Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-30 / 150. szám

4 KÜLFÖLD HÉTFŐ, 1997. JÚN. 30. Zászlóbontás • Halásztelek (MTI) Ünnepélyes keretek kö­zött vasárnap tartotta meg a Pest megyei Ha­lásztelken a közelmúltban alakult Szent László Ifjú­sági Szövetség zászlóbon­to rendexvenyet. A település Szent Lászlóról elnevezett terén, a király szob­ránál Stoffán Antal polgár­mester üdvözölte a vendége­ket, s mint elmondta a szövet­ség pártpolitikától mentes, nemzeti szellemiségű, a ke­resztény értékrenden alapuló nyitott szervezetként kíván működni. Azért választotta a legendás király személyét, mert László második állam­alapítóként írta be nevét a ma­gyar történelembe, amikor egy szétzilált országot kovácsolt egységgé. A 400 taggal meg­alakult szervezet olyan peda­gógusokat, diákokat, szülőket, kisvállalkozókat, egytemistá­kat, ifjúsági szervezeteket vár soraiba, akik készek cse­lekvően résztvenni a jövő egészségesebb generációjának felnevelésében. Ez azért is fontos, mert például a legutób­bi katonai sorozások tapaszta­latai szerint a mai ifjúság fizi­kailag és pszichikailag gyen­ge, átlagban minden harmadik hadköteles fiú alkalmatlannak bizonyul a szolgálatra. A Szent László Szövetség az alakuló regionális szervezete­in keresztül tartalmas szaba­didő programokkal igyekszik felkészíteni a fiatalokat a drog elleni harcra, a bűnmegelőzés­re, a szolidaritás, a közösségi érzés megerősítésére, az egészséges életmód kialakítá­sára és a hagyományok tiszte­letére. A zászlóbontó ünnep­ség keretében közlekedési ve­télkedőket, kerékpáros ügyes­ségi versenyt szerveztek, s technikai bemutatót tartottak a rendőrségnél rendszeresített járművek és fegyverek felso­rakoztatásával. ^ • (DM* jánló HOLNAP AZ IFJÚSÁGI IRODÁ­BAN (Dózsa Gy. u. 5.) 13 órától D-pont diáktanácsadó szolgálat; 15 és 17 óra kö­zött ingyenes jogi tanácsa­dás, életvezetési kérdésekről négyszemközti beszélgetés. AZ ALKOTÓHÁZ­BAN (Árboc u. 1-3.) ma, 16 órától fafaragás. j^szegedi IfAKÁCIÓ '97 keddi program: Játé­kos nyelvi fejlesztés 9-től, Önismereti foglalkozások 10-től a Pedagógiai Se­gítő Központban; Kerék­pártúra a szőregi lovardá­ba és pihenő az újszegedi ligetben. Indulás 9 órakor a Százszorszép Gyermek­ház elől; Ismerkedés a számítógéppel 10-től a Gyermekkönyvtárban; Origami 10 órától a Csil­lag téri fiókkönyvtárban; Játékos foglalkozás 10 órától a Zoo-iskolában. A MAI NAPON a kárpótlási jegyet 77%-on, DEMASZ részvényt 66%-on, ÉDÁSZ-résxvényt 75%-on vesszük! A közöli áruk 100 000 R ní váltókig jelenlenek kötelezettséget, PAKETT BRÓKER RT. • V 6722 .N/reert, Kossuth L *tt- lá-12. • • TdJTix: 62/323-144 Százhatvannégy mérnök Százötvenhárom vég­zés hallgatót fogadtak mérnökké és 11 -en kap­tak szakmérnöki diplo­mát tegnap a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola diplomaosztó évzáró ün­nepségén. A rendezvé­nyen dr. Szabó Gábor főigazgató az intézmény képzési jövájéröl is be­szélt. A 66 végzős élelmiszer­technológus mérnököt, 29 élelmiszergépész mérnököt, 58 vállalkozó-menedzser mérnököt és 11 szakmérnö­köt avató főiskolai évzárón dr. Szabó Gábor, a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola főigazgatója kifejtette az egységesülő szegedi felső­oktatásban részt vevő főis­kola irányelveit. Dr. Szabó Gábor kiemelte, hogy az in­tézmény aktív szerepet vál­lalt a Szegedi Felsőoktatási Szövetség megalakításában, s kari tanácsa támogatta en­nek dokumentumait. Az in­tézmény ugyanakkor jól vizsgázott annál a felmérés­nél, amelyet a világbanki bi­zottság végzett az integráci­ós támogatás megítélése előtt. A főiskola oktatási jövőjét illetően a főigazgató a képzési választék növelé­sét, illetve egy független, ha­tékony intézményi struktúra kialakítását nevezte meg, amely biztosítja a nagy szö­vetségen belül a kisebb egy­ség önállóságát és rugalmas működését. Dr. Szabó Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy az országban egyedül a SZÉF képez gyakorlati irá­nyultságú élelmiszer-ipari mérnököket s ez a szerep megszabhatja az intézmény helyét az egységes szegedi egyetemben. Célként egy olyan intézményt jelölt meg, amely a nyersanyagterme­léstől a feldolgozáson át a termékek értékesítéséig sok­irányú mérnökképzést vé­gez. A főigazgató bizakodó: az előzetes akkreditáción a gépészmérnöki szak „kiváló minősítést", a technológus mérnöki és a vállalkozó-me­nedzseri szak pedig „erős minősítést" kapott. Az ünnepségen elmeket és kitüntetéseket is átadtak: .Gábor Miklósné dr. nyugal­mazott egyetemi tanár „Pro­fesszor Emeritus" elmet, dr. Pauk János és dr. Palágyi András, a Szegedi Gabona­termesztési Kutatóintézet főmunkatársai pedig „Cím­zetes főiskolai tanár" elmet kaptak. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár a „Magyar felsőoktatásért" Emlékpla­kett miniszteri kitüntetést, dr. Gyöngyössi József nyu­galmazott főiskolai tanár és Doboziné Varga Klára tit­kárnő a „Kertészeti és Élel­miszeripari Egyetem Érde­mes Dolgozója" kitüntetést kapta, míg Papp Istvánné rektori dicsérő oklevélben részesült; Dr. Gősi János főiskolai adjunktust főisko­lai docenssé léptették elő. S. P. S. miről írt a DM? • 75 éve Megdrágul a Szeged Minden bevezetés magyarázgatás és kön­törfalazás mellőzésével egyszerűen bejelentjük azt a rideg tényt, hogy július elsejétől kezdő­dőleg felemeljük a Sze­ged árát. Felelegesnek tartjuk részletezni, hogy mi minden és mennyivel drágult meg ami az új­ságelőállltáshoz szüksé­ges, amíg magunkat erre a kényszerű lépésre ha­• 50 éve tároztuk, csupán a nyomdabérek, a papír és villany csaknem egyidő­ben történt megdrágulá­sára utalunk. Valószínű, hogy a Szeged lesz ezentúl is, éppúgy mint volt, a legdrágább szege­di lap. Nem dicsekvés­ként mondjuk, de mióta reggel jelenik meg a Szeged vezető lappá küzdötte fel magát. (1922) Pedagágus-szakszervezet gyűlése Szombaton délelőtt 10 órakor a Csongrád me­gyei pedagógusok-szak­szervezete nagygyűlést tartott. Lukács György beszélt arról, hogy a kul­túra sziklájára kell építe­ni a magyar demokráciát. A múltban az értelmisé­get, csupán a jogászok, papok, és katonák jelen­tették. Most azonban ta­nítóknak és tanároknak, mérnököknek és orvo­soknak kell elsősorban jelenteniök a magyar ér­telmiséget. (1947) • 25 éve Úton a Tisza-kutatók A szegedi Tisza-kutató munkaközösség első cso­portjai útra keltek, meg­kezdték a tizenötéves távla­ti kutatási program idei ter­veinek valóra váltását. A folyó flórájának és faunájá­nak szervezett vizsgálata még 1957-ben kezdődött, amelynek eredményeként áttekintést nyertek a Tisza völgyének élővilágáról. Két kutatási centrumban egy­mástól merőben ellentétes feladat vár a munkaközös­ség tagjaira. Az egyik a Ti­sza II. vízlépcsőnél az em­beri beavatkozások kihatá­sát vizsgálják, a másik terü­leten a sasér-mártélyi sza­kaszon éppen az ősi táj szépségeinek helyreállítá­sán, a tájvédelmi körzet re­konstrukcióján dolgoznak majd. (1972) Dr. Szabó Gábor főigazgató 164 mérnöki oklevelet adott át a SZÉF diplomaosztóján. (Fotó: Miskoltzi Róbert) Az áv elejei hosszt is lepipálta a tőzsde heti forgalma. Az elázó pén­tekhez képest további 325 pontot javulva - a tőzsde mértékadó rész­vényindexe a BUX - szin­te naponta új és újabb csúcsot elérve 6785 pon­ton zárta a hetet. Több papír árfolyamrekordot döntött a forgalom folya­matos emelkedése mel­lett. Az árfolyam-emel­kedések heti apropóját a gázáremelés hétfői beje­lentése, illetve Magyar­ország javuló hitelmi­nősítése adták. Július elsejétől 11,3 szá­zalékkal emelkedik a föld­gáz végfelhasználói átlagára, ezen belül a MOL 13,5 szá­zalékkal emelheti viszonte­ladói átlagárát, mfg a lakos­sági tarifák 9,9 százalékkal növekedtek. A MOL vezeté­sének értékelése szerint a bejelentett áremeléssel Milliárdok... u~yan megszűnik a gázüzlet­ág veszteségessége, de az emelés mértéke által nem biztosítható a 8 százalékos tőkearányos nyereség. A MOL heti tőzsdeforgal­ma kötésértéken számftva a 12 milliárdot is meghaladta, az árfolyam 3 945 és 4 400 forint között ingadozott, heti záróára 4 205 forint volt. Megszületett a döntés a TVK elhúzódó PEH (privati­zációs ellenértékhányad) ügyében. Várhatóan a jövő hét elején 5,2 milliárd forin­tot utal az ÁPV Rt. a vegy­ipari cég számlájára, ezzel a jelenleg folyó, illetve terve­zett beruházások likviditási gondjai megoldódnak. A TVK heti tőzsdei forgalma kötésértéken 6,8 milliárd fo­rint volt, a papír árfolyama 3080-3400 forint között mozgott, pénteki záróára 3345 forint volt. A Richter heti forgalma 3,16 milliárd volt, az árfo­lyam 15 600-17 100 forint közti ársávot járt be, heti zá­róár 17 000 forint lett. Az OTP-papírokra 1,2 milliárd forintnyi kötés szü­letett. A papír árfolyama a héten 5 050 forintig emelke­dett. Régiónk papíija a Pick ­a győri székhelyű Ringa Húsipari Rt. privatizációjá­val kapcsolatos hírek hatásá­ra - kiemelkedő hetet tudhat maga mögött. A szalámigyár papírjaira a paketten 1 milli­árdot meghaladóan kötöttek üzleteket. A papír új árfo­lyamcsúcsa 15 000 forint, heti 14 200 forintos záróára is sokat ígérő. A Borsodchemben bízó befektetők sem panaszkod­hattak a héten. A vegyipari papírból 1,14 milliárdnyi cserélt gazdát, az új árfo­lyamcsúcs 7 520 forint, heti záróára 7 400 forint. A hét tőzsdei eseménye még, a Fotex pénteki árrob­banása is. A szerdán még 150 forinton szereplő rész­vény a pénteki napot 170 fo­rinton keid te és 220 forinton idő előtt zárta a hetet, vagyis a papír kereskedését a gyors árfolyamemelkedés miatt a pénteki napra felfüggesztet­ték. Növekvő forgalom mel­lett, 850 forinton zárta a he­tet a kárpótlási jegy. Az állampapírpiacra jóté­konyan hatottak a hét, forint­tal kapcsolatos kormánydön­tései. Ezek szerint augusztus közepétől havi 1 százalékra mérséklődik a forint leérté­kelési üteme. A jegybank 1997. július 1-től az alapka­matot további 0,5 százalék­kal csökkentette, így ez évi 21 százalékra változott. Gedei Zoltán Cenzor Kft. Zajterror. Egész éjsza­ka döbörög a zene Szeged belvárosában, képtelenség ilyen körülmények között aludni - panaszolta tegnap délután a pénteki és szom­bati hangállapotokat K. I. Megjelölvén bűnösként a Tisza partján működő disz­kót. Az ott hangoskodókat zajterroristának nevezte, kívánva nekik - többek ne­vében -, hogy hangszóró­juk legyen egy éjszakára a párnájuk. E zenebona na­gyon messzire elkóborol­hat, mert a Bihari utcából is panaszkodott egy hölgy, éjszakai nyugalmát hiá­nyolva. Kulcs. Fodor Szilárdné sokkal békésebb témában Csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasz­talataikat az elmúlt héten Panek Jó­zsef kollégánkkal oszthatták meg. Ezen a héten pedig Rafai Gábor vár­ja hívásaikat - munkanapokon reggel 8-tól 10 óráig, vasárnap 14-től 15 órá­ig a 06-20-432-663-as telefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső olvasóink olcsó hirdetésben tehetik közzé mondanivalójukat hívta a Csörögöt. Egy megtalált, s minden bi­zonnyal valaki számára fontos kulcscsomót kínál átadásra annak, aki ilyen tárgyat veszített el a Kos­suth Lajos sugárúton pén­teken. Tulajdonát átveheti a Vasas Szent Péter patiká­ban (Kossuth L. sgt. 62.). Troli. Minket minden ésszerű megoldás érdekel, csak végre helyezzék már el a trolimegállót a Vidra utcából - kérleli az illeté­keseket - lapunk útján is ­Szabó Gyuláné. Mint el­mondta: szinte viselhetet­len állapot, hogy egy ilyen forgalmas troliállomás két méternyire legyen a laká­soktól. Többször is hangsú­lyozta: véletlenül sem akar­nak követelőzni az ott la­kók. Ám örömmel vennék, ha a városháza illetékesei és az SZKT szakemberei ­összeülvén a környékbeli­ekkel - egy mindenki szá­mára megfelelő megoldást találnának. «t" xi élnnl. napló MA JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-től 16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosí­tást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyug­díjasok részére. A szakszer­vezeti tagságot hitelt ér­demlően (pl. tagkönyv) iga­zolni kell! A MUNKÁSPÁRT Sze­ged városi vezetősége 14—17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. alatti Munkás Művelődési Otthonban; ugyanott 16 órakor a párt taiján-petőfitelepi szerveze­te taggyűlést tart. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4.1, em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanács­adást tart az érdeklődőknek, 15 és 16 óra között. HOLNAP BECK ZOLTÁN, a 4-es választókerület (Tarján) kép­viselője fogadóórát tart ló­tól 18 óráig a Csongor Téri Általános iskolában. DAEWOO Felöltöz­tetjük autóját! Most alapóért vásárlóink nagy értékű kiegészítőkből összeállított felszereléscsomagot* választhatnak ajándékba - amíg a készlet tart! Készpénzfizetés esetén 4% engedmény! Kamatmentes hitel már 50%-tól! Kedvező hitel 30%-tói! Használtautó-beszámítás ás -értékesítés! USTÁS ÁRAINK: DAEWOO Tico 1 099 000 Ft-tól DAEWOO Nexia 1 729 000 Ft-tól DAEWOO Espero 2 399 000 Ft-tól C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Tel.: 488-177 • tfpustúl függően

Next

/
Oldalképek
Tartalom