Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-17 / 244. szám

A búvártúra résztvevői: Gajó Gusztáv, dr. Horváth Éva, Kovács Pál, Ladányi Imre, Lázár Sándor, dr. Rovó László, Szász Péter, dr. Szendrei Gábor vendéglátóikkal és a leletekkel Szegedi búvárok ókori gályán Ha a nappalok hosszabbodnak. s vele a Nap sugarai is kellemes melegséget varázsolnak az emberek közé. akkor azon társaink, akik egyszer már megízlelték a búvárpalack levegőjének fzét, alig férnek a bőrükben, és lázasan számolgatják mind a pénzüket, mind pedig az utazásig hátralévő napokat. így voltak ezzel a szegedi Manta SC búvárai is, mígnem augusztusban megérkeztek a horvát tengerpart egyik csodálatos kis szigetére, Silbára. Dacolva a háborús fenyegetéssel és a külügyminisztérium felhívásával, illetve a sajtó híreivel, éppúgy, mint az itthonmaradó családtagok aggodalmával. Nekik menni kellett, mert gyötörte őket az „adriatitis", ez az elsősorban búvárokon ezidőtájt jelentkező „vtz elvonási tünetek" miatt létrejövő „megbetegedés". És várták őket horvát búvárbarátaik, a zadari Archeológiai Múzeum munkatársai: dr. Zdenko Brustic és dr. Smiljan Gluscevic. Az a tény, hogy meghívóik búvárrégészek, illetve régész bú• Véleményem szerint Járatszám és lovasjárat várok, már sejtetni engedi a következtetést, hogy nem hétköznapi merüléseket hajtottak végre, hanem amatőrbúvároktól elzárt archeológiai területeken dolgozak két helyi vezető irányításával. Annak ellenére, hogy ók már ismerték ezt a területet, és egyéb információik is voltak a vtz által titkosan őrzött kincsekről, szinte minden nap újabb és újabb, azaz jelen esetben helyesebb, ha azt mondjuk, hogy régebbi és még régebbi leletet sikerült felfedezni, illetve bizonyos jellegzetes kisebb tárgyakat, töredékeket a felszínre hozni. A kutatómerülések során két ókori gálya és egy középkori hajó maradványainak körvonalai mellett igen szépen mutattak a horgonyok és a hajóágyúk. Néhány nap elteltével a szegedi búvárok is már-már szakértőként turkáltak az amphora-mezőben és az érdekesebbnél érdekesebb lelettöredékek között. A búcsúzás nehéz volt, de vigasztalta a csapatot a tudat, hogy barátaik elégedettek voltak a munkájukkal, s úgy búcsúztak egymástól, hogy viszontlátásra a következő szezonban. Gajó Gusztáv István Rigó Balázs olvasónk falrahányt borsónak minősítve a kérést a következőket frta: „Mindennapos látvány csúcsforgalomban és azon kívül is, hogy a megállási helyre bejáró és onnan induló autóbuszokhoz utasok futnak, nemegyszer édesanyák gyermekeikkel. Azonban a legtöbb busz hátulján nincs a járat számát feltüntető tábla. Az is előfordul, hogy az utas a haladó autóbuszban veszi észfe, hogy neki nem jó irányba haladnak. Hosszú évek folyamán többször kértük a Volánt a fentiek pótlására. A Délmagyarország tavaly is, legutóbb pedig a szeptember 28-iki „Csörög"-ben is hasonló témával foglalkozott. A cikkek megjelenése óta sincs semmi változás. Nem érthető a közérdeket sértő hanyagság. Vagy talán az érdekeltek nem olvasnak újságot? Sajnos, minden tevékenység hiábavaló, mert az csak falra hányt borsó lenne!" K.J. Kálvin téri olvasónk ópusztaszeri csonka élményéről számolt be, s mondott véleményt: „A DM-ben olvastam, hogy a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére szervezett emléktúra Baskíriából indult lovasai október 6-án Ópusztaszerre érkeznek. Gondoltam, ilyen élményt nem hagyhatok ki, ott leszek. Reggel a helyszínen elmondták, hogy a „bejövetel" talán három órakor várható. Részleteket nem tudtak. A csapat négy óra előtt érkezett a lovaspályára. Zavartalanul csak azok láthatták az emlékpark látogatói közül, akik véletlenül a pálya környékén vagy a templomrom melletti dombon voltak. Sajnos, én nem tartoztam közéjük. Minden ünneprontás, és sértegető szándék nélkül szabad legyen néhány észrevételt megtennem. Hiányzott a hírverés. Az alkalomhoz illően méltóbb kivéve imaházi - fogadtatásra számftottam. Miért nem lehetett a lovasokat „eldugott kapu" helyett a körcsarnok mellett beengedni? Az aszfaltos úton füvet kímélendő, haladva-maradva, az emlékműnél stílusosan, véletlenül sem ló nélkül felsorakoztatni, és akikre tartozik fogadni? Hiányoltam a lovasok Árpád-emlékmű koszorúzását, vagy valamilyen, az őshonból hozott, ideillő emléktárgy elhelyezését. Az időpont is lehetett volna koraibb a távolról érkező látogatók miatt. Ami megnyugtató volt: a négy püspök (ökumenikus) mértéktartó beszéde. Két hangszórót helyeztek el, fgy zavartalanul hallgathattam. Dicsérendő, hogy az egyházak magasrangú képviselői vettek annyi fáradtságot, hogy a lovasokat megtiszteljék. Pedig hárman nem is a szomszédos megyéből érkeztek. Az emlékparból sötétben, fél hatkor távoztam. A Feszty-körkép megtekintésére még sokan várakoztak, közöttük japánok. Nagy az érdeklődés. Kívánom, maradjon is!" Fotó: Schmidt Andrea Több, mint placc Egyetértek a Szegedi Tükörben megjelent cikkel abban, hogy a Dóm térre nem lehet akármilyen programokat szervezni. A Fogadalmi-templom előtti tér szerintem több, mint placc, ahol a szabadtérin kívüli időkben akár zsibvásár is lehet. A Dóm térnek - merem én is hinni - szelleme van. Éppen ezért e szellemiséghez igazodva kellene azon gondolkodni, hogy az év nyolc hónapjában mi is kapjon itt teret. Gondolom nem lehet vitás, hogy a kulturáltság jegyében. A város szellemiségének épülésére, az idegenforgalom javára. E szempontokat kellene a tervezgetéskor alapvetőnek tekinteni, véleményem szerint. S csak utánuk vetődhetnének fel „vásári" elképzelések. Biztos vagyok benne, hogy nem mindenki számára népszerű az ilyen megközelítés a mai világban, a szegedi üzleti körökben. Éppen ezért a Dóm-téri programokról való ötletbörzét úgy kellene kezdeni, hogy a fenti alapelveket elfogadtatjuk. Mint olyanokat, amelyek a szegedi polgárság többségének véleményét tükrözik. Ha ez kimondatna bizonyára nem is jönnének olyan tervekkel, ami nem méltó ehhez a helyhez. És nem jönnének mindenféle külföldi példákkal, amiknek nálunk az adottságok, a szellemiség, a hagyományok miatt abszolúte nincsen létjogosultságuk. Innen kellene indítani azt a kezdeményezést, hogy a városlakók mondhassák meg azt, mi legyen a város legeslegszebb terén. A város építésére, szépítésére hívatott civil szerveződések közül pedig vállalja fel valamelyik, hogy összefog egy ilyen várospolgári akaratot kifejező ötletbörzét. Mint dicséretes szándékkal a Délmagyarország is felvállalta, hogy az ügynek nyilvánosságot biztosít. Az első lépést megtettük, hogy ne „lópaták" dobogjanak Szeged csodálatos templomterén. Jöhet a többi! Lengyel B. Sándor „A kisebb csattanásokra már ki se néztünk az ablakon. A fékcsikorgásból, meg a durranásból lehetett tudni, mekkora a baleset. Egyszerűen megszoktuk, mert csaknem mindennapossá vált, hogy két autó összecsapódott! Inkább az volt félelmetes, ha nem hallottunk csattanást, mert abból már tudtuk, hogy gyalogost, vagy biciklistát ütöttek el..." Igy értékelte egy Csillag téri panellakó a házuk előtti közlekedési helyzetet. A veszély már nem sokáig leselkedik az arra járókra: megkezdődött a Csillag téri körforgalom kiépítése. Egy nyugdíjas úr kíváncsian kukkant a járda mellett tátongó munkagödörbe: odalenn sáros, agyagos földből vaskos vízvezetékcső tűnik elő. A Csillag teret mindenfelől ilyen „ásatások" veszik körül, mindegyik takarosan körülkerítve piros-fehér korlátokkal. A Kereszttöltés utca felőli járdára már nem is lehet átmenni, ott időnként hatalmas munkagépek tűnnek föl, s körülbelül úgy nyújtogatják a nyakukat, mint az „Őslénypark" óriáshüllői (sót: még a hangjuk is hasonlít). „Tudja-e, mi készül itt?" - a kérdésre a piacon üldögélő néni hátranéz a válla fölött a tér felé, megigazítja a műanyag vödörbe állított virágokat, azután válaszol: „ Tudja az ördög, kedveském, én nem járok arra, életveszélyes ott biciklivel átkelni... " A bekerített munkaterületen belül a Magyar Vízmű Kivitelező Kft. szürke overallos emberei szorgoskodnak, még szombaton sem hagyják abba a munkát. A lehető legkisebb területet foglalták el, „az egy négyzetméterre eső munkagépek száma" egészen magas lehet, olyan sűrűn állnak egymás mellett az ütő-fúró-szállftó masinák. Az átépítés tervezői ugyanis összekötik a „kellemest a hasznossal": ha már úgyis föl kell bontani a teret, akkor fölújítják a terület alatt átfutó vízvezetékeket is. A Szilléri sugárút felé x • Átépítés, 50 millióért Csillag téri „körtánc" A terep végre a munkagépeké a balesetveszélyes téren. (Fotó: Nagy László) nyíló oldalon viszont már a Hódút Kft. gépei dolgoznak. Le is csaptak már egy-egy darabot az utak kanyarulatából, lassan csakugyan kör alakú lesz a Csillag tér. Mintha egy hatalmas szabókréta nyomát látnánk az aszfalton: a közlekedési sávok között szaggatott „szabásminta" jelzi, hol kell kicsit átalakítani a teret, hol szükséges egy kis betoldás, vagy éppen mely oldalon kívánatos bővíteni a „fazont." Középen tekintélyes méretű kör-minta mutatja, hol lészen a forgalmat körbe-körbe terelő „sziget", s a Retek utca torkolatánál is látszik a hamarosan megépítendő „csillapító" sziget helye. Egy taxisofőr szerint a közlekedők csak nyerhetnek az ügyön, mert a Csillag téri átjutáshoz egy kamikaze bátorságára volt szükség. A kereszteződés a Kereszttöltés utca felől teljesen beláthatatlan: a Szilléri sugárút forgalmáról csak akkor szerez tudomást a járművezető, ha kiderül, beleszalad-e valaki balról, vagy sem... „Az átépítést még idén befejezik, várható költsége 50 millió forint" - mondta Nagypál Miklós, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője. Hozzátette még, hogy a téren a Démász Rt. új kandelábereket állít, a Szegedi Közlekedési Társaság pedig a troli felsővezeték fölfüggesztésének új rendszerét építi ki. A kerékpárosok és gyalogosok külön-külön sávban juthatnak majd át a téren remélhetőleg biztonságosabban, mint eddig. Ny. P.