Délmagyarország, 1998. május (88. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
6 VÁLASZTÁS '98 PÉNTEK, 1998. MÁJ. 22. • Más a lecke az 1., 2., 3., 5. és más a 4., 7. választákerületben Szavazási kiskáté Két májusi vasárnapunk attól is nevezetes lehet, hogy részt veszünk az országos játékban, vagyis szavazunk. Döntünk arról, mely politikai erő irányíthat itt az elkövetkező négy évben. A választás csak akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok így akarják. Ehhez az kell, hogy elmenjenek szavazni - az országgyűlési képviselőválasztás második fordulóján, május 24-én is. A választási tudnivalókat szavazási kiskátéba, azaz kérdés-felelet formába öntjük. Fontos információ, hogy a csongrádi és a makói választókerületben a szavazólapokon több képviselőjelölt neve szerepel, mint a többi, megyei választókerületi szavazólapon - az érvénytelen első választási forduló következményeként. Hódmezővásárhelynek pedig Rapcsák András személyében már van képviselője, így a vásárhelyi választókerületben élők május 24-én nem szavaznak. • Hány képviselőt küldünk Csongrád megyéből a Parlamentbe? Itt a harmadik választás, mikor képviselőinket két módon juttathatjuk a Parlamentbe. Törvény rögzíti, hogy a Csongrád megyében élőknek hét egyéni választókerületi és hat területi listás mandátum jár. Ám az első fordulóban a listára leadott szavazatok száma alapján csak öt területi mandátumot oszthatnak ki Csongrád megyében, a hatodik a töredékszavazatokból táplálkozó országos kompenzációs lista alapján talál gazdára. 9 Milyen szavazólapokat kapunk május 24-én? Május 10-étől eltérően a második fordulóban valamennyi Csongrád megyei szavazóhelyiségben egy szavazólapot kapnak a voksolók. Ezen az egyéni képviselőjelöltek neve szerepel - betűrendben. A személynév mellett látható a jelölő szervezet neve és emblémája is. • Hogyan és kikre szavazunk - a csongrádi és a makói választókerületben? Ebben a két választókerületben (a csongrádi: 4-es, a makói: 7-es) az első fordulóban a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges 50 százalék+l-et, itt valamennyi jelöli újra indulhatna, ám néhányan bejelentették visszalépésüket. Fontos azonban megjegyezni, hogy sem a csongrádi, sem a makói választókerületben nem lesz listás voksolás. 9 Hogyan és kikre szavazunk - a szegedi és a szentesi választókerületben? A szegedi választókerületekben (l-es, 2-es, 3-as) és a szentesiben (5-ös) érvényes volt az első forduló, vagyis a választók több, mint fele szavazott érvényesen. Ezért ezeken a helyeken az első körben legalább 15 százalékot eléró, illetve a három legtöbb szavazatot kapó képviselőjelölt jutott tovább a második fordulóba. Matematikailag tehát akár hat jelölt is lehet a második fordulóban, a legtöbb körzetben azonban két jelölt teljesített 15 százalék fölött, s őket követi a harmadik helyezett, általában 15 százalék alatti voksmennyiséget begyűjtő személy. Am e választókerületek egy részében is visszalépett a jelöléstől a harmadik helyezett. • Mit kell tudni a visszalépésekről? A második fordulóba jutott képviselőjelöltek május 14éig jelenthették be visszalépési szándékukat a területi választási irodánál annak érdekében, hogy a szavazólapokra ne kerüljön fel a nevük. Ezt követően a szavazólapokat nyomdába küldik, vagyis kizárt a nyomdai korrigálás lehetősége. Az persze lehetséges, hogy mindezek után egy jelölt bejelenti: mégis visszalép, viszont ez már csak oly módon tükröződik a szavazólapokon, hogy azon tintával kihúzzák a jelölt nevét. A visszalépést az egyéni választókerületi választási irodáknál szombaton 16 óráig lehet bejelenteni. A visszalépett jelöltet a törvény szerint nem lehet „pótolni", ahogy egy 1990-es bírósági határozat fogalmaz: „a második fordulóban a törvény legalább három képviselőjelölt indulását biztosítja, ha azonban az egyik jelölt visszalép, helyébe a soron következő jelölt nem léphet". • Miért kell aláírni a névjegyzéket? A választás tisztasága érdekében. A választási eljárásról szóló törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a választópolgárnak alá kell írnia a névjegyzéket, hogy ezzel igazolja, átvette a szavazólapot. 9 Mit vigyen magával a , szavazni készülő polgár? A szavazójogával élni kívánó polgár a szavazókörbe vigye magával a személyi igazolványát, illetve - akinek szükséges - a szemüvegét. Aki igazolással rendelkezik, mert nem lakó-, hanem tartózkodási helyén kíván szavazni, csak az igazolás leadása után kap szavazólapot. 9 Hogyan szavazhatunk érvényesen? Érvényesen szavazni szavazólaponként egy jelöltre, a jelölt neve melletti körben elhelyezett „x" vagy „+" jellel lehet. A szavazat érvényességéhez az is szükséges, hogy hivatalos szavazólapon adják le, egyértelműen meg lehessen állapítani a szavazó akaratát, a szavazólapot lepecsételjék a szavazatszámláló bizottság bélyegzőjével, továbbá tollal töltsék ki. A szavazólapot kitöltése után borítékba kell elhelyezni és az urnába kell dobni. 9 Hogyan lesz érvényes a választás? A választás második, május 24-i fordulója akkor lesz érvényes, ha az arra jogosult polgároknak több mint 25 százaléka elmegy szavazni. Ha a 25 százalék+1 szavazat sem jönne össze, akkor érvénytelen a második forduló, s - leghamarabb a következő évben - időközi választást kell tartani. E választókerületnek addig nem lesz képviselője a Parlamentben. 9 Mi a feltétele a választás eredményességének? A második forduló akkor eredményes, ha a választókörzetnek országgyűlési képviselője lesz. A képviselői mandátumot az a jelölt kapja meg, aki a legtöbb szavazatot éri el, feltéve, ha a választás érvényes lesz, vagyis a választók több, mint egynegyede elmegy szavazni. Amenynyiben egyenlő számú szavazatot kap két jelölt, vagyis az elsó helyen holtverseny alakul ki, akkor a választás eredménytelen, s időközi voksolás során juthat mandátumhoz egyéni képviselő. A. L-ti. I. • A helyzet a kiegyezéshez hasonlatos Lesz-e nagykoalíció? A KDNP nem tűnik el • Az OVB összehívását kezdeményezi a MIÉP Mit mondott Kósáné? • Budapest (MTI) A választások tisztaságára vonatkozó jogszabályok megsértését vélelmezve a MIÉP az Országos Választási Bizottság azonnali összehívását kezdeményezte - derül ki a párt csütörtöki eljuttatott közleményéből. A MIÉP szerint ugyanis Kósáné Kovács Magda az MSZP képviselőjeként a Nap Tv csütörtök reggeli adásában választók százezreit vezette félre azzal a kijelentésével, miszerint a MIÉP nem parlamenti párt. Nehezményezik, hogy ezt a megállapítást nem igazította helyre a műsor vezetője sem. Az ellenzéki párt nevében Marsi Péter Pál leszögezte, hogy ez az állítás azért is sértő rájuk nézve, mivel Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vasárnap listás választások is lesznek. Pászti Ágnes szerint a püspöki kar körieve sokat ártott. (Fotó: Nagy László) A KDNP az országgyűlési választás első fordulóban nem érte el az 5 százalékos választási küszöböt, így nem jutott a parlamentbe. A várakozáson aluli szereplés okairól, a párt további terveiről kérdeztük Pászti Ágnest, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei kampányfőnökét, aki képviselőjelöltként is indult. A KDNP gyenge választási eredményének külső és belső okai vannak - vélekedett Pászti Ágnes, megyei kampányfőnöke. Utóbbit a párt vezetésének kell tisztáznia, ma Magyarországon főként a pártokra, nem pedig a képviselőjelöltek felkészültségére, személyiségére szavaznak az emberek. Ami külső tényezőket illeti: a közvélemény-kutató cégek nagy mértékben befolyásolták a kis pártok támogatottságát, azt sugallták 1-2 éve, hogy a parlamentbe csupán négy párt kerül majd be. Eközben a vigaszágon a MIÉP beevezett. A másik külső tényező: a püspöki kar körlevele tragikus hatást váltott ki, teljesen megzavarta a választókat a jobb oldalon - hangsúlyozta Pászti Ágnes. - Már a két választási forduló között kiderült, hogy a KDNP nagyon hiányzik a politikai palettáról - tette hozzá. Milyen jó lenne most a koalíció megkötéséhez, amely jelenleg óriási fejtörést okoz a Fidesznek és az MSZP-nek is. A továbbiakat illetően: a párt az alapoktól kezdi újra az építkezést. Nem lehet elkerülni a szervezeti átalakításokat, a tagrevfziótól kezdve. A következő, 2002-es választásra komoly parlamenti tényezővé kell válnia a megyei kampányfőnök szerint. Pászti Ágnes kifejtette, hogy teljesen természetes a választási kampány harsányabbá válása a második forduló előtt. Demokratikus eszközökkel kell leváltani a jelenlegi kormányt mondta befejezésül. v. r. s. A megyében szerepet vállaló pártpolitikusoknak meg kell őrizniük a beszélő viszonyt - ez Fritz Péter, az MSZP megyei elnöke szerint a legfontosabb üzenete a választási kampánynak. Innen 12 képviselő jut a Parlamentbe, de kiderült, sokkal többen vállalnának szerepet a közéletben, akikre számíthatnánk a megyei és a települési önkormányzati választáson. A második forduló előtt esélylatolgatásra kértük az MSZP megyei elnökét és listás képviselőjét, Fritz Pétert. 9 A színén halovány, de a fonákján alattomos e választási kampány, melyet „nem tiszta" eszközök is jellemeznek. Egyetért a jelzőkkel? - Túl csöndesek, visszafogottak voltunk az első választási fordulót megelőző kampányban - mondták szimpatizánsaink is. De legalább nem zavartuk a választókat. Aztán - a pártelnök kérésére - váltottunk. Ezért más ez a jelenlegi kampány. Képviselőjelöltjeink arra törekedtek, ellenfeleikkel együtt tartsanak fórumokat. 9 Az első két helyezett párt egyaránt győzelemnek minősíti a választás első fordulóját. - Mi megismételtük a '94es választási eredményt, a megyében a legrosszabb helyezésünk is: második, ezért - ilyen nehéz négy év után - elégedettek lehetünk. Fritz Péter: „Ha patthelyzet lesz, azt a politikai pártok megoldják." (Fotó: Schmidt Andrea) 9 Mekkora a szocialista párti szavazótábor? - Mélyen gyökereznek a baloldali érzelmek a magyar lakosságban. Az első forduló eredménye az, ami fölrázza e szavazótábort, mert néhányan kényelmeskedtek, s biztos győzelmünk reményében nem mentek el szavazni. De most, miután láthatják, hogy szoros a küzdelem, a második fordulóban voksolni fognak. Nem lepődnék meg, ha magas lenne a részvételi arány, így nagyobb legitimitása volna a választási eredménynek. 9 Mi az oka annak, hogy a Csongrád megyei egyéni választókerületek nem tipikusak a szavazási eredmények alapján? - Ez a második olyan választás, mikor Hódmezővásárhelyen számunkra megmagyarázhatatlan eredmény született. A megye többi része jellegzetes, a '90-es és '94-es választáshoz hasonlóan, illetve a Dunántúltól és az Alföld többi részétől eltérő módon viselkedett. Ide a többpárti polgári demokrácia előbb ért el, a politikai színpad történései megelőzik az országosét. E térség politikailag érzékeny, minden újat szívesen fogad. 9 Többségünk nem szereti a megoldatlan helyzeteket. Feloldható a patthelyzet? - Nem tartok patthelyzettől, különösen, ha sokan elmennek szavazni. Számításaim szerint az MSZP nyeri a választást, de a Fidesz is sok mandátumot fog szerezni. A második forduló nagy vesztese a Kisgazdapárt lesz. 9 Ha a nemzet érdeke is úgy kívánja, lesz-e nagykoalíció? - A kiegyezéskori helyzethez hasonlít a mai. Azért, hogy végérvényesen Európához tartozhassunk, nagyot kell alkotnunk. S ha ennek feltétele, egy ilyenfajta közmegegyezés, akkor azt létre kell hozni! Most természetesnek kell vennünk, hogy minden fél a magabiztos arcát mutatja, de ha patthelyzet alakul ki, akkor a felelős politikai pártok megtalálják a megoldást. Szavazásra buzdítanak A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség arra buzdítja szimpatizánsait, hogy menjenek el szavazni május 24-én, s adják le a voksukat az ellenzék jelöltjére - jelentette ki Kalmár Ferenc, az MKDSZ szegedi vezetőségének tagja. Hozzátette azt is, hogy a jelenlegi kormány erkölcsileg megbukott, ezért le kell váltani. A Kereszténydemokrata Néppárton belüli vitákat követően a KDNP-nek több politikus önként hátat fordított, vagy pedig a párt vezetése zárta ki a soraiból. Az így távozók megalakították a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget, amelynek országgyűlési képviselői az elmúlt parlamenti ciklusban a Fidesz-frakció tagjaként dolgoztak. Az MKDSZ helyi szervezetei is megalakultak, s képviselőjelöltjeiket Fidesz-, vagy FideszMDF- színekben indította az ellenzéki koalíció. Például Rapcsák András is egyike a pártból kizárt KDNP-s politikusoknak, s mint ismert, HódKalmár Ferenc szerint a választások után elválik, hogy mi lesz az MKDSZ-szel. (Fotó: Nagy László) mezővásárhely polgármestere az MKDSZ és az MDF által támogatott Fidesz-jelöltként az első fordulóban megszerezte a parlamenti mandátumhoz szükséges szavazatszámot. A választásokkal kapcsolatban a Kereszténydemokrata Szövetség szegedi szervezete is állást foglalt. A vezetőség nevében Kalmár Ferenc önkormányzati képviselő elmondta: kérik a keresztény elkötelezettségű polgárokat, hogy menjenek el szavazni, s a Fidesz, vagy a Fidesz és az MDF közös jelöltjére adják le voksukat. Amennyiben nincs Fideszjelölt a körzetben, akkor támogassák az ellenzék jelöltjét. Kalmár Ferenc értékelése szerint a jelenlegi kormány erkölcsileg megbukott, ezért is le kell váltani az MSZP-SZDSZvezetést. Az MKDSZ egyébkéntjúniusi, országos gyűlésén értékeli eddigi teljesítményét, s meghatározza a követendő irányvonalat. A. t.