Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-29 / 302. szám

HÉTFŐ, 1997. DEC. 29. EURÓPA-KAPU III. Sajtómunka: éberségi gyakorlat • „Összemosni" a bővítéseket? Az török ópium NATO-tabló: hamarosan mi is fényképezkedhetünk. (DM/DV-fotó) EU-mix Az újságírók számára a mozgásteret a sajtóközpont jelentette. Ez egy hatalmas épületkomplesszum volt, melynek középpontjában a working room, a munkaszoba állt. Itt, mintegy 1200 asztalnál dolgozhattak az újságírók saját telefonnal (melyért természetesen fizetni kellett, a beugró minimum 1000 frank előleg volt) és számítógépes csatlakozási lehetőséggel. A kollégák felszereltségének alapfoka a rádiótelefon volt, a középfoka pedig a laptop. A felsőfokot az előbbieken kívül az összeköttetések jelentették, de erről később. Akiknek nem volt laptopja, azoknak mintegy 40 számítógép állt rendelkezésre a munkához. A kinyomtatott írásokat tucatnyi faxon lehetett elküldeni a szerkesztőségekbe, de természetesen ez sem volt ingyen. A sajtó munkatársai a szervezőktől egész napos ellátásban részesültek, ami indokolt is volt, hiszen délelőttől a késő esti órákig kellett résen lenni. Az igazán jó információkhoz ugyanis csak állandó készenlét esetén lehetett hozzájutni. Egy újságíró például egyedül aligha oldhatta volna meg a feladatot, hiszen sokszor párhuzamosan futottak az események. Ezért csoportmunkára volt szükség, úgy például, mint ahogy a magyar újságírók tették. A különböző honi médiumokat mintegy 15 tudósító képviselte. El lehet mondani, hogy a vidéki napilapok közül csupán a Délmagyarország és a Délvilág volt jelen a csúcson. A konferencia résztvevői rendszeresen tartottak úgynevezett briefingeket, azaz sajtóbeszélgetéseket. Ezen a tisztviselő elmondta, amit a maga részéről fontosnak tartott, aztán lehetett kérdezni. Ezeken a briefingeken általában nem lehetett nagyon fontos dolgokat megtudni, inkább arról tájékozódhattunk, hogy egy-egy kérdésben melyik irányzat • Róma (MTI) Az Európai Unió bávítéséról hozott luxemburgi döntés történelmi jelentőségét csökkenti a tárgyalások kezdetével kapcsolatos tétovázás állapította meg Hans-Dietrich Genscher, volt német külügyminiszter a Corriere della Sera című olasz lapban közölt írásában. Mindenki egyetért abban, hogy a jelöltek közül egyelőre egyetlen egy sem felel meg teljesen a csatlakozás feltételeinek. Éppen ezért érthetetlen, hogy öt ország Lettország, Litvánia, Szlovákia, Bulgária és Románia - a „tartalékba" került - írta Genscher, aki szerint a döntés miatt sértve érezheti magát az Európa Parlament, hiszen az azt javasolta, hogy minden jelölttel egyszerre kezdjék meg a tárgyalásokat, kivéve a nem egészen tiszta politikai helyzetű Szlovákiát. A bizottság javaslata alapján született válogatás miatt félő, hogy most a balti államokat - egymással szorosan dominál. Az információk óvatos csepegetése nem így történt. Időnként megjelent a sajtóközpont munkatermében egy-egy szóvivő, vagy uniós szerv képviselője, s elmondott néhány hasznos információt. Általában ők a „magukat megnevezni nem kívánó források", vagy a „nevük elhallgatását kérő tisztségviselők". Ahol tehát a teremben kisebb csoportosulást látott valaki, az éppen szabad embernek oda kellett rohanni és fülelni. Az EU csúcson főként az esték voltak mozgalmasak. Este hét körül szinte valamennyi delegáció különböző szintű képviselője beviharzott a sajtóközpontba, s a saját briefing roomjában tartott egy tájékoztatót. Ekkor volt szükség a team-munkára, villámgyorsan el kellett osztani, hogy ki, melyik ország briefing-jére üljön be, de maradni kellett egy-két embernek készenlétben is, hátha felbukkan valaki. A tájékoztatók zöme az euróról szólt, a bővítésről meglehetősen kevesen beszéltek, csak akkor, ha kérdések hangzottak el. A sajtóbeszélgetések végeztével pedig a magyar team, mintha egy hírügynökség lenne (az angol Reuter például körülbelül ennyi fővel képviseltette magát, nem csoda, hogy ők voltak a mérvadó forrás) összeült, s mindenki elmondta, mit tudott meg. Ezekből az információkból aztán mindeki szabadon gazdálkodhatott, következtetéseket vonhatott le, írhatta a tudósítását, elemzését. Ugyancsak az éberség egyik követelménye volt, hogy folyamatosan „vadászni" kellett az írott anyagokra, hiszen időről-időre az információs központban megtalálhatók voltak a dokumentumok, de beszédek szöveges változata is. Talán a fentiekből kitűnik, hogy a tudósítói munka az EU-csúcson főképp éberségi gyakorlatból állt. Közben az ember szinte észre sem vette, hogy a történelem meg ott zajlik körülötte. Arató László összefüggő politikai és gazdasági okok miatt - szétválasztják egymástól. Lettország és Litvánia már jó ideje azon fáradozik, nem is kevés sikerrel, hogy behozza lemaradását. A luxemburgi csúcs határozata miatt lemaradásuk ismét jelentőssé válhat, mivel a külföldi befektetők a tárgyalások első körébe bevont országokra összpontosítanak majd. A határozatnak következményei lesznek Románia és Bulgária esetében is. Ezekben az államokban a legutóbbi választásokon azok a pártok kaptak jelentős támogatást, amelyek az EUhoz való gyors csatlakozást óhajtják. A luxemburgi csúcs döntése ellencsapást jelenthet az Európát és a reformokat választó erőkre. Ha a bizottság által eredetileg tervezett merev kettéválasztást enyhítették is Luxemburgban, nagy diplomáciai erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják ezekben az államokban a NATO és az Európai Unió részéről történt kettős elutasítás sokkját - állapította meg Hans-Dietrich Genscher. Az Európai Unió állam- és kormányfői szintű csúcsértekezletének és a NATO-tagállamok külügyminisztereinek találkozóján végig jelen volt a török kérdés. Mert a török állammal több probléma is van. A gondok gyökere jelentős részben történelmi, s nem elhanyagolandó szempont a földrajzi sem: Törökország ugyanis Európában is van, meg nem is. A törökök arra hivatkoznak, hogy Európa nem akaija őket, s az ebben a kérdésben markáns álláspontot elfoglaló Görögország helyet is ad ennek a vélekedésnek. A csúcs előtt a görög miniszterelnök, Pangalos azt nyilatkozta az International Herald Tribune-nak, hogy „Törökországgal az a baj, hogy túl nagy, túl sok ember él ott és túl kevés a pénzük". A vihar előszele az volt, hogy a trojka (az Európai Unió Tanácsának korábbi holland, jelenlegi luxembourgi és leendő angol elnöke) meghívta vacsorára a török elnököt. A török elnök pedig nem Ígérte biztosra érkezését, s diplomáciai körökben ez majdnem olyan sértés, mint egy hadüzenet. Törökország már régebb óta kopogtat az Unió ajtaján, s a kopogtatás akkor erősödött dörömböléssé, amikor az Európai Unió adminisztratív és döntéshozó szerve, a Bizottság (körülbelül olyan intézmény, mint egy állam kormánya) idén nyáron az Agenda 2000 elnevezésű dokumentumjában, többek között, az úgynevezett országvéleményeket is közzé tette. Ebben a Bizottság felállított egy sorrendet, s megnevezte azon országokat, amelyek érettek a csatlakozási tárgyalások megindítására. Törökország nem szerepelt ezek között, viszont a jók között foglalt helyet - Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovénia és Észtország mellett - Ciprus is. Innentől kezdve a török álláspont egyértelműen a bővítés ezen módja ellen állt. Törökország ugyanis Görögországgal folytat régóta politikai, bírósági küzdelmet, s ugyancsak vita van közöttük Ciprust illetően is, ahol jelentős török kisebbség él, akik viszont önállóságot szeretnének. Ankara természetesen támogatja ezt a törekvést, s most hallani sem akar arról, hogy a görögök által befolyásolt Ciprus előbb kerüljön az EU-ba, mint ők. A probléma orvoslására már korábban kitaláltak egy intézményt az unió konfliktuskerülő diplomatái. Ennek a neve Európai Konferencia, amely a felvételre váró Törökország egyfajta „előszobáztatása" addig, amíg Ankara teljesíti a követelményeket, s többek között méltóképpen kezeli az emberi jogokat, egyenlő lehetőségeket biztosít a kisebbségeknek és megteremeti a sajtószabadságot. Az Európai Konferencia elsősorban az EU harmadik pillérének kérdéseivel, vagyis a belügyiigazságszolgáltatási együttműködés ügyével foglalkozna. Tehát az Európai Konferencia valójában a törökök egyfajta integrációját szolgálja, de az uniós tagországokon kívül helyet kap benne a tíz közép- és keleteurópai ország, valamint Ciprus is. Pár nappal a luxemburgi EU-csúcs után Brüsszelben a NATO-bővítésről döntöttek a tagállamok külügyminiszterei. Itt újból a törökök adtak okot izgalomra, hiszen elvileg van még lehetőségük arra, hogy megtorpedózzák a bővítést, s többek között hazánk felvételét. A kormányok — így a török is - ugyan már áldásukat adták a bővítésre, viszont a parlamenti ratifikáció során, s esetleges nemválasz, hogy nem lehet megtiltani, hogy a tagállamok képviselői időnként találkozzanak, s eszmét cseréljenek. Az a megoldás viszont már nem működött, hogy ez a grémium bármiféle döntéseket hozzon, így az uniós gazdaságpolitika irányvonalát továbbra is a pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin határozza meg. A bővítés csak a felszínen politikai kérdés, valójában rendkívül komoly gazdasági probléma. Az EU jelenlegi finanszírozási rendjében ugyanis a szegényebb tagállamok különböző alapokból jelentős összegekben részesülnek alanyi jogon, így a még szegényebb keleti országok bevonása egyrészt azt jelenti, hogy ezek a kedvezmények számukra csökkennek, vagy elvesznek, a gazdag országok befizetései pedig növekedni fognak. A teljesítés esetén meglehetősen kusza helyzet alakulhatna ki. így aztán fokozott várakozás előzte meg Ismail Cem, török külügyminiszter sajtótájékoztatóját, még a NATO-találkozót közvetlenül megelőzően. A török diplomata rendkívül kulturáltan nyilatkozott, s mindenkit megnyugtatott, hogy a török kormány nem fogja összemosni az EU és a NATO bővítésének kérdését, vagyis Ankara nem akar ily módon bosszút állni nem is az első körben meghívottakon, hanem a két szervezeteken. Cem azonban rögtön, amolyan félmondatként hozzátette, no ez persze csak a kormány álláspontja, a parlament nevében nem nyilatkozhat. A ratifikálás pedig parlamenti akarat, tehát ott vagyunk, ahol a part szakad. Az némi aggodalomra ad okot, hogy a törökök részéről az EU és a NATO csúcs után Yilmaz miniszterelnök közölte: fél évet ad, hogy felvegyék őket az Unióba. A nyilatkozatháború valószínűleg folytatódni fog, de a következő biztos dátum 1998. március 12., az Európai Konferencia első ülésnapja. A törökökkel, vagy nélkülük, s igazából nem tudni, hogy a török ópium kit kábít el jobban. A. L. jelenleg érvényes szabályt az 1992-es Edinbourgh-i csúcs mondta ki: eszerint a tagállamok befizetései növekedő ütemben 1999-ig maximum a saját GDP 1,27 százalékát érheti el. Jelenleg 1,17 százaléknál tartanak az országok, de a bővítés igazi költségei ezután jelentkeznek. Éppen ezért például a spanyolok és a portugálok azt szorgalmazták, hogy ne mondják ki az 1,27-et, vállalva ezzel, hogy ők is többet fizetnek be, de az az ibériai hozzájárulás meg sem közelíti például a legnagyobb nettó befizető Németország költségvetés-kiegészítését. Az EU-csúcs konklúziói közül tehát már hiányzik az 1,27 százalékos plafon kimondása, ehelyett azt írják, hogy az EU kasszájának alkalmasnak kell lennie az új tagok befogadására. A bizottság munkája • Munkatársunktól Az Európai Unió politikaformáló folyamatainak lelke a bizottság, amely az Unió fejlődésének hajtóerejét és energiáját adja. A testület 15 ezer fás személyzete 24 főigazgatóságban (DG) és számos szakosított szervezetben tevékenykedik. A bizottság szerepe három feladatkörre összpontosul: a törvények kezdeményezése, a szerződések öre, a politika kézbentartója és a külvilág tárgyalópartnere. A jelenlegi bizottságot 5 évre nevezték ki és 20 tagja van. A megbízottakat az EU tagállamok kormányai jelölik, az elnökkel konzultálva. A jelenlegi elnököt - elődeihez hasonlóan az Európai Tanács választotta, de most először kivezezését - a megbízottakéval együtt - az Európa Parlamentnek is jóvá kellett hagynia. Az Európai Bizottság tagjai és felelősségi területei (1995-2000): Jacques Santer (Luxembourg): elnök, pénzügyek, közös kül- és biztonságpolitika, intézményi kérdések, kormányközi konferencia. Leon Brittan (Egyesült Királyság): alelnök, külkapcsolatok, közös kereskedelem-politika. Manuel Marin (Spanyolország): alelnök, külkapcsolatok. Martin Bangemann (Németország): ipari ügyek, telekommunikáció. Karel van Miért (Belgium): versenypolitika. Hans Van den Broek (Hollandia): külkapcsolatok (Közép- és KeletEurópa, FÁK, Törökország, Ciprus, Málta és más európai államok), közös kül- és biztonságpolitika. Joao De Deus Pinheiro (Portugália): külkapcsolatok. Padraig Flynn (Írország): foglalkoztatáspolitika, szociális ügyek. Marcelino Oreja (Spanyolország): kultúra, intézményi kérdések, kormányközi konferencia. Anita Gradin (Svédország): bel- és igazságügyi kérdések, pénzügyi ellenőrzés. Edith Cresson (Franciaország): tudomány, kutatás, fejlesztés, oktatás, képzés, ifjúság. Ritt Bjerregaard (Dánia): környzetvédelem, nukleáris biztonság. Mónika Wulf-Mathies (Németország): regionális politika, Kohéziós Alap. Neil Kinnock (Egyesült Királyság): közlekedés. Mario Monti (Olaszország): belső piac, vám- és adóügyek. Franz Fischler (Ausztria): mezőgazdaság. Emma Bonino (Olaszország): fogasztóvédelem, halászat. Yves-Thibault de Silguy (Franciaország): gazdasági és pénzügyek. Ekki Liikanen (Finnország): költségvetés, személyzeti ügyek, adminisztráció. Christos Papoutsis (Görögország): energia, kisés középvállalatok, turizmus. Délmaqyarország kft. Hirdetési É felvétel SZEGED, STEFÁNIA 10., SAJTÓHÁZ REGGEL 8-TOL ESTE 6-IG! Pénzügyek az EU-ban á Munkatársunktól Az Európai Unió Tanácsának luxemburgi értekezletén közvetve vagy közvetlenül minden a pénz körül forgott. Az Unió monetáris politikájának meghatározó része a jövendó közös valuta, az euró bevezetése körüli folyamatos viták, egyeztetések „koordinálása". Ugyanakkor a bővítés anyagi vonzatai is felmerültek, s a tagállamok elvileg feloldották a közös kasszába befizethető összeg felső határát. Az 1999-ben bevezetendő Európai Monetáris Unió (EMU), illetve a közös fizetőeszköz, az euró ügyében éles viták törtek ki a tagállamok között. A 15 EU-ország közül négy állam ugyanis nem vesz részt az EMU-ban annak indításakor. NagyBritannia későbbre tervezi a belépést, Dánia és Svédország köszöni, nem kér belőle, Görögország pedig nem teljesítette a szigorú pénzügyi feltételeket. Főként a franciák kaptak az alkalmon, hogy a brittek kimaradnak a valutaunióból. Az a javaslat született, hogy a részes tagállamok hozzanak létre egy úgynevezett Euro-X klubot, ahol az érintettek megbeszélhetik az euroval kapcsolatos problémákat. Másrészt az a szándék is meghúzódott a háttérben, hogy a frankfurti székhelyű, az eurót menedzselő, s német „fennhatóságú" Európai Központi Banknak valamiféle ellentételezését megteremtsék. Nagy-Britannia természetesen élesen tiltakozott az ellen, hogy bármiféle megbeszélésről őket kihagyják. Erre az volt a hivatalos Genscher a bővítésről