Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-23 / 197. szám

SZERDA, 1995. AUG. 23. SZERDAI SZISZEGÉS OSZTÁLYHARC. Állítom, a szurkoló a legkegyetle­nebb földi fajták közül való. A Győr környéki éppúgy, mint a szegedi. Bár... El kell ismernem, hogy az „En-bé-kettő, en­bé-kettő!"-rigmus augusztus közepén a Rába-stadionban jó­val mókásabban hangzott, mint vasárnap az SZVSE-pályán. Nyilván azért, mert a Kisalföldön a (pillanatnyilag még első osztályú) szombathelyi Haladásnak ajánlottak útirányt a győri B-közepesek, míg a Vasutas-arénában véletlenül sem az idegeneket, hanem a helyi aranylábúakat szurkállak meg a gúnyos bekiabálások. Pedig arról a szegedi focisták tehet­nek a legkevésbé, hogy főnökeik a vásárhelyiekkel szemben elveszítették a nyári osztályharcot. Többszörösen is. Az SZVSE vezetői, tudjuk jól, tényleg a második vonal iz­galmaira készültek. A III. Kerület, a Diósgyőr és az Eger el­leni csatákra. Ezért hoztak edzőt Skandináviából, ezért szer­ződtettek aerobiktanárt a csapat mellé, és ezért igazolták le Cigant, Puhalakot meg Hlebát is. Egyetlen egy dologra nem gondoltak csupán: arra, hogy az államalapítás jeles ünne­pén a (dorozsmaiaktól otthon is féltucat gólt benyelő) kalo­csai legényekkel kell összeereszteniük szegény Váczi Béláé­kat. Akik számára - a 0-2 legalábbis ezt bizonyltja - az NB III. Alföld-csoportja is meglehetősen kemény közeg. Álmodozni persze a tényektől és az eredményektől füg­getlenül is szabad. Például egy jobb, egy békésebb világ­ról... m Salakmotor Szegedi sikerek Debrecenben Debrecenben az elmúlt hét végén nagyszabású nemzetkö­zi salakmotoros versenyt tar­tottak a város nagydíjáért. A küzdelemben cseh, osztrák, horvát, délafrikai és természe­tesen magyar versenyzők vet­tek részt. A szépszámú kö­zönség igen színvonalas és ér­dekes összecsapásokat látha­tott. Igen jól szerepeltek a Szegedről elszármazott vaspa­pucsosok, akik közül többen az élmezőnyben végeztek. Az első helyet Hell Csaba szerez­te meg, a második Bódi Lász­ló, harmadik Hajdú Zoltán, míg a negyedik a motorozás­hoz nemrég ismét visszatért Csillik Róbert lett. Igen pechesen versenyzett Magosi Norbert, a fiatal Ti­sza-parti motoros, aki szinte végig vezetett, de a finisben motorhiba miatt visszacsúszott a hatodik helyre. A külföldiek közül a legjobb helyezést Andy Gössner (Ausztria) érte el, aki az ötödik lett. UEFA Kupa-selejtező Továbbjutott az UTE Az első félidő nem hozott magas színvonalú jálékot, mindkét együttes roppant óva­tosan játszott, inkább a véde­kezésre fektették a küzdőfelek a fő hangsúlyt. A kassaiak az első 30 percben két esetben is nagy gólhelyzetet hagytak ki, a 44. percben pedig Janocskó révén a kapufát találták el. Szünet után az újpestiek lé­nyegesen jobban kezdtek, s az 55. percben egy szép támadás végén Bérczy révén megsze­rezték a vezetést. A 82. perc­ben a kitörő Túrit a 16-oson belül felvágták, s a megítélt 1 l-est Szanyó biztosan értéke­sítette. A 85. percben a szlo­vákok szabadrúgásból szépí­tettek, de a továbbjutást ez már nem veszélyeztette. Végül is az UTE nyert 2-l-re, s 3-1­es összesítéssel továbbjutott. • Úszó és vízilabda EB Egerszegi aranyérmes A bécsi úszó és vízilabda Európa-bajnokság tegnapi ver­senyszámai során nagyszerű magyar siker született. A 400 méteres vegyesúszásban Eger­szegi Krisztina legszebb nap­jaira emlékeztetően verseny­zett, s fölényesen nyerte az aranyérmet. A 100 méteres férfi mellúszásban két magyar, Güttler Károly és Rózsa Nor­bert is a döntőbe került. Itt azonban Güttler Károly nem bírt a belga versenyzővel és meg kellett elégednie a máso­dik hellyel és az ezüstérem­mel. Rózsa Norbert legjobbjá­tól elmaradva csak a negyedik helyet tudta megszerezni. Vízilabdázóink Spanyolor­szág ellen szálltak vízbe, s ezúttal is magabiztosan vették az akadály. Magyarország­Spanyolországl3-l 1. A lá­nyok döntő fontosságú mérkő­zést vívtak az oroszokkal. A győzelmet a magyarok szerez­ték meg 11-8-ra. Úszásoktatás felnőtteknek Tombol a nyár, jólesik a vízben ellazulni, felüdülni ­mármint azoknak, akik tudnak úszni! Nagyon sok felnőttnek gyermekkorában nem volt arra lehetősége, hogy megtanuljon „vízben járni", most viszont itt az alkalom, hogy pótolja a mulasztottakat. A nagy érdeklődésre való tekintettel a nyári szünet után ismét lesz újabb úszótanfo­lyam felnőtteknek az újszege­di Sportuszodában. Az oktatás augusztus 28-án (hétfő) kez­dődik, a foglalkozásokat hét­főtől péntekig este fél 9-től fél 10-ig tartják. Jelentkezni au­gusztus 28-án este 8 órakor le­het az Újszegedi Sportcsarnok előterében, bővebb felvilágo­sítást ugyancsak ott kaphatnak az érdeklődők. A jelentkezők - azért, hogy már az első nap elkezdhessék a gyakorlást ­fürdőruhát vigyenek maguk­kal. A Tisza Volán SC felhívása Az új kézilabda-bajnok­ságok indulásakor azzal a kéréssel fordulunk sportá­gunk valamennyi résztvevő­jéhez (vezetők, játékveze­tők, edzők, játékosok, kö­zönség), hogy a következő gondolatokat népszerűsítsék, s azoknak szerezzenek ér­vényt! A szegedi Hummel­kupa kiadványában ezt elin­dítottuk, csatlakozva az Eu­rópa több országában műkö­dő kezdeményezéshez: • akciókat akarunk, nem vitákat, • példaképeket akarunk, nem botrányhősöket, • a szabályok, nem az érdekek érvényesülését akarjuk, • közönséget akarunk, nem közönségességet! Sportszerű játékot akarunk! • A siker (success) egyetlen helyen előzi meg a munkát (work) - az angol szótárban! Tisza Volán SC SPORT 11 • 1998-ban Szegeden, a _Maty-éren rendezik a kajak­kenu világbajnokságot, így a napokban végetért duisburgi világversenyen szegedi meg­figyelők is jelen voltak. Roczkov György az Alföld Tours vezetője a csapatok vendéglátását, utaztatását és az egyéb protokolláris fel­adatokat, Tamás Sándor a Szegedi Sportigazgatóság helyettes vezetője a szerve­zés személyi, tárgyi feltéte­leit, valamint a világbajnok­ság technikai hátterét és a szervezés összefogását ta­nulmányozta. A Duisburg­ban látottak összegzésére Tamás Sándort kértem fel. • Egy hetet töltöttetek Duisburgban, mik voltak az első teendők ? - Bár vasárnap érkez­tünk, már aznap volt dol­gunk, hiszen a magyar ha­jók is akkor jöttek meg Du­isburgba, így első feladatunk a hajók megfelelő elhelyezé­se volt. Hétfőn történt a ver­senyzők akkreditálása, majd a szállodai szobák kiválasz­tása - ez utóbbit a sportolók zavartalan pihenése miatt igen nagy körültekintéssel kell elvégezni. • Térjünk rá a rendezés technikai részleteire. Mi mindennel kell felszerel­ni a Maty-éri pályát, hogy vb rendezésre alkal­massá váljon ? - Igen hosszú a lista, ko­moly kiadásokkal számolha­tunk. Kell vennünk két gar­nitúra indítógépet - csupán ennek költségei 200 ezer • Háromszázmillió a szegedi vb-re Duisburgban a Maty-ér (is) téma volt dollárra rúgnak -, át kell bó­lyázni a pályát, fontos az in­dítóhelyek korszerűsítése, megoldandó kérdés a start­hely kihangosítása, két, egy­mástól független célfotó-be­nek hogyan sikerült le­bonyolítaniuk a verseny­sorozatot ? - Alaposan felkészültek. A rendezői team 1991 janu­áijában állt össze, és ettől az Reméljük, Tamás Sándor a szegedi vb után is ilyen elégedetten mosolyog majd... (Fotó: Gyenes Kálmán) rendezés beszerzése, a vi­deó-figyelőrendszer kiépíté­se. Tribünöket kell szerezni a nézők számára, kivetítőt kell telepíteni, amin nyo­monkövethetők az esemé­nyek - ezek csak a legfonto­sabb tennivalók... • A duisburgi rendezők­időponttól kezdve a verseny első napjáig minden hétfőn tartottak szervezőbizottsági ülést, ők csak az egyhetes versenyre mintegy 2, 2 mil­lió márkát fordítottak, a szervezők létszáma közel öt­száz volt. Még egy érdekes adalék: a duisburgi pályát 15 • vm. • Ksgy sz erdeklódes Száznál több nevezés ••• Csütörtöktől négy napon át az újszegedi Erzsébet liget ad otthont a Csominvest nemzetközi veterán te­niszbajnokságnak. A nyolcadik alkalommal meg­rendezendő jeles esemény iránt az idén is nagy az érdeklődés, a kedd estig beérkezett nevezések sze­rint most is száz fölött lesz a versenyzők száma. Holnaptól tehát ismét be­népesülnek a JATE és a Pick Szeged teniszpályái. Csütör­töktől vasárnapig az újszege­di Erzsébet liget árnyas fái alatt, csakúgy mint az előző években, a résztvevők izgal­mas, látványos, nem utolsó sorban színvonalas csatákban bizonyíthatják rátermettsé­güket. Aki azt gondolja, hogy ezek az „amatőrök" öregura­san, kényelmesen ütögetve szórakoznak a meccseken, az nagyot téved. A különböző korcsoportokban - a lélekben mindenképpen fiatalos részt­vevők között - megtalálhat­juk az egykori neves tenisze­zőket, akik csakúgy, mint ed­dig, bizonyára most is ádáz csatákban bizonyítják majd, hogy tudásuk mit sem kopott az évek során. Az idén is 23 (egyes, pá­ros és vegyes páros) ver­senyszámban (a hölgyeknél a 40, a férfiaknál 35 év az alsó korhatár) bonyolítják le a bajnokságot. A szervezők, akárcsak az előző években, Németországból, Ausztriá­ból, Svájcból, Kis-Jugoszlá­viából és Romániából vár­nak vendégeket, de termé­szetesen a hazai veterán élte­ammmmmmmm • Vasárnap délután az ország minden tájáról megerősített SZVSE lab­darúgó csapata szégyen­szemre hazai környezet­ben volt kénytelen fejet hajtani a Kalocsa együtte­sének. A nem várt hatalmas pofonnak kedden már megvoltak az első „áldo­zatai". Biztosan kitalálták már: a szakmai igazgató­• Véget ért a Balogh-Szabó duó „uralkodása" m Ma, 17 órakor Makón játszik az SZVSE Cigan játékosedző lett! Szabó Imre (balról) és Ba­logh Kálmán szegedi mér­lege: egy meccs, egy vere­ség... (Fotó: Nagy László) ról, Balogh Kálmánról és az edzőről, Szabó Imréről van szó. Hát nem sok sót ettek meg» Szegeden, az egyszer biztos... A hivata­los verzió szerint nem let­tek kirúgva, mindketten önként álltak fel a kispad­ról. Persze, azért hallani .olyan híreszteléseket, .mely szerint azért járt le ilyen hamar a két szak­ember mandátuma, mert NB Il-es fizetéssel luxus volna a harmadosztályban tevékenykedni... Edző tehát nincs, vi­szont szerdán 17 órakor bajnoki meccs van, még­hozzá a Makói FC félel­metes otthonában. Aki nem tudná: Márkiék az elmúlt tavaszi szezonban az Erdei Ferenc téri pá­lyán egyetlen ellenfelük­nek sem kegyelmeztek. Legfrissebb fülesünk szerint a keddi tréninget az edzői papírral rendel­kező Sorin Cigan tartotta meg, s nagy a valószínű­sége, hogy ma délután ideiglenes jelleggel a sző­ke csatár játékos­edzőként debütál. Az a szóbeszéd járja Szegeden, hogy a szom­bathelyi Haladás VSE ka­tasztrofális anyagi hely­zetére való tekintettel, na­pokon belül visszalép az NB I-től, s helyére az SZVSE bármelyik pilla­natban hajlandó volna be­ugrani... A hír nyomába szegődve, természetesen azonnal megkérdeztem Rumpf Lászlót, az SZVSE labdarúgó szakosztályá­nak menedzserét. - Kacsa az egész, a Ha­ladás VSE, bár tényleg nem áll jól anyagilag, eszük ágában sincs taka­rodót fújni - közölte Rumpf László. Szélpál László ,éve folyamatosan építik, korszerűsítik* • A magyar szervezők mekkora összeggel gaz­dálkodhatnak ? - Előreláthatólag 300 mil­lió forint áll majd rendelke­zésünkre. • Igaz az a hír, hogy a németek nem mutattak szinte semmit a tanul­mányútra kiutazott ma­gyar sportvezetőknek ? - Az első három napon va­lóban nem foglalkoztak ve­lünk - talán a saját problémá­ikkal voltak elfoglalva -, de aztán fogadott minket a szer­vezőbizottság elnöke, majd a vendéglátás, illetve a proto­kolláris feladatok főnöke is. • Milyen ütemben fognak haladni az előkészületek? - A céltorony bővítését szeretnénk még az idén be­fejezni és hozzá kell látni a parkosításhoz, kisebb cser­jék, bokrok ültetéséhez is. • Mi az amiben felül­múlhatjuk a közismerten jó szervező németeket ? - Mi nem kívánunk velük vetélkedni, de szeretnénk még szívélyesebb vendéglá­tással, a kis részletekre is kiterjedő odafigyeléssel fe­ledhetelenné tenni a szegedi vb-t. Back Artúr niszezők is ott lesznek a küzdők sorában. Jelentkezé­seket a verseny első napján még a helyszínen is elfogad­nak, de akkor már az illető teniszező minősítését (ama­tőr rangsorát, eredményeit) nem veszik figyelembe, azaz a táblán oda sorolják, ahol éppen hely van. A sorsolást ma 17 órakor ejtik meg a verseny helyszínén. A bajnokság holnap, csü­törtökön reggel 9 órakor ün­nepélyes megnyitóval kez­dődik, a további napokon reggel 8 órától késő estig lesznek a mérkőzések. A verseny támogatói: a Csominvest Kft., a Délma­gyarotszág Könyv-, Lapki­adó- és Nyomdaipari Kft., a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Rt., a Szeged Vá­rosi Sportigazgatóság, a Correct Nyomda, az Elektro­Schumann Villamosipari Kft., az Iskolák Sportboltja, a Károlyi utcai TDK Elekt­ronikai Áruház, a B+V Bt., a Modulár Kft., a SZÜV Tisza Számítástechnikai Szolgálta­tó és Kereskedelmi Kft., a Prioritás Kft., Filep László vállalkozó és Stumpf István autószerelő. Gy. E. MMMmmMIMM Sorin Ciganra (a kép eló'terében) egy darabig dupla feladat vár. (Fotó: Gyenes Kálmán) Az én fair play­díjam Vannak esetek, ami­kor egy-egy nagy vi­lágverseny után a nyi­latkozó sportolók csu­pán közhelyekkel tud­ják kifejezni érzelmei­ket, amit a kérdésekre válaszolnak, az egyál­talán nem azt árulja el, ami bennük van, amit el szeretnének monda­ni. így aztán az ember felkapja a fejét, amikor olyat hall, ami fülének szokatlan. A duisburgi kajak­kenu vb után hazaérke­zett „aranylegények­és leányok" a repülőté­ren egymásután mond­ják el benyomásaikat, élményeiket, ki így, ki ügy. A tv riportere sor­ra kérdezi a világbaj­nokokat. A végén ka­mera és mikrofon elé kerül a szegedi Kajner Gyula is, aki, amikor megnyerték a 200 mé­teres kajak négyes vi­lágbajnokságát, örö­mében majdnem a víz­be ugrott. Most viszont egy olyan mondat hangzik el a szájából, amilyet ilyenkor nem nagyon szoktak mon­dani: - Ac egész felkészü­lés alatt együtt edzett velünk a szarvasi Ko­hut is, de ő az utolsó pillanatban át kellett adja helyét másnak. Az ő munkája is benne van aranyérmünkben. Legyen ez a világbaj­noki cím az övé is, neki ajánljuk fel duisburgi sikerünket. Ha rajtam állna ezért a mondatáért én Kajner Gyulának ítél­ném az idei sportszerü­ségi díjat... P. S. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom