Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-04 / 259. szám

1995. NOVEMBER 4., SZOMBAT Életműkiadás — pengeélen Csordás Gáborral a Jelenkorról, a minőségről és a kockázatról — Úgy fogalmazott, a Jelenkor abban különbözik más kiadóktól, bogy nem postaládából dolgozik, többek között Csorba Győző, Nádas Péter, Mészöly Miklós műveit adja ki A logika azonban megbicsaklik, hiszen mégiscsak vállalkoztak Kovács András Ferenc feffedézésére, vagy Darvast László ismertté tételére... - Darvasi László számomra egyáltalán nem volt ismeretlen, hiszen én már első verseinél, debütáló köteténél felfigyeltem rá. Ennél a fajta minőségi könyvkiadásnál, amit felvállaltunk, tájékozódni kell tudni, no és vállalni a kockázatot. Kovács András Ferenc nagyon tehetséges erdélyi költőként még teljesen ismeretlennek számított Magyarországon, amikor közölni kezdtük á Jelenkorban. Mi egyébként abban is különbözünk más kiadóktól, hogy életműveket jelentetünk meg; jelenleg 16 szerzőt választottunk ki és kötöttünk velük szerződést - ók Baka István, Darvasi László, Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc, Márton László, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Parti Nagy Lajos, Tolnai Ottó és Petri György, Főidényi F. László, Láng Zsolt, Balassa Péter, Garaczi László, Sándor Iván, Balla Zsófia. — Milyennek kell lenni ma egy szépirodalmi kiadó vezetőjének, irodalomszervezőnek, irodalmárnak vagy üzletembernek? - Mindenki úgy csinálja, ahogy tudja, aztán vagy sikerül neki, vagy nem. Több olyan kiadó létezik, akit őszintén tisztelek a teljesítménye miatt, ilyen például a tőlem szellemileg távol álló Püski Kiadó. Ma nagyon sok kiadó van a piacon, egyes statisztikák szerint 1600-an, mások szerint 500an vagyunk. Ráadásul sok cég rengeteg kiadvánnyal. Létezik ugyanis egy játszma-elmélet: ha 1. Faludy György: Versek (Magyar Világ) 2. Stephen King: Az (Európa) 3. Sidney Sheldon: Semmi sem tart örökké (I. P. C.) 4. F. E. Eckard Strohm: Atlantisz angyalai (Fény) 5. Gerald Durell: Életem értelme (Európa) 6. Szatmári Jenő: Majdnem halott újságíró nem hazudik (Magán• Csordás Gábor: „A kiadót a fanatizmus működteti." (Fotó: Karnok Csaba) Az egyik legkisebb és mégis legnagyobb jelentőségűnek számító könyvkiadó a pécsi Jelenkor. Mindössze hárman dolgoznak itt, tavaly mégis több mint 40 könyvet jelentettek meg. Kizárólag minőségi szépirodalommal foglalkoznak, 16 kortárs magyar szerző életművét tartják kezükben - többek között a szegedi Baka Istvánét és Darvasi Lászlóét. A kiadó vezetője, Csordás Gábor költő, műfordító, szerkesztő, aki a Tolkien Könyvesház estjén beszélt múltjukról, jelenükről és bizonytalan jövőjükről újabb egyén száll be a körbe, akkor mindenkinek rosszabb lesz, de a beszállónak még rosszabb lenne, ha kivül maradna. Olyan ez mint amikor egy faluból minden gazda csak egy tehenet hajt ki a mezőre - akkor minden jószág jóllakik. Ha egyvalaki már két tehénnel jön ki, akkor a többi is kettőt terel a rétre, nehogy rosszabbul járjon, a fú azonban véges. Ma egyre több a kiadó, egyre kisebbek a példányszámok, s lassan a megtérülési határok alatt vagyunk. — Egy esztendőben negyven könyvet adnak ki, ami a báromfős irodához képest rengeteg. Egyfajta előremenekülés ez? - Eredetileg úgy gondoltam, évente 25-30 kötetet jelentetek meg, azonban ez még kevés egy közepes kiadónak a talpon maradáshoz. Az optimális mérték, ami már elégséges, de még nem válik iparrá a kiadás, olyan 40-60 clm között alakul; igyekszem az egészségesebb alsó határnál megmaradni. Ragaszkodom a minőséghez, nem hiszek a nagy kiadók által hirdetett igékben, hogy adunk ki ponyvát, s majd a bevételből minőségi irodalmat finanszírozunk, mert ott a vége úgyis az, hogy se ponyva, se irodalom. A Jelenkornak félelmetesen alacsony példányszámai vannak, gyakran 800-1200 példányban adunk ki egy kötetet, viszont tény, hogy van néhány könyv, amiből már után kellett nyomnunk. Kimondani is hihetetlen: verseskötetből utánnyomni. - Stabil a Jelenkor helyzete, nem kell pengeélen táncolnia? - Ezt nem mondanám, nyáron majdnem bezártam a boltot, azonban Molnár Csaba, a nyomdászunk meghitelezte tartozásunkat. A Jelenkor kiadót tulajdonképpen a fanatizmus működteti, hiszen összeakadtam egy magamfajta megszállottal, egy nyomdásszal, aki szereti a minőséget, ezért maximálisan rugalmas, hajlandó kLs példányszámban nyomni. S megvan ez a fanatizmus a terjesztői oldalról is, költségvetésünkből reklámra egy fillér sem telik, mégis van az országban 1516 könyvesbolt, ahol rendszeresen utánrendelnek tőlünk.-Nem kevés ennyi üzlet? - Én már ennyinek is nagyon örülök, ugyanis indulásunkkor mindössze a pesti írók Boltjára számíthattunk. - Reklámozzuk akkor egy kicsit a kultúrát: mivel készül a karácsonyi könyvvásárra a Jelenkor? - Tizenkét könyvet adunk ki, melynek fele külföldi szerzőktől származik. Ritkaság ez esetünkben, de mostanában nagyon megcsappantak a magyar támogatások. Télre jelenik meg a Nádas Péter két filmnovelláját tartalmazó Vonulás, Darvasi László új prózagyújteménye, A Kleofásképregény, melyben néhány rövid novella mellett két kisregény is olvasható. Mészöly Miklós életmű sorozatának következő része különböző időpontokban készült elbeszéléseket tartalmaz, amelyeket ezúttal a szerző szerkesztett egy kötetbe Idegen partokon címmel. Hegyi Lóránd művészettörténész esszéfüzére még a 70-es évek végén íródott, azonban most jelenik meg először, akkor ugyanis nem jelenhetett meg egyik írás sem könyvben. A külföldi művek közül Michel Tournier Kisprózája és Derrida két filozófiai munkája mellett figyelmet érdemel Róbert Menasse, 1954ben született fiatal osztrák szerző frenetikus alkotása, A regény kora. Takács Viktor 1S>£>3. szeptember 1—30. kiadás) 7. Konrád Lorenz: A gondolat ösvényein (Totem) 8. Róbert Tine: Vírus (Intercom) 9. Tyler Cortland: Az orvosok (Alexandra) 10. Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat) Kilenc könyvesbolt, a szegedi Bálint Sándor, a Gondolat, a Humanitás, a Medicina, a Radnóti Miklós, a Sík Sándor, az S és S könyvdiszkont, valamint a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor és a makói Lord - Szeged Kft. Mintabolt legnagyobb példányszámban eladott könyveinek összesített listája. Költészet a vásznon „Minden szép, mikor elmúlik már, szép az őszi eső, Levelekről csöppen a sárba, És még a sár is szép, állunk a szobában, Nézünk mozdulatlan az ablakon át." (Részlet Vass Vera Visszatérés c ima verséből) Hogy milyen lehetett ő maga, arról keveset tudunk. Személyiségét egyelőre titkok veszik körül. Csak sejtéseink lehetnek arról, milyen életet élhetett, kikhez tartozott, kiket szeretett, vidám, vagy inkább szomorkás természetű volt. Nem írtak róla monográfiát, nem tették még közzé levelezését, néhány fotót, képeslapot ismerhetünk, apró jelzéseit egy életútnak. Láthattunk viszont egy tárlatot, mely a legfontosabb dolgot árulja el Vass Veráról, azt, hogy kitúnó művész volt. A múzeum emeleti két termében, három hónapon át, egy eddig felfedezetlen alkotó emlékkiállításában gyönyörködhetett a közönség. Vass Vera (1908-1958) szegedi festőnek számít, hiszen itt született és ifjúkorát is e városban töltötte. Képeit Bálint Sándor, írásait Németh László illette őszinte, dicsérő szóval, még életében, sok évvel ezelőtt. A művész Aba-Novák Vilmos tanítványa volt, segédjeként is dolgozott, többek között a Hósök kapuja freskóinak elkészítésében segített az akkor már elhíresült mesternek. Hogy a tizennyolc éves korában kezdődő tüdőbaja, vagy egyébként is visszahúzódó természete miatt maradt az ismeretlenség homályában, nem tudni. Mindenesetre eddig méltatlanul keveset tudtunk róla. Pedig aki megnézte a múzeumban kiállított vásznakat, igazi „szaftos" festészettel találkozhatott. Egy költői világ gyöngyszemeit sorakoztatta itt föl Szuromi Pál rendező. Lazúros, finom árnyalatokkal megszólaltatott képek Vass Vera alkotásai. Koloritja mégis eleven. A sejtelmes fények ködébe burkolt tájképek, csendéletek Czigány Dezső, Czóbel Béla festészetét is eszünkbe juttatják. Az Enteriőr című kép RipplRónay szecessziós szobabelsőire emlékeztet a Parkban pedig akár Gulácsy Beatricéje is sétálgathatna. Mégis szuverén világ Vass Veráé. Nőies, az érzékeny lírai realizmus talaján álló képeivel méltón vonulhat be a jelentós művészek sorába. Nosztalgia, csöppnyi szomorúság s mégis valami angyali tisztaság sugárzik alkotásaiból. Az egykori Rudolf térről, a Stefániáról festett képein festék helyett mintha magát a fényt, a ragyogást vitte volna vásznaira a művésznő. Az Önarckép sapkában viszont olyan dekoratív, e kép koloritja olyan eleven, hogy színharmóniáját bármelyik nagy posztimpresszionista megirigyelhetné. Szinte hihetetlen, hogy ez a finom eleganciával festó, vásznain abszolút oldott világot teremtő művész reklámgrafikával kereste kenyerét. Igaz a kiállításon látható - Buday György hatásáról árulkodó - fametszetei igen karakteresek. E lapokon Vass Vera feszesen komponál, tömören fogalmaz. „Csodálatosképpen az a világ tükröződik a verseiben, ami nekem a legszebb és legszentebb: az európai archaizmus: a koragörögség és koraközépkor fiatal, kemény, márciusi világa, amikor az embernek és a dolgoknak kozmikus jelentésük és rangjuk volt." E sorokat Bálint Sándor írta Vass Verának, amikor a művész verseit elolvasta. E levélrészletből is az csendül ki, hogy írója a misztikum, a szellemi értékek felé forduló alkotót tisztelte Vass Verában. Azt a gondolkodó, meditatív embert, amilyenhez Bálint Sándor maga is hasonlított. A képek, a versek alapján megállapíthatjuk, hogy ez a magányos, titokzatos, romantikus, ám nagyon is modern nő a magyar festészet egyik neves alakja lehet. Egy magát menedzselni nem tudó, saját tehetségét talán nem is igazán ismerő, szerény, mélyen vallásos teremtés mégis úgy ment el egy másik világba, hogy gyönyörű jeleket hagyott maga után. Olyan értéket, melyet az utókornak kötelessége megőrizni s a világnak megmutatni. Erre volt jó ez a múzeumi kiállítás is, melyet remélhetőleg több tárlat is követ majd. Pacslka Emília 0 Felejteni könnyű Ötvenhat: elsősorban lelki trauma Harminckilenc éve mondom, mindenkinek megvan a maga ötvenhatja. Három évvel ezelőtt, 1992. október 22-én a Délmagyarországban megjelent visszaemlékező Írásomat - Az első nap — is ezzel kezdtem, de egy pillanatra se gondoltam soba bogy egyedül én mondom fgy. Göncz Árpád szájából is ezt hallhattuk az előre fölvett idei ünnepi interjúban: ahány ember, annyi ötvenhat. A legnagyobb rokonszenvvel olvastam Kovács Miklós emlékezését is lapunk október 21-ei számában. (Szeged, 1956. október 23.) Ötvenhatot elsősorban máig ható lelki folyamatnak fogom föl, amelynek ezerszámra voltak e világi megnyilvánulásai. Hogyne lettek volna! Merre mentek a fölvonulók, hol álltak meg, hol vártak rájuk a bevetés előtti pálinkától bűzlő katonák, hol lőttek, mind ide tartozik. A pesti véres események együtt hozták a kézzelfogható megnyilvánulásokat és a lelki megrázkódtatásokat, de hogy mikor melyik szülte a másikat, nehéz lenne megmondani. Minden visszaemlékezés közelebb vihet a két szál rokonságához, bár hajlandók vagyunk hol az egyiket, hol a másikat előbbre helyezni. Annak idején azt mondogatták, annyi csak a lényeg, ki melyik oldalán áll a barikádnak, én inkább azt vallottam, minden barikádnak annyi oldala van, ahányan állnak előtte vagy mögötte. Mindig csodáltam a hidegfejű történészeket - nem azt akarom mondani evvel, hogy minden történész hidegfejű! -, akik egybe akarnak vasalni egymáshoz nehezen illeszkedő dolgokat. Miklós írásában is az lepett meg a barátság jogán szólíthatom így -, hogy a „tisztázás szándékával" fogott tollat. Támpontot akart adni a hitelességet feltárni óhajtó helytörténetnek. Ha mindenkinek megvan a maga ötvenhatja, akkor közel tízmillió véleményt szinte lehetetlen egybesodorni. Mégis örültem írásának, mert eggyel többen mondjuk, amit láttunk. Hogy a sor elejéről másként látszott valami, mint a hatalmas tömeg közepéről? Ilyen a világ. Azt Írja Miklós, „az esti órákban diákok sereglenek a Dóm téren ". Tudván tudom, a Hősök kapujánál várakozott és hihetetlen mértékben növekedett az a maroknyi csapat, amelyik a Juhász Gyula egyetemi kollégiumból indult. Amelyhez magam is a kollégium kapuján való „kilöttyenésük" után csatlakoztam. Biztosra veszem, elért a tömeg a Dóm térre is, de a kezdet mégiscsak a Hósök kapujánál volt. És Szőts Jenó tanár úr csititott bennünket rendületlenül. Csak a Kossuth-nótát, abból nem lehet baj! Azt se mondhatom, persze, hogy a Dóm téren csatlakozók nem teljes joggal tekintették magukat gyülekezőknek. Nem tudom, hogy a Geró-beszédet honnan továbbították a hangszórók, de kétlem, hogy csak a városháza tornya jöhetett volna szóba, ahogy Miklós említi. Mi a Kárász utca torkolatában hallottuk, egészen tisztán, ahogy szerinte a Vörösmarty utcában is tisztán lehetett hallani. Ha én is föltételezhetek valamit, azt hiszem, több hangszóró szerepelt akkor. A fontos beszédekre jól fölkészültek akkoriban. Nem egetveróen fontos dolgok ezek, de ha már többször is említődik az újságban, nem erénye a pontosság a korabeli híradásoknak, akkor ezt is le kell Írnom. Nem tudom már, miért nem voltam ott a színház előtt is,« amikor pedig az első nap minden más lépésénél szemtanú voltam magam is, de vannak föltételezéseim. Két teherautó ávósról szól később Kovács Miklós is, ahogy az eseményről szóló tudósítás is kettőről beszél. Magam csak egyet láttam, sőt azt az egyet fogtam is. Ó azt mondja, nem húzódtak be mellékutcákba, helyet adni a fölvonulóknak, én állítom, hagyták, hogy betoljuk óket. Nagyon meg voltak ijedve. Csak a pontosság kedvéért írom újra, ők biztosan nem zöld, hanem kék ávósok voltak. És valóban dermesztő volt a megjelenésük. Ettől függetlenül lehet, hogy zöldek is voltak, ráadásul két kocsival, bár a helyszín egybeesése gyanússá teszi előttem ezt a változatot. Azt mondja Miklós a harmadik hasáb alsó felében, hogy október 24-én este a szegedi kendergyárnál tűzoltók segítették fecskendőkkel a diáktüntetók feloszlatását. Az első este történt egészen biztos, tehát 23-án, és nem 24-én! (Másnap is ismétlődött volna?) Ott voltam a kapuban, sokadmagammal természetesen, tehát a 23-ait láttam. Miklós mondja, hogy nem volt ott, illetve nem ott volt. írása szerint ő a Rigó utca felől jött föl, sőt be is lesett az ablakon, és látta a belülről kíváncsiskodókat. Sántít az emlékezet, eddig úgy tudtam, a Rigó utca felől nem is voltak ablakok. Most elmentem megint, láttam, mekkorát tévedtem, mert vannak, de egy kivételével olyan magasan, mint a börtönablakok szoktak lenni. Ha azon bárki tüntető be tudott lesni, akkor gólyalábú fölvonulóknak is lenniök kellett. Belül meg gólyalábon kíváncsiskodóknak. Mi a Bakay Nándor utca felől mentünk a főkapuhoz, és előtte mi is belestünk ugyanannak a gyárnak a másik oldalán. Amiről azt mondod, Miklós, hogy egy szó sem igaz, abból, lám, egészen sok igaz lehet. Mindenesetre amikor elkezdtek fecskendőkkel spriccelni bennünket, és lövések is eldördültek - késóbb tudtuk meg, vaktöltényes riasztólövések voltak -, éppen az általad említett Rigó utcán át pucoltunk haza a kollégiumba. Ha ti ott lettetek volna, föltehetően benneteket is magával sodort volna az áradatunk. Nem kőbe vésve dolgozik az emlékezet, magam is beszéltem olyannal megint, aki velem együtt futott akkor. Lényeges dologra hívta föl figyelmemet, bár ez is a lelki tényezők körébe tartozik. A Csillag-börtön előtt voltunk, amikor elhangzott a kiáltás: Rákosit a Csillagba, megvan még a cellája! Kézenfekvőnek tűnt akkor is, hogy a börtönről egykori rabja jutott eszébe annak, aki a mondókát rögtönözte. Eddig azt gondoltam, ehhez társult közvetlenül utána a másik: Egyforintos kenyeret, Rákosinak kötelet! Emlékező társam úgy tudja, az egykori prófontházban akkor már sütötték a másnapi kenyeret, illata betöltötte az utcát. Tessék eldönteni, kiben inspirálta a mondókát Rákosi említése, és kiben a kenyér illata! Nem nekem kell felelnem olyan szónoki kérdésre, hogy honnan vettek volna nemzeti szín zászlókat a konzervgyári dolgozók, de nem okozhatott az megoldhatatlan nehézségeket. A nagy „sütőlapátos" fölvonulások kelléke volt a kétféle zászló is, könnyen kiválaszthatták a nemzeti színűt, csak be kellett nyitniok a kellékraktára. Nem hiszem, hogy a párttitkár őrizte volna a kulcsot. Ugyancsak kívül esik emlékezetem körén az is, hogyan várhatták be munkások a színház előtt a diákokat, ha egyáltalán várták, hiszen, ahogy mondod, éppen értük mentek a diákok. Való igaz, az is lehetett munkás, aki nem a gyárból jött elő, hanem hazulról érkezett. Másik dilemmád: volt-e emelvény a Kossuth-szobor előtt, vagy nem volt? Akármelyik fénykép eldöntheti, mégha éjjel volt is, de azt hiszem, a szobor általad említett talapzata is számíthat más tollán emelvénynek, amelyre, lám, te is föl akartál mászni néhány sorral később. Mindenesetre nagyot nőttél a szememben. Annak idején úgy gondoltam, minden évben lépek egy napot a visszaemlékezésben, de hamar föladtam. Egyrészt rájöttem, amit elkezdeni még lehet dicsőség, azt akkor folytatni, amikor már a csapból is emlékezések folynak, nem nagy valami. Ráadásul minden verziónak megvan a maga létjogosultsága, miért hirdetném, hogy egyedül az enyém az igazi? Arra is rá kellett ébrednem, a későbbi napok bennem is összegubancolódnak. A szemtanú hitelességével lepecsételve soha nem akartam olyasmit híresztelni, ami az emlékezet gépezetében összekavarodik már. Felejteni könnyű, fontos részleteket is, csak meg kell öregedni hozzá. Horváth Dezső