Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-27 / 227. szám

m 8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. SZEPT. 27. • Tud valaki segíteni? Szolgálati lakásbál - szálloda Szeged-Algyőn, a Tápai rét 7-ben lakom, 32 éves vagyok, 5 gyerekem van. A lakás, amiben lakunk, életveszélyes. Édesanyám jogán a Rákóczi Tsz szolgálati lakása, 10 év munka után. A tsz átalakult kft.-nek, a szolgálati lakásokat eladták. Felkínálták vásárlásra 200 ezer forintért, de pénzünk nem volt. Édesanyám elköltözött a városba, mi itt maradtunk. Jött egy milliomos, felvásárolt mindent, a lakást a földdel együtt. Négy hetet adott, hogy kiköltözzünk. Nem ajánlott semmit cserébe. Szállodát akar építeni a házunk helyett. A szegedi önkormányzat elzárkózott, azt mondták az önkormányzat lakásosztályán, költözzek albérletbe. Szociális segélyen tengődünk, a létminimumot se tudom megteremteni. Két csecsemővel, három iskolással a nyakamban az élettársam itt hagyott bennünket. Munkahelynek még csak lehetősége sincs, kilátásba sincs. Október l-jén el kell (kellene) hagyni a lakást, de hova? Csak az állami gondozás van, de én akarom a gyerekeimet felnevelni. Hol, hogyan? Zs. Gy. (Név és cím a szerkesztőségben) Kirabolták az idős tanyaiakat Kakasszéki tanyákon élünk, mindkettőnket a nyár folyamán különös módon kiraboltak. Egyikünk szánalomra méltó, ruhátlan szegény asszony súlyos kárt szenvedett, két 30 kilós malackáját, 3 birkáját, azaz összvagyonát fehér autós tolvajok ellopták. S végezetül, különös módon a szamara is elhullott, miután a feljelentést megtette. Másikunk szintén így járt. Lakásomból 1995. július 23-án kilopták a villanymotoromat. A gázpalackomat már előbb, ami meglett ugyan, a tettes egy kocsmába árulta. A házam, nem kicsi, az ajtóm betörve, a szamaram a feljelentés után szintén ki lett végezve, bosszúból. Kérjük a lakosságot és a társadalmi szervezeteket, hogy ha tudnak, segítsenek bennünket úgy erkölcsi, mint anyagi támogatásban. Mindketten idősek vagyunk, hosszabb ideje egyedül élünk. Az alávaló tolvajoknak és betörőknek azt üzenjük, hogy ne az egyedül élő, szerencsétlen öregeket fosztogassák ki, hanem dolgozzanak, ha mi öregek tudunk dolgozni. A legnagyobb aljasság védtelen, magányosasszonyokat kifosztani. Istenben bízva, a jóakaratú emberek segítségét kérjük. (Név és cím a szerkesztőségben) Színhely: Tisza Volán Rt. szegedi központi pályaudvar. Időpont: 1995. augusztus 24., reggel 6.55 óra. Végre bevánszorog a 7 órás időpontban induló csongrádi járat. Vagy harmincan várunk rá. A sor lassan araszol fel a buszra, a végén lévők el sem tudják képzelni, mi az oka a csigalassúságnak. Meg is tárgyaljuk ott egy páran, hogy ez mégis bosszantó, eltelt már több mint ttz perc az indulási időtől és mi még mennyien itt vagyunk. A sorunk legvégén egy szakállas férfi, kiről később kiderült, hogy ő a „betanító", közbeszólt, örüljünk egyáltalán, hogy utazhatunk, közölte jó nagy hanggal, hogy a feltüntetett indulási időpont csak tájékoztató jellegű, nem az a fontos, hanem az, hogy egyáltalán eljtunk a célunkhoz. Hogy a vasút miért tudja pontosan indítani a vonatot, azt a választ kaptuk, hogy az kénytelen, mivel sínen jár, esetleg összeütközhet. A re„Oktató" Volán pülőgép sem indul el pontosan, ha köd van, az mellékes, hogy most ezer ágra süt a nap, az autóbusz veszélyes üzem, mert közúton jár. 7.15 körül feljutottam a buszra, ahol is a buszvezető megjegyezte, ő munkanélküli volt eddig, összesen 2x2 órát ült az előtt a sok gombbal ellátott jegykiadó automata mellett és feleslegesen idegesítjük, mert még vezetni sem fog tudni. Persze, ezt a tényt ha lent köz' 'te volna a nagyhangú kollégája, talán még toleráltuk volna, de kérdezem én, miért az utasok türelmével visszaélve tanítják be a kezdő buszvezetőket a jegykezelésre, ezek után majd még az is előfordul, hogy a jogosítványt is utasokkal megrakott buszon szerzi meg a vezető? A végén, mikor felszállt mindenki, kb. húsz perccel az indulási időtől számítva, olvasószolgálat Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Az 1995. szeptember 13-i „Egy cukorbeteg panaszai és javaslatai" című cikkre szeretnék reagálni úgy is, mint cukorbeteg és úgy is, mint a Szeged és Térsége Diabetes Egyesület vezetőségi tagja, aki 16 éve cukorbeteg, öt éve inzulinos. A cikkben szereplő beteg állításai távolról sem felelnek meg a valóságnak. A Szegeden lévő helyzetnek - az én véleményem szerint - nem állítom, hogy nincsenek anyagi, emberi, etikai és egyéb problémák a diabetes szakrendeléseken, de ilyen általánosságban nem lehet egy kalap alá venni minden szakrendelést és minden orvost. Biztos vagyok benne, hogy a fecskendők felírása sokkal rugalmasabban történik, mint ahogy azt a cikkben elmondta az úr. Véleményem szerint a cukorbeteg első feladata, hogy maximálisan megtanulja a cukorbetegséggel kapcsolatos tudnivalókat (orvosoktól, könyvekben, előadásokból). Elsősorban a nagyon pontos diétát, gyógyVálasz egy cukorbeteg panaszaira szerezést, rendszerességet. Óriási önfegyelem és akaraterő szükséges mindehhez, de enélkül hiábavaló minden. Ha valaki idáig eljutott, nem kell kéthetente ellenőrzésre járnia, önmaga tudja korrigálni vércukorszintjét, nem kell órákat ülni a rendelőben, ha pontosan tudja az élelmiszerek szénhidráttartalmát, nyugodtan ehet szendvicset is ebéd helyett, mert ki tudja számítani, már ránézésre is, hogy mennyi szénhidrátot tartalmaz. Ott már óriási probléma van, akinél 20 éves cukorbetegség után ilyen okból eszméletvesztéssel járó rosszulléte lesz. Nem kis túlzás az az állítás is, hogy napi két-két és fél óra az a holt idő, amikor nem kell ennie vagy gyógyszereznie magát egy cukorbetegnek. Hála istennek én még nem hallottam az általam ismert orvosok szájából ilyen kijelentéseket, mint azt a cikk is idézi. Ha a panaszkodó úrnak ilyet mondtak, miért nem az orvossal tisztázta? Ha pedig olyan tűrhetetlen valamilyen okból az az állapot, ami a szakrendelésen folyik, szerintem is az a megoldás, hogy el kell menni egy jobbat keresni. Ami pedig a diabetes egyesület törekvéseit illeti, van tennivalónk bőven. Meg is próbálunk erőnkhöz és a lehetőségekhez képest minél több mindent megtenni a betegek érdekében, természetesen orvosainkkal együtt. A betegek jogainak összegyűjtése és a kórházi házirendbe való beleillesztése viszont nem tartozik a diabetes egyesület törekvései közé. Ezt úgy gondolom, az úr sem gondolta komolyan, egyébként nem tagja egyesületünknek, de szívesen veszünk minden tanácsot, segítséget, ötletet, ami segíti a cukorbetegeket és ami reális alapon nyugszik. A cikk utolsó gondolatát sem tudom elhinni, mert biztosan nem létezik olyan diabétesszel foglalkozó orvos, aki nem mondja meg betegének a napi kalória- és szénhidrátszükségletét. Nagyon sértőnek érzem a cikket azokkal az orvosokkal szemben, akik nagy tudásukkal, lelkiismeretükkel, minden erejükkel, sokszor szabadidejüket is feláldozva azon munkálkodnak, hogy minél több mindent megtegyenek betegeikért. Legszívesebben felsorolnám azokat az orvosokat, akiket én is ilyeneknek ismerek, de nem lenne igazságos, mert folytatni kellene az általam nem ismert, de ebbe a csoportba tartózó orvosokkal. Azt hiszem, ez a lista sokkal, de sokkal hosszabb lenne, mint azon orvosok listája, akikről esetleg szó van a cikkben. Augusztus végén a cukorbeteg aktivistáknak országos tanácskozása volt Szegeden. Az ország 14 városából vetCscilogilcca lesz vigyázni, mert egy pénzváltással operáló csaló garázdálkodik a városban" - tudtuk meg minap az újságból. Hogy felvértezzük magunkat az ilyen és ehhez hasonló trükkök ellen, elmesélek egy történetet. Aki ebben a régi, szakállas viccben felismeri a logikai bukfencet, bízvást remélheti, nem egykönnyen vágják át. íme: Iván a falu botosától egy rubelt akart kölcsönkérni. Megegyeznek, hogy tavasszal visszaadja, méghozzá a dupláját. Addig a fejszéjét, mint zálogot, otthagyja. Mikor Iván menni akar, utánakiált a bótos: - Várj, Iván, eszembe jutott valami! Tavasszal nehéz lesz neked előteremtened a két rubelt. Nem volna jobb, ha a felét most rögtön kifizetnéd? Megértette a legény, visszaadta a rubelt. Elgondolkodva hazament. - Különös! A rubel elment, a fejsze elment, ráadásul egy rubellel tartozom, mégis minden stimmel! Méhes János A szegedi híd történetéből Köszönet - székely iskolások nevében Huszonhét székelyudvarhelyi kisiskolás nevében mond köszönetet az Arany János Általános Iskola a Virág cukrászdának, a Burger Kingnek, a Kék Csillag Étteremnek a megvendégelésért, a Papagáj Marketnek, a Mol Rt. Szegedi Bányászati Üzemének, a Mobil Gáz Rt.-nek, a Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak a támogatásért, a Vadaspark, valamint az Ópusztaszeri Emlékpark vezetőségének, hogy ingyen belépőt biztosítottak. Révész István igazgató Szeged városban 1944. október 7-én elteijedt a híre, hogy a német hadvezetés utasítására a visszavonuló magyar csapatok aláaknázták, s a műszaki utóvéd fel akarja robbantani a szegedi hidakat. 1944. október 7-től a szegedi közúti hidat egy rajnyi német és szakasznyi magyar őrség őrizte. Menekült az V. hadtest parancsnoksága. Szeged védelmét két zászlóalj katonaságra bízták, akik Kiskundorozsmára húzódtak vissza. Október 7-én délelőtt néhány szegedi polgár felkereste a műszaki robbantó alakulat parancsnokságát, kérték, ne robbantsák fel a hidat. A parancsnok, aki a Rudolf téren a „Kalánka" cukrászda fölötti lakásban székelt, elzárkózott a kérés teljesítésétől. A híd felrobbantására az utasítás nem a német, hanem a magyar hatóságoktól érkezett. A parancs Budapestről jött. (A szovjet csapatok előrenyomulása következtében Szegeden meggyorsították a város kiürítését. Október 8án, az iratok tanúsága szerint 842/1945 - a szovjet hadsereg csapatainak elhelyezkedése Mezőtúr, Szentes, Szegvár, Mindszent, Hódmezővásárhely, Algyő, Maroslele, Deszk és Csanádalberti községek voltak kijelölve.) A vasúti összekötő hidat a Szegedet ért légitámadások során ledobott bombák megrongálták, mégis aláaknázták. A közúti híd felrobbantásának időpontját előbbre hozták, és október 10-re tűzték ki. 1944. október 9-én délután hat órakor jött az utasítás a közúti híd felrobbantásának előbbre hozásáról. A parancs az időzítésre és a végrehajtásra vonatkozott, kijelölték a végrehajtás időpontját: este 9 órát. A sötétedés beállta után megremegett Szeged város levegője, nagy robbanás rázta meg a várost, a Tisza-parti ablakok betörtek, a híd a Tiszába zuhant, felrobbantásával egyidejűleg elszakadt a hídon lévő villanykábel,' s ezzel Újszeged áramszolgáltatás nélkül maradt. Rövid időn belül megolfeiszállt a „betanító" buszvezető is, megveregette a tanítvány vállát, látod fog ez menni, két hónapon belül belejössz, csak hát egyes utasok azt is elvárnák, hogy (így, szó szerint) a seggüket is kinyaljuk. Csak azért nem folytatta a színvonalas oktatást, mert egy hölgy kitört, ennyi pénzért elvárná az ember, hogy tiszta autóbuszon (még véletlen sem lehetett ráfogni a kocsira), udvarias légkörben, időben induljon a busz. Rám volt még egy megjegyzése az „oktató" buszosnak, mikor a jegyet megváltottam, hogy persze, a nyugdíjasok rohannak. Igaz, Csongrádra 8.30 helyett 9 órára értünk be, lekéstem a csatlakozó járatot, majd egy órát vártam, de a nyugdíjas ráér. Horváth Józsefné Szeged Az olvasói levél alapján vizsgálatot indítottunk, eredményéről az alábbiak szerint tájékoztatom: 1995. augusztus 24-én a Csongrádra 7 órakor meghirdetett autóbuszjárat késéssel közlekedett, ezért a bejelentő szíves elnézését kérjük. A késés autóbuszvezetőnk kereskedelmi tevékenységének gyakorlatlanságából adódott. Az elméleti ismeretei megszerzését követően kellő idő szükséges, hogy feladata készséggé váljon, ehhez utasaink részéről is toleranciát kérünk. A jegy. kiadást és a betanítást végző munkavállalóink fölöslegesen vitát kezdeményeztek, eljárásukért elmarasztalásban részesültek. A „betanító" nak titulált autóbuszvezető határozottan elzárkózott a leirt, nyomdafestéket nem tűrő kijelentéstől, állítása szerint az egy, az utastérben tartózkodó utastól hangzott el. Mező István forg. igazgató Szászrégeni levél tek részt ezen a találkozón. Őszintén elismerték, hogy Szeged minden tekintetben sokkal előrébb tart, mint az ő városaik. Ezalatt értem a nemrég lezajlott orvosok továbbképzését, ahol a háziorvosok, körzeti orvosok kötelezően részt vettek és elsajátították a cukorbetegséggel kapcsolatos legújabb információkat, vagy a cukorbetegegyesület aktív tevékenységét, programjait, kirándulásait, oktatásait, vagy a gyermekkórház által 15 év óta szervezett diabeteszes táborokat. Sok mindent tudnék még írni, de az egyesületben minden cukorbeteget szívesen látunk és megpróbálunk segíteni problémáikon. Az egyesület foglalkozásaira minden hónap első szerdáján 16-18 óra között Újszegeden, a Szolgáltatósoron (az odesszai ABC mögött) kerül sor. Mindenkinek jó egészséget kívánok, orvosainknak pedig ezúton is köszönöm munkájukat, türelmüket, tudásukat. Nagy Ferencné Bíró Ilona Minden nap úgy tűnik, hogy csak most érkeztünk vissza arról a feledhetetlen szép szegedi látogatásról, melyet augusztus 15-20. között tett egy 11 főnyi magyarrégeni cserkészőrs a Juhász Gyula nyugdíjasklub vendégeiként. Hálás köszönet drága testvéreink, hogy e rövid idő alatt annyi kellemes meglepetést szereztek, ilyen nagy szeretetben részesítettek. Mit is jelentenek e szegedi napok számunkra? Újra tanultuk történelmünket, megismerhettük azt az alföldi szép várost, ahol a Maros véget ér. Vendéglátóink szívbeli vendégszeretetét élvezhettük a Tisza-parti városban, még a cserkészinduló dallamait is. Minden olyan patinás, tartalmas volt, de különösképp Ópusjtaszer, a Feszty-panoráma megkapó, élethű sorozatképei, melyek bármerre járunk, elkísérnek, hisz mi is honfoglaló őseink utódai vagyunk. Úgy éreztük, jóságuk az anyai szeretet tolmácsolása volt az anyaországtól lemaradt gyermekeiért. Magasztos, felemelő érzés volt tiszai dallamokat énekelni végre a Tiszán. Gondolatban gyakran viszszajárunk Szegedre, a békésen hívogató álmodozó folyópartra, Kovács Olga lenyűgöző énekét vagy dr. Farkas Gyula egyetemi tanár úr előadását hallgatva. Áldja meg az Isten minden lépésüket: dr. Juhász Mária és lánya Marika (Marcsi), Kovács Attila és családja, dr. Farkas Gyula egyetemi tanár és családja. Szűcs Lászlóné Erzsike, Veréb István és Ica, Nagy Béla, Wolford Erzsébet, Hajnács Jánosné, Pintér Lajos, Gellért Józsefné, Deér Sándorné, Gál Péterné és dr.Papp László ref. lelkész áldásos szavait a szívünkbe zártuk. Samu Pál tanár, Szászrégen, cserkészvezető A Tilia köszöni dódott az összeköttetés, a két szegedi városrész között pontonhidat építettek. A város közgyűlése 1945. március 10-én erre a célra 7400 pengőt szavazott meg. A pontonhídon a lakosság is átkelhetett. A téli jégzajlás azonban erősen megrongálta a pontont, veszélybe került a tiszai átkelés. A város vezetősége közmunkákat rendelt el. Ezer és ezer kéz lapátolta és hordta a követ. Mozgósítottak minden 16-50 év közötti férfit és 18-35 év közötti nőt. Saját szerszámaikkal jöttek az emberek, ezek használatáért külön térítést kaptak, mégpedig talicska és hozzávaló két darab szerszámért munkaóránként 14, talicska nélkül egy szerszámért pedig napi 20 fillért. A közúti Tisza-híd 1948. november 21-én elkészült. Újjáépítésére 1 millió 395 ezer forintot költöttek. Most, amikor már másodszorra hozzákezdtek a szegedi régi közúti híd felújításához, érdemes visszaemlékezni az ötven évvel ezelőtti nehéz napokra. Komoly Pál Egyesületünk nevében ezúton szeretném megköszönni szponzoraink: a Dental Stúdió, a Dél-magyarországi Sört Értékesítő Kft., a Burger King, a Pepsi Cola, a Biliárd Casino, a Lakszer Kft., az Újszegedi Lokátorosok és az újszentiváni vállalkozók: Aradi Péter, Berta Sándor, Miklós György, Pokornyi János, Nemes István és Csamangó Ferencné, valamint a tisztaszigeti Barcsik család hozzájárulását az új szentiváni napi rendezvényünk sikeres lebonyolításához és a DM-nek a hasznos közreműködését. KUlön köszönöm önkormányzatunknak, hogy a közösségi sportpályát a rendelkezésünkre bocsájtotta, biztosítva ezzel a nap jó hangulatát, a kellemes kikapcsolódást és nem utolsósorban a sportolást. Bízom abban, hogy hagyományteremtő jelleggel ez évtől kezdve minden alkalommal megrendezhetjük ezt a tornát, hiszen e rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a környező falvakban élők közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy elmélyülhessen az a fajta barátság, amely lehetővé teszi, hogy időt szakíthassunk a sportra, a találkozásokra s a barátság ápolására. Kedves vendégeink! Őszintén örültünk, hogy megtiszteltek bennünket és velünk töltötték ezt a napot. Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket legközelebb. Nagy Zoltánné Kovács Gabriella, a Tilia Újszentiváni Kulturális Egyesület elnöke Úi MÁV-telefon: 405-112 A Délmagyarországban szeptember 20-án megjelent, a „Csörög a West el" rovat MÁVinformációval kapcsolatos írásra az alábbiakról tájékoztatom a Tisztelt Olvasókat: Dolgozónk a telefonos információ adása mellett a helyben jelentkező (Szeged-személy pu.) utasainak is felvilágosítást nyújt személyesen. Egy információ megadása elértheti az öt-tíz perc időtartamot is, attól függően, hogy az érdeklődő mekkora távolságra, hány átszállással, milyen útirányon át és kedvezménnyel vagy csoporttal stb. kíván utazni. Ha éppen személyesen ad információt, előfordulhat, hogy a telefont nem tudja azonnal felvenni. Ezen gondok enyhítése érdekében új telefonos információs szolgálatot szerveztünk: a 405-112-es telefonszámon csak belföldi menetrendi ügyekben, naponta 5-23 óra között állunk az utasok rendelkezésére. Kacsari János osztályvezető