Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-05 / 258. szám
SZERDA, 1997. Nov. 5. SZEGED 5 Magyarok cselekedetei október 27-én A szomszéd például kettőig nézte, utána papucsba bújt, kislattyogott a fürdőszobába, akkurátusan megborotválkozott, kétszer megvágta magát, belecsobbant a kád forró vízbe, ázott egy ideig, tűnődött az élet értelmén, célján és lehetőségein, majd mire visszaért a készülék elé, Illés Béla éppen visszaadta a reményt. Egy váci fiatalembernek váratlanul halaszthatatlan dolga akadt. Szentségeit, akár az ostorral született kocsis. Hohó kocsi! Apja autójába vágta magát, a dolgát elintézte, bár nem ment könnyen. Hazafelé igazoltatták. Gyorshajtás, alkoholfogyasztás, a közúti szabályok megsértése. Magyarázkodott. Könyörgött. Megalázta magát. A rendőrök végül elengedték. A fiú rohant tovább haza. Otthon bevágtatott a szobába, a karosszékbe vetette magát, nagyot sóhajtott és bekapcsolta a televíziót. Akkor már hat volt. Hat. A szegedi örömlányok másnap munka nélkül reszelgették a körmüket. A legtanultabb megjegyezte. Jól van ez így. Muhi, Mohács, Iarpuato után se akart ölelkezni a férfi. És ha egy-kettő netán mégis megpróbálta, csúfos kudarc lett a vége. Egy szegedi főszerkesztő figyelmesen megtekintette az első félidőt, megköszörülte a torkát aztán, bólintott, majd átautózott a JATE-klubba, ott megnyitotta a Gőzerő együttes jubileumi koncertjét, végül pedig kiválasztott egy pontot a klub plafonján és azt kezdte bámulni. S közben lassan, a mutatóujját emelgetve azt ismételgette körülbelül másfél-két, de az is lehet, hogy három óra hosszán át, hogy gyerekfoci, gyerekfoci, gyerekfoci. Egy író éjjel háromkor arra ébredt izzadságban úszva, hogy jönnek a jugoszlávok. Jönnek a jugoszlávok! Nyugalom, mondta, már talán el is mentek. Aztán megivott egy liter kávét, írt három nagyon rossz mondatot a készülő regénybe, leveleket és hivatalos iratokat szortírozott, majd pedig hajnal öt tájékában, amikor már a buszok is jártak, kiment a ház elé cigarettázni. És akkor azt mondta a fagytól dermedt szürkületnek, megyünk a jugoszlávokhoz Megyünk a jugoszlávokhoz A napokban kapta a megbízást. Hatásos robbanószerkezet kell, nem feltétlenül halálos. Az üzenettel együtt jött az újságpapírba csomagolt pénz is. Jól van, gyerekjáték lesz Egyetlen délelőtt megcsinálta, összeállította. Az az igazság, mostanában szerkesztett néhányat. Este, meccs után után kiment a konyhába, a szekrény tetejéről levette a dobozt, bámulta kicsikét, majd a robbanóanyag mennyiségét a hétszeresére emelte, rsgy pécsi pszichiáter telefonon hívta szegedi barátHj ját és kollégáját. Amennyiben hatnál több lesz a gólok száma, úgy a szegedi barát jöhet Pécsre, ahogyan az tervbe vétetett, ám hozzá semmiképpen ne jöjjön már, ágy, vendégszoba nincsen, nem is lesz, Isten nincs, menjen mindenki szállodába, motelba, ahová akar. Az MLSZ elnöke a hármas sípszó után lassan fölállt, a hajába beletúrt, s közben azt ismételgette magában, hogy de a tervet teljesttettük, de a tervet teljesítettük, de a tervet teljesítettük. Gyógyélelmiszerek a gabonakutatóból • Mennyiség helyett átalány? Szemé tdíjreform Jövőre is viszik, de mennyiért? (Fotó: Mohos Angéla) • Szeged (MTI) A szegedi Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság liszttechnológiai laboratóriumának munkatársai a cukorbetegek diétájába illeszhetö gyógyélelmiszer-család kifejlesztésén dolgoznak, várhatóan a következő két-három évben olyan új termékeket - rostos száraztésztákat, kenyér- és süteményporokat, snackféléket, fagylaltporokat - állítanak elá, amelyek bővíteni fogják a meglehetősen borsos árú külföldi diabetikus élelmiszerek skáláját. A gyógyélelmiszerek és dietetikus termékek fejlesztésével és gyártásával kedden a társaság által szervezett tudományos konferencián ismerkedhettek meg a tanácskozás résztvevői. A laboratórium vezetője. Ács Péterné beszámolt arról, hogy az 1991-ben kezdődött kutató és fejlesztő munka eredményeként a gabonakutató saját malmában - az országban egyedüliként gyártja és hozza forgalomba a lisztérzékeny, a veleszületett anyagcserezavarban (fenilketonuria) szenvedő, valamint krónikus vesebetegek számára a fehérje-, a fenilalaninszegény és a gluténmentes élelmiszereket: száraztésztákat, kenyér- és süteményporokat, tojást helyettesítő port, galuska- és pudingporokat, zsemlemorzsát. A magyar táplálkozási szokásokhoz igazodó termékeik iránt egyre nagyobb a kereslet. A gabonakutató szoros kapcsolatban áll az érintett betegek egyesületeivel, s csomagküldő szolgálattal juttatják el a megrendelőknek a termékeket. A kutatás a társaságon belül önálló terület volt, majd ez év tavaszán a laboratórium bekapcsolódott az akkor megalakult Dél-Alföldi Agro-Bio Innovációs Centrum Kht. munkájába. Az innovációs centrum azzal a céllal jött létre, hogy összehangolja a régió mezőgazdasági, élelmiszeripari és környezetvédelmi kutatásainak fejlesztését, továbbá segítse ezek gyakorlati alkalmazását. E hónap végi közgyűlésükön döntenek a városatyák a köztisztasággal és a hulladékgazdálkodással foglalkozó helyi rendelet módosításáról. A Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társaság elkészítette tervezetét, az elkövetkezendő hetekben pedig a lakosság és a képviselők véleményét kérik ki a módosításról. Heves vita várható, hiszen a díjak jövőre sem csökkennek, ráadásul eltűnnek az eddigi toldozott-foldozott rendeleteknek köszönhetö kiskapuk is. Komplex kérdésben dönthetnek majd a városatyák, a most készülő előterjesztés szerint ugyanis a rendelet kiteljed a köztisztasági, hulladékgazdálkodási, településtisztasági és kéményseprőipari közszolgáltatásokra is - ezek igénybevétele ugyanis kötelező. A folyékony hulladék elszállítását a Vákum Kft., a kéménykotrásokkal kapcsolatos munkákat a Szegedi Kéményseprő Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a köztisztasági és szervezett hulladékszállítási szolgáltatást pedig a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. végezné. Mindhárom cég kizárólagos hatáskörrel rendelkezne, így a jövőben nem vihetnék például egyéni vállalkozók teherautóikkal a szemetet. akik eddig élen jártak a környezet szennyezésében. A lakosságot sokkal inkább érintheti a rendeletben szereplő szemétdíjreform. Két változat készült ebben a témában, az első variáció szerint maradna a jelenlegi mennyiségarányos díj - ez áfa-val együtt 446 forint -, azonban január elsejétől az inflációt követve 18 százalékkal emelnék az összegeket. A Szegedi Környezetgazdálkodási kht. szerint javasolt másik lehetőség szerint áttérnének a differenciált átalánydíjas rendszerre. így a lakás nagyságát és a szobaszámot tekintve három kategóriát állapítanak meg, a havi díj az elsőben 322 - ez a jelenlegi 60 literes kukának felel meg -, a második kategóriában 473 - ez pedig a mostani 110 literes gyűjtőedény ürítésének ára -, a harmadikban pedig 616 forint lenne - ezt a nagyobb méretű lakások és házak esetében alkalmaznák. Alapvetően a második kategóriát számlázná a szolgáltató, de ettől kevesebbet is lehet fizetni, ha például egy háromszobás lakásban nem négyen, hanem csak ketten laknak. A differenciált átalánydíjas rendszerben is megmaradnának a korábbi kedvezmények, így a társasházak, a nyugdíjasok, a szociálisan rászorultak, valamint a több havi díjat előre fizetők besorolástól függően 15-50 százalék engedményt kaphatnak. - Akut probléma, hogy a hulladékmennyiség nem csökkent, egy részét elszállítjuk, a maradék pedig felbukkan a közterületeken, erdők szélén és az utak melletti árkokban. A jelenlegi rendszer arra ösztönzi a lakosságot, hogy ne vallja be a lakásban keletkező hulladék teljes mennyiségét. Az átalánydíjjal megszűnhetne az illegális lerakók problémája, hiszen innentől kezdve már nem érné meg a lakóknak és a vállalkozóknak kocsival kihordani a mezőkre a szemetet, ugyanis mi mennyiségtől függetlenül minden hulladékot elszállítanánk mondja Szabó Ferenc, a Környezetgazdálkodási Kht. igazgatója. A tervezet elkészült, a közgyűlési vita előtt azonban a lehető legszélesebb körben szeretnék kikérni az érintettek véleményét. így előbb képviselői fórumot rendeznek a Városházán, majd a lakosságot november 14-én 16 órakor a kiskundorozsmai művelődési házba, a szegedieket pedig november 17-én 16 órakor a Víztorony téren lévő tarjáni decentrumba várják, ahol mindenkinek meghallgatják a véleményét a szemétrendeletet érintő kérdésekről. A személyes találkozókon kívül a média lehetőségeit is igénybe veszik, így lapunk mellett a helyi rádiókban találkozhatnak a témával, valamint az egyetemi és üzleti szférában érdekelt Internet felhasználók, az Internetto Szegeden (http://internetto. tiszanet.hu) keresztül is eljuttathatják véleményüket a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.-hez. Az Internetről egyébként a rendelettervezet teljes szövege letölthető, így bárki számára hozzáférhetővé válik az információ. Takács Viktor MA AZ IFJÚSÁGI IRODÁBAN (Dózsa Gy. u. 5.) Mobilitás (speciális külföldi csere-programok) 16.30-tól 17.30-ig; 17 órától Amigaklub. KÖZÉLETI KLUB az Algyői Faluházban: 18 órától önkormányzati képviselőjelöltekkel beszélgetnek. A JATE-KLUBBAN lesz a müv7 rendezvénye 19 órától: Strange, Etcetera, Mono. A SZOTE-KLUBBAN 19 órától diporáma. Szepesszentgyörgyi Ádám: Képköltészet; 22-től nosztalgiabuli Poór Zsolttal. A REGŐS BENDEGÚZBAN 22 órától egyetemi zenekarok fesztiváljellegű koncertje: Meghökkentő mesék, Önakt, Időrablók. HOLNAP TÁJÉKOZTATÁS A KÖNYVTÁRAKBAN lesz a témája a könyvtárosok továbbképzésének. Az előadások délelőtt 10 órakor kezdődnek a Somogyiban. INGYENES JOGI TANÁCSADÁS a lakosság részére 14-től 16 óráig a Mentái Családsegítő Irodában. A SOMOGYI-KÖNYVTÁR és fiókkönyvtárai délután 3 órakor nyitnak. DIÁKJOGI TANÁCSADÁS 14-től 17 óráig az ifjúsági irodában. MAGYAR FILMEK KLUBJA: A csendes otthon - a vetítés délután 3 órakor lesz a Kossuth L. sgt. alatti Dugonics moziban. A MAGYAR BIOLÓGIAI TÁRSASÁG szegedi csoportjának ülése 16 órakor lesz a Kígyó utca 4. (II. em. 16.) szám alatt, ahol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület megyei csoportjának kutatási programjaiból tart előadást Veprik Róbert, Lovászi Péter, dr. Molnár Gyula. A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete vitaestjének címe: „Elmosta az evolúciót az özönvíz? avagy darwinizmus és kreacionizmus"; helye: JATE Ady téri TTK-s előadója, ideje: 17 óra. A MŰV7 programja a Százszorszép Gyermekházban: 17 órától FekeTeaház, 19-től textilbemutató, jazzbalett, 20 órakor A fog (az Ifjú Teátristák előadásában). TM. avagy: hogyan élvezhetjük marádekítalanul) életünket? Csányiné Zsóka ingyenes előadása 18 órától a Béke u. í. elsőemeletén. GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUB a Bartók művelődési központban: 18.30-tól Csak használatra, nem tulajdonba kaptuk címmel tart elődadást Bornemisza Gergely. RÉGI ZONGORISTÁK KLUBA a Hungária Szállóban 19 órai kezdettel. A hangulatért felelősek: Arany János, dr. Dobler László, dr. Lévay Endre, dr. Mózes János, dr. Polgár Gyula, dr. Veres László. A dobnál: Várnai Szilárd. KOZMO ARKÁNUMKLUB a Juhász Gyula Művelődési Központban: este 7 órától öntudatosságról, önuralomról, az örök élet titkáról beszél Benárik Ádám asztrológus. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma, 15 órától hímzés, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek. 16-tól csuhé- és kosárfonás; holnap, 15.30-tól fazekas szakkör felnőtteknek. Robbantás. Tegnapi Csörög rovatunkat többen is felhívták a vasárnap hajnali robbantás ügyében. Valamennyien azt kifogásolták, ha a rendőrség tudta az áldozatról, hogy bűnöző - miként azt dr. Bánfi Ferenc dandártábornok nyilatkozta a Délmagyarországnak -, akkor miért nem lépett föl korábban ellene? S miként fordulhatott elő, hogy Németh Zoltán több vendéglátóipari egység tulajdonosaként vezessen vállalkozásokat, ezek szerint erkölcsi bizonyítvány nélkül. Egyáltalán, figyelik-e a bűnüldözők Szeged közismert figuráinak mozgását, vagy csak egy-egy bűncselekmény utáni magyarázkodásban merül ki az erejük? - kérdezte fölháborodottan V. Z. és M. P. is - föltétlenül kérve nevének elhallgatását. Vám tér. Az alsóvárosi Vám téren uralkodó szemetes állapotok miatt már Csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten Bátyi Zoltánnal oszthatják meg. Újságíró munkatársunk munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között várja hívásaikat a 06-20-432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyaikat kereső olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról szóló bejelentéseket továbbra is közöljük telefonos rovatunkban. Hirdetésfelvétel 8 és 10 óra között a Sajtóházban. többször hívták lapunkat, s ez a panasz tegnap is megismétlődött. Egy villamosvezető panaszolta, hogy szeme láttára pakolt le több karton szemetet egy mikrobusz vezetője a térre, s ehhez hasonló tevékenységgel naponta szembesülhet. Miért nem helyez ki ide egy kamerát a Környezetgazdálkodási Kht., s aztán már csak a büntetéspénzeket kellene beszedniük a rendszámtáblák alapján. Idősek napja. Á Kálvária téri idősek otthonában ünnepséget tartottak az idősek napja alkalmából. Telefonálónk e rendezvényért mondott köszönetet az otthon vezetőinek és dolgozóinak. Rosszullét. Tegnap sajnos rossz telefonszámmal jelent meg, így ma ismét közöljük: a 469-745-es telefonszámról P. Istvánné egy segítőkész férfi kiléte után kutat. Mint olvasónk elmondta, október 27-én, délután 4 óra és negyed 5 között férje rosszul lett az 1 -es villamoson, Rókuson, a Ruhagyárnál. Ekkor egy idegen elkísérte a Vasas Szent Péter utcai rendelőbe. S bár férjének életét már nem tudták megmenteni, mégis szeretne köszönetet mondani a segítő ismeretlennek. Repülők. Idős hölgy tolmácsolta többek panaszát: fölháborítónak tartották, hogy a halottak napján repülőgépek zaja verte föl a Belvárosi temető csöndjét. Nem lehetne kegyeleti okokból évente egyszer, amikor elődeinkre emlékezünk, szüneteltetni a légi forgalmat a Bajai út környékén? - kérdezte szomorúan. PANNON »»»»• Ax élvxaal.1 GSM