Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-29 / 51. szám

CSÜTÖRTÖK, 1996. FEBR. 29. Ú|ság(lré)-olvasó találkozó 8 SZEGEDI TÜKÖR DELMAŰYARORSZÁG Megemlékezésre általában a születési dátum kerek évfordulója szokott alkalmat adni. Reizner János, Szeged egykori főjegyzője, történetírója, könyvtárnoka, múzeumszervezője születésének jövőre lesz 150 éves évfordulója. Emlékezni most kell. A múzeum pár éve indult kezdeményezése, miszerint szobrot szándékozott állítani neki - mint az intézmény megteremtőjének és első igazgatójának - elakadt. Talán még nem késő. Kutatott, gyűjtött, publikált Ó volt Szeged könyvtárnoka és múzeumszervezóje Ki volt Keizner János? Miért érdemelne nagyobb figyelmet munkássága szülővárosa, Szeged részéről? Nem csak szülővárosa volt Szeged, hanem munkaadója, több, mint harminc alkotó esztendőn keresztül szolgálta szeretett városát Aki kezébe veszi négykötetes városmonográfiáját, talán arra gondol, hogy az elmúlt években újrafrt történeti kötetekkel túlhaladta az idő. Az fölballag a múzeum lépcsőin, és a monumentális oszlopok között belép az előcsarnokba, nem is gondol rá, hogy az első kiállítások megnyitását 1899-ben Reizner húszévi gyűjtő- és feldolgozó rtfunkája előzte meg és tette lehetővé. Ismerjük Reizner Jánost? Ismerjük a száz év előtti Szeged sajátos kultúrhistóriáját? Akkor, amikor a város mindent megtett, hogy az ország harmadik egyetemét Szegeden állítsák fel, és ezért évről évre állandóan jelentős összegeket áldozott új közintézményei, a Somogyi-könyvtár és a múzeum gyarapítására. Arra a könyvtárra, ami az árvízkatasztrófát követő részvétmegnyilvánulásnak köszönheti idekerülését. Somogyi Károly, esztergomi kanonok több mint negyvenezer kötetes könyvtárát 1883 októberében nyitották meg az újjáépítés egyik mozzanataként. A rendezést Reizner János végezte, aki a város egyik vezető, nagy tekintélyt biztosító tisztségét, a főjegyzőséget cserélte föl ezzel a feladattal. Reizner 1847. január 20án született, vagyonos polgári családban. A piaristáknál járt gimnáziumba, majd Pesten és Pozsonyban tanult jogot. Érdeklődésének megfelelően párhuzamosan történelmi tanulmányokat is folytatott; régészeti, éremtani, forrástanulmányokat felölelő előadásokat látogatott. Egyetemi évei alatt áttekintése volt kora tudományos szintjéről, ismerte az országos törekvéseket. Visszatérve Szegedre, igyekezett azokat városában hasznosítani. 1871-ben ügyvédi irodát nyitott, családot alapított. 1872-ben Szeged aljegyzőjévé választották, 1875-ben főjegyzővé. Hivatali minőségében részt vett a város minden megmozdulásában. Ugyanakkor megkezdte történeti kutatásait, a levéltár rendezését, megjelentek első jogi, közgazdasági, közművelődési tárgyú (rásai a helyi lapokban. Kísérletet tett a A Szegedi Hangszergyár soha nem viselte a Sebők nevet, de Sebők Lajos nélkül talán soha nem lett volna hangszergyára Szegednek. Alig fél évre rá, hogy az orosházi híres mester fölajánlotta városunknak tudását és szerszámait, és kitették a Kiss és Stein Hét vezér utcai épületasztalos-műhelyre az új táblát, szívroham következtében meg is halt. Pedig valójában önként menekült bele ebbe a vállalkozásba: mindig üzemi méretekben gondolkodott. Fia, Miklós szájából hallottuk, azt se lehet mondani, hogy az első igazgatónak kinevezett hentes és mészáros hozta volna rá a szívbajt, és azt se, hogy kezdetben gyümölcsöskosarakat is fontak benne, sőt, dekorációs műhelyként sok fölvonulást kiszolgált; de tény, hogy édesapja búcsú nélkül ment el. Személyes élményeimmel hadd kezdjem. Amikor még a tévének nyomtam a gombot, többször tudósítottam a hangszergyárból. Amikor már hangot is adhattunk hozzá, olyan riportot szerettem volna készíteni, amelyben aláfestésként hegedű szól, de az egész gyárban nem találtunk olyan embert, aki hegedülni is tudott volna. • Sebők Miklós, aki beleszületett a hegedűbe, tud? - Sajnos, nem. Apám jól Szabadelvű Körön belül történelmi és régészeti szakosztály létrehozására, melynek feladata lett volna az országban akkor sorra alakuló társulatok mintájára a város környékény előkerülő régiségek összegyűjtése és megőrzése. A tennivalók megfocsellózott, bátyám, a Pista jól zongorázott, de. belőlem a genetikai adottság hiányzik a hegedűhöz. A hegedűcsinálás génjei azonban bennem lehetnek, mert azt meg nem unom. Templomi orgonát is javítottunk úgy a bátyámmal, hogy én benne álltam a sípszekrényben, ő meg a klaviatúrán adta a hangot, tehát a végső hangolás az én munkám maradt, de a hegedűt hallgatni szeretem inkább. 4 láttam, amikor ott jártam, a hangszer fenekét faragó ember talpa alatt kisebb teknő vájódott a padlóba a sok toporgástól. Mondtam is, abból is lehetne már hegedű. - Akinek ez is fa, az is fa, ez is fenyő, az is fenyő, csak az mondhat ilyet. A hegedűnek lelke van, és nem szereti, ha lábbal tiporják. • Miből lesz a jó hegedű? - Kétszáz éves fenyőből és habos jávorból. Úgy fölborult az ukrán piac, hogy fenyőt se szállítanak, az erdélyi Szászrégen hangszergyárát pedig németek vették meg, ennélfogva onnan se kapunk fenyőt, azért küszködik most anyaghiánnyal a gyár. • Máshol is megterem a fenyő. - A tévében láttuk a napokban, Boszniában is nőgalmazásán túl alig jutott tovább az ügy, mindenesetre a köztudatba bekerült a kérdés. Az árvizet követő újjáépítéskor elemi erővel vetődött föl az igény, hogy a hatalmas méretű földmunkák során hihetetlen mennyiségben előkerült régészeti lelenek gyönyörű fenyvek, de a háború miatt oda se mehettünk vásárolni. Vannak Nyugaton is, de a dollár nekünk mindig drága volt. Fenyőből tehát a teteje készül, az összes többi juharból, amit habos jávorként ismer a szakma. És ébenfából a fogója. Egy időben az ébenfa is hiánycikk lett, mahagónit viszont akkor is lehetett kapni. Az ébenfa fekete, a mahagóni vörös, de kikísérleteztem egy olyan színezőanyagot, amelyik a mahagóteket a város őrizze meg az elkallódástól vagy ne kerüljenek Budapestre, a Nemzeti Múzeumba. Ekkor került Reizner János a Somogyikönyvtár könyvtárnoki állásába (1882. június 16.). Mivel a társulati alapon működtetett múzeum létrehívása akkor sem sikerült, ideiglenes megoldásként - kihasználva a könyvtár kfnálta helyet - az alapító jóváhagyása nélkül gyűjtötte az anyagot, az éremtári napló 1883 áprilisi, a régiségtári augusztusi bejegyzéssel indult. Reizner megtalálta a munkáját segftő és támogató embereket is. Először a város újjáépítését irányító királybiztos, Tisza Lajos adományozta a könyvtárnak a hivatalában összegyűlt régiségeket, majd a rendőrkapitány segített rendszeresen a város nagy kiterjedésű határában előkerült leletek földerítésében és összegyűjtésében. Hosszú út vezetett a valódi múzeum létesítéséig. Mindvégig szerencsésen egybeesett Reizner egyéni ambíciója és a város kulturális törekvése. A másik fontos alakító tényező a századvég nagy jelentőségű, a nemzeti kultúrára pozitív hatást gyakorló rendezvényeivel, a milleneumi ünnepségekkel függ össze. Hirtelen fölértékelődött a múlt összes tárgyi emléke, országos tervek alapján honfoglaláskori leleteket kutattak, nagyarányú építkezések kezdődtek, városmonográfiák írását határozták el. Szegeden is látványos alkotásokkal akarták emlékezetessé tenni az évfordulót, a közgyűlés többek között elhatározta a közművelődési palota felépítését. A reprezentatív palotába nagyszabású gyűjtemények kellettek, a múzeum kiléphetett az addig a könyvtár mellett szerényen nit is feketévé teszi úgy, hogy az olajtartalmát is vissza lehet adni. Bele is sültem, a szó valódi értelmében. Itthon, a gáztűzhelyen kotyvasztottam, a feleségem se volt itthon. Egy rossz mozdulat és fölrobbant a kezemben. Én ugyan rokkantsági nyugdíjba kényszerültem, de más baj nem lett, mert időközben megint lehetett szerezni ébenfát. • Annak idején is hallottuk mindig, hány helyre jut el a szegedi hegedű. meghúzódó szerepéből, és gyors ütemű fejlődésre kapott lehetőséget. Ennek köszönhető a képtár és a természetrajzi tár létrejötte. A korabeli újságok megőrizte, heves és olykor személyeskedő viták között zajló múzeumszervezést a képtári, érmészeti, régészeti és történeti anyagból 1899-ben megnyitott első kiállítások zárták le. Ugyanabban az évben jelent meg Reizner főműve, a szintén több évtizedes, kitartó munka beteljesülése, a négykötetes városmonográfia. 1900-ban Thaly Kálmán és Zsilinszky Mihály ajánlotta Reiznert az Akadémia levelező tagjai közé, s csak néhány szavazaton múlt megválasztása. Reizner János 1904. január 19-én, 58 éves korában bekövetkezett haláláig vezette a kettős intézményt. Nemcsak a könyvtárat fejlesztette magas színvonalra - talán az akkori, pillanatnyi szükségleteket meghaladó mértékben is -, hanem egyénisége hosszú időre meghatározta a múzeum fejlődését is. Az éremtár kimagaslóan gazdag, több mint hét és fél ezer darabot számlált, mintaszerűen rendezett és leltározott volt. Hagyományt teremtett pl. a régészeti kutatás területén, a hivatalában őt követő utódok, Tömörkény István és Móra Ferenc megtartották ezt a hagyományt; függetlenül attól, hogy egyiknek sem volt tanult mestersége. Kialakította a szegedi múzeum gyűjtőkörét, hagyományt teremtett a tudományos publikálás és a közművelődés területén is. Várostörténetével is maradandót alkotott, hiszen további munkára ösztönözte az őt követő nemzedékeket. Nevét márványtábla őrzi a múzeum előcsarnokában, munkássága máig hat. Fári Irén Fullánkos nyelvű emberek azonban hozzátették: Amerikában például céllövöldében lőnek rá. - Jól meg vagyok lőve, de feleletem erre is van. Ha a szegedi munkás kezébe úgy jut kenyér, hogy hegedűje céllövöldébe kerül, akkor is megéri, mert az ország jár jól vele. Az is aranyszabály, hogy olyan hangszert kell készíteni, amilyet megfizetnek. # Nana! Akkoriban is mondogattam, ha a hangszergyárban egy-két legügyesebb ember csak kiváló hangszert készítene, a többi meg az átlagol, akkor érné meg igazán. - Ne higgye, hogy megfogott, mert ezt akartam én is. Harminc éve lehet, hogy föl is vetettem, el is kenték a számat mindjárt: Miért akarok én kitűnni? Miért akarok több lenni, mint a másik? Ezért mondtam, hogy alászolgálja, és eljöttem nyugdíjba. • És fuccsba ment a genetikai örökség? - Dehogy ment! Hívnak mindenfelől, kiállttásokra. Cremonába kellene küldenem most éppen, de ötvenezer forintba kerülne csak a kiküldése. Van két fiú a gyárban, aki meg tudná csiTisztelt Szerkesztőség! „A városra zúdult sok hó rengeteg gondot és bosszúságot okozott, és még olyan károkat is, amik csak később derülnek majd ki. Az a véleményem, hogy a bajjal jobban elbírtunk volna, ha a városlakók is jobban kiveszik a részüket a hócltakarításból. A magán- és társasházak előtt lett volna mit söpörni. És ahol nem söpörtek, lapátoltak, ott lehetett volna „biztatni" erre a tulajdonosokat. Nemcsak a dorozsmai vöröskeresztes aktivistáknak, hanem a polgármesteri hivatal illetékeseinek is. Kíváncsi lennék, hány takarftatlan házelő miatt róttak ki büntetést a lakókra. Volt ilyen egyáltalán? Az is érdekelne, ugyan mennyi esetben volt foganatja, ha felszólttották a járdatakarításra a háztulajdonosokat. Sajnos, azt tapasztalom az utóbbi időkben, hogy már nemigen tesznek a lakók ezért a városért. Van néha egy-egy fellángolás, leginkább iskolás gyerekeket mozgósítva, de a felnőttek csak lakóként, és nem tulajdonosként viselkednek saját városukban. Kétkezi munkával legalábbis nem tesznek érte eleget. Ha a hó elolvad nem kellene valamit lépni annak érdekében, hogy másként legyen?" Végh Ábrahám Kedves Végh Úr! A hólapátos kérdéseire sajnos nem tudok válaszolni, nem jártam a hivatalnokokkal utca- és portavizitekre. Elfoglalt, néhány rendes szomszédommal együtt, a saját házunk táján való hósöprés. Meg a mérgelódés amiatt, hogy mások nem lapátoltak, s járhattunk féllábszárig a hóban. Ez járt büntetésül a rendeseknek. Hogy a rendetlenek mit kaptak, azt talán a város illetékesei egyszer majd elmondják. Várjuk ki! A várostulajdonosi tudat fejlődését is várjuk. Bízzunk abban, lesznek, akik tesznek is ezért valamit. Mondjuk, egy jobbféle tavaszi városi nagytakarítással. Üdvözlettel: „A tolvajok, a betörők, rablók, csavargók, csalók, táskaés zsebmetszők már nagyon sokan vannak. És ezek a becsületesen élni és dolgozni nálni azt a bizonyos, osztályon fölüli hegedűt, mondhatom mesterhegedűnek is, patronálom is őket jó szívvel, de megint beleszól a törvény. 0 Csak nem azt akarja mondani, hogy még most is büntetik, aki különbet tud? - Adóval büntetik. Ha kifizeti az összes adóját, azonnal rájön, jobban jár, ha a közönségessel túlórázik tovább. Most már hozzáértő, szakmabeli igazgatója van a gyárnak, mégse jutnak előbbre. De nagyon kérem, véletlenül se az maradjon meg olvasói fejében, hogy hitvány tucatszerszámokat gyártanak itt, mert az messzemenően nem igaz. Hozzáférhető áron juthat hegedűhöz, aki venni akar, ez a legnagyobb erény, de való igaz, azt a lehetőséget ma is kénytelenek vagyunk elszalasztani, ami a nyersanyagban is benne van, és ki is tudnánk hozni belőle, mert hozzáértő kezek meg tudnák keresni benne a hegedű lelkét. Addig dédelgetnék, addig simogatnák, amíg a legnagyobb muzsikus is az álla alá nem szorítaná. • A régi hegedűket keresik. A legalább kétszáz éveseket. - Valóban érik a hegedű akkor is, amikor már hegedű, de néhány évig csak. Inkább azért márka a régi, akarók ellenségei. Már nemcsak párossával járnak, három-négy-öttagú bandák vannak. A villamosra és buszra várakozó áldozatokra egy erős nyomást gyakorolnak, mintha segítenének fel- vagy leszállni (van amikor az áldozat fel is bukik), és ezt az alkalmat kihasználva a már előre kiszemelt pénztárcákat, csomagokat kilopják. Nők is vannak a bandában, eléggé jól öltözöttek, „sztnesbőrűek" és külföldiek egyaránt, s mindig sikerül nekik a lopás. Sajnos, a legnagyobb probléma nem a pénz, hanem azok a személyes holmik - a személyi és más igazolványok, a pótolhatatlan hivatalos ügyiratok, orvosi papírok, receptek amelyek nem kerülnek vissza a jogos tulajdonosokhoz. És ez lelketlenség! Legalább lenne a tettesekben annyi emberség, hogy ne a szemétbe dobnák a személyi tárgyakat, hiszen van mindenfelé postaláda, és van más lehetőség is, csak a jóakarat hiányzik. Pedig ez sokat enyhttene és segítene a kárt szenvedőkön. Ezúton tisztelettel kérném a köztisztaság dolgozóit, hogy ha munka közben találnak feltűnő táskákat, iratokat, legyenek a károsultak segítségére..." M.F. (Név és cím a szerkesztőségben) Kedves Olvasónk! Megbocsátja talán, hogy kicsit finomítottam levelén. Hogy mi ne legyünk olyan „stílusúak", mint akiket elítélünk. Azzal, hogy megveti a zsebmetszőket, a tolvajokat persze egyetértek. Illúzióim azonban nincsenek, emberségük nem lévén, nem várható tőlük, hogy az igazolványokat, iratokat, bármit is visszajuttassanak a gazdájának. A köztisztaságért dolgozókhoz szóló felhívásban talán lehet reménykedni. Meg abban is, hogy jobb lehet a helyzet, ha a városlakók is jobban figyelnek, többet törődnek egymással. Segítenek leleplezni a tolvajokat. Vagy legalább bedobják egy postaládába a talált igazolványokat, ahelyett, hogy aiTébb rúgnák az utcán... Szabó Magdolna mert amelyik megéri a kétszáz évet, az kitűnően meg van csinálva. A repedéseket, kisebb töréseket ügyesen lehet ugyan javítani, de minden toldásnak hangzás az ára. Az új hegedű szinte eladhatatlan mostanában. • Ön azonban nyugdíjban van, és magának dolgozik. - Beállított hozzám nemrég valaki Svédországból. Elegáns volt, előkelő, azt hittem, adóellenőr. Sebőkhegedűt keresett. • Tele van a lakás intarziával. Mi köze a hegedűhöz? - Sok is, meg semmi se. Több intarziás hegedűs is csináltam, gyöngyház-berakásosat is, más hangszereken is kedvelt a díszítés, tehát a technikát már ismertem, de történt velem más baleset is. Művezető voltam a hangszergyárban, de '53ban leváltottak. A falemezgyárba vettek föl, ott lett szenvedélyem az intarzia. Óriási mennyiségű kész darabom volt, de elégett. Szerelmi kaland volt mögötte, taknyos kölök gyújtotta föl. Bosszút állt egy kislányon, mert nem akart lefeküdni vele a raktárban. Rendőrségi ügy lett belőle, de az elhamvadt intarziáim ettől se támadtak föl. Horváth Dezsó • Minden toldásnak hangzás az ára A hegedűk lelke Sebők Miklós intarziái. (Fotó: Somogyi Károlyné)