Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-17 / 268. szám
HÉTFŐ, 1997. Nov. 17. BELFÖLD 3 Segély a károsultaknak • Kunszentmárton (MTI) Több mint százötven kunszentmártoni károsult részesülhet első körben a keddi forgószél okozta károk helyreállítására szánt 10 millió forintos rendkívüli kormánysegélyből az összeg elosztásáról rendelkező ad hoc bizottság szombati döntése alapján. Az érintetteket a tervek szerint vasárnap értesítik a nekik megítélt kártalanítás összegéről. A lakosok előreláthatólag hétfő reggeltől vehetik át a támogatást a kunszentmártoni városgondnokságon. A kártalanítás első szakaszában hétmillió forintot osztott szét a bizottság. Az a 8-10 károsult, akiket valamely biztosító teljes egészében kárpótolt a főépületeket ért veszteségekért, egyelőre nem részesült a kormánysegélyből. A támogatás legmagasabb összege ötszázezer forint, a legalacsonyabb 6-8 ezer forint. Forintos akció • Győr (MTI) Sikeresen zárult a drogellenes „forintos akció" GyőrMoson-Sopron megyében. Több mint 16 ezer általános és középiskolás kapcsolódott be a megyei kábítószerügyi bizottság kezdeményezésébe, amellyel felhívják a figyelmet a drog veszélyeire. Az akciót felkaroló iskolákban dobozokat helyeztek el, amelyekbe a diákok naponta egy-egy forintot dobhattak be. Ily módon egy hónap alatt csaknem 172 ezer forint gyűlt össze. Az akciót sikerre vivő iskolákat értékes ajándékokkal jutalmazták. Ékszerrablás • Budapest (MTI) Megközelítőleg tízmillió forint értékű arany és ezüst ékszert tulajdonított az az elkövető, aki feltehetően pénteken 18 óra és szombaton 16 óra közötti időben behatolt egy budapesti, XIII. kerületi ékszerboltba és kinyitotta az üzlet páncélszekrényét. A BRFK eljárást indított ismeretlen tettes ellen. Eladják az Anacondát? • Veszprém (MTI) Megszerezte a nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítványt a Csopak Csoporthoz tartozó Anaconda Kozmetikai Kft. Az ISO 900l-es tanúsítvány kiteljed a szépítőszerek gyártására, csomagolására, értékesítésére és fejlesztésére is. Ez utóbbi különösen figyelemre méltó, mivel a hazai kozmetikai iparban az Anaconda meghatározó gyártó cég, 1983 óta saját kutatás és fejlesztés alapján állítja elő a professzionális és lakossági termékeit. Különböző arcápoló családokat fejlesztett ki a kozmetikusok részére, így a világcégekkel csaknem egyidőben kezdte gyártani a gyümölcssav tartalmú frissítő, fiatalító készítményeit, legújabban pedig, a malátát tartalmazó szintén regeneráló termékcsaládot. Az utóbbi időben elteijedt, hogy a Csopak Rt. megválik az Anacondától és külföldi befektetőkkel tárgyal. A hírt nem cáfolták - valóban előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy külföldi szakmai befektetővel. • Ülésezett a KDNP megyei választmánya Kizártak öt vezetőt „Az öntisztulás jót tesz a kereszténydemokratáknak" - mondta Giczy György. (Fotó: Karnok Csaba) Giczy György pártelnök vezetésével megyei választmányi gyűlést tartott Szegeden a Kereszténydemokrata Néppárt. Öt vezetőt kizártak a pártból, Major Attila Csongrád megyei elnököt pedig megerősítették tisztségében. Giczy György szerint az országban még érzékelhető zavarodottsággal szemben, a kereszténydemokratáknál már lezajlott a rendszerváltozás. Szombaton este, a Kereszténydemokrata Néppárt Csongrád Megyei Szervezetének szegedi székházában fontos személyi ügyekben döntött a megyei választmány. Öt vezetőt kizártak a pártból: Kalmár Ferenc szegedi elnök, dr. Ladányi Gabriella tiszteletbeli szegedi elnök, Halmai László szentesi, Losoncziné Piroska Réka csongrádi elnök, valamint Samu Ágoston hódmezővásárhelyi ügyvezető titkár nevét törölték a Kereszténydemokrata Néppárt tagnyilvántartásából. Major Attilát a KDNP megyei elnökévé választották. A zárt ülést megszakító sajtótájékoztatón Giczy György, a KDNP országos elnöke azzal magyarázta a kizárásokat, hogy több megyében (köztük Csongrádban is) néhányan „politikai ellenállást mutattak a párt vezetésével szemben", valamint „súlyos hanyagságokra" derült fény. Az elnök szerint ez megengedhetetlen akkor, amikor a pártnak már az 1998-as választásokra kell készülnie. Giczy György szerint nem felelnek meg az igazságnak azok a híresztelések, amelyek szerint a KDNP folyamatosan gyengül, és a tagok tömegével hagynák el pártjukat. „Ennek éppen az ellenkezője igaz" - mondta az elnök, aki egyenesen kívánatosnak tartja a párt öntisztulását. Giczy kijelentette, hogy a KDNP már készül a választási kampányra, s bízik a helyi jelöltek meggyőző erejében, emberi hitelében, hiszen: „a politikusok múltját és tevékenységét ismerő közösséget nem lehet becsapni." A várható választási eredményeket illetően a pártelnök nem bocsájtkozott jóslásokba. Giczy György szerint nehéz bármiféle prognózist fölállítani, mert egyes fölmérések szerint a választópolgárok 40 százaléka még nem döntött egyik párt mellett sem. A KDNP elnöke úgy látja, hogy a magyar pártok nem vállalják saját arculatukat, a „politikai mimikri" eszközeivel élnek, s ez megzavarja a választókat. Giczy György értékelése szerint a KDNP-n belül lezajlott a valódi rendszerváltozás - nem úgy, mint az'országban, ahol még mindig keveredés és zavarodottság észlelhető. „A kereszténydemokratákat már nem a veszekedés, hanem a sikeres választási részvételért folytatott küzdelem jellemzi!" összegezte mondandóját a pártelnök. Ny. P. Csendes hadgyakorlat a Bakonyban • Veszprém (MTI) Kétezer holland katona érkezett szombaton Veszprém megyébe autóbuszon, vasúton és repülőn, hogy részt vegyen az évtized egyik legnagyobb hadgyakorlatán a Magyar Honvédség központi és gyakorló lőterén. A várpalotai, hajmáskéri, bodajki vasútállomáson szombaton egymásután gördültek le a harcijármüvek a szerelvényekről. Összesen 14 Leopárd harckocsit, 140 harci járművet és csaknem ötszáz szállító járművet hozott el magával a Holland Királyi Haderő 41. dandárja. A békefenntartó gyakorlatban részvevő 250 magyar katona szombatra már elfoglalta állomáshelyét, és a hollandok is egymás után verték fel sátraikat Veszprém-Újmajor, Várpalota, Kincsesbánya, Hajmáskér térségében. Az érintett vasútállomások és települések felkészültek a katonák fogadására, így mindenütt zökkenőmentes volt az emberek és az eszközök szállítása, érkezése - közölte Sidlovics Ferenc ezredes, várpalotai parancsnok. Elmondta azt is, hogy ez a gyakorlat csendesebb lesz, mint a környéken megszokott, hiszen nem éleslövészetet tartanak, hanem lézertechnikát alkalmaznak, és számítógép jelzi a találatokat. Leszkovszki Tibor polgármester szerint Várpalota a gyakorlat idején sem lesz rablótanya. Megállapodott ugyanis a helybéli vállalkozókkal, hogy a nagy katonaidegenforgalom ellenére sem emelik áraikat. Korábban ugyanis, főleg más környező településen előfordult, például az olasz gyakorlat idején, hogy hirtelen többszörösére szökött fel az alkohol, cigaretta, kávé és az étel ára is. A katonáknak egyébként saját szakácsaik főznek a gyakorlat idején, de magyar alapanyagot használnak fel. Az egyhetes katonai gyakorlat, amelyen békefenntaró feladatokat oldanak meg, összesen hárommillió dollárba kerül a hollandoknak. A lőtérért bérleti díjat fizetnek, ugyanúgy mint az eszközök, berendezések használatáért is. A Griffin Rapsody vagyis Griff rapszódia elnevezésű gyakolat hivatalosan vasárnap kezdődött, és az utolsó holland katona november 28-án hagyja el a központi lőteret. • Magyarok Világszövetsége Anyanyelwédö program • Budapest (MTI) A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) új, nagyszabású anyanyelwédö programot indít a jövő évben, amelyhez a magyar Országgyűlés támogatását is kéri. A szervezet vezetőinek szándéka szerint a kezdeményezés hozzájárulhat a több mint negyven országban apró szórványokban élő mintegy kétmillió magyar identitásának erősítéséhez. A szövetség elnöksége ugyanis szombati ülésén az elhangzott beszámolók alapján megállapította, hogy a nyugati magyarság anyanyelve, identitása „súlyosan veszélyeztetett", ezért a helyzet hathatós intézkedéseket követel a szövetségtől és a kormányzattól egyaránt. A testület kinyilvánította, hogy segíti az egyetlen magyar tannyelvű nyugat-európai középiskola, a bajorországi magyar gimnázium fennmaradását és a kolozsvári magyar egyetem újraindítását. Szorgalmazzák továbbá a - szerintük elhibázott - nemzeti alaptanterv szakmai újraalapozását. A szövetség elnöksége elfogadta az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóját és az MVSZ fennállásának 60. jubileumát középpontba helyező jövő évi programtervet. A rendezvények sorát a külhoni magyar sportbajnokok I. világtalálkozója nyitja meg 1998. március 14-én. Az eseményen kezdődik meg az MVSZ majdani, 1848-49-es Kárpát-medencei Emléktúra nevet viselő, egész éven át tartó programja. A szövetség születésnapját előreláthatólag az augusztus 28-ától megrendezendő programalkotó és alapszabálymódosító küldöttgyűlésen ünneplik meg. Csoóri Sándor kezdeményezte, hogy az évforduló alkalmából a Magyar Posta emlékbélyeget adjon ki. A tervek szerint a jubileum idejére jelentetik meg annak a dokumentum-sorozatnak az első köteteit, amely a Magyarok Vilgászövetsége történetét, valamint a nyugati magyarság oktatási, kulturális, egyházi, ifjúsági és más társadalmi szervezeteinek, egyesületeinek, intézményeinek jegyzékét és történetét foglalja majd magába. múlt időben Katonák a kampánycsendben M ég sok héten át fog hullámozni a fővárosi közbeszerzési botrány, amely az SZDSZ-irányítású budapesti városháza és Demszky Gábor főpolgármester fölé tornyosul, s az adófizetők kíváncsian várják, hogy a főbűnösök közül ugyan lebukik-e valaki. Egy osztályvezetőt meg egy helyettest már letartóztattak, de ugye senki nem akarja bemesélni nekünk, hogy a két kis alember szabályellenesen tevékenykedhetett volna, ha a környezetükben minden szabályos. Ebben az évben 37 milliárd forint értékű beruházásról döntött a főváros, ebből 7,5 milliárdnyit készített elő, pályáztatott meg a vesztegetési ügyben szereplő közbeszerzési és beruházási ügyosztály. Demszky Gábor úgy viselkedik, mintha mindebből semmi nem tartozna őrá, a közvélemény azonban másképp vélekedik erről, s az utca emberének közhelyes gondolkodása hamar megtalálja a helyzetre alkalmazható magyar szólást: fejétől bűzlik a hal. Az Állami Számvevőszék szerint a budapesti városházán hét éve nem volt átfogó ellenőrzés. Reméljük, most majd lesz. Egy alapos revízió ugyanis sohasem eső után köpönyeg. Ahol ekkora sár van, ott még elcsúsznak néhányan, s Demszky Gábor se bámulhat már túl sokáig pléhpofával a kamerába. Neki is, az SZDSZ-nek is le kell vonnia a konzekvenciákat. Ha nem, majd megteszik ezt a választók. Az esélyelemzők még nemigen írták le, de a folyosói beszélgetésekben már hallani tőlük, hogy ha most tartanának választásokat, kétséges volna, hogy az SZDSZ egyáltalán bejutna-e a parlamentbe. Kuncze Gábor válla fölött azonban Pető Iván nem hiába kukkolja a jövőt: még ilyen ramaty állapotban is jobban állnak egy kicsit, mint például az MDF, hogy más, saját magukat felszalámizott pártocskákról már ne is beszéljünk. A méz- és borhamisító tüntetők közé a búzahamisítók is becsatlakoztak a héten. Amikor a Metész demonstrálói néhány napja a búzás zsákokat kirakták a BM elé, ezzel akarván kifizetni a szabálysértési büntetéseket, nem pedig készpénzzel, az ember csak ámult a törzsi jogérzéken és reflexeken. Amikor kiderült, hogy a BM a zsákokat is átvette, de fizetni is kell, akkor csak arra gondoltam: tessék, egy nagy magyar jelkép. A búzát is leszállították, de fizetni is fognak: önimádó mártírmentalitás. Aztán amikor a BM azt állította, hogy a Metész búzája emberi fogyasztásra alkalmatlan, mert rovarok vannak benne, akkor azt mondtam, hogy ez már egy még nagyobb magyar jelkép. Azonban ilyen alantas eszközökkel harcoló közéletben, mint amilyenekkel a magyar közélet szereplői küzdenek, annak a kérdésnek is fel kell ötlenie, vajon tényleg a metészesek vitték-e oda rovarfertőzötten a búzát. Nem azután fertőződött-e meg? Ez az, ami már soha nem fog kiderülni. És az ellenfelek akárhogy is dobálják egymást sárral, kővel, kenyérrel - a nép, a választók szája íze lesz egyre keserűbb, mondván, még hátra van, hogy egy kis ólmozott paprikát is szíveskedjenek kiosztani a rászorulók között. A sok hamisításból nem jött-e máris össze a hamisított demokrácia? A hét azonban mégse ezeknek a dolgoknak, hanem a tegnapi népszavazásnak a jegyéhen telt. Látszólag egyenlőtlen felek álltak egymással szemben: társadalmunk vezető ereje, a kormányzókból és ellenzékükből álló, ezúttal viszont a NA TO-igenben egyetértő parlament, kontra Csurka István, Thürmer Gyula, meg néhány marginális 56-os szövetség. (Csak egy pillanatra gondolkozzunk el azon, hogy az 1990-es hatalomváltás után melyik 56-os szervezet nem lett azonnal jelentéktelen? Mint a tiszavirág: felrepültek, aztán semmi. Vajon, ez mit jelent?) Valójában azonban ennél jóval nagyobb ellenfelek szegültek egymással szembe NATO-ügyben: a nehezen kiszámítható jelen, és a teljesen kiszámíthatatlan jövő. Melyik katonai szövetségbe nem azzal a biztos tudattal léptünk be az elmúlt időkben, hogy ez lesz az igazi, ez a végső megoldás, a biztos nyerés. És így, ezzel a nagyszerű előérzettel lépdeltünk bukástól, bukásig. Ennyit a politikusok előrelátó képességéről. Ki mondhatja meg biztosan, hogy mit fog hozni a jövő, amelyben összekötjük magunkat a recesszióval küzdő, de nálunk mégis jóval gazdagabb és erősebb Nyugattal? De azt sem lehet ma megmondani, hogy abból mi következik, ha nem ezt tesszük. Trigy tanulság van. A Nyugat még ma is imperialisMfjta nagyhatalomnak tartja Oroszországot. Azonban a Nyugat is nagyhatalom, s a nagyhatalmaknak az a szokásuk, hogy ütközőállamaikat szeretik érdekszférájuk határain belül látni. Az orosz érdekszférából kiszabadulva most a nyugati érdekszféra kerítése mögé kerülünk. Hiszen szombaton, vasárnap is folyton hallatszott, ahogy a Dunántúlon készül a monstre napnyugati hadgyakorlat. Mi sértette meg jobban a kampánycsöndet, ha nem ez?