari és mezőgaz­dasági üzemek energiaellátásához a legkényelmesebb, leghatékonyabb megoldás. Mivel ötévesek lettünk, az év végén új partnereink között Öt nagy értékű ajándékot sorsolunk ki, melyek közül a főnyeremény egy Peugeot 106-os személygépkocsi. A tartályos PB-gáz gazdaságos, gyorsan telepíthető, környezetbarát ener­giaforrás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom