Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-30 / 125. szám

6 HAZAI TÜKÖR CSÜTÖRTÖK, 1996. MÁJ. 30. forrós Honi Mozi • Munkatársunktól Új magyar mozicsatoma indult Honi Mozi néven, melyet a magyar tulajdon­ban lévő Telehon Kft. üze­meltet. Naponta négyórás műsorral jelentkeznek, mely 19.45-kor kezdődik, a prog­ramban a nyitó gyerekfilm után minden nap két, válo­gatott nagyfilm szerepel. A néhány hete indult mozicsa­tornát a kábelhálózatokon keresztül lehet nézni. Sze­ged körzetében egyelőre az algyői, a kiskundorozsmai és a sándorfalvi hálózatban tűnik fel a Honi Mozi műso­ra, de természetesen folya­matosan tárgyalnak a többi hálózattal is. Az új mozicsa­torna napi programját mától megtalálják lapunkban a té­véműsoroknál. Textilkiállltás • Munkatársunktól Május 31-én, pénteken délután fél 5-kor nyílik meg a Kass Galériában Pacsika Emília textilkiállítása. A tár­latot Kass János grafikusmű­vész ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Másokról - máshogyan • DM-információ A VTV műsora másod­szor jelentkezik csütörtö­kön este 8 óra 5 perckor. A stúdióvendégek olyan fia­talemberek tesznek, akik vállalják másságukat. A nézők hozzászólásait a 322-044 és a 493-693-as telefonon várják. Totózó lett Újszegeden - A filozófiánk az, hogy minél közelebb kerüljünk a fogadókhoz. Ezt példázza a mostani kirendeltség-átadás is - mondta tegnap az újsze­gedi totózó ünnepélyes bir­tokbavételkor dr. Pongrácz Antal, a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatója. Majd hoz­zátette: nálunk az ügyfél a király. Az eseményen meg­jelent dr. Szalay István pol­gármester pedig „avatóbe­szédnek" a következőt szán­ta: „Legyen szerencséjük az ide betérőknek." A Maros­tői üzletsoron lévő totózó vezetője, Kalmárné Hébán Ildikó elégedett volt az első napi forgalommal, ami azt példázza, hogy Újszegeden is népszerű a szerencsejá­ték. Mór az első napon sokan felfedezték a Marostól totózót és lottózót. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Munkatársunktól Ma nyílik és június 6­án zárul a szegedi Ünne­pi Könyvhét. A rendez­vénysorozat könyvbe­mutatókkal, dedikálá­sokkal, hangversenyek­kel, kiállításokkal igen gazdag programokat kí­nál kicsiknek és nagyok­nak. A mai és a holnapi programból: Május 30., csütörtök Délelőtt 10 órakor: Könyvpremier a Gyermek­könyvtárban. Tóth Béla: Mély a Tiszának a széle című Szeged környéki népmese­gyűjteményének bemutatója. A bemutatón részt vesznek a kötetet illusztráló gyerekek. Délután 4 órakor: Mű­vész-közönség találkozó a Bálint Sándor Művelődési Házban „A legkedvesebb színészházaspár" címmel. Találkozás Fekete Gizivel és Meggyágyult a fekélyem! Újszegeden, a Kállay utcai Hotel Petróban gyógyít Balogh Larissza ter­mészetgyógyász; eredményes munká­ját, betegeinek cso­dás gyógyulását vá­rosszerte ismerik, s elismerik. Rendelé­sein nagyon sok be­teg ember fordul meg, hogy azután néhány kezelés után egészségesen távoz­hasson. Mint például az az idős cukorbeteg aszony, aki évek óta szenvedett már borzasztó lábszárfekélyétől. Gyógyulásának történetéről a következőket meséli: - Cukorbeteg vagyok, nagyon magas, 10 körüli értéket mutatott nálam az orvosi vizsgálat. Ez a betegségem volt oka, hogy súlyos lábszárfekélyben szenvedtem már hat éve. Borzasztó fájdalmaim voltak, járni sem tudtam már egyedül. Cipót sem bírtam felvenni, kizárólag a bő szárú papucsom jött fel a lábomra. A lábamon a bőr nemcsak felpuffadt, de már feszült is, a rajta lévő fekély olyan csúnya volt, hogy már-már a csontot lehetett látni. Járni sem tudtam, az ízüle­teim kifordultak, szinte teljesen tehetetlenné váltam. Segíteni senki sem tudott rajtam, csak Larissza. Úgy hoz­tak el ehhez a nagyszerű gyógyítóhoz. Az egyik lábamon három-négy nap alatt behúzódott a fekély, a másikon is azonnali, szemmel látható volt a javulás. Napról napra ki­sebb lett, múlni kezdett a fájdalom is. Nagyon boldog va­gyok, mert soha nem hittem volna, hogy ez lehetséges. Pár hét alatt a kisebbik fekélyem teljesen lehúzódott, a másik pedig felére csökkent. Larisza azt mondja, további javulás is várható, mert nemcsak nálam, hanem minden betegénél, két hónappal a kezelés befejezése után, még tovább folytatódik a gyógyulás. Balogh Larissza hétköznaponként 15 és 18 óra között rendel a (Forrás Szálló melletti) Kállay utea 6-10. szám alatt található Hotel Petróban.Telefon: 319-335. Ha építkezik... tüzeléstechnikai szaküzletünk segft Önnek a fűtés és melegvíz-ellátás gondjának megoldásában. - Szaktanácsadás mellett vásárolhat tüzelő­berendezéseket, kéménytechnikákat PELGRIM gáztűzhelyek nagy választékban, kedvező áron. - Irodánkban megrendelheti az. épület gépészeti terveit és szerelési munkáit. Egy helyen, egyszerűbben, olcsóbban. Szegedi Kéményseprőfipari Kft. Szeged. Moszkvai krt. 27. Telefon: 485-077. Kirendeltségek: Kistelek, Bocskai u. 20. Telefon: 364-651. Bordány, József A. u. 8. Telefon: 382-204. Nyílik a könyvhát Rácz Tiborral, a Szegedi Nemzeti Színház művészei­vel. Délután 5 órakor: Megnyi­tó ünnepség a Dugonics té­ren. Az idei Ünnepi Könyv­hét eseményeit Temesi Fe­renc Író nyitja meg. Közre­működnek; a Százszorszép Gyermekház Mákszem tánc­csoportja, a Borica Táncegy­üttes Hajnalcsillag csoportja, a Százszorszép Gyermekház Kamaracsoportja. Délután 5.30 órakor: A Szézszorszép Gyermekház Kerámia szkkörének hagyo­mányos könyvheti kiállítása a Gondolat Könyvkiadó könyvesboltjában, A Hon­foglalás címmel. A kiállítást megnyitja: dr. Somi Imréné. Este 6 órakor: Pompeji-est a Tolkien Könyvesházban. A szegedi irodalmi és bölcsele­ti folyóirat felolvasó estjének meghívott vendége Tolnai Ottó Író, költő, műfordító. Este 7 órakor: Könyvpre­mier és dedikálás a Bartók Béla Művelődési Központ tanácskozótermében. Temesi Ferenc: Pest, Petri Csthó Fe­renc: 111 vers és Veszelka Attila: Canopus című köny­veinek bemutatója. A szer­zőkkel Vörös László iroda­lomtörténész, a Tiszatáj szer­kesztőségének elnöke beszél­get­Május 31., péntek t Délután 1 órakor: Dediká­lás a Móra Könyvesboltban. Ez az utazólevelem című könyvét Kallós Zoltán erdélyi néprajztudós, Író dedikálja. Délután 5 órakor: Horváth Dezső író, újságíró A röhögő katona című könyvének pre­mierje az Északvárosi Fiók­könyvtárban. Este 6 órakor: Alföld-est a Tolkien Könyvesházban. A debreceni irodalmi folyóirat estjének meghívottai: Mészá­ros Sándor szerkesztő, Szirák Péter munkatárs, Borbély Szilárd költő. Este 6 órakor: Kiállítás és művész-közönség találkozó a Móra Ferenc Múzeum dísz­termében, Szeged képzőmű­vészete a könyvek tükrében címmel. Meghívottak: Szu­romi Pál, Tóth Attila, Varga Mátyás, dr. Apróné dr. La­czó Katalin, dr. Apró Ferenc. A beszélgetést Tandi Lajos újságíró vezeti. (A könyvhét további prog­ramjait folyamatosan közöl­jük.) Mert vannak értelmű Ha nem lát jól, felveszi. Ugye milyen egyszerű? Döntés, kockázat nélkül. Hitte volna, hogy egy hasonlóan egyszerű, egyértelmű és jó döntés a jövőjét is képes biztossá tenni? Pedig ez így van. A nyugdíjbiztosítás egy tapasztalt, nagy tőke­erejű, megbízható, többmilliós ügyfelkörrel rendelkező biztosí­tónál legalább olyan nyilvánvaló, mint az, hogy ha nem lát jól, akkor szemüveget vesz. Ha nyugdíjbiztosítás, akkor © Médiaszittyó T7<gy meghívó érkezett szerkesztőségünkbe, melyben M2j kedvesen invitáltak Pécsre a Megyeházára, ahol a Magyar Rádió által szervezett, úgynevezett média munkanapot tartanak, Nemzetiségek és média cím­mel. Már maga a cím mutatja, óriási a beszélgetés terep­asztala, amelyen okos szakemberek adhatják és vehe­tik tapasztalataikat, illetve szülhetnek új terveket, for­mákat arról, miként élhetnek a nemzetiségi kultúrák a média segítségével De mielőtt ajtóstul rontanánk a le­hetőségek előcsarnokába, nézzünk bele egy kicsit a programba. Két nagy előadói kör szerepel a repertoárban: dél­előtt: Kisebbségek a közrádióban; délután: Kisebbsé­gek a médiában; valamint szintén délelőtt van egy „asztalfőn" című program, amely címből igazából nem derül ki, hogy az alant felsorolt illetők miről fog­nak előadni, vagy hogy netán előételként szolgálják fel őket az asztalfőn. De majd biztosan megoldják va­lahogy. Na viszont a lényeg kutyája nem is itt van elásva. Hanem hogy mintha működnék ott Pécsett valami té­vé meg rádió meg napilap, amelyeknek szépen meg­van a maga nemzetiséggel foglalkozó és a nemzetiség nyelvén megszólaló adása, újságoldala. Azt gondolná az ember álnaivan, hogy az ezeken a műsorokon és ol­dalakon dolgozó szerkesztők úgymond életszagúan is­merik a nemzetiségek és a média kapcsolatát, éppen­séggel pillanatnyi helyzetét! a hátul- és az elölütőket. Csakhogy az előadók névsorából ők valahogy kima­radtak. Dehát minek is ide szakember, igaz, még a vé­gén kiderül valami. A programból viszont az derül ki, hogy a fél tizen egykor kezdődő munkanap - amit egy óra kaja­szünet aprít ketté - nem nyúlik éjszakai parázsló vitá­ba, négyig tart. Aztán négykor indulás busszal Vil­lánykövesdre, ahol Czigler János borait fogják meg­kóstolni a derekasan megizzadt előadók, illetve az 0 íz­letes boraival portalanítják hangszálaikat, amelyeken aznap állítólag megszólalt a nemzetiségek és a média helyzete, viszonya. Ha érdemi párbeszédre nem is, de talán érdemi szittyózásra marad majd idő. Köszönjük a meghívói, olvastuk, de maradunk: „van ilyen boni em". Podmaniczky Szilárd 77C PADLÓSZŐNYEG 'fel U ÁRUHÁZ j| PADLÓSZŐNYEG ÁRUHÁZ 75%) árengedmény minden padlószőnyegre. 35% árengedmény darabszönyegeinkre - padlószőnyegszegést vállalunk - amerikai technológiával szőnyegbeépítés! Nyitva tartás: h-p: 9-17 óráig, szo.: 9-12 áráig. Szeged, Róna u. 27. Telefon: 62023-412. Éí f^mítel Emitel Távközlési Rt. Vezérigazgatósága ^^ szegedi munkahelyre munkatársat keres az alábbi munkakörbe: HELYI HÁLÓZATOS BERUHÁZÓ Alkalmazási feltételei: - felsőfokú szakirányú iskolai végzettség - távközlés hálózatok építése terén szerzett gyakorlat, - számítógépes ismeret előnyt jelent Fiatol, agilis munkatárs jelentkezését várjuk. A jelentkezéshez kérjük csatolni: részletes szakmai önéletrajzot, az iskolai és szakmai végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolatát. A jelentkezéssel kapcsolatban felvilágosítást a Beruházási osztály vezetője a 62402-761 telefonon ad. A jelentkezések beérkezési határideje: 1996. június 15. Cím: Emitel Távközlési Rt. Humán ágazat 6722 Szeged, Tisza Lajos lat. 41. ^pernTtel AZ EMITEL Távközlési Rt. Vezérigazgatósága szegedi munkahelyre munkatársat keres az alábbi munkakörben: BELSÖELLENÖR Az alkalmazás feltételei: - felsőfokú iskolai végzeltség, - számítógépes felhasználói gyakorlat, - távközlés éyVagy belsőellenőrzés területén szerzett gyakorlat. A jelentkezéshez kérjük csatolni: a részletes szakmai önéletrajzot, az iskolai és szakmai végzettséget igazoló bizonyttványíok) másolatát, -deklődni: Szecsődi Istvánnó vezérigazgató-helyettesnél lehet, telefon: 62402-701. A jelentkezéshez kérjük csatolni: a részletes szakmai önéletrajzot, az iskolai és szakmai végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolatát. Érdeklődni: Szecsődi Istvánné vezérigazgató-helyettesnél lehet, telefon: 62402-701. A jelentkezések beérkezési határideje: 1996. május 31. Om: EMITEL Távközlési Rt. Humán ágazat, 6722 Szaged, Tisza L krt. 41. 20%-30% árengedmény 60-féle színárnyalatú selyem, mélynyomott, habtapétából CSAK 3 NAPIG. Figyelmükbe ajánlom exkluzív folyékony tapétánkat, márvány és gránit padlóburkolatainkat, Reokor-Műgyanta padlóburkolatunkat, hangszigetelő tapétánkat, vízáteresztős kültéri színes gumitégláinkat (ajánlott óvodák, udvarok, medencék, virágágyások kültéri burkolásra) öntapadós tapétát (márvány, faeres és egyéb színekben 67 cm-4$ cm szélességben padló- és szőnyegszegőt, festék- és vegyi áruinkat. Cégek és lakossági kivitelezést jelentős árkedvezménnyel vállalunk. Érd.: Szeged, Makkosházi Itp. Ortutay u. 4-5. üzlet (Tapétabolt) Megközelíthető 7-8-9 trolival, az ABC-vel szemben. 9-17 óráig. Tel/fax: 62470-127. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom