Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

VIII. MÁRCIUS IDUSA KEDD, 1995. MÁRC. 14. IRTOKLEVÉL AMELY AZ IDEIGLENES NEMZETI KORMÁNYNAK A NAGYBIRTOKRENDSZER MEGSZŰNTETÉSÉRŐL BS A FÖLD MÍVES NÉP FÓLDHÖZJUTTATÁSÁRÓL SZÓLÓ 600/1945. M. E. SZÁMÚ, DEBRECENBEN, 1945 MÁRCIUS 15-ÉN KELT RENDELETE ALAPJÁN ,<fe=t»>%!Cti/fe=Lí ÁLLÍTTATOTT KI. twiww _ Jivt^ifügffíias. Mmig FSWij;íiiyla Wt^iuJga Röxjlgben (ipfdkeM^^UU^MÍÁ j • téJI 3kiosztás! szim alatt felvett U' kat. fiofti négyszögöt kiterjedés« föld ingatlant Mítr^í^jí^íéef^^' Iako$ JtSrtoM»« adja. Jelen birtoklcvéí ünnepélyesen tanúsítja a l>trtokszerző azon jogát, kogy a nemzet által adott ingatlant ítábofítötlanul birtokolja. Köteles azon a maga és az egész nemzet felemelkedését szolgáló toódon gazdálkodni és a rendeletekben előírt fzítéteíeket betartani. A birtoklevél a juttatott ingatlan tkvi tulajdonjogának megszerzésére ís szolgál. Keit 1945. ..^r^f^f^tó .1. V • főírfoiivtlei»*»« akíoíjwcf .„ftöWSáV.-. f rf\ -V... ftüurji EaRligéartö Uisaus ág «&)$£« én földosztásom Ezen a tavaszon igen sok helyen és formában emlékeznek meg a nagy, s majdnem igazinak mondható magyar földosztásról, 1945 tavaszáról. Hajdanán, még az egypárti diktatúrában se szeri, se száma nem volt a fóldosztóknak, meg annak a versengésnek; hol is osztották először a grófi ugart. Magyarok vagyunk, miért is ne lehetett volna egyszerre, több helyen ugyanazon, leginkább szimbolikus értékű földosztás, amelyet a történelem fogheggyel szentesített. Ahol nagyobb ricsajt vertek, nagyobbra kerekedett a glória is. Pedig valamennyi földosztásnak, földreformnak, földklmérésnek nemcsak melegsége, évezredes igazságtartalma volt, hanem bizony sorsszomorító hatása, keserű szájíze sokak számára. Nem félek kimondani; itt igazságos földosztás soha nem létezett, ezentúl meg még inkább elképzelhetetlen. Bár megengedem, hogy az e témából élő kutatók, írók mostanság ismét fényes dolgozatokkal rukkolnak elő, hiszen az 1945-ös földosztás fél évszázados évfordulóján ideje fejet hajtani a régi idők előtt. Most a politikai hatalom is klappol hozzá. A magyar földosztások, de helyesebben földmozgatások értelme és mozgatórugója mindig is politikai szándék, érzelmi, mintsem közgazdasági kategória volt. Ilyenre is sikeredtek. Még az 1945-ös is, amelyet a kommunisták sajátítottak ki maguknak. Azok közé tartozom, akik sokáig azt hitték, a földosztás valóban szent és történelmi igazságot jelent, egy megváltoztathatatlan szakaszt e nép magáratalálásában, helyzetértékelésében, nem utolsósorban felzárkózását Európához. Immár kiderült, mindez zsákutca, talán éppen ott, és éppen akkor rontottunk el mindent. Vagy ha nem is mindent, de olyan történelmi kanyart vettünk a nyakunkba, akár elkábulva a nagy magyar évezredes igazságszolgáltatástól, hogy azóta is keressük az egyenes utat. Hány, meg hány emberrel találkoztam, fogadtam el visszaemlékezését történelemnek, mintegy megpecsételve hősies magatartását, amikor törvényesen, vagy anélkül földet parcellázott a grófi ugaron. Leginkább a pusztaszeri, sövényházi földosztók körében kutatgattam, hosszú évekig harcot (meddő harcot) vívtam a szerkesztőkkel, akik ugyan immel-ámmal közölgették az első földosztásról (akkori Sövényháza) szóló beszámolóimat, de soha, egyetlenegyszer sem láthatott nyomdafestéket a Nagy Imre neve, mint akkori földosztóé. Gyerekkori emlékeim vegyes érzésekkel kísértek, örömmel, mert gróf Nemes János birtokából mi is jussoltunk, hogy rövid évek után kulákok, egyebek, kurvák és kispolgárok lehessünk, miközben a végrehajtó már anyám utolsó harisnyáját is megkaparintotta. Hogyne érdekelt volna a földosztás.! Jószerivel az egész életem(életünk), munkásságom erről szól: Az átalakuló magyar társadalomról. Sajátos töviskoszorúrik, hogy mi mindig is átalakulunk. Talán nem is lesz vége ennek, amíg el nem pusztulunk. Dehogy katasztrófa szindróma! A jelenlegi látványos jelek éppen a falvakban tapasztalhatóak. Ezekben az években dől el, milyen is lesz Magyarország földművelése, birtokszerkezete: mi lesz a vidék sorsa, és a (most), (tegnap) kikiáltott magyar történelem legnagyobb földrendezése, földosztása hogyan sikerül. Más politika, más földosztás. Ha igaz lenne és időtálló, nevezhetnénk akár jóvátételi földosztásnak is. Csakhát a gyanú erősödik: mikor kapott itt a paraszt valóban jóvátételt? Magyarországon a jobbágyfelszabadítás idején szintén történelminek mondott átalakulással az ország földterületének 47 százalékát mozgatták meg, majd az 1945-ös földosztáskor a több százezer új földhöz juttatott az ország földterületének 26 százalékára tartott igényt. Micsoda árakat fizettünk mi létezésünkért? Ezeregyszáz éve élünk e tájon, múltunk és jövőnk ideköt, a környező népek sorsához kötődik. Mérhetetlen az áldozatunk. Az első világháború után a vesztes Magyarország területe igazságtalanul egyharmadára csökkent, a második világégésben elvesztette felnőtt lakosságának nyolc százalékát, s romhalmazzá vált. Mit számít akkor, vagy annál is többet, egy földosztás! A front viszonylag gyorsan átvonult a Dél-Alföldön, elhanyagolt, kifosztott uradalmak, nyomorgó cselédek, s gazosodó földek maradtak mindenfelé. A háborús évek az állatállomány hatvan százalékát elpusztították. A traktorok száma elenyésző, azoknak is fele használhatatlan. Felhívások sürgették a lakosságot munkára, az uradalmakat a gazdálkodás folytatására, s a kint lévő termények: burgonya, cukorrépa, olajos magvak, tök, kukorica harmadába adására, hogy ne vesszen el az érték, legyen mindennek igazi gazdája. Ahol így sem jutottak valamire, ott közmunkaerő kirendelésével próbálkoztak. Szeged térségében, a Pallavicini birtokon néhány gazdatiszt szorgalmazta a termelés megindítását, az uradalmi ügyész az alispánhoz fordult, mert Sövényháza és Mindszent vezetői úgy tekintették, uradalom már nincs többé, s az eladott termények árát, amit nem vittek el a németek, az oroszok, a cselédek, vagy maga a gróf, a községi pénztárba fizették be, nem adták oda a földesúr képviselőinek. A községekben összeírták, mennyi terület maradt megműveletlenül, s leginkább az alábbi okokat tüntették fel: a tulajdonos távolléte, igavonó és munkaerő hiánya, veiőmaghiány, és a túlzott közmunkára való igénybevétel. A falusi, községi nemzeti bizottságok, elöljáróságok állandóan sürgették a földreformra való, vonatkozó rendeletek kiadását, s több helyen létrehozták a földosztó bizottságokat is. 1945 januárjától egymást érték a falusi küldöttségek a Magyar Kommunista Pártnál, a Nemzeti Parasztpártnál s a kormánynál. Március 18-án megjelent a földreformrendelet, 29-én pedig a Pallavicini birtokon jelképesen leverték a mezsgyekarókat. Ez volt az első hivatalos földosztás. Micsoda idők! A szántóterület nagy része vetetlen Magyarországon, utánpótlási eszközök és munkáskéz hiányában a földek kimerültek. A fegyverek még el sem hallgattak, de a földosztás megkezdődött, s a majd' háromezer földigénylő bizottság hazánk területének harmincöt százalékán, hárommillió hektárnál több földre jegyezte fel a 642 ezer új, jogos tulajdonos nevét. Ha behunyom a szememet, most is magam előtt látom azt a napot, 1945. március 29-ét, amikor éppen a Pallavicini birtokon leverték a földosztást jelképező mezsgyekarókat. Az ünnepség nagy ceremóniával járt (azóta majdhogy csak ebben jeleskedünk!), az ezeréves nagybirtok felosztását, feldarabolását jelentette. Az Árpád-emlékműre a következő feliratot helyezték: ,Megfogadjuk, hogy felszántjuk és bevetjük a magyar ugart!" Sokan özönlöttek a környező falvakból, községekből. Az ünnepi emelvényt, az asztalokat és a székeket közvetlenül a szobor teraszos részén helyezték el. Karácsonyi Ferenc főispán elnökölt. A budapesti vendégek késtek. Elromlott a gépkocsijuk. A tömeg türelmetlenkedett. Délután a főispán bejelentette, hogy megkezdődik az ünnepség a fővárosi küldöttek nélkül is, rövid beszédet mondott és a tömeg a Pallavicini birtokra vonult. Alig haladtak azonban néhány száz métert a mozgalmi vezetők jelenlétében, cigányzenétől kísérve, amikor megérkeztek a budapestiek: Nagy Imre és Révai József. A gépkocsi megállt a tömeg előtt, Nagy Imre, az ideiglenes kormány földmüvelésügyi minisztere felállt az autó tetejére, rövid ünnepi beszédet mondott, az ideiglenes kormány és a Magyar Kommunista Párt nevében sikeres munkát kívánt a földosztáshoz, s a föld megműveléséhez. A borús márciusi délutánon cigányzenekar játszott. így mulatott a magyar már akkor is. Nem tűnt fel senkinek az andalító cigánymuzsikában, hogy például éppen ez a népcsoport sem kapott egy deka földet! A volt Pallavicini kastélyban eközben állatokat vágtak, készült az ünnepi lakoma. Bor is jutott. Az uradalmi cselédek, szegény parasztok kezelgettek a miniszterrel, ölelgették is: miniszter úr, miniszter elvtárs, Nagy úr, Nagy elvtárs, Imre, Imre bácsi - szzólongatták. A föld azé lett, aki megműveli. De hogyan? így beszéltek erről a földosztók. Mihály Sándor (Ópusztaszer): - Ahogy elvonult fölöttünk a front, tanácskozni kezdtünk, mi, a szegényebbjei. Először Igács István házánál jöttünk össze Mihály Józseffel, a testvéremmel. Igács tizennyolcas kommunista volt. Fél éjszakákat vitatkoztunk, s úgy döntöttünk, hogy januárban megkezdjük a földosztást. Nemigen mentünk máshova tanácsért, úgy határoztunk, hogy minden nincstelen család négy holdat kaj>, minden gyerek után két holdat. így is kezdtük meg a mérést. Lépéssel, öllel jártuk be az uradalom földjét, és parcelláztunk. Rácz Lajos is velünk tartott, aki később a földosztó bizottság elnöke lett. Már február elejére felparcelláztuk a határt, hogy minél hamarébb szabdaljuk szét a gróf birtokát, eleget nélkülöztünk, eleget szenvedtünk, hát elérkezett az időnk, hogy jussoljunk. Igaz, sokan féltek ám, hiszen még az ágyúk sem hallgattak el. Még kiabáltak is ránk: „Lógtok ti még a fán, ha visszajönnek az urak!" Egyik-másik nincstelen szegényember, aki világéletében az uradalom kezelába volt. nem mert eljönni napközben hozzánk, hogy kimérjük a földjét, csak este, amikor már besötétedett, zörgette rám az ajtót, akkor mutattam meg neki: ez a te földed! A Székelytelepet a gróftól három ember bérelte, idős K. Kovács István, idős Papp Kálmán, idős Kósa János összesen 460 holdat, amit szintén kiosztottunk a falubelieknek. Ők meg berzenkedtek ám, vitatkoztak, fenyegetőztek, a bérletet meg szétirkálták a gyerekeikre, unokáikra, hogy ne lehessen több egy-egy birtok 25 holdnál. Csakhogy mi sem hagytuk magunkat, felmentünk Budapestre, ott találkoztam Veres Péterrel, aki segített. Hazajöttem, itthon a kastélynál nagygyűlést hívtunk össze, felolvastam a hozott papírt, az megnyugtatott mindenkit, hogy a föld véglegesen a mienk lett. Később a mérnökök kiigazították a mezsgyéket, kicsit összébb húztuk a parcellákat, mert a törvény szerint minden gyerek után csak egy hold föld járt. Mi meg vastagabban mértük, jó szívvel. Szegény a szegénynek. Amikor meg később lejöttek a pestiek a hivatalos földosztásra, akkor is ott voltunk. A kastélynál ettünk-ittunk, nagy örömünkre szolgált áz egész. Zöldi Kovács Lajos így emlékezett: - Készülődtünk, mértük a pusztaszeri határt, Tömörkény községgel osztoztunk a grófi birtokon, a földigénylők arányában. Összesen hatszáz holddal rendelkeztünk. A földosztás zajos volt, mert a névsor állandóan változott, újak és újak jöttek - mint most a kárpótlás során, hogy nincs elegendő föld akik meggondolták magukat és a kezdeti bizonytalankodás, tartózkodás, kivárás után ragaszkodtak az ingyen földhöz. Olyanok is akadtak, akik azt kérték, húzzuk ki a nevüket a listáról, mert visszavonják a jelentkezésüket, nekik ugyan nem kell a föld. Ebbe a munkába bevontuk Bartha Bálint igazgatótanítót, aki állandóan csak sopánkodott, s azt hajtogatta: nem tudja elképzelni, mi lesz itt? Mihez vezet ez a méricskélés? Az egyik falubéli kérte a jussát, Bartha meg lehajolt, felvett egy marék földet: tessék, ez az! Na, felháborodtak az emberek, alig tudtuk lecsitítani őket. Kinek, hol méijük? Egyik ezért kifogásolta, a másik azért. Mintha annyi osztogatnivaló lett volna. Nehezen tettünk igazságot. A falu aprajanagyja, férfiak, asszonyok, öregek kint toporogtak velünk, páran iszogattak is, kikapták a levert mezsgyekarókat, hát elég nehezen lehetett rendet vágni. Kitaláltuk, hogy sorszámot raktunk Szakállas Tamás kalapjába, s Domonkos János hétéves kislánya húzott mindenki helyett cédulát. így osztottuk szét Pallavicini birtokát. A mai Csongrád megye területén közel 27 ezer nincstelen és kis földű parasztcsalád kapott földet. Szegeden és a környékén 12 ezer igénylő jelentkezett. Alsótanyán április 10-ig 13 142 holdat mértek szét 2950 személynek, Felsőtanyán pedig 10 ezer holdat ezer igénylőnek. Végül is Szegeden és környékén a 40 ezer 342 holdból 26 ezer 088 holdat osztottak ki 5151 igénylőnek. Nagy volt az igény, sok a boldogulni akaró szegény ember. A föld meg kevés. Megjelentek hát a felhívások, plakátok országszerte, a kisbírók kidoboltatták az új lehetőséget, azt hitték, hogy igazi megoldáshoz vezet. Kevesen sejtették, mennyi gyötrelem, megalázás, és szenvedés húzódik meg mögötte, sokak számára pedig a kitelepítés. Nagy illúziókkal kecsegtető idők voltak. Az újgazdák márólholnapra biztonságosabb megélhetést, előrejutást reméltek. Ám nagyobb részük hamarosan ráébredt, mindez csak délibáb. A Pallavicini uradalomból jussolók hada semmi igaerővel, semmi tartalékkal nem rendelkezett. Akiknek Baks, Ányás alatt mérték ki a parcellákat, ki se tudtak járni. Uzsorások arattak igazán, pedig se verni, se aratni-csépelni nem jártak. Kerestek az újgazdák szorult helyzetén. Az uradalmat szétosztották, a három jó gőzekét is szétszedték, ki mit látott, azt vitte, néhányan a kerekeket is hazagutították, akik meg belefáradtak a hosszú úton, egyszerűen otthagyták az út mentén, az árokba fordítva: vigye, aki akarja! A drótköteleket is szétcibálták. A háznál hasznos lehet. Az ügyesebbek szedték meg magukat. Hanem, amikor már nem lehetett lopni, százszámra szaladtak a községházára: ló, kocsi, borona kellene, állatok! Honnan? A veszekedések sem csitultak, kihúzgálták egymás mezsgyekaróit, divat lett a haragszomrád! Aztán a nagyüzemek elnyelték a magántulajdont. Most a magántulajdon veri szét a nagyüzemeket. Papíron és ideológiákban. Kétségtelen viszont, hogy azzal a történelmi változással, ami itt bekövetkezett, új erőviszonyok szab(j)ták meg az ország jövőjét, így ebhez igazodik a gazdaság is. Ámi a Nyugatra való orientálódást jelenti, egy meghaladott világbirodalom lebontását, s így a piaci viszonyok gyökeres átalakulását. (Piacgazdaság, magántulajdon stb.) Tehát újra a földosztás örömét, fájdalmát éljük. Kárpótolnánk magunkat, ha lehetne ezt, ha lenne elegendő földecske, ha igazságosan tehetnénk... Tény viszont, ezekben az években a földterület 70-80 százalékán új tulajdonba kerül a föld, igazi gazdája lesz. Törvényes útja-módja van mindennek, lassú is a folyamat és nem patikatisztaságú. A politika, a pártok diktátuma most is megpecsételte a jó szándékot. Több párt vallja; akié a föld, azé a haza. Törvények váltják egymást, csak a gazdálkodás, az agrárium helyzete nem javul. Micsoda előnyökkel rendelkez(ne)ik ez a kicsi ország. Föld, klíma, elhelyezkedés, és a kiirthatatlan munka- és földszeretet. A paraszti szorgalom. A magyarság története nem más,, mint harca a földért. Mennyi vér, veríték hullott el, s mennyi félresikerült világmegváltó, percnyi remények. Agrárszocialista mozgalmak éppen a Viharsarokban, de gróf Károlyi Mihály, Nagyatádi Szabó István földosztó elképzelései, a vitézi földek kimérése, a bérföldek, az uradalmi parcellázgatások, egyik sem hoz(hat)ott megváltást. Mikor lesz itt a parasztnak igaza? Mikor szűnik meg a földéhség? Mikorra zárul le az újkori folyamat, amelyben elválik, hogy kie lesz a magyar föld? Áruba bocsátjuk-e? Többen nyújtották kezüket földért, mint várható volt, olyan másfél milliónyian lehetünk. Miért? Annyira szeretjük talán? Annyira félünk a jövőnktől, a saját sorsunktól, hogy már egy marék föld is kapaszkodó, a mindennapi betevő falat reménye? Magyarok vagyunk. A föld nemzeti ügy. Meghalni is a magunkéban akarunk. Sz. Lukács Imre Az ünnepi mellékletet TANDI LAJOS szerkesztette