Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-05 / 258. szám
4 KRÓNIKA SZERDA, 1997. Nov. 5. Közéleti Kávéház • Munkatársunktól A Közéleti Kávéház soron következő estjét ma 18 órakor tartják a Royal Szállodában. Bodor Zoltán szegedi festőművész beszél a festményeiről és a munkásságáról. Az est házigazdája: dr. MátéTóth András teológus. MA MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 12.30-tól 17.30 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton (Honfoglalás utca). DR. BÁLINT JÁNOS, a szocialista párt jogtanácsosa 15 és 16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. II. em. 204-es szobában. A POLGÁRI SZEGEDÉRT EGYESÜLET szociális választóirodát működtet 17 és 18 óra közön a Dózsa Gy. u. 2. szám alatti irodában. Telefon: 310-490,486-356. GILA FERENC, a 24-es választókerület (Petőfitelep, Baktó) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Balaton Utcai Általános Iskolában. • HOLNAP JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A szakszervezeti tagságot hitelt érdemlően (pl. tagkönyv) igazolni kell! A MUNKÁSPÁRT 16 órakor a nagy októberi szocialista forradalom 80. évfordulója tiszteletére ünnepi gyűlést rendez a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. • Requiem után ősbemutató Az utolsó magyar romantikus Talán nem volt még akció, amely olyan súlyos bonyodalmakon ment volna keresztül, mint az állami kislakásépftés, s talán nincs város az országban, ahol a munkálatok olyan sokáig tartottak volna, mint Szegeden. Ennek az oka pedig, mint azt már többször megírtuk, a város hatóságának szűkkeblűsége, a tanács garasaskodása, mert még az általánosan elfogadott feltételekből is mindenáron le akart alkudni valamit. Ennek az lett a következménye, hogy a kislakások sehol sem kerültek annyiba, mint Szegeden, hogy az eredetileg megállapított költségvetés keretein messze túlnőttek a kiadások. (1922) • 75 éve A kislakásépítés deficitje Hidas Frigyes: „Tudom, megkövesedett nézet: nekem a dallam még mindig dallam." (Fotó: Miskokzi Róbert) Hétfőn Requiemjét hallhatta a közönség a dómban, tegnap este pedig Vonószene cimú darabjának ősbemutatóját tartották a szegedi kamarazenekari napok nyitókoncertjén a konzervatóriumban. A 69 éves, kétszeres Erkel-díjas, Érdemes művész az egyik legnépszerűbb kortárs magyar zeneszerző. Müveit nemcsak idehaza, hanem szerte Európában, sót Amerikában is gyakran játszszák. A Zeneakadémián Viski Jánosnál tanult, utána hosszú ideig a Nemzeti Színház, majd a Fővárosi Operettszínház zeneigazgatója volt. Hidas Frigyessel a Requiem eláadása előtt készítettünk villáminterjút. • Requiemet többnyire megrendelésre szoktak komponálni Ezúttal is így történt? - Hála Istennek, ennek a darabnak nem volt semmilyen halálos indítéka. Egyszerűen kedves barátommal, az Iowa University fúvószenekari tanszékének profeszszorával beszélgettünk, és az ó ötlete volt, hogy mivel nincs még fúvószenekarra, kórusra és szólistákra írt requiem, komponáljak egyet. Sajnos időközben mégis lett egy szomorú aktualitása a darabnak, idén nyáron volt egy éve, hogy Eindhovenben lezuhant a holland katonaság ifjúsági fúvószenekara, és az ő emlékükre ezt a darabot játszották el. Egyébként 1996 novemberében, Budapesten volt az ősbemutatója, és kilenc nappal később már Amerikában is előadták. • Ez szép sikernek számít egy kortárs magyar zeneszerző esetében... - Bocsánatot kérek, én csak annyiban vagyok kortárs, hogy most élek! Valójában az utolsó magyar romantikus vagyok, nekem a dallam még mindig dallam, amit nemcsak látok, hanem hallok is. Azt gondolom, a ritmus legyen ritmus, a harmónia pedig harmónia. Tudom és vállalom, ez egy megkövesedett nézet. De mit tegyek? Ilyennek születtem, és nem vagyok hajlandó kibújni a bőrömből. • Kedd este a szegedi kamarazenekari napok nyitókoncertjén ősbemutatóként mutatják be a Vonószene című darabját. Elárul valamit róla? - Csak annyit, hogy istenien, nagyon jókedvűen játssza a Weiner Kamarazenekar. Requiem ide vagy oda, én alapvetően nagyon optimista alkat vagyok, ez pedig egy közönségnek való, vidám darab. Annyi szomorúság van ebben a nyomorult életben, úgy gondoltam, legyünk néha jókedvűek is. • Mi lesz a következő darabja? - Sajnos, egyre nehezebben megy az írás, mert a szemem nagyon romlik. Holland megrendelésre egy szaxofonversenyt kell komponálnom. A Drezdai Filharmónia valamilyen évfordulójára pedig egy óriási, fanfáros himnuszt kértek tőlem. • Van komponista eszményképe? - Bachot mindig szerettem, Sztravinszkij pedig rettenetesen nagy hatással volt rám. • Szegedhez régi viszony fűzi... - Amikor újraindultak a szabadtéri játékok, az egyik első bemutatónak, a Budai Nagy Antal című darabnak én írtam a zenéjét és én dirigáltam. A Major rendezte Tragédia-előadások zenéjét is én szereztem. H. Zs. • 50 éve A szabadtéri játékok Dénes Leó elvtárs, polgármester többnapos távolléte alatt jelentős tárgyalásokat folytatott a fővárosban. A kultuszminisztériumban a szegedi szabadtéri játékok megrendezését tárgyalta meg Both Bélával. Elérkezettnek látszik az idő ugyanis, ha a nyáron meg akarják rendezni a szabadtéri játékokat, akkor már most fogjanak hozzá az előkészítési munkálatokhoz. A szabadtéri játékok 10-12 napig tartanak majd, s a dunavölgyi népek kultúrális találkozóhelye lesz Szeged. (1947) • 25 éve Megemlékezés 1956-rél Az 1956-os ellenforradalom áldozatairól kegyelettel emlékeztek meg szombaton a főváros dolgozói. A Köztársaság téren levő budapesti pártszékház védelmében elesettek emléktáblájánál koszorúzási ünnepséget tartottak. Virágokkal díszítették a Kerepesi temető panteonjában nyugvó mártírok sírjait. A hősi halottak emlékművénél koszorút helyezett el Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára. Majd a hősi halottak hozzátartozói a megemlékezés virágait helyezték el. (1972) Boltosok, figyelem! • DM-információ Ezen a héten ismét várjuk azoknak a szegedi kiskereskedőknek a jelentkezését, akik a következő napokban Vánusz étolajat, tojást, párisit, mézet, margarint, kristálycukrot, kávét, rizs, tejet a szokásosnál olcsóbban kínálnak. (A „nevezéshez" egy termék árának csökkentése is elég!) Szerdán és csütörtökön 9-12 óra között kolléganőnk, Mucsi Szilvia fogadja az aktuális ajánlatokat, a 481281/350-es telefonon. Péntekenként a Délmagyarország „Itt olcsóbb!" című rovatában természetesen csak a legkedvezőbb árakat közöljük! Dlusztus Imre Barcs Sándor Barcs Sándor, akiről könyv jelenik meg rövidesen, most lesz 85 éves. Élete a század regénye: Szegeden született, volt nagyváradi, majd budapesti újságíró, Bajcsy-Zsilinszky Endre munkatársa, zsidómentő, később, már a háború után a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda vezetője, majd az MLSZ és a MUOSZ elnöke - s a Rajk-per népi ülnöke. Ez utóbbi miatt a többi tevékenység egy időben elhomályosult. Ez a sorozat arról szól, hogy valakinek az életét nem lehet egyetlen momentumból megítélni. A mű napló, a témája Barcs, a célja a megértő mod. 1989. június 5. Pest. Ahogy lenni szokott, a vonaton vagy a Marx tér környékén jó néhány ismerős. Farkas Gyulával, a szegedi antropológus professzorral találkoztam a Nyugati kijáratánál. Bőséges napsütés, autók zajszemcséi fúródtak a reggeli aranyba. Néhány szót váltunk Nagy Imréék földi maradványainak azonosításáról, azután következett az én ügyem. - És te hová mész? - Barcs Sándorhoz. - Akit megtámadtak? - Igen, a Rajk-per miatt. Természettudományos racionalizmussal hangzik a következő kérdés: - És ő most hol áll? - Épp ezt szeretném megtudni. A Mechwart térig elvitt a villamos. Fölfelé, a hegyre menet már elbizonytalanodtam. Taxiba szálltam, sofőröm térképről és könyvből azonosította távlati elképzeléseivel a címet. Nem csalódtam: tekintetet vonzó öreg villa, a természetvédelmi terület szélén. - Szervusz, Sanyi bácsi! - köszöntem a megbeszéltek szerint. Még Szegeden kérdeztem, hogy szólíthatnám, s mert kollégák vagyunk, innen a tegeződés. Gyorsan tisztáztuk, igazán egyikünk sem tudja, mit is akarhatunk. Kapkodó beszélgetésünket így örökítette meg a magnószalag: - Amiért most itt ülök, az a te sokak által bírált kompromisszumkészséged... - Nézd, apám tanár volt, aki nem tett esküt a román államra. Nagyon szerényen éltünk, és egészen kicsi koromban megtanultam az erdélyi jelszót: „ahogy lehet". Apám, mindkét nagyapám, sőt Nagyváradon, baráti környezetünkben szinte mindenki szabadkőműves volt. Nem tudsz olyan erdélyi értelmiségit mondani nekem Tamási Árontól Janovics Jenőig (milyen nagy-nagy színházi ember volt!), aki ne lett volna szabadkőműves. Ha Kacsóh Sándor Nagyváradon járt, biztosan nálunk szállt meg. No, azért mondom ezt, hogy bemutassam: ezek a magasan képzett, gondolatokban gazdag szabadkőműves intellektusok ott jártak-keltek a házunkban. Az erdélyi humanizmust az anyatejjel szívtam magamba. - Meddig éltél Erdélyben? - Kisiparos nagyapámhoz tizennégy éves koromban, 1926-ban költöztem föl Pestre. Itt végeztem el a felsőkereskedelmi utolsó négy osztályát, majd a műegyetem mezőgazdasági szakát. Nehéz körülmények között tanultam, mert még mielőtt egyetemista lettem volna, meghalt a nagyapám. Önmagamat kellett eltartanom. Az volt a szerencsém, hogy egy tehetségkutató pályázaton bekerültem a Nemzeti Sporthoz, de csak külsősnek. (I. rész) Négy fillért kaptam egy sorért. Volt egy főiskolai rovatom, aztán beverekedtem a lapba egy kosárlabdarovatot is. Akkoriban éppen az én egyetememen kezdett kifejlődni a kosárlabda, palánkkal. Azelőtt amolyan „köpőcsészékre" dobáltak, palánk nélkül. - Máshová is dolgoztál? - Az Újságnak, a Magyar Hírlapnak és a Népszavának. Ebből éltem meg. Előfordult, hogy korgó gyomorral feküdtem le, téli estéken lestem, hogy esik-e a hó, mehetek-e lapátolni? Egy éjszakai hólapátolásért hat pengőt kaptam, abból hatszor meg tudtam ebédelni. Szóval az élet perifériáján tengődtem. De szüleim erről nem tudtak. Amikor elvégeztem az egyetemet, jelentkeztem a növénykórtani tanszéken, mert növényorvos szerettem volna lenni. A professzor azt mondta, még egy évet el kell töltenem ingyenes gyakornokként a növényélettanon, majd újabb egy esztendőt az ő tanszékén. Nekem akkor is korgott a gyomrom, úgyhogy ezt már nem vállaltam. Hívott az Újság, ahol Zsolt Béla is fantáziát látott bennem. - Mikor volt ez? - 1939-ben kerültem a laphoz és 1940-ben már első oldalas, vasárnapi publicisztikát írtam. Nyugodtan mondhatom, hogy rövidesen egyike lettem a prominens baloldali újságíróknak. Illene lenne szólni Barcsról, a mandátumában és személyében megtámadott, 77 éves emberről. Itt, beszélgetésünk első perceiben, amikor magam sem tudtam körültekintően megfogalmazni, hogy mit akarok, az ördögöt figyeltem magamban. Nem akartam hinni neki. Közvetíteni akartam, átélés meg beleélés nélkül. Barcs úgy volt fontos, hogy mondatait felkészülőben lévő megértésem felé fordítsam. Egykori tanárom, néhai Nacsády Jóska bácsi emlegette, hogy fárasztó vizsganapok végén a felelő mondatait külön-külön osztályozta, és az összbenyomásra a részjegyek alapján adott jegyet. Nekem viszont itt, e faragott karszékben nem volt szabad fáradtnak, figyelmetlennek lenni. Később rájöttem: a mondatok nem is fontosak, hanem a személyiség. Barcs egyébként nagyon fiatalos volt: a fényképeiről ismert kockás-csíkos öltönyösszeállításban akár egy nyugat-európai üzletember. Székén szinte sohasem dőlt hátra, tenyerével gyakran simította meg a fejtetőt. Beszélgetéseink alatt korát többször csúfosan meghazudtolva kocogott ki a konyhába kávét főzni, ételt melegíteni, szódát spriccenteni a borhoz. Fröccsöztünk, méregettük egymást. - Látod azt a fényképet a falon? - kérdezte egy futás után. - Bajcsy-Zsilinszky Endre, ugye? - Igen, ő volt a második apám. Csodálatos ember. Volt hét, hogy mindennap vele voltam. De őróla később. - A háború alatt mit csináltál? - Sok mindent. - Például mit? - Elmondok neked példaképpen egy történetet, de javaslom, hogy erre is később térjünk vissza. Szóval, behívják Hont Ferencet 43ban munkaszolgálatra, tízezer zsidóval együtt, valahová Dunabökénybe és Palánkára. Hont egy éjszaka megszökik, bezörget udvari szobám ablakán. Azt mondja, belezavarják őket a zajló Dunába - január volt -, hogy tutajokat szedjenek szét. Szaladj Zsilinszkyhez, csináljon valamit, mert mindannyian elpusztulunk! Hont persze részletezi, hogy a vízből fölhajtják őket a partra, és a metsző szélben kell várakozni. Hullanak, mint a legyek. Vele együtt szaladok Zsilinszkyhez, aki lobbanékony ember, s ha valami fölizgatja, képtelen ülve maradni, a szobában le-föl járkál. Azt sem hagyja, hogy befejezzem mondókámat, fölhívja a kabinetirodát, azonnali kihallgatást kér a kormányzótól. A kabinetirodában nemcsak ismerték, de tisztelték is Zsilinszkyt, a kormányzó azonban két napig nem volt elérhető. Erre Zsilinszky a honvédelmi minisztert hívta. Előttünk telefonált, s így a beszélgetésből kitűnt: 1. feljelentést kell írni, 2. vizsgálatot indítanak haladéktalanul, 3. a vizsgálatot nem bízzák Hitler-barát tisztekre, 4. Hont Ferencnek a feljelentés miatt sem most, sem később nem lesz kellemetlensége. (Folytatjuk.)