Délmagyarország, 1998. július (88. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-09 / 159. szám

6 HIRDETÉS CSÜTÖRTÖK, 1998. JÚL. 9. • Moszkvában is kedvelik a Ringa sonkáját Az élsport viszi a hírünket Jankó Ferenc: A sonka jól kiegészíti a Pick szalámiját A győri központú Ringa Húsipari Rt. a harmadik-negyedik legnagyobb ilyen pro­filú társaságnak szá­mított, amikor - az élelmiszer-ipari cégek sorában utoljára - pri­vatizálták. A Szegedi Nemzetközi Vásáron termékdíjat nyert ba­conszalonna már a Pick-csoport választé­kát színesíti. A Ringa vezérigazgatója az a Jankó Ferenc, aki egy­ben elnöke a Magyar Húsiparosok Szövetsé­gének is. - Kapuváron van a legna­gyobb üzemünk, Sopronban marhavágóhidat üzemelte­tünk, s Győrben van a köz­pontunk. Mint az utolsó ma­gyar állami húsipari cég ab­ban reménykedtünk, hogy szakmai befektetőt hirdetnek ki győztesnek a privatizációs tenderen, (gy a Pick sikere egy kicsit a mi sikerünk is. Je­lenleg 1700 embert foglalkoz­tatunk - ebből ezret Kapuvá­ron s 18 milliárd feletti volt a tavalyi esztendő árbevétele. • Az önök vezértermékei jól kiegészítik a Pick sza­lámiját. - Az amerikai sonkagyár­tás már 1969-ben elkezdődött, s 1975-ben megjelentünk a szeletelt bacon termékkel, amit ugyancsak a tengeren túlra szállítottunk. Ezen túl természetesen mindent gyár­tunk, amit a többi húsipari cég is, de nem akarunk szá­razáruval foglalkozni, mert a Pickkel ebben nem lehet ver­senyezni. # A Ringa mindig jelen­tős mennyiséget exportált? - Termelésünknek több mint felét mindig Magyaror­szágon kívül értékesítettük, Európa számos országába, Amerikába, Ázsiába. Három­négy éve igen jelentős mennyiséget szállítunk kelet­re. a FÁK országaiba, termé­keink nagyon kedveltek, Pé­terváron és Moszkvában tény­leg népszerű a bacon. Moszk­vában például már közösen állítottunk ki, azaz a Pick leg­utóbb vitte a Ringát is. Kapu­váron 1992-ben fejeződött be egy 1,3 milliárd forint értékű világbanki beruházás, s ez ma is nagyon élenjáró technológi­ának számít, szerintem a mi­enk az egyik legmodernebb da­rabolóüzem az országban. A soproni marhavágóüzem pél­dául Mc Donald' s jelentős be­szállítója, de minden nagy áruházlánccal kapcsolatban vagyunk. És persze eljutnak termékeink a Pick márkaáru­házakba is. • Bő féléves házasság után mi a véleménye az együttélésről? - Nem ismeretlenül talál­tunk egymásra, a Pick is ala­posan felmérte, mire pályázik. Szerencsére a vevő nem pia­cot vásárolt, hanem szakmai befektetőként viselkedett. A privatizáció utáni tőkeemelés­sel egyértelműen növekedtek a gazdasági lehetőségek. Technológiában, termékszer­kezetben jól kiegészítjük egy­mást, az együttélés apróbb dolgai pedig szép lassan ki­bontakoznak. Mire elérünk az európai csatlakozáshoz, mé­retre is olyan erős lesz már a Pick-csoport, hogy kibírja majd a megmérettetést. • A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökeként mit tud tenni a szakmáért? - A szövetségről azt kell tudni, hogy mindenkit befo­gadunk, de a régi nagyok ad­ják az igazi súlyt. Néhány évi csend után idén már megmu­tatja erejét az érdekszövetség. Nem egy-egy cég konfrontá­lódik, hanem a szövetség, s eredménynek könyvelhető el, hogy sikerült már néhány ne­gatív intézkedést kivédeni. Vagy pozitívat segíteni, mint például az áprilisi extra szub­venció, ami a keleti kivitelt támogatta. A világpiacon is van támogatás, itt is kell tehát a versenyképességhez. Fon­tos, hogy érvekkel tudunk ér­deket érvényesíteni. • A Ringa és a Pick is a kézilabdái támogatja, ez húsos sajátosság? - Két esztendeje szponzo­ráljuk a GYESEV-Ringát, ki­zárólag üzleti megfontolásból. A csapat szép eredményeket ért el, s bár nem nyert bajnok­ságot, kiemelkedően sikeres volt nemzetközi szereplése. Vagyis, hatékonyan vitte hí­rünket szerte a világba. Ebben az évben még marad a támo­gatás, a folytatás a csapaton is múlik. Az elvárás természete­sen az, hogy a Ringa idén is versenyben legyen a bajnoki címért, s kijusson a nemzet­közi porondra. Persze, amikor döntünk arról, hogy a ver­senysportot, az élsportot tá­mogatjuk, kicsit gazdasági döntést is hozunk, alapos és racionális számítás után. Ma­gam egyébként megyei első osztályú labdarúgó voltam, ma is figyelemmel kísérem a focit, örülök, hogy kiestek a németek, mert az amit ők csi­nálnak, nem labdarúgás. • Ki nyeri a világbajnok­ságot. - A brazilok. (x) Jehova Tanúi: jelen és múlt J. T. Információs szolgálat Több száz önkéntes keze munkáját dicséri a megszépült, Etelka sori városi stadion. Je­hova Tanúi utóbbi he­tekben végzett festő-, kőműves-, lakatos- és takarítómunkálatai eredményeként újult meg a felújításra szo­ruló létesítmény. A munka célja, hogy a tanúk illő körülmé­nyek között tartsák meg az „Isten szerinti életút" jeligéjű kong­resszusukat 1998. júli­us 10-től 12-ig. Ma­gyarországon - Buda­pest és Nyíregyháza után - Szeged az előadás-sorozat har­madik helyszíne. Bé­kés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből közel négyezer részt­vevő lesz jelen. A hallgatók megtanul­hatják, hogy miért hasznos követni a Bib­liában vázolt, Isten szerinti életutat. Ez az életminta gyakorlati segítséget nyújt a csa­ládoknak, hogy har­monikus és kiegyen­súlyozott életük le­gyen. A háromnapos kongresszus egyik ki­emelkedő pontja a szombaton 11 óra 30 perckor kezdődő ke­resztelkedés. Tavaly világszerte közel négyszázezren válasz­tották az isteni élet­utat. A vasárnapi kulcs­előadás témája: „Az egyedüli út, amely örökké tartó élethez vezet", választ ad arra a kérdésre, hogy miért veleszületett vágya az embernek a hosszú élet, hogyan érhető el? A programok 9.30-tól 17 óráig tartanak. Je­hova Tanúi évek óta nem rendeztek ilyen nagyszabású összejö­vetelt Szegeden, tevé­kenységük mégis is­mert a város lakói előtt. 1996 májusában adták át a Fadrusz ut­cai összejöveteli he­lyet. Jelenleg a Szent István tér 5. sz. alatti, városképi jelentőségű épület felújításán dol­goznak. A rekonstruk­ció kiazárólag saját anyagi erőforrásokra támaszkodik. Az 1997 tavaszán kezdett épít­kezésen több mint öt­ezer önkéntes munkás vett részt, akik Ma­gyarország különböző részeiről és külföldről érkeztek. A négy „ki­rályság-teremből" álló komplexum kulturált környezetet fog bizto­sítani öt gyülekezet számára. A tanúk sze­retnék, ha ez a múem­lékjellegú épület a bel­város egyik dísze len­ne. Magyarországi Je­hova Tanúi történelmé­ben ez az építkezés je­lentős állomás. Mai eredményességük és tevékenységük kezdete a XIX. század végére nyúlik vissza. Az első tanú Kanadából érke­zett 1898-ban. Bár a ta­núk semlegessége köz­ismert, az elmúlt száz évben többszöri betil­tást és üldözést éltek át. Ennek ellenére fennma­radtak, és folyamatos növekedést értek el. Ta­núskodásuk eredmé­nyeként hazánkban 1998-ra 234 gyülekezet alakult, közel 21 000 aktív sze-méllyel. To­vábbi 10 000 személy folytat ingyenes biblia­tanulmányozást saját otthonában. Ennek a vi­lágméretű oktatóprog­ramnak része a héten megtartandó szegedi kongresszus, amelyre minden érdeklődőt sze­retettel várnak a ren­dezők. (x) AIDS-konferencia • Genf (MTI) Az AIDS elleni küzdelem lehetséges új irányait vázolta fel a genfi AIDS-világkonfe­rencián Róbert Gallo, az AIDS-kutatás egyik úttörője. Gallo szerint az egyik kutatási irány az lehet, hogy meggátol­ják a vírus behatolását az egészséges sejtekbe, a másikat pedig az immunrendszer erősí­tése jelentheti. A jelenleg al­kalmazott kombinált terápiák a vírusszaporodást gátolják. Gallo már 1995-ben igazol­ta, hogy a gyulladások kiala­kulásában kulcsszerepet játszó kemokinek hatékony védelmet jelenthetnek a vírusbehatolás ellen. A HIV-vírussal többszö­rösen is kapcsolatba került, de meg nem fertőződött szemé­lyek vérében a fertőzöttekhez képest kétszeres kemokinszin­tet találtak. . ' ' Atlantic Travel t^jir Olasz-Magyar ' Utazási Iroda Szeged, Attila u. 14., tel.: 62-4X6-333.322-465. Olasz tengerparti nyaralás! Luxusbusszal, 10 nap/7 éj nyaralás, kirándulás Velencébe, San Marinóba július 24.-augusztus 2-ig 31 800 Ft Dr. Vangel Róbert általános sebész, érsebész. Rendel: csütörtök 17-19.00-ig Szeged, Gogol u. 25. Bejelentkezés: 06-30/654-529 telefonon. Braun-hét a Nagyáruház földszinti műszaki osztályán! Árengedmény plusz ajándék akcióval július 9- 1 8-ig. Tel: 470-270/108-as mellék. Kenyérpirító Tisztítható morzsatálca Programozható készülék Hőszigetelt külső burkolat 8990 Ft helyett Rúdmixer 5890 Ft helyett 3890 Ft Borotva ajándékakció Integrál borotvához ajándék bőr futball-labda Silkepil 7490 Ft helyett 5990 Ft egyes Silkepilekhez ajándék törülköző PV 1510 vasaló Karcmentes szuperkemény Zaphir-jet talp,variál­ható gőzmennyiség, szupergőzölő, öntisztító funkció, 15 900 Ft helyett 1 0 990 Ft 6990 Ft 91 i' ••MMHHHi a Szeged Nagyáruház földszinti cipöosztályán! Női szandálok 20-30%-os árengedménnyel a teljes árukészletből július 9-én, 11-én tel.: 62-470-270/108 mellék , y j KULTURÁLIS MENEDZSERKÉPZÉS TANÁROKNAK IS A JATE Bölcsészettudományi Karán a BTK és a DM Kft. együttműködése alapján 1998. szeptember 18-án ismét indul a két féléves FELSŐFOKÚ KULTURÁLIS MENEDZSERKÉPZŐ PROGRAM Programunk az Országos Képzési Jegyzékben szereplő felsőfo­kú kulturális menedzser szakképesítést (OKJ 71 8407 02) ad. Ez szakirányú továbbképzésben szerzett szakvizsgával egyenér­tékű szakképesítés. A képzés szerepel az MKM pedagógus­továbbképzési kínálatában is. A szakmai és vizsgakövetelmé­nyek a Magyar Közlöny 1996/5. számában jelentek meg. A felsőfokú kulturális menedzser az állami, önkormányzati, civil nonprofit szektor kulturális, művészeti, közművelődési, közoktatási, közgyűjteményi és tömegkommunikációs terüle­tein vezető, részegység vezető, vagy alkalmazott szakember. Alkalmazható továbbá a versenyszféra mindazon területein, ahol kommunikációs, marketing, PR és humánpolitikai isme­retek szükségesek. Elsősorban azoknak a szakembereknek a jelentkezését vár­juk, akik állami, önkormányzati testületekben, hivatalokban, intézményekben, iskolákban, továbbá civil szervezetekben tevékenykednek, és akik szakmai előmenetelüket, ambíciói­kat a megszerzett képesítéssel kívánják támogatni. Ajánljuk a képzést azoknak a választott funkcionáriusoknak is, akik közéleti munkájuk színvonalát kommunikációs készségeik fejlesztésével, marketing, PR, kultúratörténeti, vagy vezetés­elméleti ismereteik megújításával kívánják emelni. A képzés levelező rendszerű, heti egy nap - előreláthatólag szom­bat -, tartalma 240 elméleti és 80 szakmai gyakorlati óra, ez utób­bi alól gyakorlati szakembereknek felmentés adható. A foglalko­zások rövid óraközi szünetekkel 10 órától 17 óráig tartanak. Az órákon a következő témákat tárgyaljuk: - marketing alapismeretek, kulturális marketing, város( térség )marketing, - vállalkozási alapismeretek, a kulturális vállalkozás sajá­tosságai, üzleti világ és kultúra, - kultúraelmélet, a kultúra jogi kérdései és gazdaságtana, a kultúra szociológiája, - public relations, arculattervezés, médiaismeret, tömeg­kommunikáció, - vezetéselmélet, kommunikációelmélet, kommunikációs készségfejlesztő tréning. A képzés választott témájú szakdolgozat benyújtásával, központi írásbeli és szóbeli vizsgával zárul. A szakképesítésről a hallgató bizonyítványt kap. A jelentkezés feltétele: bármely felsőfokú diploma. A képzés díja: 55 000 Ft / félév. Jelentkezési határidő: 1998. szeptember 10. Jelentkezési lap, információ, kapcsolat: BTK Dékáni Hivatal, 6722 Szeged, Egyetem u. 2. T.: 454-362, 455-862. F: 321-843 DM Titkárság, 6720, Szeged, Stefánia 10. T. : 481 -281, 481 -320 (Papp Csaba), Jóni Gábor programvezető. T.: 440-335, e-mail: joni@mars.arts.u-szeged.hu PUBLIC RELATIONS SZAKKÉPZÉS A JATE Bölcsészettudományi Karán a Kar és a DM Kft. együttműködése alapján 1998. szeptember 18-án a Felsőfokú Kulturális Menedzserképző Program keretében ismét indul a két féléves SZERVEZETI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK A szakképesítés az Országos Képzési Jegyzékben PR mun­katárs (középfokú), illetve PR szakreferens (felsőfokú) meg­nevezésekkel található, a kép­zés szakmai és vizsgakövetel­ményeit, továbbá a szakképe­sítéssel betölthető munkakö­röket a múvelódési és közok­tatási miniszter által kiadott 16/1994. (VII. 8.) MKM-ren­delct 97. sorszámú melléklete tartalmazza. (Művelődési Közlöny 1997. április.) Azoknak az ambiciózus szak­embereknek a jelentkezését várjuk, akik - akár a ver­senyszféra, akár a civil, non­profit szektor adott munkate­rületein -. szakmai előmene­telüket a programon szerzett ismeretek felhasználásával, és a szakképesítésről szóló bizo­nyítvány segítségével kíván­ják elősegíteni. Különösen ajánljuk a képzést azoknak a szakembereknek, akik munka­szervezetük külső kommuni­kációja szervezésében a Dél­magyarország/Délvilág szer­kesztőségeivel már kapcsolat­ban állnak, illetve kapcsolatot szándékoznak felvenni. A képzés a Felsőfokú Kultu­rális Menedzserképző Prog­ram keretébe illeszkedik, a 240 elméleti óra egy részét azzal együtt, más részét azzal egyidőben tartjuk, levelező rendszerben, heti egy napon ­előreláthatólag szombaton - , 10 órától, rövid óraközi szü­netekkel 17 óráig. A foglalkozásokon a következó témákat tárgyaljuk - marketing alapismeretek, nohprofit(kulturális) marke­ting, város(térség)marketing, - vállalkozástan, pénzügyi, számviteli aiapfogalnuik, jo­gi, és gazdasági kérdések - médiaismeret, sajtóműfajok, médiarendezvények, etikai és esztétikai ismeretek - public relations, külső- és belső PR eszközei, alkalma­zásuk, tömegkommunikáció, - vezetéselmélet, kommuniká­cióelmélet, kommunikációs készségfejlesztő tréning. A képzés első féléve részvizs­gával - dolgozat benyújtása, írásbeli és szóbeli vizsga ­zárul, amelyről a hallgató PR munkatárs (középfokú) meg­jelöléssel bizonyítványt kap. A képzés második félévét a záróvizsgával fejezzük be, amelyre a hallgató szakdolgo­zatot nyújt be, továbbá köz­pontilag meghatározott téma­körökből húzott tételekből szóban felel. A vizsgáról PR szakreferens (felsőfokú) megjelöléssel a hallgató bizonyítványt kap. Figyelem! Záróvizsgára a vonatkozó elő­írások alapján csak az a hall­gató bocsátható, aki a közép­fokú szakképesítést megsze­rezte, és legalább középfokú, bármely típusú állami nyelv­vizsgával rendelkezik, bár­mely idegen nyelvből, illetve a záróvizsgáig a középfokú nyelvvizsgára jelentkezett. (Ez esetben bizonyítványát csak a záróvizsgát követően, legfeljebb 6 hónapon belül, a nyelvvizsga-bizonyítvány be­mutatásakor kaphatja meg.) A képzés díja: 55 000 Ft I félév. Jelentkezési határidő: 1998. szeptember 10. Jelentkezési lap, információ, kapcsolat: BTK Dékáni Hivatal. 6720 Szeged, Egyetem u. 2. T.: 454-362, 455-862. F : 321-843 DM Titkárság. 6720 Szeged, Stefánia 10. T.: 481-281,481-320 (Papp Csaba). Jóni Gábor programvezető. T.: 440-335, e-mail: joni@mars.arts.u-szeged.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom