Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-14 / 267. szám

Hagyományaink Hull-e hó a pendelyböl? A hajdani tisztes paraszttársadalomban nagyon várták a gazdák Örzsébet napját. Kiváltképp örültek, ha esett a hó, vagy ahogyan ma is hallani időseinktől: „Rázi Örzse a pöndölit". Az az időjárási regula természetesen az Erzsébet naptári helye miatt keletkezett, aminek azonban Árpád-házi Szent Erzsébet életéhez semmi köze nincsen. Erzsébet nevéhez egyébként semmiféle hiedelem-hagyomány nem kapcsolódik, amely abból is következik, hogy a világegyház egyik legtiszteltebb női szentje: az özvegyek, árvák, a szegényházak és a kórházak védőszentje. „Büszke lehet rá nemzete" - trja az Ünnepi kalendáriumban Bálint Sándor, akitől sokmindent megtudhatunk még a kicsiny korától tudatosan Krisztus-követő, jámbor lelkű leánykáról. Mindössze négyesztendős, amikor a türingiai őrgróf fia eljegyzi, akihez feleségül megy, éppen tizennégy évesen. Legendája szerint még az atyai házban történt a rózsalegenda, amely Erzsébet első csodájaként vált ismertté. Az Erdy-kódex ekképpen írja le az esetet: „Történik egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy mint senki se látná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek, és íme elől találá az ő attya. Csodálkozván rajta enaen maga, mit járna, és hová sietne. Megszólójtá: Fiam Erzséböt, hova mégy, mit viszel? Az nemes király leánya miért fölötte szemérmes vala, nagyon megszégyellé magát. Megijede és nem tuda félelmében egyebet felelni: ím, rózsát viszök. Az ő atyja kedég, mint eszös ember, meggondold, hogy nem volna mostan rózsa virágzásának ideje. Hozzá hfvá, és meglátá kebelét. Hát mind szép rózsavirág". Erzsébet életrajzírói azonban tudni vélik, hogy vándorlegendával van dolgunk, amely más szentek történetében is felbukkan, de később a magyar királylány életébe ágyazva fejlődik, és teljesedik ki. Ez jut kifejezésre a róla készült festményeken, szentképeken, amelyeken a széttárt köténykében rózsákat láthatunk. Árpád-házi Szent Erzsébet szegedi tiszteletét a szegedi várudvarban épített, tiszteletére fölszentelt templom őrizte, amely tiszteletet ma az újszegedi, 1912-ben épült templom viseli. Igaz. egy időben Erzsébet királyné emlékét is idézte. Megyénkben Szentesen van még temploma, de aiig találnánk kápolnát, templomot, ahol oltárát, szobrát, róla készült festményt, színes nyomatot ne találnánk. Ennek nyilvánvaló oka, hogy Erzsébet, miután a Szentföldre igyekvő férjét (alig hatévi házasság után) elvesztette, gyermekei nevelése mellett a szegényeket és a betegeket gondozta. Vagyonát szétosztotta, illetve azok egy részének értékén kórházakat, szegényházakat építtetett. Mint a Szent Ferenc harmadrendjének mennyei pártfogóját, az általa alapított marburgi Szent Ferenc kápolnában temették el, daróc ruhában. Kivételes tiszteletét jelzi, hogy a pápa már 1235ben, halála után négy évre, szentté avatta Erzsébetet. If|. Lele József Újsóg(iró|-olvasó találkozó Tisztelt Szerkesztőség! Az Új-Petőfitelepen lakók problémái felvetésének szeretnék helyet kérni. A Délceg utcában régóta várunk arra, hogy a hatalmas kátyúk feltöltődjenek és egy úthenger végre simává tegye az úttestet. A választási kampányban még volt ígéretünk erre, azóta azonban a képviselőnk mintha elfeledkezett volna rólunk. Járunk a sárban, ragadunk a kátyúkba. Es ázunk, fagyoskodunk a fedetlen buszváróban sokszor órákig. A 72-es autóbusz óránként jár, ha elmegy valakinek az orra előtt, az várhat. Jó lenne valahogy megfelezni a menetidőt a 21 Y-os járatéval, ami tíz percenként megy egymás után. Jó lenne, ha valaki végre odafigyelne a mi külvárosi gondjainkra is. Tisztelettel: Katona Bélóné Kedves Katonáné! Nagyon egyetértek azzal, hogy ideje lenne a külső kerületekben lakók problémáira is odafigyelni. Hogy ők is olyan délcegen járhassanak szegedi polgárként, mint a belvárosiak. Vagy legalábbis jobb útjuk legyen. Jó szívvel ajánlom gondjaik megoldását önkormányzati képviselőjük figyelmébe. Üdvözlettel: Szabó Magdolna Tisztelt Szerkesztőség! Egyetértek mindazon cikkekkel, amelyekben a hóeltakarításra kellően fel nem készült illetékeseket elmarasztalták. Szeretnék azonban ehhez hozzátenni valamit. A hó eltakarítása szerintem nemcsak „hivatalos feladat", de kötelessége (lenne) a városlakóknak is. A gyalogos közlekedés biztosan könnyebb lett volna múlt hétfőn a városban, ha a vasárnap eső havat a járdákról takarították volna a háztulajdonosok. Én direkt jártam egyet este a városban, de nemigen láttam, hogy lapátot, seprűt ragadtak. Pedig biztos sok életerős férfiembernek használt volna egy kis testmozgás a vasárnapi nagy evések után... Még az se lett volna talán szentségtörés, ha hétfőn reggel fél órával előbb kelnek fel, s reggeli torna helyett hólapátolnak egy kicsit. Van még arra egyáltalán mód, hogy rábírják az embereket söpörjenek néha a saját portájuk előtt is? Tisztelettel: Kármin János Tisztelt Kármin Úr! Kösz. hogy a portánkra söpörte az észrevételét. Mindjárt továbbítjuk is azoknak, akiknek utcai frontjára való. Akiknek inge. Hogy felvegyék - a seprűt és a hólapátot a legközelebbi havazáskor. Nemcsak azért, mert „egy kicsi mozgás mindenkinek kell", de azért is, mert a rendszabályok szerint a magánházak elől a tulajdonosoknak kell eltakarítaniuk a havat. Jó munkát kíván nekik: Sz. M. „Annyi rosszat mondtak már a távfűtésre..., hogy ezreket vesz ki a zsebünkből, hogy szabályozhatatlan, hogy magas az átalány... Mi szeretnénk megmutatni, hogy igenis lehet ésszerűen is használni a távfűtést - és ami egyáltalán nem mellékes: így ezreket takarítunk meg!" „Engem már ideköltözésünk kezdetén fölháborított az a pazarlás, ami távfűtés címén végbement! Én nem szeretem a nagy meleget és bizonyára mások is vannak így -, ezért egész télen át, minden éjszaka nyitott ablaknál aludtunk. Az utcát fűtöttük, méghozzá nem kis pénzért! És hol voltak még az akkori árak a maiakhoz képest..." így kezdődik a rókusi társasház fűtésreformján'ák története. Egy hölgy magára vállalt minden szervező- és agitálómunkát, civil szakembereket vont bele a tervezésbe, számolt és egyeztetett, engedélyek után járt, közös képviselőként lakógyűléseket hívott össze, hogy elérje a célját. Ez pedig nem volt más, mint hogy mindenki csak annyi fűtési díjat fizessen, amennyi a fogyasztása alapján megilleti - és egy fillérrel sem többet. Átalánydíjas számlákhoz szokott szemünk most talán fönnakad egy pillanatra, pedig az elképzelés már az ötlet kipattanásának pillanatában sem volt új. Akkor már Rókuson két „kísérleti épületben" működött a költségmegosztós fűtési rendszer éppen a Szetáv kezdeményezésének eredményeképpen. S hogy miért nem terjedt el jobban? A történet további része talán némi magyarázatot ad erre a kérdése. • Hiába derült ki. hogy a Szetáv költségajánlatánál kedvezőbben is meg lehet oldani a radiátoronként szükséges termosztátok és költségmegosztók fölszerelését; hiába sikerült harmincból huszonhét lakót meggyőzni arról, hogy ezreket takaríthat meg, ha a valós fogyasztást fizeti csak (és a maradék három lakótárs ellenállása sem látszott leküzdhetetlennek); hiába volt az aláírásgyűjtés a szükséges berendezések megrendelésének „előestéjén" (a közben működő ellenpropaganda hatására) hét lakó hirtelen visszalépett. És így már a Szetáv sem • Nem kértek a fűtési átalányból „Fölháborító pazarlás!" Nem gondolnám, hogy beszélgetőpartnerem már nyugdíjas, pedig így van: pedagógus volt, s mint mondja „teljesen humán beállítottságú, de azért számolni is tud, ha kell." Hát bizony a számolási készségere szüksége is volt, amig közös képviselőként elérte, hogy egy harminc lakásos panelházban ne átalány, hanem tényleges fogyasztás szerint fizessék a távfűtés- és a melegvízdíjat. Azért persze nem volt egyszerű: néha valóságos harcot kellett vívnia. De megérte... A hőszolgáltatás nem egyszerű dolog. - (Fotó: Somogyi Károiyné) mutatkozott annyira készséges partnernek, mivelhogy csak akkor adták volna áldásukat az új elszámolásra, ha kivétel nélkül mindenki átáll az új rendszerre. Ekkor minden veszni látszott. • Lehet, hogy pedagógusnak kell lenni ahhoz, hogy valaki még ebben a helyzetben sem adja föl, sót: megtalálja az áthidaló megoldást. Mert a kritikus pillanatban az következett, hogy a fűtésmérés helyett meleg- és hidegvízórákat kezdtek fölszerelni az egyébként is méréspárti lakók. A költségek néhány hónap alatt megtérültek, mert kiderült: a 11 köbméteres átalánnyal szemben egy magányosan lakó mindössze 12 köbméternyi vizet, két lakó is csak 2-3 köbmétert fogyaszt el, de még egy négytagú család fogyasztása sem érte el a korábbi átalányt fürdési-mosogatási szokásaik változatlanul hagyása mellett. Bebizonyosodott hát, hogy a fogyasztást mérni igenis ajánlatos: már persze csak annak, aki nem ellensége saját magának... És ekkor a pazarlás ellen harcolóknak újabb ötletük támadt. • A lakóbizottság megállapodott, hogy aki nem tudja kifizetni a fűtésméréshez szükséges berendezések árát, annak a ház fölújítási alapjából fedezik a költségeit. Egy költségmegosztó (amely radiátoronként méri az elhasznált hőmennyiséget) akkoriban - vagyis 1992-ben 800-900 forintba került. A kívánt fűtésmennyiség szabályozására szolgáló radiátorszelep (termosztát) fölszerelése nem volt kötelező. Az akadékoskodó lakóknak azonban ez a.megoldás sem tetszett, továbbra is kötötték az ebet a karóhoz, mondván: az üzleten nem nyernének semmit, nincs is értelme az egésznek. De még erre az esetre is sikerült megfelelő ellenlépést kitalálni... • Igaz, beszélgetőtársam szerint ez a történet legszomorúbb része. De - mint mondja - nem lehetett mást tenni. Mert a lakóközösség ekkor bírósághoz fordult segítségért, s kérte az ellenkező lakókra vonatkozó „jognyilatkozat pótlását." Ez annyit jelent, hogy bírói ítélet kényszerítené a gáncsoskodó lakókat a fűtésmérők fölszerelésére. Erre a lépésre a társasházak életét meghatározó szabályok adtak lehetőséget: mert nem engedik meg a ház érdekeit sértő magatartást. És a bíróság úgy döntött, hogy a fűtés mérése bizony a társasház érdekeit szolgálná. Meg is hozták a várt kényszerítő döntést. Már csak a Végrehajtás volt hátra. • A pereskedést a mérést szorgalmazó lakók követelték, mert elegük volt már a minden elképzelésüket megtorpedózókból. Közel egy évig elhúzódott az ügy, de 1993 őszén végül mégis csak fölszerelték a mérőeszközöket. No persze nem mindenhova: a makacs lakók egyike még a bírósági ítélet után sem engedte be a szerelőket a lakásába, ezért a Szetáv méltányolva a ház közösségének eddigi erőfeszítéseit kivételt tett: az illető egy szem lakótárs még abban a fűtési idényben is átalányt fizetett. Azután persze mindenki lázasan számolni kezdett.; Az eredmény pedig több, mint meglepő. • Az első „mért" fűtési szezonban a társasház összesen bem kevesebb, mint 260 ezer forint megtakarítást ért el! Nézzük lakásonként, ha nem is az első fűtési idényt (mert az már messze van), de a legutóbbit, a '94-95öst. Egy másfél szobás lakás átalánya 21 ezer forint; az egy plusz kettesé: 25 ezer forint; a kettő plusz kettes lakásé pedig 29 ezer forint lett volna... Ezzel szemben - a közös képviselő számításai szerint -, fűtési szokásoktól függően (mert hát mindenkinek máshol húzódik a „fagyoskodáshatára") a másfél szobás lakásokban 9 ezer 700, 10 ezer 600, 13 ezer 700 forintos megtakarítást; az egy plusz kettes lakásokban 9 ezer 900, 14 ezer 900, 16 ezer 300 forintos megtakarítást, a kettő plusz kettesekben pedig 7 ezer 900, 12 ezer, és 17 ezer 300 forintos (!) megtakarítást is sikerült elérni. Ez önmagáért beszél. • „Én azt tartom: segíts magadon, s az Isten is megsegít! Annyira különböző a hőigényünk, s olyan kevés a pénzünk - hát akkor miért nem úgy fűtünk, ahogyan valójában szükségünk van rá? És persze a számla is tükrözze a valóságos fogyasztást! A fűtésméréssel szinte egy időben megcsináltattuk a ház külső szigetelését is. Mi már nem fűtjük az utcát. Persze, mindenkinek meg kellett tanulnia az új rendet..." A történet végére csak annyit: a jelek szerint megérte. Nyilas Péter Dr. Rigó Mihály a Csillag téri változások és egy nemzetközi konferencia kapcsán a körforgalomról küldött véleményt szerkesztőségünkbe. Többek között annak előnyeit ecseteli, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a körforgalmaknál a jelzőlámpás csomópontok baleseteinek csak a harmada következett be. „A gyalogosok részére minden becsatlakozó úton van zebra, tehát a gyalogosmozgás is szabadabb. Mire kell ügyelni autóstársaimnak? 1. A körgyűrűben egyirányú a forgalom. Iránya az óra járásával ellentétes. Például a Szilléri sugárútról a Budapesti körútra balra fordulni ezután csak 3/4 kör megtétele után lehet. 2. Elsőbbsége a körgyűrűben haladónak van. Aki tehát a körforgalomhoz közelít, az azt lassítással tegye. 3. Vigyázzunk a zebrán haladó gyalogosokra, kerékpárosokra! 4. Á kerékpárosok ne hajtsanak be a körgyűrűbe! - Ilyen „bonyolult". Erre a négy dologra odafigyelve mindannyiunk javára használhatunk egy olyan csomópontot, amelyben az autók mozgása egyenletesebb, mellyel számtalan előny jár. Kérem, figyeljék meg a jelzőlámpás csomópontnál az induló autók miatti füstöt, zajt. Körforgalomnál - begyakorlás után - ez kisebb, ritkább. Egy lakótelep közepén ez nagyon fontos szempont. A német szakirodalom hoz példát arra is, amikor működő jelzőlámpás csomópontot szereltek le és építettek ki helyette körforgalmat. Természetesen mindent a maga helyén. Nem kell a lámpás dsomópontokat leszerelni, de van alternatíva, lehet mérlegelni egy fejlesztést." Kisháti Jenő a szegedi iskolák gazdaságosságáról, a tanintézetek összevonásáról fejtette ki véleményét. Nemigen világos számára, hogy milyen alapokon számították ki ama bizonyos működési költségeket, amelyeket tanulóra „leosztva" meghatározták a „gazdaságosságot". Azt írja: „Az a gyanúm, a dologi kiadások mellett elfeledték számbavenni a szellemi értékeket. És azt az invesztációt, amit egy-egy jó színvonalú iskolában a szellemi tőke kamatozása jelent... S az a gyanúm, ennek az eldologiasodott számításnak kamatos kamattal fogjuk majd megfizetni az árát, a felnövekvő generáció szellemi leépülésében... Még időben rá kellene döbbennünk, hogy a darab-darab elvet e téren nem szabad alkalmazni. Sőt, tilos!"