Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-23 / 197. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. AUG. 23. • Nagy örömömre szolgált az e hó 7-én megjelent cikk A provincia, mint feladat címmel. Én. is Így kép­zelem el, sőt még szeretném néhány tapasztalattal kiegészíteni! Amikor még módomban állt, so­kat utaztam úgy Keletre, mint Nyu­gatra. • Mi tesz vonzóvá egy várost az odalátogató idegeneknek? Először is a látványosság és a szórakozási lehe­tőség. Ezért a nagyvárosok vezetése igyekszik minél több látványosság­ról és szórakoztatásról gondoskodni. Ezek érdekében a város lakóinak is kell valamit tenni és egy kicsit tűrni! Szeretnék néhány kiragadott példát felsorolni. Köln: sétáló utca a belvárosban, az áruházak sokasága között. Min­dent megtesznek, hogy odacsalogas­sák a hazai és külföldi vásárlókat. De láttam mást is. Mégpedig egy hölgy pórázon vezette a kutyuskáját. Tenni vagy tűrni? A kutyus lekuporodott és elvégezte a „nagydolgát". A hölgy pedig elővet­te a szatyrából a kis seprőt és lapátot és eltakarította a maradványokat. (Szegeden a Bartók téren a játszótér tele van kutyaürülékkel). Brüsszel: Grand Placc. A tére a céhek palotáin lengedező céhzász­lók. Hatalmas tömeg mindenütt, de a helybéliek nem panaszkodnak, mert a látványosságból jövedelmező be­vételeik vannak. Továbbá a Mindin vasárnap délelőtt a nagy áruházak egyszerű sátrakban árusítanak, 40-50 százalékos kedvezménnyel. Amszterdam: 25.éve a királyi pa­lota előtti téren a hippik tanyáztak, ott aludtak, gitároztak esténként és énekeltek. A város vezetése eltűrte ezt, mert a külföldiek részére csalo­gató látványosság volt. Oostende: a tengerparton mula­tók, kávéházak sokasága; szfnes lámpafüzérek az egész parton, és még éjféltájt is hatalmas a tömeg mindenütt. A helybéliek itt sem pa­naszkodnak a zaj s a tömeg miatt. Most rátérek városunk dolgaira. Igenis, tegyük vonzóvá városköz­pontunkat. Az idegeneket nem elégí­ti ki az épületeink szépsége. Látvá­nyosságot és szórakozást is szeretné­nek. De ezek érdekében nekünk is kell tenni és tűrni. Ugye milyen ha­gulatos karácsony előtt a Széchényi tér (Bankok tere)? De ez csak egy­szer van egy évben. Itt is meg lehet­ne engedni az áruházak és az üzletek számára, hogy vasárnap délelőtt egyszerű szerkezetű sátrakban na­gyobb árengedménnyel árusítsanak. A téren és a Kárász utcán kerék­pározó felnőtteket és a gyerekek szüleit megbírságolnám. Ne zavarják a hozzánk látogatók és a szegediek sétáját! Ugyancsak megbírságolnám a szobrokon jászadozó gyerekek szüleit. Nem csak veszélyes, hanem rongálják is a szobrokat. Azért is ró­nák ki büntetést, mikor a reménytel­jes csemete két marékkal szórja a kavicsot a szökőkút medencéjébe. Más: ez évben történt, hogy egy vadmotoros 100 kilométer/óra feletti sebességgel körberohangálta a teret. Nagy volt a türelme a polgármester úrnak! Én átszóltam volna a rendőr­főnöknek, hogy kapják már el azt az őrültet... Tehát először tegyük rendbe dol­gainkat. es azután próbáljuk meg szí­nesebbé tenni városunk központját. Tóth László Tetszhalál helyeit valódit A Délmagyarország au­gusztus 18-án megjelent szá­mában Katona András vásár­igazgató fejti ki véleményét a belváros jövőjét illetően. Mint mondotta, a belváros­ban nagyon sok idős korú, kis jövedelmű ember él, s a „szociális gondoskodás té­ves értelmezése", hogy az önkormányzat alacsony áron luxuslakásokat biztosít szá­mukra. Elmondta azt is, hogy a tehetősebb réteg már kiköltözött a külső lakóöve­zetbe. Reményét fejezte ki, hogy a belváros elnéptelene­désének folyamata felgyor­sul. Nagy kár, hogy a fel­gyorsulás részleteire nem tért ki. Nyilvánvaló, hogy a kis jövedelmű nyugdíjas nem csak „érzelmi okokból" nem költözik ki a villane­gyedbe. Számukra az „elköl­tözésnek" csak egy más ér­telmű változata adatik meg. Kíváncsi lennék, hogy az ő esetükben a „felgyorsítást" milyen eszközökkel kívánja Katona úr elérni. Minden­esetre javaslom, hogy tanul­mányozza Európa huszadik századi történelmének kö­zépső szakaszát, nagyon költségeffektív, gazdaságos megoldásra fog bukkanni. Dr. Rudas László Nyitott kapuk Nb. lapjukban Főszer­kesztő úr „vitaindítója" kap­csán megjelent írásokhoz szeretnék e szerény néhány sorral csatlakozni, felhíva a figyelmet arra, hogy a lehe­tőségek már adottak a vállal­kozók számára a belváros­ban is az utcák, terek hangu­latossá és élővé lételére, csak élniök kellene azokkal. Nevezetesen a közterület­használat engedélyezéséről szóló 14/1995 (V. 4.) Kgy. sz. rendelet 2. §. (4) bekez­désére utalok, amely lehető­vé teszi a belvárosban jár­műnek minősülő büfékocsik és járműből átalakított moz­gó üzletek üzemeltetését. A rendeletbe az előbb Ír­tak éppen azzal a céllal ke­rültek be. hogy - főként az idegenforgalmi szezonban ­reggel az adott helyre begu­ruló büfé, fagyialtos, virág­árus stb. kocsit kinyitva, mellé,egy-két asztalt és szé­ket kitéve estig árusítson, majd összecsomagolva - és főként a helyet feltakarítva ­éjszakára telepelyére menjen és mehessen haza az árus (az őrzés költségét megtakarítva és az éjszakai erős fiúk eset­leges rongálásait kivédve) másnap reggel ismét megje­lenhessen a Dóm téren, Klau­zál téren, Széchenyi téren stb., stb., azaz mindazokon a helyeken, melyek a város idegenforgalmi célpontjai. Az ilyen mobil árusítóhe­lyek az idegenforgalom ki­szolgálása mellett lehetővé teszik az adott környék lakói pihenését és Így a két érdek szerencsés összeegyezteté­sét. Szilvásy László Elnézést, megbántam Olvasva és hallva a reakciókat egyre gyűlik ben­nem a megbánás érzése. Sajnálom, hogy szóvá tettem a város, a Belváros rendezetlen helyzetét, és külön bá­nom, hogy pálmafákat és örökzöldeket álmodtam a kiskörút határolta területre. Elnézést kérek, mert szó­vá tettem a turisztikai programok szervezésének kér­dését. Megbántam, hogy fölvetettem a város játszóte­reinek ügyét, hogy skanzent, hangulatot képzelegtem Alsóvárosra. Mélyen megbántam, hogy szóba hoztam a Délép-pálya sorsát, végül pedig elnézést kérek mind­azoktól, akik a szegedi karnevált túlhaladott, zajos, buta és infantilis szerveződésnek ítélik. Nagyon szégyellem magam. Meggondolatlan írásaimmal arra kényszerítettem néhány Klauzál téri polgárt, hogy szubjektív érzéseik­kel, indulataikkal foglalkozva összetévesszék a város­kép és városmarketing átfogó problémáját egyetlen vitatható jelenséggel. Világlátott újságíró még egy vásárigazgató támo­gatásával sem követhet el ekkora hibát. Dlusztus Imre főszerkesztő Provincia és feladat Sokan megbánták már a Klauzál téren és a környékén la­kók. hogy nem autó­szalon lett a Virág cukrászdából. Máso­dik éve már, hogy Szervánszky űr meg­mételyezi az itt la­kók életét a zeneka­rával. Májustól októ­berig csukott abla­kokra vagyunk kár­hoztatva. Gyanítom, hogy az itt élő embe­rek nyugalma nem foglaltatott a cuk­rászda adásvételi szerződésébe. Nyári hónapok folyamán ez idáig háromnapos divatbemutatók ko­ronázták meg a „csendes" estéket. (Megjegyzem: ami havi egy hétvégével zenekari napok nél­kül minden további nélkül elviselhető lenne.) De ez a tíz­napos túllőtt minden célon. „Nem tudni ki lőtt vissza először", pedig nem nehéz ki­találni. Amint azt sem, hogy a lakók most még csendes tiltakozása idővel egy hangosabba fog átcsapni. A túl sok zajellenes panaszt megsokallva ellen­kampányt indított Dlusztus úr. Szerinte a Belvárosban „lakni élmény". Csak nem mindegy ki hogyan éli meg. Merthogy „az elit (vagy aki oda vágyik) az alvó városokban kertes övezetekben lakik". Jó nekik! Szervánszky úr szerint „aki a Belvá­rosban lakik, annak ezt tudomásul kell vennie". Hát nem veszem tudomásul. Gondolom, zeneka­rától szenvedő társa­im sem fogják. Egyébként mindket­tőjükkel szívesen cserélnék lakást. Az, hogy a Belváros za­jos. azzal mi is tisz­tában voltunk, va­gyunk, leszünk, és hogy ezt el kell vi­selnünk, azzal is. De nem mindent. Azért büntetés se legyen a Belvárosban lakni. Attól, hogy minden kapualjból zene szól, mutatványosokkal lesznek tele az ut­cák, és beszakad a dobhártyánk a Bel­város zajától, attól még nem jön el hoz­zánk Európa. Ezért minek? Ezt megta­lálja Amszterdam­ban, Londonban, Bécsben, Nizzában, Hamburgban, vagy Belgrád belvárosá­ban. Csányi Zoltán Szegedi zarándokok Mária-Radnán Augusztus 15-én, a Tátra téri templom plébánosa. Kiss Imre vezetésével szegedi hí­vek autóbusszal indultak a radnai búcsúra. A település ferences templomáról és ko­lostoráról nevezetes. A leg­inkább látogatott búcsújáró helyeink közé tartozik. 1520­ban építették ide az első ká­polnát. A törökök 1552-ben elfoglalták Lippát - ez a Ma­ros bal partján van. ugy mint nálunk Szeged és Újszeged ­az itteni barátok egy kis fa­kápolnát építettek. A mai templom 1756 és 1760 kö­zött épült, a kolostorral egy­időben. Kéttornyú barokk al­kotás, régi hiteles búcsújáró­hely. Egy XVII. századi ké­pet láthatunk benne, amely Romandini de Bassao műhe­lyéből került ki. Lippára a Maros hídját át jutunk. A Maros déli partján egykor Erdély kulcsvárosa volt. A környék központja, lakossága több mint 12 ezer. Lippa a XIV. században len­dült fel. amikor Károly Ró­bert királyunk idejében az udvar több ízben is itt tartóz­kodott. 1325-ben alapította meg az itteni ferences kolos­tort. A papi tizedjegyzék szerint akkoriban Arad me­gye legnagyobb városa volt. 1551-ben a török a várat el­foglalta. Várát a karlócai szerződés (1699) értelmében lerombolták. A radnai búcsúból hazaté­rőben Aradon rövid időre megálltunk. A város nevét Orod vitéztől kapta, aki Szent István hű katonája volt. Régi vára a Maros há­romoldalú kanyarulatában, a folyótól védve áll. El kellett szenvednie a tatárok, vala­mint Dózsa György paraszt­jainak a pusztításait. A törö­kök a XVI. században kard­csapás nélkül elfoglalták és egy időre a török helyi köz­igazgatásnak. a szandzsák­nak lett a székhelye. (A szandzsák nagyjából megfe­lelt nálunk egy közepes nagyságú megyének.) A tö­rök kiűzése után a Habs­burg-királyok annyira meg­erősítették Aradot, hogy ké­sőbb - a Rákóczi-vezette szabadságharc alatt - a kuru­cok sem tudták elfoglalni. Ezután a várba osztrák kato­nai őrséget helyeztek el. 1849-ben - már javában folyt a szabadságharc - Glő­ser altábornagy osztrák kato­nákkal és szerb felkelőkkel betört ugyan Arad városába, de a honvéd csapatok ekkor kiverték őket. A szabadság­harc vége felé - 1949. július l-jén - a vár is kénytelen volt megadni magát. A vár új parancsnoka Damjanich János tábornok lett. (Egyéb­OLVASÓSZOLGÁLAT Ezt a rovatunkat olvasóink irják. Az itt közölt Írások szorzóik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Romlik a fizetési morál ként maga szerb származású volt, de teljes lélekkel a ma­gyar függetlenségért har­colt!) Agusztus 2-án a ma­gyar kormány is ide tette át a székhelyét és ide szállították fő raktárát is. A temesvári vesztes csata után (aug. 9-én) a kormány lemondott és a legfőbb ha­talmat Görgey Artura ruház­ta át. A haditanács Görgey indítványára az oroszok előt­ti fegyverletételt javasolta, azzal az indokkai, hogy ne­künk az oroszokkal semmi ellentétünk nem volt. Az osztrák hadsereg veze­tését a kegyetlenségéről hír­hedt Haynau tábornok vette át. A fegyverletétel 1949. augusztus 13-án, az Aradtól északkeletre 15 kilométerre fekvő Világosnál meg is tör­tént. Damjanich tábornok csak négy nappal később tet­te le a fegyvert, két század orosz huszár előtt. Hazatérő­ben tisztelegtünk az aradi vértanúk emlékoszlopa előtt és virágot helyeztünk elébe. Elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot. Ezzel zártuk le ­még sokáig emlékezetes ­erdélyi utunkat. Dr. Máriaföldy Márton • Durvulunk. Talán ezt a címet adhatnám én is kö­vetkező írásomnak, mely lulajdonképpen kiegészítő­je is lehetne az 1995. au­gusztus 10-én, lapjuk hete­dik oldalán megjelent cikk­nek. Itt azonban komo­lyabb dolgokról lesz szó, nem csupán egyes emberek egymást illető nem kívána­tos megjegyzéseiről, itt saj­nos egyik esetben emberéle­tet követelt, mfg a másik­ban életveszélyes sérülése­ket okozott valaki(k) unal­mas óráiban történő úgy­mond „szórakozása". Ázt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy az eset (kő)kemény dió. Manapság már vonaton sincs hiztonsághan az em­ber. No nem a szajoli vo­natszerenesétlenségre gon­dolok. Ez esetben Kelen­föld-Budaörs, illetve Albert­Durvulunk irsa-Kelenföld vasútvonal valamely szakasza volt a tett színhelye, ahol feltéte­lezhetően fiatalkorú(ak) dobálták meg kövekkel, vagy nehéz, éles tárggyal az éppen arra tartó szerelvé­nyeket. A következmény borzasztó. Mindkét eset­ben. Biztosan belegondol­tak már abba, vagy ha nem, most tegyék meg, iiogy mit érezhet akkor, ab­ban a pereben az a szülő, kinek gyermekét telibe ta­lálja a vonat ablakán bedo­bott kő, vagy valamely ne­héz tárgy, s a nagy erejű ütés következtében ott hal meg a kezei között, míg a szerelvény befut a követke­ző állomásra. Ugye iszonya­tos? Legrosszabb álmunk­ban se jöjjön elő ilyen, vagy ehhez hasonló kép! A rádió augusztus 12-i hírműsorában az esettel kapcsolatban megszólaltat­tak többek közt egy rend­őrt, aki elmondta, hogy va­lószínűleg fiatalkorúak ját­szottak szerepet a tett elkö­vetésénél. (Lehet, hogy az idézet nem pontos, de a tar­talom a lényeg.) Fiatalko­rúak! Szent meggyőződés­sel állíthatom, hogy szinte kizárólag őket terheli a fe­lelősség, mindenféle való­szfnűsftgetés, fetételezés nélkül. S hogy miért állítom ezt ilyen biztosan? Mert nem hiszem, hogy a közép-, vagy akár az idős korosz­tály képviselői hasonló gaz­tettek elkövetésére vete­mednének. Főleg ha tisztá­ban lennének tettük ször­nyű következményeivel. Furcsa módon, ők, már­mint az említett generáció, mindig, minden időben megtalálják a saját maguk dolgát! S ha netán akad egy kis szabad idejük, azt sem rongálással, vandálkodás­sal töltik el, súlyos karokat okozva cselekedetükkel a társadalomnak, rosszabb esetben embertársaik testi épségét veszélyeztetve. És megint felvetődik a kérdés: miért? Miért nem vandái­kodnak, miért nem rongál­ják nyakra-főre a köz va­gyonát, miért nem tesznek olyat, amit mások esetleg elítélnének? A válasz azt hiszem, túlnyomó részt a neveltetésükben keresendő. A neveltetésükben, mely szerintem merőben eltér a mostani fiatalokétól. Biztosan sokan egyetér­tenek velem, miszerint a gyermek arculatának for­malása döntő többségében a szülők feladata. S ha ez a formálás, a vele való törő­dés, becsületessegre. meg­termelt értékeink megbe­csülésére való nevelése hiá­nyos. netán végleg hiányzik a fiatal életéből, akkor előbb-utóbb hajlamos rossz útra térni. No de igazságta­lan lennek, ha csak a szülők ilyen irányú kötelettségéről tennék említést. Maguknak a kamasz korúaknak is meg kell tanulniok a kultu­rált viselkedést, meg kell tanulniok megbecsülni azt, amit mások talán fáradsá­gos munkával lehet, hogy éppen nekik, az érdekük­ben állítottak elő, termeltek meg, hoztak létre! Mint ta­lán ezt a jólétet is, melyben ma élnek! Bónus Zoltán A Szegedi Városgazálko­dási Vállalat jogutódjaként 1994. szeptember 30-án ala­pította Szeged Megyei Jogú Város közgyűlése a Környe­zetgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaságot, az­zal a céllal, hogy a közterü­letfenntartási és hulladék­gazdálkodási feladatokat hosszú távon a lehető legma­gasabb színvonalon ellássa. A társaság az elmúlt évben jelentős átszervezéssel és műszaki fejlesztéssel töreke­dett költségei csökkentésére és jelentős hatékonyság-nö­vekedést ért el. Elsősorban nem az üzleti haszonszerzés volt a célkitűzés - ezt jelzi a minimális 77 ezer forintos eredmény és a kft. ez évi közhasznú társasággá törté­nő átalakítása is - a felsza­baduló forrásokból lehetsé­ges a parkfenntartás, köz­tisztaság problémáinak és a hulladékok okozta környe­zetszennyezéseknek felszá­molása. Összhangban a nemzeti környezetpolitikai irányelvekkel azt valljuk, hogy a környezet védelme és környezetminőség romlásá­nak megállítása csak regio­nális szinten, összehangolt itézkedések eredményeként, az erőforrások térségi kon­centrálásával lehetséges. A társaság a közterület­fenntartási szolgáltatásokat elsősorban önkormányzati forrásból, a hulladékgazdál­kodási szolgáltatásokat la­kossági díjbevételekből fi­nanszírozza. A két fő ágazat költségei hasonló nagyság­rendűek. mindkét esetben meghaladják a 2(X) millió fo­rintot. A gazdálkodás és a szolgáltatások fenntartásá­nak biztonsága megköveteli, hogy az árbevételek a felme­rült költségeket fedezzék, ami azt jelenti, hogy mini­málisan az inflációval ará­nyos évenkénti árbevétel­többletet kellene elérni. Az előző évi árbevétel-csökke^ nés oka elsősorban az egyes ágazatok megszüntetésével végrehajtott profiltisztítás, amely árbevétel-kiesést is eredményezett. A költségek meghatározója a bérköltség és a járulékfizetési terhek, ezért rendkívül fontos a megfelelő létszámgazdálko­dás, az elmúlt két évben több mint 200 fővel csök­kent az állományi létszám. Korábban az elavult eszköz­állomány folyamatos hasz­nálata üzemeltetési, karban­tartási és javítási költségek mellett volt lehetséges, ezek a költségek jelentősen csök­kenni fognak. A hulladékszállítási szol­gáigatások esetében a lakos­ság szociális helyzetének romlása az elmúlt két évben a fizetési morál megingását eredményezte. A kintlévősé­gek folyamatos és gyors nö­vekedése ma még nem veszé­lyezteti a társaság gazdálko­dásának biztonságát. Ha azonban ez a tendencia fo­lyamatosan jelentkezik, az nemcsak a szolgáltatások színvonalát, hanem a fenn­tartásuk biztonságát is vesz­élyezteti. A kintlévőségek kezelése alapvető stratégiai feladat. További nehézséget jelent a városi önkormányzat folyamatosan romló költség­vetési helyzete, amely nem teszi lehetővé a parkfenntar­tási és köztisztasági elő­irányzatok inflációval ará­nyos növelését. Ez természe­tesen esetenként a zöldterü­letek állapotának és a köz­tisztaság helyzetének továb­bi romlását idézi elő. Szabó Ferenc ügyvezető igazgató

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom