Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-17 / 41. szám
2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1995. FEBR. 17. TÖRTÉNELMI KRÓNIKA =LJ f Február 17. 1386. II. Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem I. Nagy Lajos magyar-lengyel király kisebbik lányával, Hedviggel kötött házassága után lengyel király lesz,, és megalapítja a Lengyelországban, valamint Litvániában 1572-ig uralkodó Jagelló-dinasztiát. 1459. Garai László volt nádor vezetésével a pártütő főurak (szám szerint 25-en) Németújvárolt (Vas vármegye) magyar királlyá választják III. Frigyes császárt. I. Mátyás elrendeli a közfelkelést ellene. 1568. Drinápolyban véget érnek I. Miksa megbízottai és II. Szelim szultán képviselőinek béketárgyalásai. Évi 30 ezer magyar arany fejében a király a kezén levő terület birtokában marad, s a béke Erdélyre is kiterjed. 1600 Giordano Bruno itáliai termész.etfiloz.ófust és dominikánus szerzetest inkvizíciós per és hétéves római börtön után, elsősorban a világvégtelenségéről szerinte ez. Isten végtelenségének felel meg -, valamint a világrendszerek egyenértékűségéről és sokféleségéről vallott nézetei miatt máglyán megégetik. 1644. I. Rákóczi György Kállóból (Szabolcs vármegye) kiáltványt bocsát ki a magyarországi megyékhez. Felsorolja 111. Ferdinánd alkotmányellenes intézkedéseit; felszólítja a rendeket, hogy kövessék Portugália példáját, azaz hozzák létre a nemzeti királyságot. 1867. Az uralkodó kinevezi Andrássy Gyula grófot magyar miniszterelnökké. 1912. Az uralkodó Berchtold Lipót grófot nevezi ki közös külügyminiszterré. 1915. A szegedi közgyűlés dr. Somogyi Szilveszter addigi rendőrfőkapitányt polgármesterré, dr. Szalay Józsefet főkapitánnyá választja. 1920. Az Ostenburg-különltmény tagjai meggyilkolják Budapesten Somogyi Bélát, a „Népszava" felelős szerkesztőjét, és Bacsó Bélát, a „Népszava" munkatársát. Temetésük február 22., illetve 24-én tömegtüntetéssé válik. 1945. Közzéteszik az iparügyi miniszter 50100/ 1945. számú rendeletét. Minden ötvennél több munkást foglalkoztató üzemben létre kell hozni az. üzemi bizottságot. 1975. Emlékülés az Akadémián Jókai Mór születésének 150. évfordulóján. 1979. Kína a közös határ teljes hosszában támadást indít Vietnam ellen. 1987. Lázár György miniszterelnök Olaszországba látogat. Magánkihallgatáson fogadja II. János Pál pápa. 1989. A Hazafias Népfront felhívása március 15. közös megünneplésére. £B AKCIÓ! Építőanyag-áruházunkban BEREMENDI 350/20-as CEMENT 875 Ft/q ELSŐ BETON SZEGED. DOROZSMAI ÚT 5-7. Tel.: 326-735 PALYAZAII FELHÍVÁS KAVICSBÁNYA VÁLLALAT VA. (Budapest V., Molnár u. 53.) nyilvános, egy fordulós pályázat keretében értékesíti a vállalat kezelésében lévő, Miskolc külterületén elhelyezkedő, Csorbatelep melletti „Miskolc-I. (Kavicsbánya Vállalat)-kavics" védnevű bányatelek és hozzákapcsolódó bányászati jogát. Tulajdoni lap száma; Miskolc 9 és 18 Helyrajzi száma: 0822, 0830, 0834/2 Területe: 36 ha 9564 nm A vételár kiegyenlítése kizárólag készpénzben történhet. Egzisztencia-hitel, kárpótlási jegy, valamint részfizetési kedvezmény nem vehető igényli. A részletes pályázati kiírás, az ajánlattétel feltételeivel, valamint az információs melléklettel 8 F. Ft+áfa összegű dlj kifizetése és adatvédelmi nyilatkozat ellenében, munkanapokon 8 és 12 óra között átvehető a MIN1NVEST RT.-nél Budapest VII,. Áshath u. 19. /. emelet A pályázati részvétel feltételete: a pályázati kiírás kiváltása és bánatpénz letétbe helyezése. Az ajánlati kötöttség időtartama: 90 nap A kiíró és az ÁVÜ fenntartja a jogot, hogy eredménytelennek nyilváníts^ a pályázatot. A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján, 1995. március 27-én 12-13 óra között lehet benyújtani a MININVEST Rt.-nél, a fenti címen. • Palesztin bejelentés szerint Izrael csütörtökön elfogadta a palesztin területek zárlatának fokozatos feloldását, amely vasárnap kezdődik. Erről Erezben Jichak Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke állapodott meg - közölte a Gázaövezet és Izrael között lévő határátkelőn Ahmed Korej palesztin gazdasági „miniszter", aki részt vett a tárgyalásokon. A megbeszélések egy katonai bázison folytak, a sajtó kizárásával. Kezdetben a Gáza-övezetből Izrael elfogadta a zárlat feloldását 10 ezer, Ciszjordániából 5 ezer palesztin munkás mehet izraeli területre dogozni. A palesztin területek zárlata enyhítésének keretében Izrael elfogadta, hogy naponta a Gáza-övezetből 120 kamion, Ciszjordániából pedig 50 kamion szállíthat árut Izraelbe. Korej szerint Rabin és Arafat az » izraeli hadsereg ciszjordániai áthelyezéséről szóló tárgyalások felgyorsításában is megegyezett, hogy minél hamarabb megszülethessen a globális megállapodás a két fél között az autonómia Ciszjordániára történő kiterjesztéséről. Izrael ugyanakkor nem hozott semmilyen döntést a palesztin foglyok szabadon bocsátásáról, de a jövő héten e témában rögzítik az újabb tárgyalások időpontját. A palesztin politikus szerint három héten belül Arafat és Simon Peresz izraeli külügyminiszter találkozót tart, majd egy hétre rá a palesztin vezető Rabinnal ül tárgyalóasztalhoz, hogy felmérjék a tárgyalások állását. Jelcin elmondta programját Borisz Jelcin orosz elnök a parlament két házának együttes ülésén elhangzott szerdai beszédében nyílt és kritikus értékelését adta az ország helyzetének és egyben a piaci reformok folytatása mellett tett hitet. Jelcin első ízben tette felelőssé az SZKP gyámkodása után az ellenőrzés alól kikerült bürokrata apparátust az ország számos bajáért. Figyelmeztetett rá: sokan hisznek még abban, hogy erővel rendet lehet teremteni. Ennek kapcsán egy „demagóg politikus" hatalomra kerülésének veszélyére figyelmeztetett. Ostorozta a piaci reformok vontatottságát. A csecsenföldi beavatkozás kapcsán elismerte az emberi jogok tömeges megsértését. Csecsenföld kapcsán a felelősség megállapítását is feltételező részletes vizsgálatot helyezett kilátásba. annyit azonban máris elárult, hogy elégtelennek tartja a hadsereg reformját. Az orosz államfő megerősítette, hogy az alkotmány szerint, azaz idén decemberben tartják meg a parlamenti, illetve jövő nyáron az elnökválasztást. Hangsúlyozta, hogy az egyik legfőbb feladatának tartja az idén a hatalom hatékonyságának növelését, a a béke és nyugalom helyreállítását Csecsenföldön, illetve a gazdasági reformok folytatását. Társelnökök Moszkvában Andrej Kozirev orosz külügyminiszter szerint a boszniai rendezésre vonatkozó legújabb orosz, amerikai, illetve francia javaslatok egyáltalában nem ellentétesek a nemzetközi összekötő csoport béketervével, mi több, azt erősítik. Az orosz diplomácia vezetője erről a nemzetközi Jugoszlávia-értekezlet társelnökeivel, Lord Owennel és Thorvald Stoltenberggel folytatott moszkvai tárgyalásai után nyilatkozott. A találkozón az amerikai, orosz, illetve francia javaslat nyomán a rendezés előmozdításáról volt szó. Kozirev hét végi, belgrádi látogatása kapcsán bizakodóan nyilatkozott a Slobodan Miloseviccsel esedékes tárgyalásairól. Mint mondta, Milosevicet a rendezés szempontjából kulcsfigurának tekinti. Stoltenberg három kérdés megoldását nevezte a legsürgetőbb feladatnak: a Jugoszlávia elleni szankciók ügyének rendezését, az ENSZ-erők horvátországi mandátumának meghosszabbítását, illetve a volt Jugoszláviát alkotó köztársaságok kölcsönös elismerését. - egy hely, ahol mindent megtalál! Funai kenyérsütő 29 900 Ft Grillezők: Philips, Severin, Audioton 8 1 90 Ft-tól Konyhai robotgép, minden fajta kivitelből 3 990 Ft-tól Mikrohullámú sütők, 16 1-34 l-ig 18 900 Ft-tól Személymérleg, digitális és analóg 1 150 Ft-tól Arcszolárium Philips testszolárium 29 900 Ft Kenyérpirítók, Rowenta, Philips, Severin 3 790 Ft.tól Gyümölcscentrifuga, Pihilips, Severin 8 290 Ft-tól Sétáló CD, Philips, Kenwood 20 990 Ft-21 900 Ft Ébresztős rádiók 1 390 Ft-tól Televideo, 37 cm Philips tv+videó 74 900 Ft Gáztűzhelyek 29 900-44 900 Ft-ig Vasalók, Rowenta, Philips 3 390 Ft-10 490 Ft-ig Hajszárítók 1000 W, 1200 W, 1400 W, 1650 W 1 790 Ft-tól Női és férfiborotvák 1 790 Ft-tól 5 490 Ft-tól Epiláló 4 490 Ft Whirlpool-hitelakció. Már 20% előleg befizetésével hozzájuthat egy kiváló minőségű WHIRLPOOL termékekhez. VIDEOVOX: Szeged, Takaréktár u. 5. T.: 313-948 Szeged, Petőfi S. sgt. 40. T.: 326-227. • Lemondott Lech Walesa jogi főtanácsadója, aki egyben az elnöki hivatal helyettes vezetője. „Azért nyújtottam be lemondási kérvényemet, mivel már nem vagyok képes alkalmazkodni Mieczyslaw Wachowskinak, az elnöki hivatal vezetőjének a munkamódszereihez és stílusához" közölte Lech Falandysz. Az államfő csak azután hoz végső A tanácsadó menni fog döntést, hogy visszatér délamerikai körútjáról. Falandysz 1991 óta volt az elnök közvetlen munkatársa, s jogi ügyekben első számú tanácsadója. A mongol tevéknek nem tett jót a kapitalizmus Rosszul jártak a tevék a kapitalizmusban: Mongóliában egyharmadukat lemészárolták azóta, hogy összeomlott a kommunista rendszer. A kollektívák feloszlatása után az állatokat válogatás nélkül osztották szét a szakképzett pásztorok és azok között, akik nem is konyítottak az állattenyésztéshez - jelentette az Ardiin Erkh mongol lap. Az újságban a mongol élelmiszeripari és mezőgazdasági minisztérium illetékese elmondta, hogy Mongóliában 1990 óta 225 ezer púpostevét, a teljes állomány egyharmadát ölték le húsuk és zsírjuk hasznosítása végett. A privatizáció során állathoz jutó emberek egy része csak húst látott a tevében - mondta az illetékes. A privatizáció után a húst és zsírt bőségesen kínáló teve levágása a pénzhez jutás leggyorsabb módszerének számított Mongóliában. Fekete év volt a tevék számára 1991 és 1992: ezekben a nehéz esztendőkben a mongolok 177 ezer kétpúpút mészároltak le. A rákövetkező két esztendőben már csak évi 24 ezer teve került a hentesbárd alá. A kétpúpú tevék hagyományos szállítóeszköznek számítanak a Kína és Oroszország közé ékelődött országban, gyapjúk és tejük is közszükségleti cikk a nagy Góbisivatagban. A tevéknek tulajdonképpen már a szocializmus sem tett jót. Számuk a kollektivizálás során alig több mint félmillióra zuhant a korábbi, közel 900 ezres történelmi csúcspontról. A sztálinista kollektívákban túlságosan nagyok voltak a tevecsordák, azokat nem megfelelő vidékeken legeltette túlságosan kevés pásztor, akik nem voltak képesek elegendő vizzel ellátni őket a kézipumpálású kutakból - írta a mongol lap. Szerbiai szocialisták Csökken a népszerűségük Amennyiben fyterbiában most rendeznék meg a választásokat, akkor a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a szavazatok 26 százalékát kapná, míg a második helyen a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS) végezne 16,8 százalékkal - derül ki a Telegraf című belgrádi hetilapban közzétett közvélemény-kutatásból. A 250 válaszoló 12,8 százaléka a Demokrata Pártra, 10 százaléka a Szerb Megújhodási Mozgalomra (SPO), 7,2 százaléka pedig a Szerbiai Demokrata Pártra (DSS) szavazna. A közvélemény-kutatás eredményei arra utalnak, hogy jelentősen csökkent a hatalmon lévő szocialisták népszerűsége: a válaszolók 35,6 százaléka ugyanis a korábbi választásokon még az SPS-re szavazott. A szocialisták népszerűségének csökkenése ellenére a megkérdezettek tpbb mint fele - 53,6 százaléka - úgy vélekedett, hogy a legközelebbi választásokon ismét-a szocialisták fognak diadalmaskodni, s csak 25,2 százalékuk gondolta, hogy az. ellenzék arat majd győzelmet. • Ukrajna A dollár végnapjai Végnapjait éli Ukrajnában a dollár, a nemzeti bank tavaly novemberi rendelete értelmében ugyanis szombattói csakis kuponért lehet kereskedni az országban. Dollárt továbbra is lehet adni és venni, de az üzletekben már nem fogadják el. Ukrajnában több száz olyan élelmiszer- és iparcikküzlet működik, amelyekben eddig csakis dollárért lehetett vásárolni. A vállalatok zöme az egymás közötti elszámolásban is ezt használta. A nemzeti valuta megszilárdításának jelszavával fellépő Nemzeti Bank hónapok óta készíti elő a dollár kitiltását, illetve arra törekszik, hogy intervencióival jelentősen befolyásolja a zöldhasú tőzsdei árfolyamát. Ez részben sikerült, mert az árfolyam már két-három hónapja alig változik. Csütörtök estig mindazonáltal nem vált egyértelművé, hogy pontosan mikor vezetik be a szóban forgó rendelkezést.