Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-28 / 149. szám
SZOMBAT, 1997. JÚN. 28. KÖRÚT 9 Nagyon szép város a miénk, ugye, szegediek? Ha vendéget fogadunk az ország más tájairál, netán egy külföldinek kell bemutatni a Tiszaparti látványosságokat, azonnal karon ragadjuk, cibáljuk a Széchenyi térre, a Móra-park szökákútjához, a Dóm térre, megsétáltatjuk a Stefánián, s persze a Kárász utcán. Majd széles mosollyal igyekszünk learatni a dicséretek babérjait. Vendégünk pedig udvariasan bólogat, s még véletlenül sem beszélne arról, milyen tájkép fogadta, amikor megérkezett Szegedre. De legalább magunknak valljuk be: városunk bevezető útjain sok mindenki bérelt már magának helyet, csak éppen az ápolt rendnek nem sikerült gyökeret vernie. Vagyis Szeged elsó látásra aligha hódítja meg a kalandozó tekinteteket - mondjuk sokan. De vajon megalapozott e sommás ítélkezés? Mikor rövid nadrágos suttyó voltam, arra tanított egy öreg vasutas, hogy nagyon becsüljem meg a Nagyállomást, mert nem sok olyan pályaudvar van ám a világon, ahol az emeletre fut be a vonat. Az egykori sínvitéz azóta már a felhők mögül nézegeti az ő emeletes vasúti csodáját, s alighanem nagy záporok idején az ő könnyei is hullanak az Indóház térre. Kultúrváros sínbudija Mert lehet, hogy Szeged központi pályaudvara építészeti érdekesség a maga nemében, de az is biztos, hogy ennyire elhanyagolt középülettel nem sok nagyváros dicsekedhet. A peronon szinte minden neonfelirat tört üvegű, a váróterem, vagy a folyós burkola inkább ütött, mint kopott. Amilyen látvány pedig az illemhelység ajtaja előtt és mögött fogadja az idegent, a maga bűzkörítésével, ad akkora jobbegyenest a Szegedre érkezőnek, hogy az állomás kijáratáig kóvályog a feje. Állítólag messzi földön, eldugott falvak kocsmabudijai kínálják még ezt a hangulatot. Ám ott aligha doboltatik ki naponta, cirkalmas nyilatkozatokban, hogy a település Magyország kulturális centruma... No, de bízzunk abban, hogy a Szegedig vonatozó vendég csak nem adja föl, s kibotorkál az Indóház térre. Ha udvarias az úr, elképzelhető, hogy nem jajdul föl. Csak megkérdezi: biztos, hogy a város legforgalmasabb kapujában olyan tankcsapdákkal telített autóutat kell eltűrni, ahova nyugodtan áttelepíthető egy kültelki autókrosszverseny? S biztos, hogy évtizedek óta éppen az itt sorakozó romházak lebontására nem jutott a városfejlesztési pénzekből? Ugyanis az Indóház térrel érintkező két háztömb csak nagy cinizmussal sorolható a szegedi eklektikus városkép megőrzendő egységébe. Természetesen aggodalomra semmi ok, ugyanis ez a környék arról is híres, hogy rendbehozatalára készült már annyi tervezet, s elhangzott annyi kinyilatkoztatás, hogy nyugodtan nevezhetne vele a Guiness Rekordok könyvébe. Mint a városi főépítészi hivatalban megtudtuk Körtvélyesi CsaSzeged - első látásra*. válasznak természetesen örülünk, de az is bocsánatos bűn lenne talán, ha legalább egy településrész felelősei tudnák, mi történik, vagyis inkább nem történik házuk táján - Szeged egyik legforgalmasabb bejárójában. Kövérre hizlalt gyomok, s mögöttük a félbehagyott építkezés. Halasról érkezve, e látvány évek óta garantált Dorozsma határában. (Fotó: Nagy László) Szeged Nagyállomását aligha téveszti össze bárki is a bécsi Westbahnhoffal. Az idegent senki se várja Nacsa József, a Magyar Turisztikai Egyesület Csongrád megyei elnöke igen lesújtó véleménnyel van arról, hogyan fogadjuk a hozzánk érkező idegent: - Szeged nem várja a turistákat... Hiányoznak az eligazító táblák, amelyek bevezetnék az idegent a városközpontba, ahol egyetlen helyen megkaphatná a szükséges információkat. De nincs is hová bevezetni, hiszen Magyarország tizenkilenc megyéje közül Csongrád a riasztó példa: egyedül nálunk nem működik Tourinform Iroda, amely február végén szűnt meg Szegeden. Megfelelő színvonalú idegenforgalomról mindaddig nem beszélhetünk, amíg nincs a városban egy központi információs iroda, amely tájékoztat a szálláshelyekről, rendezvényekről, utazási lehetőségekről, s térképet, prospektust ad a turista kezébe. Azért biztató jelek is vannak: a szegedi közgyűlés határozott egy nyáron működő információs iroda fölállításáról... Bódé, vagy iroda? A htrek szerint hamarosan egy ideiglenes információs irodát állítanak föl Szeged Belvárosában. Persze nem igazi irodára kell most gondolni, annak berendezésére egyrészt nincs is már elég idő, másrészt egyelőre még külön közgyűlési bizottság vizsgálja egy komoly iroda megnyitásának lehetőségét. Kapunk egy bódét, jobb esetben egy formás pavilont, amit kiraknak mondjuk a Klauzál térre. Elsietett döntésről nem beszélhetünk. Bár azt már tavasz óta sejteni lehetett, hogy idén is eljön a nyár, s a város itt áll majd egy szál idegenforgalmi iroda nélkül, az illetékesek - nagyon helyesen - nem kapkodták el a dolgot. Hisz' még csak most jön a július. A idegenforgalmi szakemberek azért nem egészen erre gondoltak, bár a jelenlegi semmi helyett, kezdetnek, ez is megteszi. Utána jöheme például egy turisztikai tanácsadó bizottság fölállítása - ugyanis a közgyűlésben most egyetlen idegenforgalmi szakember sincs. A jelenlegi állapot kialakulásában talán ennek a ténynek is lehetett némi szerepe. bától: már az 1947-48-as városrendezési tervbe belefoglaltott - ez a terület Szeged egyik legfontosabb kapuja, s mindent meg kell tenni azért, hogy az ide megérkező idegent szép látvány fogadja. Hát, nem valami sok történt azóta - hallhattuk Körtvélyesi úrtól. De ítéletében ott rejtezett a bizakodás is, ugyanis éppen most készült egy újabb rendezési terv. Eszerint nem csak az itt zajló tömegközlekedés helyzete oldódik meg, de még szép séA pesti út bevezető szakaszánál találtatik annyi tábla, hogy egymásba ér a tiltásuk, no meg a reklámjuk tálórészt, gondozott autóparkolókat is kap a tér. Olyan környezetet kívánunk teremteni, ahova szívesen építkeznek a befektetők, s így megújulnak majd a házsorok is mondta a szakember. S ki ne szurkolna neki... Dorozsmának romvára Annak örülök igazán, hogy a férjem kiváló erőben van, mert egyébként aztán lenne félnivalónk, itt, Dorozsma határában: mondta egy ismerősöm. Utalván e mondattal arra, hogy ezt a tájékot valamivel ritkábban látogatják meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai, mint a minden bűnre hajlamos lumpenek. Nos, ezek az állapotok tükröződnek a külsőségekben is. Mielőtt az autó befuthatna Halas irányából Szeged-Dorozsma első házaihoz, egy épülettorzón akad meg a tekintet. Azt mondják, egykoron ez a nagyberuházás benzinkútnak, bevásárló központnak épült, ám mára még a csempéket is lelopták a félig kész falakról, s a gyomok vették birtokba a területet. Nosza, hívjuk hát az önkormányzatot, mi is a terv ezzel a létesítménnyel, egyáltalán van-e a városnak joga ahhoz, hogy ha már üzletház, benzinközpont nem épül ide, legalább az eredeti állapotot helyreállíttassa? A szegedi városháza illetékes osztályáról udvariasan a dorozsmai részönkormányzathoz irányítottak, mondván: ott helyben intézik a városrész fontos ügyeit, így majd romcentrumügyben is ott kapok kimerítő választ. Hát azt kaptam. Papp István kirendeltségvezető belemondta ám a telefonba: neki bizony fogalma sincs arról, most kinek is a tulajdona ez a félig kész épület, mint ahogy azt se tudja, milyen sors vár az ott felhúzott falakra. E korrekt Újszeged kertváros A makói útról jövet, a szóregi Hősök terén halad át a Szegedre tartó utas. A balra nyíló Szerb utcába pillantva valószínűleg kísértést érez, hogy beforduljon az idilli látványt nyújtó házsorba: a sűrű lombú, zöldellő fák alatt hűsítő árnyék csábít, s a hosszú utca nyugalma is csalogatóbb, mint a nagyváros felé özönlő, morajló forgalom. De nézzünk továbbra is Szeged felé... Az út bal oldalán Újszőreg házaira lehet rálátni, még a porták mögötti kiskertekbe is vethetünk egy pillantást. A másik oldalon Cserőke zöldje, s innen még nem érezni a Marostői kiskertek alatt kanyargó HoltMaros , .illatát." Az egykor szebb napokat látott, de már régóta elhagyott, néptelen sportpálya lehangolja az autóból, buszból bámészkodót - ám a figyelmet hamarosan az Árpád Vezér Nevelőotthon sárga épülete vonja magára. Az útmenti reklámtáblákból sok mindent megtudhat az árgus szemekkel figyelő idegen, épp csak azt nem, merre keresse a városközpontot, s ha mégis odatalálna, akkor meg foroghat a saját tengelye körül, de a városban eligazító információhoz legföljebb véletlenül juthat csak hozzá. Plakáterdőbe veszve Aki a pesti útról jön, és tekintetét képes elfordítani az út mentén díszsorfalat álló lányokról (akiknek a kezébe valószínűleg görcs állhatott, különben nem rázogatnák annyira), annak a városhatárt jelző tábla után bőven akad olvasnivalója. Hirdetések kis és nagy táblákon. Rudakon és lámpaoszlopokon. Út szélén és a többnyire kasza után kiáltó zöldben. Óriásplakátok erdeje. A turista azonnal megtudhatja például, hová szaladjon, ha Szegeden házat akarna építeni - de ha egy egész épület nem kell neki, vehet ablakot is, csak úgy, szólóban. Nem marad tanácstalan, ha üvegcentrumot keres, s a városszéli (pesti földalattiról elkeresztelt) áruházba egyenesen muszáj bemennie, akár akar, akár nem, mert minden út (és tábla) oda vezet. A Szeged nevezetességeire szomjas vendég megtekinthet még három darab buszváró bódét: az egyik puszta váz (se oldala, se teteje), a másik ideiglenes szemétlerakó, a harmadik üvegfalának nagy részét már ügyesen kirugdosták a kedves utasok. De hogy az idegen valami alapvető tudnivalót is magához vettessen, a városhatárban egy színes bádogtábla Szeged testvérvárosainak névsoráról értesíti őt (bár a lista nem teljes). Ne legyünk telhetlenek, információ ez is - szükség lehet még rá. Bátyi ZoltánNyilas Pátor