Délmagyarország, 1998. szeptember (88. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-09 / 211. szám

A Farkas Helga-ügy is fölmerült (3. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN DELMAQYARORSZAQ Sj SZERDA, 1998. SZEPT. 9., 88/211. •••••••• wmmmmmmtm ARA: 38 FT • Hídszédelgők napja Szegeden Két keddi öngyilkosjelölt Ismét másfél óráig állt a forgalom és a tömeg a régi hídon, kedden este ketten is úgy gondolták, lelki problémáikra a vastraverzen sétálva ta­lálhatnak megoldást. A tömeg dühösen figyelte a hatóságok életmentő ak­cióját, néhányan orvosi kezelés helyett sokkal radikálisabb gyógymó­dot javasoltak. A fiatal srác 18 órakor szerelmi bánatát szerette vol­na feledni, ezért mászott föl a vasra. Néhány percen belül megállt az élet, jöttek a rend­őrök. a mentők, a tűzoltók és egy fiatal lelkész. A hfd kö­zepén sétáló fiú három kíván­sággal - mert ennyi a magyar igazság, lette hozzá - fogadta az emelőkosárban érkező tűzoltókat: hozzák ide volt barátnőjét, az apját, és be­szélhessen velük tfz percet. A járőrkocsik szállítják a családtagokat, a magasban a családi kör egyezkedik, a srác időnként feláll, sétál a két összekötő pillér között. A tömeg ezalatt egyre idege­sebben figyeli a jelenetet, többen dühöngenek. hogy miért nem tudnak időben át­jutni a hídon, gyerekek vár­ják otthon őket. Az egyik rendőr csitftgatni próbál, mi lenne, ha a maga fia lenne fent. Ám ez csak olaj a tűzre, többen kurjantják, ugorjál, legyen már vége az egész­nek. Rendőrök, tűzoltók, men­tők, sokba kerül ez a hajcihő, százezrekben mérhető a költ­ség, arról nem is beszélve, mi van ha most történik baleset Az emelókosórban balról jobbra: a barátnő, a papa és az öngyilkosjelölt. Lent a rendőrök, tűzoltók és a dühös szegediek. (Fotó: Miskolczi Róbert) az ötösön, gyullad ki több la­kás, vagy rabolnak ki egy ta­karékszövetkezetet... Gyűl­nek a javaslatok is: foglalják törvénybe, hogy ne kelljen megmenteni az öngyilkosje­lölteket, szabad országban szabadon ugrálhatnának a hfdról. Józanabb javaslat, hogy a felvonulás költségét fizettessék meg a hfdjárók­kal. Én csak annyit szeretnék, ha végre szögesdrótot, vagy más műszaki akadályt szerel­nének fel, ne lehessen már olyan egyszerűen felsétálni. A fiú közben beugrik a tűz­oltó mellé, megindul a tö­meg, most már szükség van a rendőrökre, meg kell védeni a kosárban vigyorogva körül­tekintő srácot, többen ugyan­is beígérik neki pszichológiai kezelés helyett a verést. Be­menekítik a mentőautóba, vi­szik a pszichiátriára, vizsgá­lat után szabadul, a rendőrség nem indft ellene eljárást - tu­dom meg. A tűzoltó őrnagy bosszúsan mondja, neki idén már ez a harmadik esete, egy hónapos szabadság után ma ezzel a programmal kezdett. A mondatot már nem tudja befejezni, kiáltanak a többi­ek, a másik végén is elindult valaki felfele. Barna posztónadrág, ki­gombolt kék ing, koszos sporttáska, aszott test, lea­mortizált arc. Hajléktalannak nézi az ember, négyméteres magasságig jutott. Onnan ígérgeti, neki ennyi elég, in­nen is leugrik. Annyit rosszat kapott már az élettől... három hónapig ápolt egy rokkant asszonyt... versben is megírta Dillmaitn doki A Boszniát megjárt sebész hivatásról, pályaképről beszél. (6. oldal) (9-12. oldal) Nyernek a baktóiak? Lehet, hogy teljesül a baktóiak régi vágya: belterületté minősíttetnek. (7. oldal) Torgyán lett az FTC elnöke • Budapest (MTI) Torgyán József, az FKGP elnöke, földművelé­sügyi- és vidékfejlesztési miniszter lett a Ferencváros elnöke, míg az elnökhelyet­tesi funkciókat a jövőben Szabadi Béla, a földműve­lésügyi tárca politikai ál­lamtitkára tölti be - döntött kedden egyhangúlag a Fe­rencvárosi Torna Club 104 tagból álló küldöttközgyű­lése. szenvedéseit. Töredékek, szófoszlányok, zavaros mon­datok, a fiatal lelkész kitartó­an ismételgeti, jöjjön le, s ak­kor bebizonyítja, az isten szereti őt is. A tűzoltók két létrát tá­masztanak a vastraverzhez, sikerrel járnak, kézben hoz­zák le, a tömeg már nem tap­sol, bosszankodva indul to­vább, s reménykedik, hogy holnap, holnapután, a jövő héten nem vár rá hasonló lát­ványosság. T. V. • Lebukott olajszőkítők Mindszenten újrakezdik? • Munkatársunktól Olajszőkítőket értek tetten tegnap este Mindszent térsé­gében a vámosok. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának Különleges Ügyek Főosztálya, valamint a hódmezővásárhelyi vámhiva­tal munkatársai egy libanevel­de területén bukkantak két magyar állampolgárságú fér­fira, akik két darab, egyen­ként húszezer literes tartály­ban szőkítették az olajat. Az eljárás lényege, hogy a fűtő­olajból savazással kivonják a színezőanyagot, s az fgy ke­letkezett terméket gázolajként adják tovább. A tartályok a leleplezés időpontjában félig voltak tele, így a további eljárás feladata, hogy megállapítsák: valójá­ban mekkora mennyiséget kí­vántak szőkíteni, s hova, és mennyiért szerették volna to­vább adni. Az eljárást szakér­tők bevonásával, az eset vala­mennyi körülményére tekin­tettel folytatják a vámosok. • EU-csatlakozás Martonyi minőségi ugrást vár • Brüsszel (MTI) A kormány reményei szerint az elkövetkező hó­napok, majd az elkövetke­ző néhány év minőségi fej­lődést hoznak Magyaror­szág európai integrációjá­ban. Erről Martonyi János kül­ügyminiszter beszélt kedden, miután találkozott Hans van den Broekkal, az Európai Bi­zottság külügyi és kelet-európai felelősével. Hozzátette, hogy Magyarország egyre inkább Eu­rópa családjához tartozónak érzi magát, és ezt igazoló jelzések érkeznek az uniós tagoktól is. Az egynapos látogatáson Brüsszelben tartózkodó Marto­nyi János a találkozó utáni rö­vid sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Európai Unió kedvező­en fogadta a magyar tárgyalási pozíciók keddi átadását. A ma­gyar külügyminiszter azt kérte az EU-tól, hogy ne hagyja elil­lanni a kedvező pillanatot az előrelépésre, az azonosított problémákról folyó érdemi tár­gyalások novemberi megkezdé­sére. Van den Broek megerősí­tette, hogy az EU végrehajtó szerve mindent elkövet az EU saját pozíciójavaslatainak elké­szítése érdekében, és ezt mie­lőbb továbbítja az unió tagor­szágaihoz, hogy a tervek szerint november elején megkezdőd­hessenek az érdemi tárgyalá­sok. Van den Broek azt is hang­súlyozta, hogy a novemberi kezdés után valamennyi tárgya­ló országgal annak felkészülési üteme szerint haladnak. Van den Broek nagyon elé­gedettnek mondta magát az EU-magyar együttműködéssel és Magyarország felkészültsé­gével. Kijelentette, az EU min­dent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobban fel­gyorsítsa a csatlakozási folya­matot. Szeged kilencszeres világbajnoka • Munkatársunktól A kolumbiai Caliban Az immár kilencszeres világbajnok Savanya Norbert (középen) fáradtan, de annál boldogabban tért haza Dél-Ame­rikából. A szegedi kiválóságot barátnője. Pengő Ágnes és Gyémánt Imre mesteredző kíséri. (Fotó: Kamok Csaba) rendezték meg a búvár­úszók világbajnokságát, melyen Savanya Norbert, a Szegedi Muréna Duna-Ti­sza Búvárklub sportolója három első helyet szerzett. Kalandos útja volt, egy na­pig Venezuelában aludtak a szőnyegpadlón. A szegedi kiválóság ennek ellenére minden várakozást felül­múlóan szerepelt, és mos­tani eredményeivel a világ legeredményesebb búvárú­szójának vallhatja magát. A „búvárkirálynak" nem­csak az ellenfelekkel, ha­nem a magaslattal és a 85 százalékos páratartalommal is meg kellett küzdenie a viadalon. A válogatott edzője, a szegedi Gyémánt Imre nagyon boldog, hogy tanítványa ilyen sikeresen szerepelt, s a világban is­mét öregbítette Szeged hír­nevét. (A szegedi sportemberrel és edzőjével készített interjúnk a 13. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom