Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-09 / 211. szám
SZERDA, 1998. SZEPT. 9. BELFÖLD 3 • Éles viták a Parlamentben n A remény kormánya if Az Országgyűlés tegnapi ülésén a képviselők meghallgatták Kaltenbach Jenőt (felvételünkön, a háttérben Szili Katalin parlamenti alelnök), aki a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosaként terjesztette elö beszámolóját. (MTI Telefotó) E jegyzet lesz-e magyar narancs? jLjem kímélték egymást a Parlament őszi ülésszakái V nak tegnapi első napján a képviselők, de persze naivitás lett volna azt várni, hogy az azonnal munkához látó Orbán-kabinet aktivitása csendes ásítozásra készteti majd az ellenzéket. Az új kormány annyi darázsfészekbe nyúlt bele egyszerre, hogy már a nyitónapon fölös mértékben kijutott nekik a csípésekből, s mire a délutáni kérdésekre került sor, a legtöbbször megszólított miniszterelnököt és a gazdasági minisztert helyettesítő Varga Mihály és Harrach Péter miniszterek már rutinosan utasítgatták vissza a vádakat. A Fidesz részéről hétfőn bejelentett vizsgálatok és a kormányzati kinevezések miatt kilátásba helyezett szocialista kutakodás rányomta a bélyegét az országgyűlési alaphangra. Változatosságot csak Csurka István váratlan világgazdasági értékelése hozott, melyet a MlÉP frakcióvezetője akár azzal a céllal is elmondhatott volna, hogy tisztázza a kormányt kényelmetlen támogatása alól. Csurka szerint az új kormánynak úgy kell kivonnia Magyarországot az orosz válság hatása alól, hogy kihátrál a Nemzetközi Valutaalapból és a hazai gazdasági rendet az önrendelkezés (ebből következőleg az önellátás) alapjára helyezi, ami alkalmasint azt is jelentheti, hogy a General Electric befektetése helyett Ózdon ismét a vas és acél országát kell építeni, valamint a Fidesznek is el kell kezdenie a magyar narancson fáradozni. Csurkáék frakciója egyébként nem járt szerencsésebben a délutáni miniszteri válaszok idején sem, amikor egy nagy lélegzetvétel után dr. Torgyán József első felelős megszólalásában vadonatúj miniszteri határozottsággal utasította rendre Szabó Lukács MIÉP-es képviselőt, a T. Ház pedig alig akart hinni a szemének, hogy az elmúlt ciklus hírhedt interpellátora miként vált fél év alatt rablóból pandúrrá. O rbán Viktor vasárnapi tévéinterjúja és a Parlamentben elhangzottak alapján komoly politikai ellentétekkel terhelt cikluskezdetre számíthatunk, és míg a kormánykoalíciónak nem lesz könnyű a lényegre összpontosítva dolgoznia, az ellenzéknek is vigyáznia kell, ne essék a személyeskedő kötekedés bűnébe. I 18 millió külföldi Szilvanap • Szarvas (MTI) A Körös-vidéki szilvatermesztés hagyományait fölelevenítő szilvanapot rendeznek szombaton Szarvason; a műsorban szilvásgombóc-evd versenytől a szilvapálinkaminősítésen át a rendezvény befejezéseként sorrakerülő szilvabálig számos program szerepel majd. A „Mikor vörös a kék szilva? (Amikor még zöld)" jeligével szerveződő szarvasi szilvanapon szilvamagvalás, a szilvalekvár-főzés, valamint a szilvapálinka-főzés tudományával, a szilva és a szilvalekvár fölhasználásával készíthető ételekkel ismerkedhetnek majd az érdeklődők. Hatmilliárdos mészkőfeldolgozó • Eger (MTI) A tervek szerint évente 1 millió tonna mészkő feldolgozására alkalmas üzemet épít Eger határában a 97 százalékban osztrák tulajdonú Omya Eger Kft. A csaknem 6 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás megvalósítását elsősorban az teszi szükségessé, hogy - a remények szerint - az Omya biztosítja majd a hazai széntüzelésű erőművek kéntelenítő berendezéseinek működtetéséhez szükséges mészkőzúzalékot. Kórházi sterilizáló • Baja (MTI) Tízéves lemaradást pótolt a bajai városi kórház azzal, hogy kedden átadták és üzembe helyezték a 28 millió forintos beruházással elkészült központi sterilizáló első egységét. A központi sterilizáló kialakítása előfeltétele annak, hogy a kórház megkaphassa a végleges működési engedélyt. A beruházás jókora önrésszel, valamint a Népjóléti Minisztérium által meghirdetett pályázat segítségével történt. Ez utóbbi révén sikerült egy formalinos sterilizálóhoz jutnia a bajai kórháznak. Tilos jelzés • Murony (MTI) Békéscsaba és Murony között kedden kora délelőtt a jól működő fénysorompónál a tilos jelzés ellenére egy német személygépkocsi ráhajtott a sínekre, ahol összeütközött a Lökösháza és Budapest között közlekedő gyorsvonattal. Az összeütközéskor a mozdony összeroncsolta az autót, német vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba a mentők. Két órán át szünetelt a vasúti forgalom. Érdekképviselet • Győr (MTI) Kis- és középvállalkozói érdekképviseleti szövetség alakult Győr-Moson-Sopron megyében. A négy érdekelt megyei szervezet: az ipartestületek szövetsége, a kereskedők érdekképviseleti egyesülete. a fogyasztási szövetkezetek szövetsége és az iparszövetség képviselői kedden Győrött írták alá az együttműködési megállapodást. A szövetség kiemelt feladatának takinti a közreműködést abban, hogy a tőkeszegény kis- és középvállalkozói kör a csatlakozás időszakában megfelelő támogatásban részesüljön és hitelekhez jusson. • Budapest (MTI) A polgári koalíció kormánya, első ötven napja során, főként arra fordított figyelmet, hogy megállítsa a közpénzek különböző csatornákon történő elszivárgását, s a pénzt elsősorban a családokhoz juttassa - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlési őszi ülésszakának keddi, első napján elmondott napirend előtti felszólalásában. A kormányfő kifejtette: felmérhetetlen. hogy hány tízmilliárd forintot fog felemészteni az előző kormány által tett intézkedések kijavítása. „A kormány véget vet annak az állapotnak, hogy egyes emberek a törvények felett élnek Magyarországon" - hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte: a kormány egyértelművé tette a felelősség kérdését a th-vagyont illetően, s új működőképes irányvonalat jelölt ki az ÁPV Rt. és az adóhivatal számára. A kormányt az a meggyőződés vezette, hogy Magyarország polgárainak jólétét egy, a gazdasági növekedést ösztönző, annak előnyeit mindenkire kiterjesztő politika alapozza meg - közölte a kabinet eddigi 50 napját és terveit összegezve Orbán Viktor miniszterelnök keddi napirend előtti felszólalásában. - A kormány nem egy-két kiemelt társadalmi csoport helyzetén kíván javítani, hanem azt tartja a helyes útnak, ha „a család minden tagja részére biztosítja a javulást" tette hozzá a kormányfő. Beszédében a miniszterelnök jónak nevezte az ország gazdasági helyzetét, kilátásait és kifejezte reményét, hogy a tér• Budapest (MTI) Az ügyészségnek nincs joga tényfeltáró vizsgálat lefolytatására és olyan tényeket sem ismer, amelyek ügyészségi eljárást indokolnának derül ki Györgyi Kálmán legfőbb ügyész válaszleveléből, amelyet Horn Gyulának, az MSZP immár exelnökének küldött az úgynevezett adatgyűjtési ügy kapcsán. Horn Gyula a múlt szerdán levélben kérte Györgyi Kálmán legfőbb ügyészt, hogy A Csongrád Megyei Bíróságon tegnap megkezdődött Csapó József ügyének tárgyalása. A 29 éves szentesi születésű férfit többek között emberöléssel gyanúsítják, de felmerült a neve Farkas Helga elrablása kapcsán. Ez utóbbi eset azonban csak áttételesen került szóba a tegnapi, első tárgyalási napon. Több éve megtörtént bűncselekmények ügyében ült össze tegnap első ízben a Csongrád Megyei Bíróság tanácsa dr. Exterde Tibor vezetésével. Annak a Csapó Józsefnek viselt dolgait kezdték tárgyalni, akit gyermekkori barátja, későbbi tettestársa meggyilkolásával vádolnak, de voltak olyan vélemények is. hogy Csapó érintett Farségünket sújtó válság csak átmeneti hatással lesz arra. A miniszterelnök felszólalását követően Turi-Kovács Béla (FKGP) arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormány sikereiből jelentősen kivették a részüket a kisgazdák által irányított minisztériumok. Rámutatott arra is, hogy az FKGP frakciója a másik két kormánypárttal közösen vállalt feladatokat el fogja végezni. - Nem tudjuk, hogy a kormány törvénysértésre vagy módosításra készül a nyugdíjemelés ügyében; az MSZP azonban egyiket sem fogja tákas Helga elrablásában, és esetleges későbbi meggyilkolásában. Korábban több sajtótájékoztatót is tartottak erről, s az ORFK főnyomozója, Kovács Lajos alezredes akkoriban megerősítette: Csapót is gyanúsítják az emberöléssel, bár a férfi tagad, s nincs meg a döntőnek tekinthető bizonyíték, a holttest sem. A most tárgyalt ügyben viszont Farkas Helga elrablása csak áttételesen került szóba. Az ügyészségi vádirat szerint Csapó József és társa, Juhász Benedek a kilencvenes években számos bűncselekményt követett el közösen, s Csapó jelen pillanatban is az ezekért kapott börtönbüntetését tölti. Ez is indokolta, hogy a vádlottról a tárgyalás időtartama alatt sem vették le a bilincset és a vezetőpórázt. mogatni - szögezte le Kovács László (MSZP). Kuncze Gábor (SZDSZ) leszögezte, hogy az APEH, az ÁPV Rt. és a KSH élére politikai kinevezettek kerültek. A közszolgálatot egyre inkább pártszolgálattá alakítja a kormány, és ez megengedhetetlen -jelentette ki a frakcióvezető. Csurka István (MIÉP) közölte: a MIÉP határozottabb és keményebb lépéseket vár el a kormánytól, mégis, amit a kabinet a Postabankkal, az adózással, a családok támogatásával és a tb „megfogásával" tett, az kiváltotta helyeslésüket. Szájer József (Fidesz) hanNégy évvel Farkas Helga elrablása után, 1995-ben Csapó és Juhász neve is felmerült a szegedi lány ügyében. Abban az időben azonban egy másik emberrablás miatt bujkált Juhász Benedek Csapó segítségével. Viszont amint Csapó József meglátta azokat az újságcikkeket, amelyek összefüggésbe hozták őt és társát a Farkas Helga-üggyel is, egy ismerősének azt mondotta, hogy meg akaija ölni Juhász Benedeket. A vádirat szerint azzal indokolta elhatározását, hogy Juhász korábban már többször ellene vallott, s attól tartott, ez történik Farkas Helga esetével kapcsolatban is. A nyomozás további adatai szerint Csapó 1995 áprilisában öt lövéssel meggyilkolta társát, a holttestet pedig egy Szentes környéki csatorgoztatta, hogy a kormány a Fidesz programjának 40 pontjából már 16-ot teljesített. Emlékeztetett arra is, hogy a Fideszfrakció a korábbi állami kötelezettség-vállalások ügyében vizsgálatokat kezdeményez. - Nem lep meg minket, hogy az ellenzéki pártok frakcióvezetői azt hangoztatják, hogy minden eredmény az előző kormányzatnak köszönhető - hangsúlyozta Balsai István (MDF). Ehhez hozzátette: a közvélemény-kutatások szerint az elmúlt 60 napban a kormánypártok növelték népszerűségüket, ami a meghozott intézkedések eredménye. A tervezett hét vizsgálatból hármat már a szerdai bizottsági üléseken kezdeményezni fognak a Fidesz-frakció tagjai - tudta meg az MTI kedden a képviselőcsoporthoz közelálló forrásból. A számvevőszéki bizottságban a Postabank állami tulajdonosi felelősségvállalásának ügyét, az egészségügyi bizottságban az egészségbiztosítási önkormányzat járulékbefizetési nyilvántartási rendszerének vizsgálatát, az alkotmányügyi testületben pedig a pártok vagyongazdálkodásának átvilágítását kezdeményezik a fideszes honatyák. Ezen kívül a Fidesz - a frakcióvezető korábbi bejelentése szerint - szorgalmazza az energiaszektor privatizációjának áttekintését, különös tekintettel a Mátravidéki Erőmű eladására, továbbá a Horn-kormány elbocsátási gyakorlatának, illetve a bősi keretmegállapodás körülményeinek vizsgálatát. Ugyancsak várható, hogy vizsgálatot indítanak a külföldi cégtől bérbe vett mobiltelefonok lehallgatását elősegítő technikai berendezések ügyében. zett tényfeltáró vizsgálat lefolytatására az ügyészségnek nincs joga. Ezt a lehetőséget az 1994. évi LXXX. törvény 111. paragrafusa 1995. január elsejével megszüntette. Györgyi Kálmán azt is közli, hogy a Horn Gyula levelében közölt tények az ügyészség eljárására törvényes okot nem szolgáltatnak, és az ügyészség e körben más forrásból sem ismer olyan tényeket, amelyek ügyészségi eljárást indokolnának. nában ásta el. A tetemet augusztusban mosta ki a vtz. Az ügyészségi vádirat megemlítette azt is, hogy 1990 decemberében Csapó és Juhász egy csorvási OTP-fiókból fegyveresen rabolt el több, mint másfél millió forintot. Mindent egybevetve Csapó Józsefet aljas indokból elkövetett emberöléssel, emberrablással kapcsolatos bűnpártolással, lőfegyverrel, lőszerrel való visszaéléssel és fegyveresen elkövetett rablással vádolják. A tegnapi, első tárgyalási napon a vádlott kijelentette: nem kíván vallomást tenni, így a tanúk meghallgatása kezdődött meg. Az első fokú ítéletig várhatóan több héten keresztül tárgyalja majd az ügyet a megyei bíróság. Arat* László • Budapest (MTI) Az idén januártól júliusig terjedő időszakban 18 millió külföldi látogatott hazánkba, ami 12 százalékkal elmarad a tavalyi évhez képest — derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorsjelentéséből. A tájékoztatás szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 2,9 millió vendég 9,1 Albatök Cukkini Patisszon Kígyóuborka Fürtös uborka Paradicsom Paprika Pritaminpaprika Burgonya Káposzta Karfiol Kelkáposzta Vöröshagyma Fokhagyma Gyökér Sárgarépa Csiperkegomba Görögdinnye Sárgadinnye Őszibarack Nyárialma Körte Kékszilva millió éjszakát töltött el 1998 első hét hónapjában. A külföldi vendég-éjszakák száma 6 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva annak ellenére, hogy a vendégek száma változatlan maradt. A belföldi vendégforgalom Budapesten és a Balatonnál 25, illetve 5 százalékos emelkedést mutat. 25 Ft/kg 40Ft/kg 30 Ft/kg 170 Ft/kg 80 Ft/kg 70-80 Ft/kg 55 Ft/kg 100-120 Ft/kg 33 Ft/kg 35 Ft/kg 80-100 Ft/kg 60 Ft/kg 35 Ft/kg 180 Ft/kg 70 Ft/kg 30 Ft/kg 200-260 Ft/kg 30 Ft/kg 110 Ft/kg 180 Ft/kg 80 Ft/kg 50-100 Ft/kg 60 Ft/kg • Adatgyűjtési ügy Nem lesz ügyészségi vizsgálat rendeljen el vizsgálatot az Orbán Viktor miniszterelnök által augusztus 25-én bejelentett „titkos módon, törvénytelenül és közpénzek felhasználásával történt" adatgyűjtéssel kapcsolatban. A legfőbb ügyész szeptember 4-én kelt válaszleveléből - amelyet az MTI Horn Gyula titkárságától kapott meg kedden - kiderül, hogy az ügyészi törvényességi felügyelet keretében úgyneve• Emberöléssel és -rablással vádolják Csapá Józsefet A Farkas Helga-ügy is fölmerült Nagybcmiárak Dorozsmáról (Szeptember 8.)