Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

8 ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1997. JÚN. 28. Újra SZIN! • Munkatársunktól Nincsen nyár Szegedi jfjúsági Napok nélkül, így van ez idén is, igaz kicsit másként, ugyanis 1997. július 4-5-6-án a Laposon SZIN a SZIM­mel lesz - tájékoztatott bennünket a főszervező, Szurdi Zsolt. A megfejtéssel sem ma­radt adós: a rockfesztivál főtámogatója ebben az esz­tendőben a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, az MSZDP fiatalokat tömörítő szervezete. Újdonság, hogy idén a rendező Szeged Városi Rock Klub mellé hasonló funkcióban csatlakozott a Ju­ralep Bt. és a Profilm Bt. A műsor július 4-én, pénteken délután 16.45-kor kezdődik, a megnyitó után a Szeged quiró ütős együttes lép szín­padra, őket a vásárhelyi Bí­bor köd, a budapesti Gépfolk­lór, a hazai pálya előnyét él­vező eFeMeR, a fővárosi Wellington, majd a szintén szegedi PH és a Drink Pan­thers követi. Másnap, szombaton már 10 órakor várják a közönsé­get különféle vetélkedőkkel, 13 órakor pedig gyerekprog­ramok kezdődnek. Első zene­karként az Önakt csap a hú­rokba 17 órakor, majd a be­rettyóújfalui Graffiti, az újkí­gyósi Baby Bone, az idén fennállásának 10. évforduló­ját ünneplő Gőzerő, a buda­pesti Deák Bili Gyula, a vá­sárhelyi őrtorony, valamint a szegedi Gén Group követke­zik. A programot éjjel 2-től filmvetítés zárja. A SZIN utolsó napján is vetélkedők­kel és gyerekprogramokkal kezdődik a műsor. 18 órától fellép a Moráldebil, az Everf­low, a Faktor - a nap egyet­len vidéki versenyzője, a mu­zsikusok Hódmezővásár­helyről érkeznek -, a Neverg­reen, valamint a Dollár Boys. Leánytriók évadja Hát nem igazi Bestiák...? (DM/DV-fotó) Mint esó után a gom­bák, úgy bukkannak fel egymás után itthon a lá­nyokból álló diszkócsa­patok. Kezdődött a hul­lám a Baby Sisters fel­bukkanásával, őket kö­vette a Fresh, végül pe­dig itt vannak a Bestiák. Az eset kísértetiesen emlé­keztet a dancefloor begyűrű­zésére hazánkba, hiszen ami­kor külföldön javában tom­bolt a 2 Unlimited és társai által gerjesztett láz, egymás után pattantak fel a magyar tojáshéjak. Minden lemezki­adónak megvolt a maga csi­kócsapata, hiszen a piac szempontjából ez fontosnak számított. Most pedig deja­vu. Fél évvel ezelőtt Angliá­ból indult, látott és azonnal győzött a Spice Girls. A lá­nyokból álló négyesfogat esetében a menedzserek a számtalan fiúvokálcsapatnál bevált receptet alkalmazták, némi feminizmussal, női ön­tudattal és csípős nyelvvel fűszerezve. Teljes sikerrel. A lányok szépek és kívánato­sak, suszterinasok által fü­tyülhető slágereket írnak ne­kik, s azért a menedzserek ügyeltek arra is, hogy a Spice Girls tagjai tudjanak énekel­ni. Sok összerittyentett, in­kább táncolni tudó magyar csapatnál ugyanis az ember nincs meggyőződve arról, hogy ha kikapcsolják a play­backet, akkor nem változik-e át a produkció az Asterixből jól ismert Hangianix gall bárd közönségriogató kornyi­kálásába. Érdekes egyébként, hogy kínosan ügyelnek arra nálunk, hogy csak három lány legyen az együttesben, s még véletlenül sem ejtenek szót a Spice Girlsről. Ezek a magyar leányzók ugyanis már óvodáskoruktól ismerték egymást, egy fitness- és műkörömstúdióba jártak, s a fürdőszobában gyakorta éne­keltek együtt évekkel ezelőtt. A hazai kínálatból a leg­profibbnak számít a Bestiák lánytrió, mely a Record Exp­ress lemezkiadó büszkesége. A lányok - név szerint: Ho­ney, Bee, Bedy, merthogy csak művésznevük van - első nagylemeze már a boltokban, „A reggel túl messze van..." című dal klipje pedig forog az összes fontosabb té­véműsorban. Mint mondot­tuk, a hölgyek fiatalok, szé­pek, jól táncolnak és énekelni tudnak, emellett azonban fontos a csapat eszmeisége is. „Vidámságuk, kiegyensú­lyozottságuk és kitartó mun­kájuk miatt a lányok méltán válhattak a fiatalok példakép­évé. Az ezredforduló nóide­álja jellemző a Bestiákra: ön­tudatosak, magabiztosak, si­kerorientáltak. Saját véle­ménnyel rendelkeznek az élet különböző dolgairól, állás­pontjukat képesek megvéde­ni. Az együttes olyan pro­dukciót szeretne megvalósí­tani, ahol az összes tag ön­maga lehet, ahol követendő példát tudnak mutatni azok­nak, akik szeretik a zenéjüket és hisznek bennük. Fontos a szív, a lélek és persze a pro­fizmus, azaz az előre megter­vezett szereplés: a koreográ­fia, az ének, a design, az in­terjúk, a tudatosan felépített image" - olvashatjuk a le­mezgyári tájékoztatóban. Mit lehet még ehhez hoz­zátenni? Talán az utolsó be­kezdést: „A nagylemez meg­jelenése és a csatlakozó kam­pány biztosan igazolni fogja a befektetett munkát." Takács Viktor Hupikék Törpikék II. | 1 Törparty EMI-Quint 1 2 Hip Hop Boyz V. EMI-Quint 1 ^ Rémuo és Jália Filmzene EMI-Quint KB 7 Edda 20 Magneoton 5 Michael Jackson Blood On The Dance Floor Sony •a 4 Csinibaba Filmzene Bouvard and Pecuchet Csak Tamás - Bereményi Géza 16 A telihold dalai MusiCDome Ákos 8 Beavatás BMG Ganxsta Zola* és a Kartel 10 Jégre teszlek Sony Depeche Mode 6 Ultra HMK Emberek 9 Tábortűz BMG Madenna 14 Evita-Filmzene Warner Kispál ás a Borz 13 Bálnák, ki a partra PolyGram Jamiroquai Új Travelling Witbout Moving Sony U2 15 Pop PolyGram Charlie 12 Annyi minden történt Warner Spice Girls 18 Spice EMI-Quint Hupikék Törpikék 11 Buli van Aprajafalván EMI-Quint Honfoglalés Új Filmzene Magneoton PK9 . Vágtázó Halottkémek EÍJáail Új Az Eaen visszahódftása I. MusiCDome Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikedista. Randi-rovat Mindenkihez, aki az új generáció tagjának érzi magátl Várjuk üze­neteiteket, hirdetéseite­ket, amelyeket ingyen közlünk, de értük fe­lelősséget nem válla­lunk. Címünk: Délma­gyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10, Sajtóház. Csak névvel, lakcímmel kiegészített leveleket adunk közre; neveteket, címeteket nem jelentetjük meg. A borítékra írjátok rá: RANDI-rovat! Az „IstenNŐ, várlak" jeligéjű hölgynek: ha nem leszek ott az általad meg­adott helyen és időpontban, az azért van, mert nem jó a hely, ezért, ha még ezután is nagyon vársz, akkor legyél a hirdetés megjelenésének követő hétfőn 19 órakor a városi nagy stadion pályájá­nak valamelyik padján. Az „E-minor" jeligéjű fiúnak: Szeretnék veled ta­lálkozni hétfőn a Csermák hangszerbolt előtt 10 óra­kor. Legyen a kezedben egy szál virág. Ha az időpont nem jó, ítj másikat. „Bárányfelhő" jeligére: kedves ismeretlen lány, én is kicsit megkésve válaszo­lok, de remélem, nem baj. Én makói vagyok, azt nem tudom, te hol laksz, remé­lem nem messze tőlem. Szeretnék találkozni veled a hirdetést követő hétfőn 3 órakor a szegedi utcai ABC előtt, legyen nálad egy könyv. Üdvözöl: „Gomoly­felhő". Kedves, jeligét nem adó 25 éves, 186 cm magas, szegedi egyetemista fiú! Most érettségizett, felvéte­liző, fekete hajú, zöld szemű lány vagyok. Azért írok, mert nagyon elegem van azokból a fiúkból, akik csak a szépségemmel akar­nak járni! Tartalmas, érté­kes jellemű fiút keresek, akinek az okos lány a meg­felelő társ. Válaszod az „ Orchidea " jeligére várom. Kedves „őszinte?" jel­igét adó vásárhelyi főisko­lás lány! Június 18-án az ál­talad adott időpontban és helyen vártalak. Ha talál­kozni akarsz, adj új időpon­tot, vagy írj a következő je­ligére: „Szép lányok kímél­jenek!". Csak Szegedet is­merem. A „Holdfényes éjszaka" jeligéjű lánynak: szegedi, 24 éves, 176 cm magas bar­na rövid hajú srác vagyok. Én is szeretek sétálni, mozi­ba járni. Ha szeretnél velem találkozni, legyél a hirdetés megjelenésének napján 17 órakor az Anna-kútnál. Egy ilyen újság legyen nálad, nálam is lesz. 21 éves, fekete hajú, bar­na szemű szegedi srác va­gyok. Itt a nyár és nagyon egyedül vagyok, mert 4 hó­napja elhagyott a barátnőm. Olyan lányt keresek, aki szintén egyedül érzi magát, egy igazi szerelemre, szere­tetre vágyik és ezt viszo­nozni is tudja! Ha magadra ismertél, akkor írj nekem a „ Hófehérke " jeligére. Hosszabb ideje társ nél­kül levő, szeretetreméltó, 24 éves szentesi lány keresi azt a korban hozzáillő fiút, aki vágyik egy komoly kap­csolatra. Helyet és időpon­tot „Rossz egyedül" jeligé­re ítj. „Barátságból lesz a sze­relem" jeligéjű fiúknak: hirdetésetek felkeltette egy barna és egy szőke hajú, 17 éves lány érdeklődését. Ha szeretnétek velünk találkoz­ni, írjatok helyet és időpon­tot „Mindig kell egy barát" jeligére! Keresem azt a lány, aki az édesanyjával 1997. júni­us 18-án délelőtt fél tízkor a fül-orr-gége klinikán lent, az alagsorban hallásvizsgá­laton volt. Annyit tudok, hogy F. Melindának hív­nak. Rajtad szürke kötött kabát és szürke szoknya volt. Én melletted ültem az alagsorban, rajtam kék far­mering, farmernadrág és sportcipő volt. Szőke és kék szemű vagyok. Kérlek, Me­linda, ha magadra ismersz, akkor jelentkezz. „Ketten az úton " jeligére a randi-ro­vatba várom a válaszod. Kedves, „Legyünk együtt boldogok" jeligéjű szegedi fiú! Hirdetésed fel­keltette érdeklődésemet, 20 éves barna hajú és szemű romantikus lány vagyok. Szeretem a sportot, zenét, vidámságot. Ha szeretnél velem megismerkedni, ak­kor találkozzunk az üzenet megjelenésének másnapján, délután 16 órakor a Radnóti gimnázium előtt. Legyen nálad egy szál vörös rózsa, nálam is lesz. Ha az idő­pont nem felel meg, írj má­sikat „ Vörös rózsa " jeligé­re. A szemem és a hajam barna. Ez biztos. A 185 centim és a 19 évem is biz­tos. Abban sem kell kétel­kedned, hogy jó kedvű, bo­hókás, de komoly gondol­kodású vagyok. Aztán van­nak dolgok, amelyek ké­sőbb fognak kiderülni: az, hogy mit érzünk majd egy­más iránt, hogy van-e közös jövőnk. 16-20 éves, szép aranyos őszinte lány jelent­kezését várja egy aranyos, őszinte, magányos fiú. Hogy szép-e, az döntsd el magad! írj helyet, időpontot „Love Story" jeligére. A „Kiscica" jeligéjű lánynak üzenem: 17 éves, barna hajú és szemű, 177 cm magas átlagos kinézetű szegedi fiú vagyok. Kedve­lem a zenét és szeretek mo­ziba járni. Hirdetésed fel­keltette érdeklődésemet, ezért szeretnélek köze­lebbről és személyesen is megismerni téged. Ha te is így gondolod, akkor várlak június 28-án 16 órakor a Stefánián, a múzeum mö­götti parkban. Nálam lesz egy ilyen újság és egy szál virág. Ha az időpont nem megfelelő, írj „Gézengúz" jeligére. Szegedi 16 éves, 181 cm magas, barna hajú, kék szemű srác vagyok. Szere­tem a jó zenét és a sportot, de a diszkót nem. Megértő, türelmes vagyok. Olyan lánnyal szeretnék megis­merkedni, aki szeretetre vá­gyik és nem futó kalandra. Ha úgy gondolod, hogy szeretnél megismerni, írj „Komoly szándék" jeligére. 21 éves, 182 cm magas, barna hajú és szemű lány vagyok. A magányból ki­szakadva, szeretnék megis­merkedni egy intelligens fiúval. Szeretek sétálni, mo­ziba járni, zenét hallgatni (a diszkóért nem rajongok). írj „ Evelyn " jeligére. Kedves „Fekete rózsa" jeligéjű lány. Én egy 20 éves fiú vagyok. Nem cso­daszép, de kedvelem a ro­mantikát és tudok szeretni. Aktív testépítő vagyok, aki magányos. Ha szeretnél ta­lálkozni velem, akkor írj ugyanerre a jeligére. Egy magányos fiú. Kedves „Kiscica" jel­igéjű lány! Egy átlagos ki­nézetű, 17 éves, magas srácnak felkeltetted az ér­deklődését. A diszkóért nem rajongok, de a moziért, strandért igen. Ha úgy gon­dolod, a hirdetés megjele­nését követő nap este fél nyolckor találkozzunk a Centrum előtt. Legyen ná­lad ez az újság. Ha az időpont nem jó, írj „Nagy macska" jeligére. Szentesi, 16 és fél éves, 165 cm magas, szőkésbarna hajú, zöld szemű lány va­gyok. Szeretem a természe­tet, az állatokat. Szeretek moziba járni, táncolni, ol­vasni, sétálni. Olyan fiút keresek, aki legalább 17 éves és őszinte. Jelige: „Fe­hér orgona ". A „Legyünk együtt bol­dogok" jeligéjű fiúnak: Én egy 18 éves hosszú barna hajú vásárhelyi lány va­gyok. Hirdetésed felkeltette érdeklődésem. Ha neked megfelel, találkozzunk Vá­sárhelyen, a Korzó mozi előtt, a hirdetést követő na­pont 17 órakor. Legyen ná­lad egy Délvilág. Ha nem tudsz eljönni, írj ugyanerre a jeligére. „Fekete rózsa" - egy sokat csalódott szegedi fiú várja válaszod. 17. életéve­men már rég túlléptem, sze­retek írni, olvasni, kerékpá­rozni, imádom a jó bulikat. Diszkó kizárva. írj „Body" jeligére! Kedves „Kiscica", én egy 20 éves, 168 cm magas, fekete hajú barna szemű szegedi srác vagyok. A hir­detésed alapján úgy érzem, hogy nekem „találtak" ki. Szeretnék veled megismer­kedni. Ha neked megfelel, találkozzunk a hirdetés nap­ján az Anna-kútnál 14 óra­kor a kőpadon. Legyen ná­lad egy ilyen újság, nálam is lesz. Ha nem jó az idő­pont, írj egy másikat a „Hófehérke" jeligére. Ad­dig is szia! A „Várok rád" jeligéjű srácnak: Szeretnék veled ta­lálkozni, legyél a hirdetés megjelenésének napján 16 órakor az Aradi vértanúk terén, a hírlapárus bódénál. Legyen a kezedben egy szál virág. Ha nem jó az idő­pont, írj másikat. Lányok,egy 19 éves, barna hajú, zöld szemű charme-os srác vagyok. Ha úgy érzed, hogy tiszta őrült vagy, és egy kicsit csinos, írj!!! Üzend meg az idő­pontot, helyet, ismertető je­let és talákozzunk! Előt­tünk a nyár, a jelige: „Be­lami". Egy 18 éves szőkésbarna hajú, kissé dundi lány va­gyok. Szeretnék olyan fiú­val megismerkedni akinek nem annyira fontos a külső, de a belső számít. Szeretek moziba járni, természetben barangolni, zenét hallgatni és diszkóba járni. Ha vala­kinek tetszik az amit eddig leírtam, azt arra kérem, hogy jelentkezzen. Jelige: „A szerelemre nincs orvos­ság!" „Nagy csapat" jeligére: szeretnék személyesen ta­lálkozni azzal a lánnyal, aki jelentkezett a csapatba. 24 éves vagy, jeligét nem írtál. Ha a csapat nem akar összejönni, attól mi még megismerhetnénk egymást. Üdvözlettel: Kölyök. ítj he­lyet, időpontot, ha érdekel a dolog. 20 éves makói fiú va­gyok és szeretnék megis­merkedni egy lánnyal. Ha nem vagy molett és sejted, hogy az alábbi sorok mit je­lentenek, akkor szeretnék megismerkedni veled: „Az kell, aki elvarázsol / aki tudja, hol a másik part / fel­ráz és megbolondít / és az őrülettől visszatart." Nem kell csinibabának lenned, zenei stílusod, életkorod nem meghatározó. Jelige: „Ómen".

Next

/
Oldalképek
Tartalom