Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-30 / 150. szám

HÉTFŐ, 1997. JÚN. 30. SZEGED 5 A létek töve Mint más, megyek egy épület mellett, po­tyog róla a vakolat, a falhoz távtartó lécek erősítve, hogy ne men­jen közel senki a hullás­helyhez. Olyanok ezek a falra merőleges lécek, mint a gátfutóbakok, de csak egy lábuk van, má­sik lábuk a fal. Abban különböznek még, hogy a falhoz tartó lécek töve mind törött. Nem való­színű, hogy ilyen az előírás. Az lehetséges még, hogy valaki izmai­ból kisarjadva lekara­tézta (mind). Csakhogy a keleti sportokat űzők eszmei ideológiája, hogy harcművészetüket csakis és kizárólag vészhelyzetben kama­toztathatják, mondjuk védekezésre, de akkor is csak annyit, amennyi éppen elég, nem kell a csigolyának roppannia. Na már most, ha harcművész nyomait vi­selik a lécek, és ha tar­totta magát az ideológi­ához, akkor ebből az következnék, hogy ön­védelemből tette, azaz csendes esti sétáján megtámadták őt a lé­cek. Ennek pedig annyi az esélye, mint kígyóu­borkában ráharapni egy ékköves gyűrűre. Tehát marad még két következtetés: a lécek ­nem állva a hőingado­zást - maguktól törtek el, vagy pedig egy nem keleti harcművész testi fenyttésban részesítette az amúgy ártatlanul álldogáló léceket. És most jönne a meglepe­tés, ha a lécek eltöré­sétől a vakolat hullása megállt volna. De mint tudjuk, ilyen durva megoldások csak a me­sékben vannak. P. Sz. • Ügyvédek - vádlottszerepben Felhígult szukma fólcavadásza+i Hasonló, mint amikor a hóhért akasztják: ügyvédek a vádlottak padján, kollégáik védik őket. Csongrád megyé­ben az elmúlt két esz­tendőben tíznél több al­kalommal indult bün­tetőeljárás ügyvéd el­len. Az esetek között akadnak szakmai ta­pasztalatlanságbál fa­kad(hat)ó ügyek (ok­irathamisítás), ám sú­lyosabbak (hamis tanú­zás, sikkasztás, csalás) is. Jogerős ítélet idáig csak egy született. Sok az eszkimó, kevés a fóka - összegezte röviden véleményét dr. Pigniczki József, Csongrád megye fő­ügyészhelyettese, amikor az ügyvédi botlások mögötti miértre kértük tőle a vá­laszt. Míg 20 évvel ezelőtt 60-70 ügyvéd dolgozott a megyében, addig ma 400­nál is több. Vadászni kell az ügyfeleket, kenyérharcról van szó. A létszámnöveke­dés a szakma felhígulását eredményezte. A pálya­kezdők mindent elvállalnak, sokszor rutintalanságuk ve­zethet bűncselekményhez. Téved az - vélekedett a fóügyészhelyettes aki azt gondolja, gyorsan meggaz­dagodhat ezen a pályán, fittyet hányhat az írott és íratlan etikai szabályokra. Mindenkit megillet az ár­tatlanság vélelme, de súlyo­sabb esetekben - például: elsőfokon 3 év szabadság­vesztésre ítéltek egy ügyvé­det a megyében, ám még nem jogerős a határozat ­indokolt lenne hivatása gya­korlásának felfüggesztése. Mégiscsak furcsa, hogy olyan ember dolgozhat az igazságszolgáltatásban, aki­nek feje felett súlyos bünte­tés lebeg, vizet prédikál és bort vedel. Dr. Pigniczki József sze­rint a jövőben alaposabban meg kellene szűrni, hogy kikből is lehetnek ügyvé­dek. Ezt a célt szolgálná, ha az egyetem utáni kötelező gyakorlati tanulóévek hosszabbak lennének, mint eddig. Miként a bírónak, az ügyésznek, úgy az ügyvéd­nek sem árt, ha élettapaszta­latot is szerez, mielőtt kellő felelősségtudattal megkezdi hivatása önálló gyakorlását. A romló morál és a szak­ma presztízsének védelme érdekében nemrégiben a Csongrád Megyei Ügyvédi Kamara elnöke hozott egy határozatot, melyben köte­lezővé tette az ügyvédi eti­káról szóló előadáson való részvételt. Ez azokra az ügyvédekre és jelöltekre vo­natkozik, akik 1994 után váltak kamarai taggá. Amennyiben nem jelenik meg az elódáson az érintett, akkor a kamara megtagadja a szakvizsgára bocsátáshoz szükséges hozzájárulását. Az oktatást dr. Lévay Endre végzi, aki immáron hetedik éve az etikai bizottság elnö­ke. Lévay ügyvéd úr el­mondta, hogy az ügyvédi hivatás magatartási szabá­lyairól beszél hallgatóságá­nak. Legutóbb elmúlt pénte­ken találkozott a pálya­kezdő kollégákkal, s igye­kezett bennük tudatosítani, hogy a szakma társadalmi és politikai presztízse rend­kívül megnőtt. A ügyvédek­nek tisztességgel és becsü­lettel kell ennek megfelelni. Azonban aki ügyvédi hiva­tásából származó kötelezett­ségét vétkesen megszegi, az ellen a kamara fegyelmi el­járást indít, melynek végén megrovással, pénzbüntetés­sel, vagy kizárással sújthat­ja a tagot. Az ügyvédi kamara elnö­ke, dr. Dobozy Levente arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügyvédek ellen indított eljárások súlya jelentősen különbözik egymástól. Szó sincs arról, hogy ezek az esetek az ügyvédi tevékeny­séggel összefüggésben me­rülnek fel, hiszen nem tesz­nek különbséget aszerint, hogy valaki vadászbaleset miatt vált érintetté, vagy pe­dig a kelleténél több tus­fürdőt behozva vámszabály­sértést követett el. A kama­ra minden esetben fegyelmi eljárást indít azon tag ellen, aki büntetőeljárás terheltje lesz, akár maga az ügyvéd, akár a hatóság tesz erről be­jelentést. A fegyelmi eljá­rást azonban felfüggesztik, amíg jogerős ítélet nem szü­letik, bár sok esetben a vád­emelésig sem jut el a dolog. Jelen pillanatban több mint egy tucat felfüggesztett fe­gyelmi eljárást tartanak nyilván, s az ügyhöz tarto­zik, hogy egy-egy bün­tetőeljárás évekig is eltart­hat. Dobozy Levente hang­súlyozta: az ügyvéd leglé­nyegesebb értéke az iránta való bizalom, s az egyes ügyvédek elleni eljárások az ügyvédségbe vetett hitet sértik. A kamara ezért a to­vábbiakban is mindent meg­tesz, hogy megőrizze jó hí­rét, s az ügyfelek bizalmát. V. F. S.-A. L. Közéleti Kávéház • DM-információ Ma este a Közéleti Kávé­ház vendége a Virág Cuk­rászdában 18 órakor, dr. Mayer László, aki nem va­dászott Afrikában. Hogyan került ide a JATE Közgaz­dasági Tanszékének docen­se? Mit csinált ott, mit taní­tott, milyen társadalmi, gaz­dasági viszonyokat látott, mit tudott hazahozni, hasz­nosítani az ott szerzett ta­pasztalataiból? Mindezeket a kérdéseket majd felteszi az est házigazdája, aki szeretet­tel várja a vendégeket, és aki vadász, de ő sem vadá­szott Afrikában: dr. Veress Sándor. Szeged Körút '97 • Munkatársunktól A ma 20.05-kor kezdődő élő adásban két születésnap­ról emlékezik meg a vtv: a 10 éves körzeti rádió és a szintén 10 éves APEH mun­katársai lesznek a stúdió vendégei. Beszélgetnek a leukémiás gyerekek javára pénteken szervezett jóté­konysági koncert létrehozói­val, s végül betekinthetnek a nézők a plasztikai sebészet műhelytitkaiba. Ellopták a Fogfájós Krisztust Kerámia­kiállítás A nemzetiségi kultúrkincsból táplálkozott a Bácsbokodi Ifjúsági Fúvószenekar műsora is. (Fotó: Nagy László) A Szegeden élö ki­sebbségek második al­kalommal rendezték meg azt a nyári rendez­vénysorozatot, melynek célja, hogy bemutatkoz­zanak a többségnek. A szegedi nyár nemzetiségi napjain elóször a pénteki hajókiránduláson a hat kisebbségi önkormány­zat és más nemzetiségek tisztázták közös dolgai­kat. A kisebbségekről szóló kormányjelentést, majd a szegedi és az itte­ni kisebbségi önkor­mányzatok viszonyát szombaton értékelték. A nemzetiségek kultúrkin­cséböl pedig vasárnap délelőtt adtak ízelítőt. A kisebbségekről szóló kormányjelentés legfőbb ér­deme, hogy elkészült - fo­galmazott a szegedi kisebb­ségi tanács soros elnöke, a szegedi szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke, dr. Tóth István a szombat dél­előtti tanácskozás után. Ám az értékelés nem pontos ­többek között adat és infor­mációhiány miatt, s nem tar­talmazza a jövó programját és feladatsorát. A kormány­jelentésben a hatalom jelen­legi birtokosai elismerik, hogy a nemzetiségeknek nincs parlamenti képviselete, amit jogharmonizációval le­hetővé kell tenni. Kimond­ják, hogy az önkormányzati és a kisebbségi törvény, illet­ve ez utóbbi jogszabály és a médiatörvény közötti ellent­mondásokat meg kellene ol­dani. De nincs arról szó, hogy mikorra. Nem felhőtlen a szegedi és az itteni kisebbségi önkor­mányzatok viszonya. A ta­nácskozáson kimondták: ha meglesz a szegedi nemzeti­ségi székház, s fönntartásá­nak anyagi háttere, akkor adott a rendszeres munka alapja. Az együttműködés fejlődésének iránya azonban nem látszik, ugyanis a sze­gedi nyár nemzetiségi napja­in nem jelent meg egyetlen városvezető sem (a külföl­dön tartózkodó polgármester üdvözlő levelet Irt), a frakci­ók közül csupán az MSZP képviseltette magát, az ön­kormányzati képviselők kö­zül pedig egyedül a kisebb­ségi ügyek vitelével megbí­zott Tóth Csaba vett részt a tanácskozáson. De az or­szággyűlési képviselők sem jelezték, mi akadályozta őket abban, hogy most tiszteletü­ket tegyék a köztünk élő nemzetiségek előtt. A kölcsönös informálódás, az ismerkedés a legfőbb haszna ennek a rendezvény­nek - fogalmazott kérdésünk­re válaszolva Paulik Antal, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium osztályvezetője, kisebbségi referens. A ki­sebbségi oktatás tartalmi fej­lesztését szolgáló pénz­kvóta csakis erre a célra ­például módszertani segéd­eszközök vásárlására, a tan­árok nyelvi képzésére és fize­tésére, cigány gyerekek nyári életmódtáborára - használha­tó. Oktatási intézményt attól a pillanattól tarthat fönn ki­sebbségi önkormányzat, ami­kortól ezt kivívja magának. Mert a sorrend: nem „pénz­hez feladatot", hanem „fel­adathoz pénzt" - fogalmazott a minisztériumi kisebbségi referens. Ú. I. • DM-információ Július 3-án, csütörtökön délután 5 órakor Ványai Éva alpolgármester nyitja meg a Tábor utcai G-Galériában Kovács Éva keramikusmű­vész kiállítását. A tárlat júli­us 17-ig tekinthető meg, na­ponta 10-18 óráig. B-Galério • DM-információ Július 2-án, szerdán dél­után 5 órakor nyílik meg a Bartók Béla Művelődési Központ B-Galériájában Oroján István festőművész kiállítása. A tárlatot Szuromi Pál művészettörténész ajánl­ja az érdeklődők figyelmébe. Először is bocsánatot kérek mindenkitől, aki közönségesnek találja a szobor-Krisztus fogfájós jelzőjét. Szentek között is megesik, hogy egé­szen népi nevet kap va­lamelyikük. Nemrég ír­hattam a szentmihályi Nepomuki Szent János­ról. A röszkeiek ajkán lett tejfölös szent, mert valaki rábízta a cso­magját, amig visszaug­rik az otthon felejtett va­lamiért. Mire visszaért, ellopták a tejhasznot, de betejfölözték egy kicsit szent száját, hogy gya­núba keverjék. A Fogfá­jós nevezetre éppen az alsóvárosi rendházban botlottam bele, amikor a régi Krisztus-szobrot kerestem... Baráti közvetítéssel jutott kezembe annak idején a Sepsiszentgyörgyön megje­lenő nagyszerű lap, a Há­romszék kötege. Az április 12-ei számban Jánó Mihály írt néhány szoborról és szentképről. A csíki ference­sek műhelyének re­mekművei között szól a cslkszentgyörgyi kálvária­kápolna Szomorkodó Krisz­tusáról. Tartása, mozdulata olyan, mint nálunk az alsó­városié. Hamar kikétszer­kettőztem, nem lehet ebben rendkívüli. Ha bizonyos Já­nos testvér fölépíthette szin­te ugyanazt a templomot Nyírbátorban, Szegeden és Kolozsváron, akkor egy öl­be való kicsi szobor onnan Három szobor, a „fogfájósok" közül. (DM-fotó) ide származtatása nem lehe­tett gond. Jó lenne azonban összevetnem a kettőt. Előkerestem Bálint Sán­dor könyvecskéjét az alsó­városi templomról, és meg is találtam benne a képét. Ül ezen is, azon is, jobb kezé­vel támasztja az állát, a balt a térdén pihenteti. Az ágyékkötő faragásmintája az eddigi párhuzamokon túl is kétségtelenné teszi a rokon­ságot. Lényeges különbség azonban, hogy a szegedin palást van! Elmentem Gyenes Kál­mánnal az alsóvárosi temp­lomba, és ott kerestem a szobrot, ahol valamikor lát­tam. Nem volt ott. A plébá­nos úrhoz fordultam, Hován Ágostonhoz: ja, a Fogfájós Krisztust keresi? Fönn van a társalgóban. IfölmemtmfcrTff is fényképeztük, de azzal tértünk vissza, amit az ado­maszerinti parasztember mondott, amikor megkér­dezték, látott-e már elefán­tot: láttam egyet, de az nem az volt! Néminemű rokon­vonások ugyan vannak, de ezen sincsen palást! Sajná­lattal közölték, csak ez van, és fölmerült az a gondolat is, hogy bennem is csalóka emlékezet lakik. Sétáltattam pár napig fe­jemben a kérdést, ugyan hol találnám meg, amíg végre Zombori Istvánnál kötöttem ki, a szegedi múzeumban. Mellbevágó hírrel fogadott: tőlük lopták el, kilenc másik faragvánnyal együtt. Ki akarták állítani az egyházi műkincsek állandó,táriAt4p> de előtte a szúnemzetség minden retyerutyájától meg akarták tisztítani. Algyőre vitték féregtelenítési célzat­tal az elmúlt év őszén, be­törtek a raktárba, és elvitték mind a tizet. Már Krisztust is lopnak? Tolvajférgek el­len nincs orvosság? Azt hi­szem, nagyon tudta, aki lop­ta, mit kell elvinnie. Egyelőre bottal üthetik a nyomát. A Háromszék ír azonban kétféle palástos ábrázolásról is. Fájdalmas Krisztus néven emlegeti az egyiket, Ecce homo a másik. Sajnos, egyiknek a képét se közli, de elküldöm újságunkat, és megkérem a szerkesztőket, vessék össze vele. A rendőrségnek pedig, esetleg az Interpollal össze­fogva, sikeres nyomozást kí­vánok. Horváth Dezső A sorrend: „feladathoz pénzt" Vízihalál • Munkatársunktól Vízbe fulladt egy 16 éves lány szombaton Szegeden. Este hét órakor érkezett a bejelentés, mely szerint egy fiatalokból álló társaság a Bajai úton lévő Gumis tóban fürdött, s egyikük, egy 16 éves lány a tó közepén elme­rült, s nem bukkant fel. Az egykori bányagödröt nagy erőkkel kezdték kutatni kü­lönleges bűváralakulatok, s ennek eredményeként vasár­nap hajnalban hozták fel­színre a vízbe fulladt lány holttestét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom