Délmagyarország, 1996. május (86. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-20 / 117. szám

léívy.iOj Í8siii<egrrsei0 s/ svföKii Jódsvnémolls 2 KÜLFÖLD HÉTFŐ7Í996. MÁJ. 20. kommentár A 4. alabárdos * Miután „menesztette" a békülékeny Kasagics bosz­IVm. niai szerb kormányfőt, Radovan Karadzsics egy­személyes döntést hozott, s ez - egyesek szerint - a po­litikai életből való kivonulás kezdete. Tudomásul kell azonban venni, hogy az orvosból politikussá vedlett Karadzsics a boszniai szerbek jelentős hányadának képviselője, választott, elfogadott vezetője, s a hágai fenyegetettség ellenére a szava számít abban a közeg­ben. A helyzet egyáltalán nem egyértelmű - bizonyos, hogy környezete nem azt várja az „államfőtől", hogy költői és irodalmi munkásságába meneküljön, avagy védőbeszédet fogalmazzon. S még azt sem mondhat­juk, hogy ravasz balkáni fogással állunk szemben; Hága miatt Karadzsics nem tárgyalófél, ezt tudomásul veszi, s a külügyeket Plavsics asszony nyakába varr­ja... Az eddigi alelnök előtérbe tolásával a nemzetközi közösségnek ilymódon immár két, rendkívül kemény­vonalas szerb vezetővel van dolga. Az hírlik, hogy Bil­jana Plavsics esetenként még Karadzsicsnál is mere­vebb irányvonalat képvisel, s a most felállt legfelsőbb boszniai vezetéstől semmiképpen sem remélhető a többnemzetiségű bosnyák állam elfogadása, wyármilyen szemszögből is próbáljuk a harcedzett MJ ideggyógyász váratlan döntését elemezni, egy do­log borítékolható: Radovan Karadzsics a boszniai színpadon sohasem vállalja el a 2. ajtónálló avagy a 4. alabárdos talán hálás szerepét. A nagyhatalmú, a „da­rabot" töviről-hegyire ismerő, azt befolyásoló rendező szerepkör inkább megfelel neki... ^JlodhcJku • Réthi J. Attila és Arató László jelenti Dániából Hamlet várának tövében Karadzsics lemond(ott)? I "S z j. Karadzsics és Plavsics. Előttem az utódom? (MTI Telefotó) • Helsingör Az elmúlt öt nap egy­valamire mindenképpen elég volt; arra, hogy kü­lönösebb elfogultság nél­kül megállapítsuk: a dá­nok sok dologhoz érte­nek, de leginkább dol­gozni tudnak. A magyar újságírók EU-szemináriu­mát vezető két úr, John Hessing és Peter Golds­mith például hétfától pén­tekig, reggel 8-tól este 9­ig fáradhatatlanul szer­vezte és irányította az előadásokat, a minisztéri­umi viziteket, a követségi látogatásokat. Tették mindezt percre pontosan, elegánsan, mosolyogva, úgy, ahogy kell. Nehéz lenne megfogal­mazni, hogy mi a dán csoda titka. Talán a mentalitásuk, már-már tapintható optimiz­musuk és konokságuk repí­tette az itt élő embereket az őket megillető helyre, azaz Nyugat-Európa tetejére. A vikingek utódai tényleg büszkék lehetnek 34 ezer (!) dolláros, egy főre jutó nem­zeti jövedelmükre, és arra, hogy ezen a kontinensen nélkülük nemigen döntenek az igazán fontos kérdések­ben. Szóval, nekünk magya­roknak már azt is értékel­nünk kell, hogy Koppenhá­gában komolyan foglalkoz­nak az Európai Unió bővíté­sével, és kíváncsiak a gond­jainkra, terveinkre. Szerda délután az állami televízió egyik sztárriportere, Connie Petterson vendéges­kedett Hamlet várának tövé­ben, azaz a helsingőri oktatá­si központban. Sok egyéb mellett levetített egy tavaly forgatott filmet, amely „a kommunistákat visszahívó Magyarországon" készült. Az időközben üzletemberré cseperedett Berecz János azon polemizált, hogy ma­napság csupán tőke, kapcso­latrendszer és számtalan ötlet kell egy vállalkozás beindítá­sához; Thürmer Gyula ango­lul ecsetelgette, mekkora erő rejlik a munkáspártban; Gál Zoltán azt mondta, nálunk már igazi demokrácia van; egy kórházi osztály vezetője egyfolytában panaszkodott, merthogy ő volt a „kont­raszt". Pedig mindnyájan tudjuk: a kép azért ennél jóval színe­sebb. • A dán házigazdák, szerve­zők arra is gondoltak, hogy a gyakorlatban egy szimulált tárgyaláson próbáljanak ki minket. A feladat: építsük fel az Európa Házat. Öt de­legáció kövekre, emeletekre, alapzatra alkudott. Nagyon tanulságos volt a tárgyalás. Eleinte kisebb lobbik alakul­tak, majd valamennyiünknek rá kellett jönnünk, hogy mindenkinek engedménye­ket kell tennie, nem is keve­set. A végén a csoportok már ugyanazt akarták, de oly módon, hogy konzultációs szüneteket kértünk és mind­nyájan elvonultunk egy sa­rokba, ahol megegyeztünk. Az asztal körül ez nem sike­rült, holott ugyanazok tár­gyaltak ott is, de valami rejt­élyes erő szüntelen lobbizás­ra csábított bennünket. • Hazánk dániai képvisele­tét Balázs Péter nagykövet látja el. A követség kis lét­számmal dolgozik, de sok okuk nem lehet a panaszra. Mind a követség, ahol a kon­zulátus is helyet kap, mind pedig a nagyköveti reziden­cia csodálatos helyen van. Az épületek és berendezésük is jómódról, gazdagságról árulkodnak. Persze ez a jólét Dániát jellemzi. A nagykö­veti rezidenciát 1973-ban vá­sárolta hazánk másfél millió dán koronáért. Most áz épü­letet 10 millió koronára tak­sálják. A szorzó huszonöt. Tudni kell azt is, hogy Kop­penhága nem a diplomácia fővárosa. Valamennyi diplo­mata Brüsszelbe vágyik. • Belgrád, Pale (MTI) Radovan Karadzsics boszniai szerb elnök szombat este átadta az elnöki teendők ellátá­sát Biljana Plavsics ed­digi alelnöknek - jelen­tette vasárnap a Politi­ka cimü belgrádi napi­lap, s már ismertette is az új államfő első nyi­latkozatát, amelyben meghatározta a palei politkai vezetés felada­tait. A lap szerint Plavsics kö­zölte: a jövőben a daytoni egyezmény végrehajtása lesz a boszniai szerb vezetés leg­• Washington (MTI) Az USA-ban a jövőben nyilvánosságra hozzák azok­nak a rovott múltú emberek­nek az új lakcímét, akiket korábban gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncse­lekmények miatt elítéltek. A törvényt Clinton amerikai el­nök aláírta, miután a kong­resszus jóváhagyta az intéz­kedést. Az új törvényt a hé­tesztendős Megan Kankáról nevezték el, akit 1994-ben New Jersey szövetségi ál­lamban két hasonló bűncse­lekmény elkövetése miatt már elítélt férfi megerősza­kolt, majd meggyilkolt. A tettes ugyanabban az utcá­ban lakott, ahol áldozata és fontosabb feladata. „Ez a gyakorlatban a békét, a boszniai Szerb Köztársaság létének további megerősíté­sét, valamint a parlament ál­tal elfogadott határozatok teljesítését jelenti" - mondta Biljana Plavsics. Belgrádban annak ellenére is véglegesnek és teljesnek tekintik Karadzsics távozá­sát, hogy az SRNA boszniai szerb hírügynökség egy szó­val sem említette a boszniai szerb elnök lemondását, s csak annyit közölt, hogy Ka­radzsics felhatalmazta Bilja­na Plavsicsot arra, hogy he­lyettesítse őt a nemzetközi közösséggel folytatott tárgya­családja. A brutális bűntett után New Jersey-ben és több más államban olyan törvé­nyeket fogadtak el, amelyek értelmében a rendőrségen kí­vül a helyi lakosságot is tájé­koztatni kell egy szexuális bűnöző beköltözéséről. Ne­tán valamelyik állam vona­kodnék a törvénynek alávet­ni magát, a szövetségi költ­ségvetési pénzkiutalások el­vesztését kockáztatja. Az ál­lamok maguk dönthetik el, hogy továbbra is veszélyes­nek tartják-e a bűnözőt és milyen formában tájékoztat­ják érkezéséről a lakosságot. A törvény ellenzői az önbí­ráskodás veszélyére figyel­meztettek. lásokon. „Az elkövetkezendő időszakban a menekültek ügyének rendezése, a leszere­lő katonák munkahelyének megteremtése, a gazdaság talpraállítása és a szabad tár­sadalom létrehozásához szükséges törvények megho­zatala lesz a legfontosabb fel­adat. Mivel kénytelen vagyok néhány kiemelten fontos kér­désre összpontosítani figyel­memet, az elkövetkezendő időszakban az alkotmánynak megfelelően Biljana Plavsics alelnök helyettesít majd a nemzetközi közöséggel foly­tatott tárgyalásokon, vala­mint egyéb ügyekben" - áll a nyilatkozatban. • London (MTI) Az izraeli hadsereg külön halálbrigádot tart fenn a Hezbollah nevű libanoni síi­ta terrorcsoport vezetőinek és fegyvereseinek felkutatá­sára és kiirtására - írta az Observer című vezető londo­ni lap, amely szerint a tragi­kus végű kánai tüzérségi ak­cióért is közvetve az Egoz nevű egység egyik kutyaszo­rítóba került osztaga volt fe­lelős. Az újság, amely kiter­jedt nyomozást folytatott a száznál is több polgári me­nekült életét kioltó kánai ak­ció hátterének megvilágítá­sára, azt írta, hogy a titkos alakulatot az áprilisi dél-li­banoni invázió csúcspontján vetették be, amikor világos­sá vált, hogy légi és tüzérsé­A nemzetközi közösség boszniai főmegbízottja, Carl Bildt szóvivőj Szarajevóban megerősítette Karadzsics visszavonulásának hírét, amit a békefolyamat szem­pontjából „igen jó dolognak" nevezett. Amennyiben viszont Karadzsics valóban csak a nemzetközi közösséggel folytatott tárgyalásokat bíz­ta Plavsicsra, akkor nem tett egyebet, mint elismerte a kialakult helyzetet, hi­szen hónapok óta egyetlen külföldi politikus sem áll szóba a háborús bűnök el­követésével vádolt politi­kussal. gi eszközökkel nem lehet ki­füstölni a Hezbollah Észak­Izraelt veszélyeztető rakéta­fészkeit. Az Egoz polgári ruhás kommandósai április 18-án érkeztek a bibliai település­re, azzal a feladattal, hogy felkutassák a faluban meg­búvó Hezbollah-gerillákat, ám úgy érzékelték, hogy fel­fedezték őket, s rádión kér­tek segítséget. Az izraeli ka­tona vezetés visszavonulót parancsolt az egységnek, s ezután indította el a helyi ENSZ-tábort elpusztító tü­zérségi akciót. Az Observer értesülése szerint a zsidó ál­lam mindenképpen titokban akaija tartani a Hezbollah el­len létrehozott halálbrigád létét. hírek „Tüntetően nem baráti..." • Kijev (MTI) Oroszországgal szembeni, tüntetően nem baráti lépés­ként értékelte az orosz kül­ügyminisztérium a nyugat­ukrajnai Lemberg (Lvov) városának azt a döntését, amelynek értelmében a Pus­kin és Lermontov orosz klasszikus írók nevét viselő utcát átnevezték Tarasz Csuprinka (a vörösök ellen harcoló Ukrán Felkelő Had­sereg volt parancsnoka), il­letve Dzsohar Dudajev utcá­ra. Az utcanevek megváltoz­tatásának egyetlen célja az oroszellenes hangulat szítása volt - mondta Grigorij Kara­szin orosz külügyi illetékes. Összecsapás • Mardzsajún (AFP/MTI) Libanoni Hezbollah-geril­lákkal csapott össze egy iz­raeli járőr vasárnap reggel az Izrael megszállta dél-libano­ni övezetben. Az Izrael-barát libdanoni milícia szerint két gerilla meghalt, egy izraeli katona megsebesült. Kurdirtás • Diyarbakir (Reu­ter/MTI) Török katonák megöltek legkevesebb 60 lázadó kur­dot a délkelet-törökországi Batman tartományban. Salih Sarman tartományi kor­mányzó vasárnapi nyilatko­zata szerint a lázadók az összecsapásban a legutóbbi idők egyik legnagyobb vesz­teségét szenvedték el. Szabadtéri • Maribor (MTI) II. János Pál pápa vasár­nap délelőtt Mariborban tar­tott szabadtéri szentmisét, majd a szlovén kulturális és tudományos élet képviselői­vel találkozott. Botrányszag London (MTI) „Ha igaz, ez a brit parla­mentarizmus eddigi legna­gyobb botránya" - közölte vasárnap a munkáspárti el­lenzék árnyékkormányának „külügyminisztere". Robin Cook arra a Sunday Times­ban közölt hírre reagált, mi­szerint a kormányzó konzer­vatívok az elmúlt években összesen több mint 100 ezer font adományt kaptak a há­borús bűnök miatt körözés alatt álló szerb vezér, Rado­van Karadzsics környezeté­től. • Lengyel magyar... Maffiaellenes egyezmény • DM/DV-informáciá A közép-európai régió or­szágainak biztonságára ko­moly veszélyt jelent az ázsi­ai térségből, illetve a volt Szovjetunió tagországaiból Európába áthúzódó szerve­zett bűnözés. A probléma je­lenlétét sajnálatosan jól érzé­keltetni a - főként külföldi állampolgárok ellen elköve­tett - leszámolás jellegű, fegyveres akciók, esetenként robbantásos merényletek mind gyakoribb feltűnése a közép-európai országok bű­nözési palettáján. Lengyelország és Magyar­ország belügyminiszterei az elmúlt években kiterjedt tár­gyalásokat folytattak arról, hogyan lehet hatékonyabban fellépni ezen bűnözési for­mákkal szemben. A közelmúlt fejleményei ­a Nemzetközi Rendészeti Akadémia átadása és a hozzá kapcsolódó miniszteri érte­kezlet, a rendőri vezetők köl­csönös látogatásai és tapasz­talcseréje után - május 15-én a két belügyminiszter kor­mányegyezményt írt alá Var­sóban a terrorizmus, a kábí­tószer tiltott forgalma és a szervezett bűnözés elleni együttműködésről. Mindez a jövőben még hatékonyabb kooperációt és eredménye­sebb összefogást tesz lehető­vé a lengyel és magyar rend­védelmi szolgálatok között. Bili Clinton és a szexbűnözök Ami az íróasztalra kell... INTERNET Számítástechnikai bemutató és vásár Szegeden, a Hotel Hungáriában! Május 21-22-én, 10.00-17.00 a DELFIN Computer szervezásében. ,v r*5 rf* Várjuk Ont, ha érdekli a számítástechnika és nyerni is szeretne! ^ Izraeli halálbrigád

Next

/
Oldalképek
Tartalom