Délmagyarország, 1996. október (86. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-16 / 242. szám

SZERDA, 1996. OKT. 16. AZ ÜGY 7 Politikai sikkasztás A

zt mondja az egyik szocialista városatya, hogy ne rágjuk már tovább ezt a csontot, mármint a Tocsikét. Az újságíró éhsége viszont sajátos dolog, ha lerágta, utána megszopogatja, láttunk már ilyet családi körben. Az Izek ekkor tolulnak elő. Két új íz, két új élmény, két eleven megközelítés indul el a testben, mondjuk is el azonnal, mit érzünk, azt hiszem, még kíváncsi, sőt egyre kíváncsibb az asztaltársaság. Vegyük a közhatalom és a benne önkéntesen résztvevő egyén viszonyát. A képlet egyszerű: az egyén politikussá (országos vagy helyi képviselővé) lesz, ha a többség úgy akarja. Itt azért van hangsúly a többségen, mert - nem elfelejteni! - demokráciáról, demokratikus berendezkedésről beszélünk. Szóval, a polgár részese, szó szerint képviselője lesz a többség által óhajtott közhatalomnak, mintegy kezelésre megkapja az ország (a város) vagyonát: múltjából adódó értékeit, közhivatalait, utcáit és tereit, iskoláit, kórházait, csatornáit és gondjait. Ha a jó gazda gondosságával bánik vele, akkor megfelelően dolgozott, ha a sajátjaként rendelkezett ' felőle, akkor sikkasztott. Hogy egészen világosan beszéljek, mindez azt jelenti, hogy a többség akaratából ideiglenes vagyonkezelői szerepet kapott személynek elemi kötelessége a köz érdekeit képviselni akár a sajátjával szemben is. A köz érdekének képviseletéről, ennek módszertanáról szólnak a törvények, a rendeletek, valamint a szervezeti és működési szabályzatok. Ha a közhatalom képviselője nem tudná, hogy adott esetben mit kell tennie, akkor csak föl kell ütnie az írást: ott tételesen le van fektetve, mi is a dolog. A közhatalom képviselője azt fejezte ki önjelölésével a választási ciklus legelején, hogy mások helyett, mások érdekében akar dolgozni. Azonosult a feladatattal, szolgálatra jelentkezett, szereti a dolgot. Ne feledjük, szerelmes ember nem megy a kuplerájba. Ez volna az egyik tanulság, itt a lerágott csontok között. A másik, amire még ki kell térnem a jó szocialista városatya továbbképzése érdekében, azaz, hogy a közhatalom képviselőjének elemi kötelessége a köz tájékoztatása. Legyen az garázskocsmai beszélgetés vagy lakossági fórum, egyéni képviselői alapból finanszírozott hirdetés vagy szórólap (uram bocsá, a választónak címzett levél), a képviselőnek beszélnie, nyilatkoznia és igazat mondania: elsőrendű feladat. Megint vissza kell térnem rá, s egyben emlékeztetni is: polgári demokráciáról beszélünk. Tudjuk, láttuk a Híradóban, az APV Rt. elnöke megtagadta a vallomást a parlament bizottsága előtt. Tudjuk, olvashattuk a DM-ben, Szeged polgármestere, alpolgármestere és jegyzője tudatosan nem hozta nyilvánosságra, de még a közgyűlés tudomására sem, hogy milyen üzletet kötött a köz vagyonán. Sőt, azóta sem kaptunk tájékoztatást, de még a lapító közgyűlés sem, hogy mennyi is a mennyi. F

ölvetem: honnan vette a bátorságot, illetve a jogot arra a közhatalom vezető képviselője, hogy megszegje a köíelességét? Én ugyanis úgy értékelem a helyzet - ha a szegedi közgyűlés ingoványáról a demokrácia viszonyrendszerének alapjaira helyezem ezt a korrupciós ügyet -, hogy a közhatalom képviselőjében föl sem merülhet a jogszerűtlen magatartás. Egyébként mit keresne ott? Suchman Tamás nyílt levele az MSZP elnökségének, frakciójának „A tét mér nem az én fejem, hanem az ország sorsa" Kedves Barátaim! Az, hogy a nyilvánosság előtt szólítalak meg benneteket, azt jelenti, hogy úgy érzem, nincs és együttesen sem lehet titkunk a magyar közvélemény, a magyar nép előtt. Az alkotmányügyi bizottság meghallgatása óta érzem, hogy soha az ember nem méltóbb a nyugalom bölcsességére, mint akkor, ha tiszta lelkiismerettel nézhetett szembe bíráival. Ezért merem írni néktek, hogy nem értem, mi történt egy ország sorsáért felelős hatalom soraiban, hogy gyermeki hisztériával, beteges önmarcangolással, kapkodva, vizsgálóbizottságból vizsgálóbizottságba rohanva, törve és zúzva bizonytalanítja el az államapparátust, a nemzetközi partnereket, a hazai gazdasági élet szereplőit, saját támogatóit, híveit és önmagát. (...) 1994 őszén javasoltam először, hogy a privatizációt parlamenti bizottság felügyelje. Több más javaslatom is volt, ami egy korrekt törvényalkotáshoz lett volna szükséges, de elutasították. Schalkhammer Antal, kérlek, nyilatkozz e folyamatról! 1995 tavaszán küszködtem egy, a privatizációt felügyelő miniszter jogi felelősségét is megalapozó, de jogkört is biztosító törvénytervezet elkészítéséért. Az SZDSZ-es tárgyalóküldöttség 90 százalékig elutasította. Puch László, te, aki részese voltál a tárgyalásoknak, mondd el a nyilvánosságnak az éjszakába menő tárgyalások történetét. Békét szerettem volna az önkormányzatokkal, és logikusan végrehajtható jogi rendezést. így volt ez az önkormányzat közművagyon elosztásáról szóló jogalkotás során is. Lamperth Mónika képviselőtársnőm, mondd el erről a folyamatról, amit múltkor is elmondtál nekem. Miért állunk ma szemben több száz önkormányzattal? Csak azért nem jött létre az igazságot megközelítő jogi szabályozás, mert a vidéki kistelepüléseink érdekeivel szembe lett állítva az SZDSZ-es városok érdeke. Emlékeztek a kongresszuson mondott beszédem utolsó gondolataira? Olvassátok el újra. Mit nem bocsát meg neAz exminiszter két arca. A baloldal bal szélén, a kapitalizmusért. (Fotó: Enyedi Zoltán) künk a magyar nép... Most a látszat más, de ez is számomra elfogadhatatlan. Ugye leszavaztatok ekkor. Újra javasoltam a privatizációs parlamenti bizottság felállítását. A frakcióvezető fiókjában ott van hivatalos átiratom. Szekeres Imre, olvasd fel, s abból kiderül, hogy átlátható, sőt a parlament által ellenőrzött privatizációt szerettem volna. Szekeres Imrén kívül senki nem reagált a javaslatomra. A belterületi földügy és más anomáliák miatt is április elejétől május 14-éig kísérleteztem a privatizációs törvény olyan módosításával, amely szintén jogi felelősségem alapozza meg, de nem hoz olyan helyzetbe, hogy a parlament előtt döntéseket kelljen magyaráznom, amelyeknek ellenkezőjét szerettem volna. És felelősséget kelljen vállalnom, miközben még véleményezési jogom sincs a jelenlegi hatályos törvény szerint. Az SZDSZ ellenjavaslatot nyújtott be, az MSZP gazdasági munkacsoportja, költségvetési munkacsoportja nem felelősségem növekedésének, hanem hatalmam növelésének vélte javaslatomat, és elutasította. A törvényjavaslat elkészítésével egyidejűleg a jelenlegi vezérigazgató elkészítette az APV Rt. új szervezeti modelljét, amely más döntési mechanizmust, a jelenleginél jobbat javasolt a szervezeten belül, és vezetői szintek megszüntetését és több mint száz fő létszámcsökkentést tartalmazott. Csak a törvénymódosítással együtt szerettem volna bevezetni. Az önkormányzati problémakört többször fölvetettem kormányülésen. Csak Medgyessy Péter reagált rá, de a belügyminiszter sohasem. Nem tudom, észrevettétek-e, hogy két év alatt ebben a sok tízmilliárdos problémakörben az önkormányzatok tényleges állami főnöke az ÁPV Rt. felé egyetlen problémamegoldást jelentő tárgyalási javaslattal vagy más lehetőséggel nem élt, és nem tett kezdeményezést az önkormányzatok nevében. Most azt kell látnunk együtt, hogy Kuncze Gábor, tehát az SZDSZ fog'igazságot szolgáltatni? Olvassátok el a kézi vezérlésemet bíráló SZDSZ-es szakértői megnyilatkozásokat. Akkor most hol a felelősségem, ha nekik volt igazuk? És már csak néhány apró dolog. A koalíciós kormány a kormányzati struktúrában példátlan módon 22 általa kinevezett személy kezébe tette a privatizációt. A privatizációs törvény szellemiségéből is származóan és a Pénzügyminisztérium szerepéből is következően a PM képviselője kvázi vétójoggal rendelkezett az igazgatóság ülésein. Egyébként pedig olvassátok el a privatizációs törvényt, s akkor tapasztalhatjátok, hogy törvény adta lehetőségeimet többszörösen meghaladva igyekeztem egy olyan robbanószert hatástalanítani, amelynek veszélyességét már évek óta éreztem. Nem sorolnám tovább, valóban, de ha majd feltett kérdéseimre választ kapok, politikai felelősségemet akkor fogom érezni csak igazán. Most csak annyit kérek, ismeijétek fel történelem előtti felelősségünket, a magyar nép előtti felelősségünket, s járjatok el úgy, mint ahogy egy 54 százalékos parlamenti erőnek döntenie, rendelkeznie kell. A mindinkább politikai válsággá terebélyesedő jelenlegi konfliktushelyzet a demagóg politikai erők s a revánsra vágyó, már-már professzionális ellenzéki erők segítségével ez utóbbiak józan kisebbségének akarata ellenére anarchiává szélesedhet. Az ÁPV Rt.-nél történteket sem enyhíteni nem akarom, se felejteni nem tudom. És ezért én már egyébként megbűnhődtem. Ki kell azonban mondanom, hogy a forgatókönyvben több áll, mint amennyi eddig megtörtént. Vegyétek, kérlek, észre, a tét már nem az én fejem, hanem az ország sorsai De ebben az országban sokan vannak, akiknek semmi sem drága. (...) A baloldal bal szélén állok, s mégis a privatizáció felgyorsítását, tehát a kapitalizmus gyorsabb építését szolgáltam, mert elfogadtam azokat a felismeréseket, és magam is azt ismertem fel, hogy a folyamat elhúzódása a szabadkapitalizmus valamennyi átkát Magyarországra fogja szórni, és elviselhetetlen lesz a társadalomnak, az embereknek. Suchman Tamás Ki a felelős a Tocsik-ügyért? 12% 40% • kormány M ÁPV Rt. • Suchman T. E3 MSZP • niagánsz. m nem tudja • Munkatársunktól Hogyan fogadta a szegedi közvélemény a Tocsik- és a Vektorügyet? E témakörben kérte fel szerkesztőségünk egy felmérés elkészítésétére a rePRESENT Piac- és Közvéleménykutató Bt-t. Kíváncsiak voltunk arra, hogy szűkebb környezetünk lakói mennyire ismerik azokat a „korrupciós" jelzővel illetett ügyeket, amelyektől hetek óta hangos az országos és a helyi sajtó; kiket tartanak felelősöknek; esetlegesen miként változtatták meg, módosították a történtek a választók pártszimpátiáját. Az október 12-e és 14-e között történt felmérés során 312, véletlenszerűen kiválasztott szegedi állampolgár véleményét kérték és összegezték. Á mintavétel nem jelenthet választási előrejelzést, ám alkalmas az adott kérdéskörben a vélemények szondázására. A megkérdezettek között alig akadt olyan, aki ne hallott volna a privatizációs, sikerdíjas botrányról. A felmérés tapasztalatait feldolgozó sorozatunk első részében a nagy kérdés a következő: Kit tartanak felelősnek a Tocsik-ügyért? Ki a ludas abban, hogy egy jogásznő a köz pénzéből zsebre vág, zsebre vághatott 804 millió forintot? - fűzhetnénk hozzá az alkérdést. Elég egyértelműen látszik, hogv a válaszadók többsége, 40 százaléka a kormány nyakába varrja a sikerdíjas botrányt. Mert, ha jól működik egy rendszer, abban ilyen nem fordulhat elő - a játékszabályokat pedig a kormány határozza meg. Jelentós, 30 százalék azok aránya, akik az ÁPV Rt.-t teszik felelőssé, amely az önkormányzatokkal való egyezkedést csicskásra bízta, akiből százmilliomost csinált. De nem feledkeztek meg a szegediek a menesztésében magát mélyen sértve érző Suchman Tamás miniszterről sem, őt 12 százalék hibáztatta a történtekért. Az MSZP és a magánszemélyek felelősségét mindössze 4, illetve 3 százalék gyanította. Majd kiderül. (Folxtatiuk.) Milliárdok ára A dolgok ősforrása Dunaújváros, a Dunaferr-ügy. A helyi önkormányzat két és fél év alatt (1993 tavasza és 1995 novembere között) járta végig a bírói utat, s a Legfelsőbb Bíróság mondta ki az utolsó szót. Az önkormányzat jogos követelése 2,3 milliárd forintot volt, ennyit is kapott. Igaz, részvényben, igaz, azóta 180 százalékon áll a részvény. Pedig Dunaújvárost sem kerülte el a Vektor. A brókercég megérkezett egy kész ajánlattal, mely szerint, ha megkapják az ügyet, egy héten belül garantáltan pénzhez jutnak. Ehhez annyi kell, hogy ne pályáztassanak, s az önkormányzatnak nem is volt ellenére a dolog, hiszen nagyon kellett nekik a pénz. S ki tudja, mit hoz a törvényes út... Beigazolódott, s mintaértékű lett a döntésük. Egy pesti ügyvédi iroda kapta az ügyvitelt a pályáztatás után, akik egyszázalékos sikerdíjat kötöttek ki, a valóságban azonban perköltségért végezték a képviseletet. Vagyis az ÁPV Rt., miután bukott az ügyön, nem az önkormányzatnak, hanem az irodának fizette a perköltséget. Ehhez képest Szeged a Vektorral dolgoztatott. A város eredeti követelése 2,5 milliárd lehetett volna, erre azonban legyintettek, ez csak egy szám, úgysem (télik meg, inkább itt a Vektor, gyors és biztos pénzt hoz. Valóban, gyorsan és biztosan kaptunk 2,5 milliárd helyett 1,3-at, majd még több mint százmilliót. S ezért a gyors és biztos üzletért kifizettünk bruttó 130 milliót. Azaz: egymilliárd forint csökkenésért adtunk oda több mint százmilliót - tisztán. (Ezt hívják „siker"-díjnak! - a szerk.) Valahogy így történt az országban is. Az egyik féle számtan, vagy logika szerint "arról volt szó, hogy az önkormányzatok jogos követelése 25-30 milliárd forint. Ebből - hála a közvetítőknek - megkapnak 9 milliárdot, vagyis - ezekkel a számokkal kalkulálva - maradt az államnak 15-20 milliárdja. Ez a 9 milliárd most az önkormányzat haszna-e, vagy inkább arról van szó, hogy a „ vektorok " az állam titkos megbízottjai, azaz neki spórolnak, s nem a helyhatóságoknak ? A dunaújvárosiak két és fél év alatt elért sikerét Szeged valószínűleg nem utánozhatná le, arról lekéstünk.' Pláne úgy, hogy eleve majdnem három évet csúsztunk, hiszen 1993-tól 1995 végéig nem történt semmi, bár a lehetőség adott volt (lásd: Dunaújváros). A bírói út persze nyitott még mindig, vélhetően lesznek is ilyen tárgyalások, de teljesen igazuk van azoknak, akik hosszú éves pereskedésről beszélnek. A megbízási szerződés ugyanis kikötötte a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét. Ott egy-egy bírónak több száz ügyet kell megoldania: a sorban az utolsó tárgyalását körülbelül három év múlva tűzi ki. Gond nincs: a Vektor szerződése három évig, illetve a folyamatban lévő peres ügyek lezárásáig érvényes. A. L.