Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

KEDD, 1995. MARC. 14. MÁRCIUS IDUSA VII. Gergely-napi harangszó A szegedi „nagy síz" emlékezete Emlékezzünk a mai napon... Emlékezem én is, hogyan váltuk vagy 70 évvel ezelőtt testvéibátyámmal Szeged nevezetes fordulódátumát, amelyre Öregmama élő tanúként hfvta föl a figyelmünket: - Fiúk... éjfél utón majd mögszólal a város összes harangja! S mi vártuk. Le sem tudtunk feküdni az izgalomtól. Végül a harangok csakugyan mögszólallak. Gergely napján, talán még éppen azok, amelyek akkor zúgtak, amikor most, 116 esztendeje az egykori újságszerkesztő siratta d szülővárosát: 1879. március 12. Éjfél után 2 óra. „Az ár betört! Szeged város haldoklásának kezdete... 24 óra múlva halott — volt, nincs többé. A Gondviselés elpártolt tőlünk, s nem akarta pótolni az emberek vétkét, amelyet ellenünk tettek Szegény, szegény szülővárosom - Magyarország volt második városa. A koldus sirat, aki szerkesztő volt s vele sirat téged s magát hatvanezer koldus magyarDe megsirat még Magyarország is, amikor a bajban érezni fogja, hogy nem vagy többé... Kongj....' Városháza öreg harangja! Hirdessed Szeged népének, hogy végórája elérkezett..." A tragédia óta eltelt jó néhány emberöltő. Akik kezdetben szemtanúk voltak, nem élnek már, de megérték s látták, hogy azóta csodálatos dolgok történtek. Szeged kiemelkedett a hul lámsfiból s megindult a fölemelkedés útján. Egy ember életében a születés nem egyéb, mint a halál kezdete. Szeged városának meg kellett halni hogy újjászülethessék... Szeged életében korszakot jelentett az árvíz. Bennszülött szögediek azóla beszéltek a „víz előtti" és a „víz. utáni" időkről s egyéb dolgokról. A kicsiny város. amelyet a fővárosban még „nádvárosnak" csúfoltak, habár a történelmi múltja elég nagy volt ahhoz, hogy főnixként fölemelkedve hamvaiból, igazi alföldi metropolissá váljon. De ehhez hosszú idő kellett. Kezdetben vigasztalan volt helyzete, mert a „szögedi nemzet" sírját is hosszú idő óta ásta a za bolázatlan Tisza. A lakosság ercS kimerültek a remény nélküli védő munkálatokban. Dolgozott, óriási költségekbe verve magát s közben elszegényedett. A végén magára is hagyták. A kormány nem hallgatta meg a város népe esdeklő panaszait. Nem lehet most célom a katasztrófa okainak boncolgatása. Szabadjon megemlíteni csak annyit, hogy tragédiánkat nem a Tisza, mint inkább az emberi meg nem értés okozta. Kötetre valót írtak már ennek a városnak sorsdöntő napjairól. Csokorra valót köthetnék, válogatva a legszebb írásokból. Kezdhetném a fiatal Steingaszner Pistával, akit Makón ért a nagy víz híre. Odáig nem érhetett el a Gergely napi harangszó, mégis mögérezte azt, amint írja: .... a hideg, szeles márciusi napon nem ízlett a tanulás. Cajus Julius Caesar írásai lettek volna soron, a gall háborúról. Mély aggodalom ülte meg a családtagok szívét Szeged iránt, amely napok óta vívta az élet-halál harcát... Gergely napján aztán jött a hír. hogy „Gergő sógor mögrázta a szakállát". Szögednek vége. másnap reggel. ahogy a könyveimet szíjaznám össze, szólított az apám, hogy ne menjek iskolába, befog a kocsis, menjek át vele Szegedre, s ha van ott még rokon, hozzam eL.. körülbelül három óráig tartott a kocsiút, kocogtak a szürkék a város felé. Újszegeden lovas pandúrok állították le a kocsit... s a kisdiák az öreg fahídon tolongok közt furakodott be a városba... Egy öreg rokonát a már düledező házból invitálta, aki mögköszönte a rokoni tiszlöletöt azzal, hogy: — Eridj csak haza. fiam... Mondd meg otthon, hogy amíg itten mindön össze nem dúl. addig én nem mögyök el innét sehová....' Steingaszner Pista gyérük föl is nőtt, idekerült újra a Tisza partjára. Tömörkény István lett belőle... O sem ment el innét sehová..." Mikszáth Kálmán mint szemtanú, a szemközti Zsótér-ház ablakából ahonnan a városháza egyik kivilágított termére lehetett látni - nézte az árvíz közeledtét: .... Megkondult a harang a rókusi toronyban. Velőt megrázó vészkongása utat hasított magának a vihar zúgásán. Érc nyelve túlkiáltott mindent. A szél is a szolgájává törpült... ... mint a kígyó, sziszegve, mászva jött az óriási áradat... az éjbe betekintve az ember a magasból nem ismerte fid a piszkos szörnyeteget: azt lehetett volna hinni hogy az az út... De mikor aztán elkezdtek az úton hordók hemperegni, lábak nélküli lovak és borjúk csúszni, az ember hüledezve kiáltott föl: - Az ott a víz....' Egy tenger, mely megsokszorozta magát dagadásában... lopva jött. mini az orgyilkos és sebesebben, mint az aggodalom... S amikor az ember látta a nyitott ablakon, hogy a sötétben fehérlő házak egyre kisebbek, alacsonyabbak lesznek, kétségtelenné vált, hogy az ott alant a vtz... S a hajnal nem találta meg többé Szegedet... A szél még most sem szűnt meg, démoni szilajsággal vagdalta a tenger pofájához az égő gyufagyár üszkét... Tűz fonn, víz lenn. A hatalmaskodó elemek mintha egymás szemébe kacagnának... Nos - melyikünk hát a hatalmasabb! ? S mintha a hömpölygő ár, amint megcsapkodja az égő ház falait, azt felelné: — Én!" Szeged katasztrófája, mint írja Mikszáth, világraszóló katasztrófa volt. Csövestől termettek a szomorú történetek. A víz fölhasította a földnek gyomrát a felsővárosi temetőben, kimosta a halottakat sírjaikból és a koporsók beúsztak a városba, régen elhalt gazdák a régi portáikra. Jól megjósolta azt a múl század végén a híres Menyhardus gvardián atya, mondván, hogy „akkor lesz naggyá a város, ha az ősapák hazajönnek..." A körülrajongott írófejedelem, Jókai Mór június 13-án érkezik a városba, amikor a „vtz már kezdi uralmát átengedni a sárnak". A Kárpáthy Zoltán című regényében, a nagy dunai árvíz festőjét két dolog ragadja meg Szegeden: az itteni nép ragaszkodása talapalatnyi földjéhez s a munka hőseinek eredményes harca a természet erőivel szemben. „... Soha sem láttam annyira ragaszkodni otthonához a népet, mint a szegedit. Mikor ez az otthon nem állt már egyébből, mint egy hosszú töltésből, amit egyfelől az árvíz, másfelől a Tisza hullámai verdesnek... Beszéltem egy polgárral, ki asztalos műhelyét ott állilá fel egy vasúti szín egyik zugában. Ez a vész elől egy fa tetejére menekült föl... Most már csak az öregek és a gyerekek tanyáznak a szárnyékok alatt, a munkaképes rész kenyérkereset után néz. Egy úszó háztetőt partra húztak, a boros hordót alá gördítették s kész a csapszék, ahol a szegedi Schillert árulják tíz krajcárért Ez egyúttal gyógyszertár - mert aki bort iszik, azon nem fog a hideglelés... ... A város több helyén vannak fölállítva a gőzszivattyúk, mik a megrekedt vizet a töltés fölött a Tiszába átemelik: egy félszer alatt tizenkilencz ilyen vaselefánt szívja fel ormányába a vizet, ami azután két csatornába egyesülve zúg a Tiszába oly erővel, hogy száz lépésre visszafelé folyik az ár... ... Hanem fecskét nem láttam egész Szegeden. Milyen szomorú tájkép, ami fölött nem jár madár, s ami különös, még gólya sem. Csak az ember tekinti még - otthonnak... " Szeged pusztulásának történeti tablóját megírta Mikszáth és Jókai, megfestette Vágó Pál... De azokat az apró aranyrojtokat, amikkel a szögedi polgár beszegte a gyászt, s amelyek már jócskán elhullongottak, - a bűbájos tollú mesmondó, Móra Ferenc szedegette össze: „... mert olyan világ volt akkor. hogy a pattogatott kukoricás asszony is kalucsnit húzott a mezítelen lábára és az alsóvárosi paprikatermeló nemzet is kénytelen volt fidtenni a ráncos magyar textilhez a cilindert. A monarchia, sőt a világ minden részéből érkeztek a természetbeli adományok... Janda uramnak éppen frakk jutott, ami nagyon szép viselet lehet Morvában, de a lisztösségludó magyar ember, ha muszájból elcsúfosodott is benne, esküvőre még sem mehet ilyen maskarában... ... a házasságkötések különben igen nehezen indultak meg, nem mintha kedv nem lett volna rá, ... Húsvét hétfőjén például a reáliskolában, a mostani központi egyetemen, ahol kilencszáz hajléktalan volt elhelyezve, olyan locsolkodást vittek végbe, hogy a templomból arra csónakáiók megbotránkoztak rajta. Persze, könnyű volt a vízhez jutni, csak ki kellett hajolni az ablakon. Aztán, hogy a kalap apró hallal is teleszaladt, nem volt baj, hisz a fehérnépek szeretik a csiklandozást... ... de hát a házassághoz nem elég a csiklandós fehérnép. Muzsikaszó is kell hozzá, bútor is, sok minden más... de vőlegény is főleg. Soha nem volt becsülete a legénynek, mint akkoriban. Nyolc-tlz leány is udvarolt egynek. Mesélik, hogy egy jegyespár, amikor összekülönbözött, akkor vágta a leány vőlegénye fejéhez a magyarázatot: - Azt hiszi, volna olyan leány Szegeden, aki szóba állna magával, ha nem maga volna hal utcában az egyetlen házasulandó ember, akinek a házából nem vitte el a vtz a mángorlót...!? ... A temetkezések rendje is nehezen állt helyre. Egyszer Lőw Immánuel, a már akkor is sokat ígérő fiatal rabbi... szepegve kopogtatott be a belvárosi parochiára. előadván: - Nagy baj van, nagyságos uram - kezdte elfogódottan. - Mondjad no, fiam... biztatta Kremminger az öreg apátplébános. - Tegnapelőtt zsidó rítus szerint temettem el egy vízből kifogott fiatal kislányt... - Hát aztán? - Mára kiderült, hogy nem volt zsidó... - Szólt valamit... ? - Kicsoda? - riadt meg a rabbi - Hát a halott... - Hát az nem szólt semmit. - No... hál akkor té sé szólj sommit Öcsém., zárta le az apát a témát" A halálról, a pusztulásról általában nemigen beszéltek, mert bizalommal, életkedvvel volt tele mindenki, hiszen a világból szerte jött a biztatás. Még az orosz hivatalos lap. a Gokrsz is vezércikket írt Szegedről, a „magyar Moszkvá"-ról így kezdve: „— Szép szokás a keresztény népek közt, hogy a halott elölt leveszik a kalapjukat. Mi is vegyük le a kalapot, l/rak. mert a nagy magyar város. Szeged, koporsóbanfekszik... " Az öreg Fodor ügyvéd a város közgyűléséből nagyon mérges üzenetet küldött a hivatalos lapnak: „— Tögyék föl csak bátran a kalapot Uraim., eszünk ágában 'sincs koporsóban feküdni. Inkább nagyon is élünk...!" Mikszáth mellett Móra jegyezte föl a legtöbb anekdotát. Végül még egyet: „Mondják. Tisza Lajos, a re konstruktor. alá lóháton szeretett járni sokáig álldogált a hajóhíd nál. amit a nagy hajóforgalom miatt gyakran szét kellett nyitni Egyszer csak megszálltja egy szögedi magyar: - Oszlón, ha át tetszik mönni ügyeljön ám a szögénységre is! A nagy urat meglepte a barátságos intelem De az öreg folytatta: - Mert soknémú héjányossága van ám a szögedi nemzetnek— Nincs azokban az istenverte karakókban semmi sé, csak férög. Töszöm azt— nem lévén dohányunk sé. - Nincs dohányuk? — szólalt meg Tisza. - Nincs ám., de még borunk sé— - No, majd lesz... - Dohány is? - Dohány is. (Dohány is... bor is-) - Az ám... de asszony sincs ölég... A rekonstruktor erre már megfordította a lova fejét J aznap nem is ment át a Tiszán. Nem vállalhatta, hogy asszonyi is Ő szerezzen a nemzetnek— " Följegyezték, miszerint márciustól novemberig tartott rekonstrukció folyamán a hivatalok egymás után tértek vissza a városba. Szellemesen jegyzi meg Móra, hogy az élniakarásnak legnagyobb bizonyítéka volt hogy a Nagybecskerekre menekített adóhivatalt is visszakívánta... Derűre ború, avagy borúra derű... Ez a mondás Szegednek egész történetére vonatkoztatható, de talán inkább az utóbbi, a második változat. Azzal kezdtem, hogy a nagy árvíznek nagy az irodalma is. Az 1880-ban a Szász Károly rendezte Szegedi Arví/köoyv ben, többek közt olyan nagy nevek is szerepelnek, mint Arany János. Az 1883-as „Feltámadt Szeged" című albumban Kiss József, Hermán Ottó, Reviczky Gyula nevét említsem. Ebben jelentek meg Szabados Jánosnak a Tiszáról írt említésre méltó költeményei. Ami a szegedieket illeti, a továbbiakban alig akadt nálunk tollforgató ember, akinek ne volna valamelyes írása az árvízről. (Lázár György könyve: „Visszaemlékezés az árvíz napjaira", különböző monográfiák Kulinyi Zsigmond. Tonelli Sándor, Sz. Szigethy Vilmos. Kiss Ferenc stb., akik kellő hangsúlyt adnak a Szeged életében fontos eseménynek. Nem hagyhatom ki Pillích Kálmán 1912-es Dugó nics Társaságban tartott fölolvasását, az ötvenes évforduló alkalmából Szabóné Mozgay Erzsébet tanulmányát stb.) A történeti művek közül kiemelkedik Tápai Szabó László háromkötetes munkája „Szeged halála és feltámadása- címmel, sok legendát és anekdotát dolgozott fel Sz. Szigethy Vilmos a „Régi Szegedből az újba" című könyvében. Az utolsó 30 év könyvei közül legkiemelkedőbb Berezeli Anzel Károly történeti igényű regénye, a „Hullámsír", amelyben családi emlékeket dolgoz fel. Megemlíthetek két kisebb drámai alkotást, két hasonló korú, sorsú, márciusi születésű (az egyik méghozzá valódi úgynevezett „vizes gyetök" is) szerző fiatalkari próbálkozását. Az egyik Bite Pál tanító, akit mint népies írót tarthat számon ez a város. Egyfelvonásos drámai műve 1905-ben nyomtatásban is megjelent. A címe: „Március 11". Az esemény a város sorsdöntő éjszakáján játszódik. A szegedi Nagy Mihály utcakapitány, a „Montague" család feje és Báló Ferenc bognármester, a „Capulet család" képviselője tiltják leányuk. Piroska és fiuk. András házasságál. Mindketten az árvédelmi töltésen dolgoznak, az emberfeletti küzdelem és a kölcsönös segítség a város közügye iránt végül is kibékíti őket. kezet fognak, s a „kél szomszédvár" beomlott falai alalt a szerelmesek egy máséi lesznek. Nyelve az ízes szögedi tájszólás. Érdemes volna ezt az alkotást újra kritika alá venni, s megmenteni értékeit. A másik munka Czibula Antalnak a műve. Kézirata a szegedi múzeum birtokában van. Címe: „Borúra derű". Szereplőé Wagner Károly tanácsnok, szegedi polgárok, kubikosok, mua kások. anyák, leányok, gyermekek. A város kétségbeesett lakéi el akarják hagyni az ősi fészIreL Hiába a tanácsnok drámai szózata. Végül is elhatározzák, hogy az árvíz után visszatérnek, amikar az újjáépítés ideje elérkezik. Szerepel benne a már ismertelett legenda a temető felszaggatott sírjairól. Amely a színműben valósággá válik, s így bízhatnak az élők a közeli jövőben: .... Midőn Szeged naggyá lesz. s felvirul S Phőnix madárként kikel hamviból— ~ Az utolsó képben, mikor a nép oszladozni kezd, megjelenik a színen egy munkás: .... Munkámnak dija olcsó munkabér Csak éhhaláltól óv meg ereje. Kijár munkámért a lenézetés. Holott mindent én alkotok, mi van. ... De itt leszek alkotni, hogyha kell S Ián eljön az epedve várt kor is Mely a munkának nyújt megélhetést Eljön s a büszke paloták helyéről Új szellem hinti szerte sugarát..." Végül a színen egy cigány fiú marad, kopott hegedűjével. Nagy munka vár reá: a munka hőseit kell vigasztalnia... A függöny lassan legördül, miközben halkan egy szép Dankó-dal hallatszik: „Tisza vize ringatja a felleget..." Szeged pusztulását „Kákay Aranyos No. 3" néven Mikszáth Kálmán ina meg. Miéit No.3? Mert volt még egy No.2 - alias ifi. Ábrányi Kornél író, újságíró és költő, akinek a nehéz, időkben, a mostaniakhoz nagyon is odaillő, két epigrammája! - ami nem eléggé ismert - most idézem: Vérrel szerze hazát a magyar — víz ki nem önti belőle! így szólott Szeged, és habtemetőn kifogott. S megmutató: mi nagyobb, a csapás, mely éri fejünket Annál szebb a siker, melyre kiküzdjük a bajt. MÉTTTSXM Zúgva a bősz Tisza jött s eltemeté Szegedet Rémüli ámulatunk így száll: Hisz ez a Tisza - tenger...! Csöndben más Tisza jött. s ím Szeged újra fölállt; S édes bámulatunk Igy szól: De hisz ez a Tisza Ember...! Az Ember szobra ott áll most is a főtéren, nyugodtan néz. alakja maga elé, hiszen a Város újra fölállt. A neve is visszakerült a kőrútra. A harangokkal kezdtem, hadd fejezzem azokkal is a mondanivalómat. A vész idején az a szólás is járta, mely szerint a nagy harang olyan szfvettépően szólt, hogy az érc szíve meghasadt... A harang szíve nem hasad meg, de nyelvével a szívhez szól. legalábbis azokéhoz, akik azt megértik. Ahogyan ezt megérezte. megértette a nótaköltőnk is, Dankó Pista egyik legszebb dalában, amelyet Emlnídi Sándor versére szerzett: „Gyönge violának, letörölt a szára..." A nótaköltő saját elmondása szerint a dallamot akkor ihlette meg, amikor az alsóvárosi harangok fis-mollban. a palánkiak pedig a-mollban kondultak meg... Évenként ismétlődve, szólalnak meg a város harangjai összhangban. amire most is nagy szükség van ebben a városban. A félelem után jöjjön végre a bizalom. álijon helyre a béke. Hiszen Schiller gyönyörű ódája is azt javasolja: a harang neve legyen Pax Concordia s a béke legyen az első hangja... Csongor Győző (Elhangzott a Dugonics Társaság ünnepi ülésén, február 28-án)