Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-13 / 292. szám
6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. DEC. 13. • Törvény készül az ősi iparra Kéj és gyönyör - csak áfával! Nálunk is - nem intézményesített formában ugyan, de - fennmaradt és úgyszólván zavartalanul létezett, pedig 1950-től a törvény bűncselekménynek minősítette az üzletszerű kéjelgésnek nevezett szolgáltatást. A rendszerváltással pedig szinte kivirágzott minden veszélyével - a szervezett bűnözés „betársulása", a kábítószer terjesztése, az AIDS, a biztos halál lehetősége - és sürgető lépésekre késztette az illetékeseket. A közrend biztonságáért felelős szakemberek sokáig szemet hunyva tűrték a prostitúció terjedését, most azonban már nem halasztható a tények tudomásul vétele és az ennek megfelelő intézkedéssorozat. Dr. Nyiri Sándor, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára erről így beszél. Már nem bűncselekmény — A hazai és külföldi tapasztalatok arra késztettek bennünket, hogy új megközelítésben foglalkozzunk a prostitúcióval. A sajtó és a közvélemény is ezt sugallja. Néhány európai országban szabályozott keretek között zajlik a gyönyörök adása-vétele. Mi is ezt az utat leszünk kénytelenek választani és ehhez fogunk a magyar viA prostitúciót az ókorban foglalkozásnak tekintették. A Bibliában olvashatunk az úgynevezett templomi kéjnó'kró'l, akik pénzért mérték bájaikat, hasonlóan a nyomukba lépő, bordélyházakban, a „madam" vezette szalonokban mú'ködő örömlányokhoz. Európában a nyilvános házakat csak a II. világháború után zárták be, ám ezzel a prostitúciót nem sikerült megszüntetni. szonyoknak megfelelő szabályozást kidolgozni. Tudni kell, hogy Magyarországon már nem bűncselekmény, csupán szabálysértés a prostitúció. Büntetendő viszont az úgynevezett élősdi, kizsákmányoló válfaja és az is marad. Ebbe a kategóriába tartozik például a kerítés, a kitartottság és a bordélyházak működtetése is. A tervezett jogszabályok alapján viszont az egyéni vállalkozás keretei között folytatott prostitúció - törvényes lesz. Ez a forma nem ellentétes azzal az ENSZ megállapodással, amelyet 1950-ben fogadtak el és hazánk is aláírt. # Milyen konkrét rendelkezések készülnek? Szexipar, cégbírósági bejegyzéssel - A prostitúcióra vonatkozó, tervezett rendelkezésekben igyekszünk minden félreértést tisztázni. Ez a jelenség továbbra is súlyos veszélyek hordozója az egyénre, és a társadalomra nézve egyaránt! Ám mégis úgy látjuk, célszerű szabályozott körülmények között engedélyezni. A jogi lehetőséget az egyéni vállalkozási forma kínálja, ebben a keretben szabályozható e „szolgáltatás". De mielőtt a kormány elé kerül a javaslat, törvénymódosítást és egy sor jogszabály átalakítását szükséges kezdeményeznünk, hogy egyetlen érvényben lévő előírást se sértsünk meg. Csak ezek után lehet törvényessé tenni a magánvállalkozási keretben folytatható, egyéni prostitúciót. Lehet, hogy ez a jogi forma első hallásra bizarrnak tűnik, ám ha jobban belegondolnak az olvasók, belátják, hogy mind a biztonság és a közerkölcs, mind a közegészségügy szempontjából ez a legbiztonságosabb és ellnőrizhetőbb megoldás. A „szolgáltatót" ugyanis, mint más egyéni vállalkozót, bejegyzik a cégbíróságon, a „telephelyének" pontos megjelölésével. Adót és társadalombiztosítási hozzájárulást is fizetnek majd a hivatásos kéjhölgyek. # Nem számítanak a közvélemény dühödt reakcióira? Az önkormányzatok határozzák meg a helyszínt - Megkíséreljük elfogadható keretek közé terelni és megfelelő módon szabályozni a kétségtelenül irritáló prostitúciót. Meggyőződésem, hogy az általunk javasolt megoldás jobb közbiztonsággal, az állampolgárok nyugodtabb közérzetével jár majd együtt. Ezt erősítették meg azok az önkormányzati szakemberek és a polgármester is, akik Budapest leghirhedtebb kerületében élnek együtt e jelenséggel és minden következményével. A készülő jogszabályok, jelentős hatáskört adnak az önkormányzatoknak abban, hogy saját belátásuk szerint határozzák meg például e szolgáltatások „színterét", formáit. így, e kényes témában a helyi körülményeknek megfelelő módon lehet érvényt szerezni és a közerkölcsöket is figyelembe vevő, helyi szabályokat megalkotni. Ezt remélhetőleg méltányolja a közvélemény is. • Mikor lesz törvény a tervekből? Kormánydöntés a tavasszal - A szabályozott prostitúcióra vonatkozó javaslatainkat nemcsak az önkormányzatokkal, hanem minden érdekelt intézménnyel, szervezettel szeretnénk megvitatni. Csak ezek után készítjük el a kormány elé menő javaslatunkat és kezdeményezzük a szükséges jogszabálymódosításokat. Reményeim szerint a jövő év tavaszára a kormány elé kerülhet a javaslatunk. • A leginkább érintettek körül, a jövendő „magánvállalkozó" kimarad a konzultációk sorából? - Szó sincs róla! A szabályozásban érintett szakembereknek meg kell ismemiök a prostituáltak álláspontját is. Sőt, ismertetniük kell a ter' veket, hogy világos legyen: mire készülünk és, hogy saját érdekük is, ha tevékenységük törvényes keretet kap. A tervezett jogszabályok megértetése a végrehajtás egyik, fontos előfeltétele, de annak is, hogy tiszteletben tartsuk más emberek meggyőződését, érzéseit, a közerkölcsöt. Az ilyen alapon nyugvó szabályozás végrehajtását joggal kérjük majd számon-azoktól, akik más utat próbálnak maguknak keresni! (MTI-Press) Maris János • Közéleti kávéház Modern hagyomány és irodalom A Közéleti Kávéház legközelebbi vendége a Virág cukrászda Zöld szalonjában Szigeti Lajos Sándor, az irodalomtudományok doktora, a JATE tanszékvezető tanára. December 14-én, csütörtökön este 18 órakor beszélget vele új könyvének megjelenése alkalmából Rigó Béla. A Modern hagyomány című lanulmánykötel elemzett verseiből a Ságvári gimnázium tanulója. Dombi Katalin ad elő. A találkozó programjában szerepel a Muzsikáló Orvosok kamaraegyüttes is. Kutató diákok A Magyar Biológiai Társaság szegedi csoportjának következő ülésén, holnap, csütörtökön délután fél 4-kor egyetemi és főiskolai hallgatók tartanak előadásokat a MTESZ székházban. A JATE és a tanárképző főiskola biológus hallgatói növényélettani, genetikai, állatrendszertani, ökológiai, összehasonlító élettani kutatásaikról számolnak be. Land Roverek: ezúttal nem terepen. (Fotó: Nagy László) • Szerviz után márkakereskedés Land Rover Szalon nyílt Szegeden A világ talán legismertebb terepjáróival, a Land Roverekkel nem véletlenül jegyezte el magát még három esztendővel ezelőtt a Démász Rt. Első lépcsőben szerelőautóit cserélte Roverekre az áramszolgáltató. Ezek az autók ugyanis rendkívül megbízhatóak: a laza, homokos talajon éppen úgy leküzdik a terepet, mint a ragadós, alföldi feketeföldeken. A Démász immár hosszabb ideje végzi Kossuth Lajos sugárúti szakműhelyében a Land Roverek szervizelését. Tegnap, kedden délelőtt az üzemeltető Délász Kft. Rover-szolgáltatása teljessé vált, hiszen a szervíz szomszédságában márkakereskedést is nyitottak. A Land Rover szalon megnyitóján Dr. Barátné dr. Csanálosi Borbála, a kft. ügyvezető igazgatója ajánlotta a meghívottak figyelmébe a Rovereket. Elhangzott, a Délász Általános Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. nemcsak Roverekkel szolgál, villamos alállomások, berendések, fogyasztásmérők tervezésével, javításával és hitelesítésével is foglalkoznak, de vegyészeti és szállítási tevékenységet is folytatnak. Dobó István, a Land Rover márkaképviselet vezetője szombat délelőtti nyílt napra invitálta az érdeklődőket. Ez alkalommal a Land Rover márkaképviselet különleges láványossággal is szolgál majd. Hamarosan a szegedi mozikban is játszák majd azt a jövőt felvillantó fűmet, amelyben Sylvester Stallone az igazság bfrájaként küzd a rosszakkal. Különleges, szokatlan autó segíti a filmben a főhőst. A jövő autóját - amely Land Rover most meg is tekinthetik a Kossuth Lajos sugárúti márkaképviselet bejáratánál. R. G. Helyreigazítás Lapunk november 29-i számában Humanitárius simlik címmel a Vörökereszt körül kialakult helyzetről írtunk cikket. Ebben szóesett a Családi Lap című havilapról, amely a Vöröskereszt, a Kurír Rt. és magánszemélyek tulajdona. Cikkünkben - dr. Kató Ernő, a Vöröskereszt jelenleg megbízott főtitkára információja alapján - azt írtuk, hogy az évek óta nyereséges lap nyereségéből a Vöröskereszt egyetlen fillért sem kapott. Ezzel szemben a valóság az, hogy az évek óta veszteséges lap veszteségeinek döntő részét nem a Vöröskereszt, hanem a Kurír Rt., mint a lap társtulajdonosa és kiadója állta. • Szeri Expo: Az első jelentkezők Jövőre ünnepeljük a honfoglalás 1100 éves jubeliumát. Az úgynevezett millecentenáriumi rendezvények között szerepel az Ópusztaszeren megrendezendő, augusztus 9-én, 11 órakor nyíló Szeri Expo is. Erre a vegyes típusú és szerkezeid kiállításra, vásárra már 17 megyei önkormányzat küldte el szándéknyilatkozatát. A siker érdekében nem kis erőket kell mozgósítani. Ezért vállal részt a szervezésből és rendezésből a Dél-alföldi Média Kft. mellett a Csongrád Megyei Agrárkamara, a Megyei Kézműveskamara, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Progress Alapítvány az FM megyei Hivatala, a megyei mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetsége és néhány szaktanácsadó. A kiállítás témája: termeléssel az emberért. Am a rendezők szeretnék azt is bemutatni, hogy ennek az országnak nemcsak 1100 éves múltja van, hanem jövője is, éppen ezért olyan modelleket dolgoztatnak ki, amelyek az EU-hoz való csatlakozást - főleg a térség üzemei számára - elősegítik. Annyi már bizonyos, hogy az első jelentkezők között található a Tisza Volán Rt. Csongrád város, Szatymaz, Jász-NagykunSzolnok megye, valamennyien önálló sátorban bemutatva termékeiket, múltjukat szellemi arculatukat. A MAHART is önálló területre jelentette be igényét. Sőt, Németországból és Hollandiából egy-egy cég már elkötelezte magát a Szeri Expo mellett. A védnökök névsorát, s a támogatók listáját januárban hozzák nyilvánosságra a rendezők. Lékis Zoltán kitüntetése Dr. Lókös Zoltán átveszi kitüntetését Göncz Árpádtól. (MTI Telefotó) A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára - irodalmi munkássága elismeréseként Gömöri György költőnek, irodalomtörténésznek, a Cambridge-i Egyetem tanárának, a vajdasági magyar nyelvű színházművészet érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Pataki Lászlónak, a Szabadkai „Magyar Népszínház" alapító tagjának és színészrendezőjének a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje; életútja elismeréseként dr. Lókös Zoltánnak, a Vasárnapi Hírek főszerkesztőjének a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést adományozta. Az elismeréseket Göncz Árpád kedden délután a Parlament Nándorfehérvári-termében nyújtotta át. (MTI) Dr. Lókös Zoltán, aki tegnap vette át a magas kitüntetést a köztársasági elnöktől, lapunk, a Délmagyarország szerkesztőségében kezdte újságírói pályáját 1945-ben. 1952-ben elbocsátották. 1957-ben folytathatta újságírói pályáját a Délmagyarnál, amelynek 1961 és 1968 között főszerkesztője volt. Egyetemi díjkiosztó gála A JATE aulájában ma este gálaműsor keretében adják át az egyetemi művészi pályázatok díjait. A József Attila Tudományegyetem Kulturális Kuratóriuma évente rendez pályázatokat és versenyeket a hallgatók számára különböző művészeti ágakban. Az alkotói pályázatok kiírása változik; a novella-, esszé-, videofilmés fotópályázattal szemben állandó viszont a két klasszikus előadói verseny, a szavalóverseny és a komolyzenei verseny. Idén a győztes hallgatók a pályázatok és versenyek díjait gálaműsor keretében vehetik át Mészáros Rezső rektortól. Az egyetemi aulában ma 19 órakor kezdődő, a ünnep közelsége miatt karácsonyi darabokat is megszólaltató koncerten a zenei verseny és a szavalóverseny legjobbjainak fellépését az egyetem két nagy zenei együttesének, a Szegedi Egyetemi Énekkarnak és az Universitas Szimfonikus Zenekarnak a szereplése keretezi. „Sokszemközt" a vtv-ben Ma este 21.10-kor ismét jelentkezik a szegedi városi televízió Sokszemközt című műsora. Ezúttal a beszélgetés témája: a vív létének jogosultsága. A műsor vendége lesz Básthy Gábor szegedi alpolgármester, Bubryák István, az MTV Szegedi Stúdiójának szerkesztője és Koroknay Károly, a vtv megbízott stúdióvezetője. A beszélgetést Sulyok Erzsébet .vezeti. Ismétlés vasárnap 20.10-kor. (A kiadott műsor a következőképpen változik: 21.00 New York - a végletek városa. 21.20 Pogány madonna. Magyar film. 23.09 Képújság) - Számos olyan törekvésnek lehetünk tanúi, melyek a hazai termékek és szolgáltatások vásárlásának ösztönzésére irányulnak. Újra és újra felismerjük azt az alapigazságot, hogy ha mi, fogyasztók inkább a magyar termékeket, szolgáltatásokat vesszük igénybe, mint az importot, akkor segítjük a hazai gyártókat piacképességük megőrzésében és fokozásában. Továbbá azt is, hogy ezáltal magyar emberek számára teremtődik munkaalkalom, munkahely, a magyar állam jut több adóhoz, a magyar gazdaság válik életképesebbé. Ez annál fontosabb, 'mert látjuk: az állam, illetve annak intézményei nem képesek ilyen irányú szabályozórendszert kidolgozni és működtetni - állítja Braun József, a Budapesti Idegenforgalmi és Kereskedelemfejlesztési Egyesület (BIKE) Minősítő BiMozgalom a magyar árukért A Vásárolj Magyarul termékminősítő és marketing egyesületet 20 cég és szervezet hozta létre. Célja a magyar áruk belföldi keresletének fellendítése, az ezzel járó általános gazdsági és kereskedelmi előnyök érvényesítése. zottságának elnöke. - Ezért fontos ez a polgári kezdeményezés, amely a fenti célokat olymódon kívánja megvalósítani, hogy szakszerű marketingkommunikációs eszközökkel ösztönzi a fogyasztókat a hazai termékek és szolgáltatások előnyben részesítésére. G A magyar termékek és magyar szolgáltatások meghatározása és tanúsítása érdekében kritériumrendszert dolgoznak ki. Milyen lesz ez? - Olyan, amely összhangban van a nemzetközi kereskedelemben alkalmazottakkal és a hatályos jogszabályokkal. A termékek és szolgáltatások magyar voltának meghatározásához azokból az alapelvekből indulunk ki, melyeket a nemzetközi kereskedelemben, ezen belül különösen az Európai Unió országaiban széles körben elfogadnak és alkalmaznak. # Mennyire számítanak a társadalmi szervezetekre és mennyire veszik figyelembe a vidéki jelzéseket? - Nagyon számítunk a társadalmi szervezetek szakértői közreműködésére. A bácskai térség-manager ja- • vaslatára valószínűleg lesz regionális változata is a Vásárolj Magyarul termékminősítő jelnek, mert a bácskai húsok a térség jellegzetességeit szeretnék a marketingprogramjuk egyik alkotó elemévé tenni. A zselici kistérség részéről ugyancsak hasonló igény merült fel. A falusi turizmussal foglalkozó szövetség jelezte csatlakozási szándékát. (MTI-Press) Mérő Éva