Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-04 / 3. szám

6 KÜLFÖLD DÉLMAQYARORSZÁG SZERDA, 1995. JAN. 4. A gyermekek jogairól nemzetközi egyezmény született. Az Egyesült Nemzetek elhatározásához Magyarország 1991-ben csatlakozott. „...Emlékeztetve arra, hogy az Egyesült Nemzetek és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kimondták, hogy a gyermekkor különleges segítségéhez és támogatásához ad jogot; abban a meggyőződésben, hogy a családnak a társadalom alapvető egységeként és valamennyi tagja fejlődésének és jólétének természetes környezetként meg kell kapnia azt a védelmet és támogatást, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a közzösségben szerepét maradéktalanul betölthesse..." A gyermek, azaz a „18. életévét be nem töltött személy" mit tud erről a jogait rögzítő egyezményről? Kevesen, keveset. Fiatalság? Hjha... 1 család: teljes avagy csonka - Sokkal kevésbé vagyok fiatal, mint az osztálytársaim. Sorozatosan olyan élethelyzetekbe kerülök, hogy nem lehetek 18 éves - panaszolja az érettségi előtt álló Eszter. - Nem életkorhoz, hanem élethelyzethez kötött, hogy valaki mennyire fiatal - filozofál Szilárd. - A családtól függ, meddig maradhatsz fiatal. - igen. A lényeg: milyen családi körülmények között élsz. Milyen az anyagi háttér... - Fontosabb, hogy milyen az a család: csonka vagy teljes. Mert ha el is válnak a szülők, de előbb megkérdeznek, s te elfogadod az új helyzetet, meg a mostohákat, akkor minden rendben... Velem kicsesztek... A veszekedések egyre gyakoribbak és hevesebbek voltak. Egyre durvább szavak röpködtek. Nőtt a hangerő. Már nem lehetett nem tudomásul venni: a faterom menni készül. El az anyámtól. El a családból. Ment a huzavona: melyik gyerek kihez kerül. Rajtam huzakodtak, mert az öcsém még kicsi, egyértelmű volt, hogy ő az anyámnál marad. Végül a faterom a tárgyaláson az anyám nevére íratott. De engem meg se kérdezett... Azt gondolta, így lesz jó. Neki. Mert azt jól tudta: nekem rossz a viszonyom az anyámmal. Nem tűrjük egymást... Ezért tartok ott, ahol tartok. Most mindkettőjüktől külön élek. Egy albérletben. - Jó ez így neked? - kérdezi kissé szánakozva az anyáskodó természetű Eszter. - Nem: Mert nem szeretek egyedül... Ezért csináltam átjáróházat ebből a panellakásból. Érti ezt a haverom is, akitől kölcsönkaptam a kéglit addig, amíg ő a külföldi ösztöndíját élvezi. A szobában videó, hifitorony. Szilárd élelmes. Kölcsönben van itt minden, amire szükség lehet ahhoz, hogy minden vendég jólérezze magát. A gimis osztálytársaknak és a haveroknak semmihez nem hasonlítható találkahelye lett ez a garzon, a toronyház legfelső emeletén, a város és minden otthoni gond fölött. Hol ez a srác, hol az a pár ugrik föl egy jófajta dumapartira. Eleinte, az ismerkedő „bevezető bulikon " a legtöbb szó a családról, a szülőkről esett. Jó volt hallani, hogy másoknak sem fenékig tejfel, jólesett hüledezni mások otthoni sztorijain. Az „állandó tagok" egymást segítik az „öngyógyítás" nehéz tudományának elsajátításában. — Talán Szabinát is el kéne hívnod. Beszélnetek kéne, mert épp tegnap mesélte, mikor suli után a Tisza-parton sétáltunk, hogy már nem bíija tovább otthon. Képzeljétek: ha hazaér, s köszön, se az apja, se a mostohaanyja nem fogadja. Ha ók, a „szülei", vacsorázni készülnek, Szabit soha nem hívják asztalhoz. Teljesen tanácstalan. Nem tudja, mit csináljon... - érzékelteti Szabina helyzetét Eszter. - Annak idején én utánanéztem - fontoskodik Szilárd -, a kiskorú gyermek eltartása olyannyira kötelessége a szülőnek, hogy akár saját létfenntartását is veszélyeztetnie kell a feladat érdekében. • „Az Egyezményben részes államok elismerik minden gyermek jogát olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi a kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. Elsősorban a szülők ... alapvető feladata, hogy lehetőségeik és anyagi eszközeik határai között biztosítsák a gyermek fejlődéséhez szükséges életkörülményeket." • - Elvált szülők gyerekének lenni egyetlen szempontból előnyös: amit az egyik nem ad meg, azt előteremti a másik. A szülők lelkiismeret-furdalása miatt szinte biztos, hogy bejön a csel! - vigyorodik el Csaba. A nagyjából kétszázezer lelket számláló Szegeden több mint 47 ezer család éli életét. E „társadalmi alapsejtek" 64 százaléka életének fő jellemzője: ott egy vagy több gyermek is növekedik. A családok 11 százaléka csonka, mert a gyerek, a gyerekek mellől vagy az anya, vagy az apa hiányzik. A negyedikes gimnazista Csaba szerint ennél sokkal több az „elvált gyerek". Eszterrel együtt számolgatni kezdenek. Egy pillanat alatt összegzik a barátok, az osztálytársak, az ismerősök családi képletéről egymásnak nyilvánvalóan rendszeresen átadott információkat. Az eredmény számukra is megdöbbentő. - Észvesztő, de ha körülnézek, nem tudok fölsorolni tíz olyan családot, ahol a vér szerinti szülők még együtt nevelgetik „boldogságtól viruló csimutájukat" - jelenti ki Eszter. - Tudomásul kell venni: túlhaladottá vált a klasszikus családmodell - bölcselkedik Csaba. - Szerintem meg kell barátkozni a gondolattal: az első 15 évet az egyikkel, a másodikat egy másik „társsal" élik az emberek, akik olyan szülőkké válnak, hogy lesz ilyen, lesz olyan, s persze legalább egy közös amolyan gyerekük. A mi családunk épp e képlet alapján lett nagycsalád. A lényeg, hogy ki lehessen jönni a „pótanyával" vagy a „ pótpapával", legyen kapcsolat a másik családba szakadt vér szerinti szülővel is. - A legrosszabb, ha két tűz közé kerülök, s arra kényszerítenek, hogy döntsek, melyik szülémet szeretem jobban... Amíg a válás zajlott. Anyut is elítéltem - vallja be Eszter. Sokat veszekedtünk. Most már nem provokálom, nem piszkálom ót. Mert úgy vagyok vele: legalább ez a megcsonkított kis közösség ne robbanjon szét a viták miatt... - Hogy ne fajuljanak el annyira a dolgok, hogy ne az döntse el a vitát aki előbb kapja elő a nagykést - mint Szabináéknál -, hogy ne kelljen elmenekülnöd albérletbe - mini Szilárdnak -, vagy egy másik országba, mint Vandának, hogy ne kelljen pusztítanod magad, mint a drogos Lillának, vagy az öngyilkosjelölt Vikinek... • „Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjével, vagy ezek egyikétől külön élő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével..." (Folytatjuk.) Ujszaszi Ilona i Vizsgák, kollokviumokf szigorlatok Időszakos frász - felsőfokon A tanárképző főiskola folyosóján tenyerébe temeti arcát az egyik lány. Kérdésünkre csak halkan ejti ki: állattan szigorlat. Már reggel óta itt van, igyekezett korán kelni, de mégsem tudta néhány - még nála is ijedtebb - társát megelőzni. Másutt a vizsgára várakozók közül néhányan hátborzongató statisztikákat emlegetnek, hogy mennyi a kötelezően kirúgandó diákok száma, hogy eddig átlagosan tízből egynek sikerűit, s hogy az egyetemen ezt a próbatételt nevezik a második felvételinek, mert itt aztán keményen megrostálják a népet. Hümmögök néhányat, majd visszaballagok a kétségbeesett lányhoz. Üres a széke. A többiektől megtudom, éppen bent van • Profi vizsgázók közé kerülök a bölcsészettudományi karon, ók nem félnek semmitől, negyedévesen sok mindent megtapasztalt már az ember. A vizsga tiltott segédeszközeiről és módszereiről érdeklődöm. Készségesen avatnak be titkukba - nevük közlésétől éppen ezért most is el tekintünk. A hagyományos puskázási módszerek nem igazán válnak be felsőfokon. Sokan éppen ezért szeretnek korán vizsgázni, mindjárt az első körrel a prof. szobájába bemenni, mert akkor van esély arra, hogy a tanár kimegy kávét inni. Addig pedig gyorsan megtárgyalhatják a bent lévők Balassi költészetének papírra vetendő vázlatát. Tuti módszerként ajánlják a barátok a tételmegjelölést. A korábban felelő diák a kihúzott tételre tollal parányi azonosító jelet firkant a papír tiszta oldalára. Másnap jön a barát, s kihúzza a megjelölt tételt A vizsgaidőszak kellékei: öltöny, index, fehér lap - jószerencse. (Fotó: Schmidt Andrea) melyből már alaposan felkészült. Speciális eljárással ismertet meg az egyik egyetemi oktató: diákja a feleletkor észrevétlenül két tételt húzott, az egyikből lefelelt, a másikat hazavitte magával. Egy nap múlva pedig jött a barát, aki óvatos tételbogarászás után az elvitt tétel számát diktálta be. Mindössze egyetlen bökkenő volt: az előző napi vizsgák után a tanár délután megszámolta tételeket, s észrevette, hogy hiányzik közülük egy. Ezután csak figyelni kellett az inkriminált számot. Végezetül mond egy biztos módszert a puskázásra az oktató: tanulni kell. • Az idegőrlő percek után megjelenik az állattan szigorlat után a leányzó. Arca ragyog, gyomra sem szorul össze ökölként. Örül négyesének, kiváló jegy az, s nem érti, ezért a vizsga miatt kell annyit görcsölni...? Vizsga előtt és után. Másnap már másképp fest a világ. T. Önkéntes pénztárak Valamit pótolnak Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak működésére nagy szükség les/, a szociális biztonság érdekében. Csakhogy maguk a pénztárak is jószerével szabályozatlanok, az őket övező joghézagok a már meglévő szervezetek életét is megnehezítik. Sajnos az önkéntes pénztárak sem oldják meg egy csapásra azokat a megélhetési gondokat, amelyek a bérből és fizetésből élőket öregkorukban fenyegetik. Ahhoz ugyanis, hogy a tagok valami hasznot is viszontláthassanak, legalább tíz évig fizetniük kell az egészségügyi, az önsegélyező, vagy a nyugdíjpénztárak számlájára. De ez nem kidobott pénz, amit néhány szakma példája is bizonyít. A vasutasok az elmúlt 40 évben folyamatosan működtették az önsegélyező egyesületüket. Ennek eredményeként ma 80 ezer aktfv és 130 ezer nyugdíjas taggal rendelkezik a szervezet. Szociális segélyekkel, beteggondozókkal segítik a rászorulókat. Ezért - átmeneti megoldásként - azt tervezik, hogy két évig segélyt folyósítanak az állásukat elvesztő vasutasoknak, ha az érintettek legalább öt éven keresztül fizették a tagdíjat. A bányászok esetében szintén az önsegélyező pénztár hivatott áthidalni a szakmából eredő speciális nehézségeket. Náluk a legfőbb gond - az elbocsátáson kívül —, ha a föld alatti munkáról felszíni munkára irányítanak valakit, mert ilyenkor drasztikusan csökken az illető munkabére. A pénztár feladata a kieső kereset pótlása. A gyakorlat azt igazolja, hogy a pénztárak által nyújtott szolgáltatások csak kiegészítő jellegűek lehetnek. Pótolnak valamit, de alapellátásként nem lehet számítani rájuk. A nyugdíjat a nyugdíjbiztosítónak, az egészségügyi alapellátást az egészségbiztosítónak kell továbbra is fizetnie, ám ha valaki többet, jobbat szeretne kapni - az önkéntes biztosítók révén a jövőben némiképp segíthet majd önmagán. Bánhegyi ~ (FEB) • A diszkóbaleset szó hallatán viszont valószínűleg mindenki autóbalesetre gondol, amikor néhány, az italtól felbátorodott fiatal kocsiba ül s padlóig nyomja a gázpedált, egy óvatlan pillanatban pedig már nem ura gépkocsijának, és megtörténik a baj. De ez csak egyike a diszkóban ránk leselkedő veszélyeknek. Sokan lerészegednek, agresszívvá válnak, nem ritka a verekedés sem, amikor előkerülnek a „fegyverek". (Vagy az idézőjel már el is hagyható?) Úgy hiszem, hogy minden szülő ilyesmiktől félti gyermekét, amikor diszkóba engedi, s nem attól, hogy ott majd rádől a fal. 1994. december 31 -ére virradó éjjel valamivel éjfél után pedig ez történt a tömörkényi diszkóban. A kinti illemhely előtti fal leomlott, maga alá temetve két lányt, akik közül az egyik már soha többé nem térhet vissza. A tömörkényi diszkó amelynek a művelődési ház ad otthont - elég közkedvelt hely lett mostanában. Idejár szombatonként a környék legtöbb fiatalja. Vannak - persze helybeliek, pálmonostoriak, csanytelekiek, gátériak, kiskunfélegyháziak, baksiak: egyszóval nagyon sokan. Hogy miért? Nem tudom. De idejártak már nagymamáink is bálba. Tragédia a tömörkényi diszkóban A ledőlt fal megölt egy lányt Véletlen balesetek történhetnek bárkivel. Az utcán is fejünkre eshet egy tetőcserép, szoktuk mondani, ám ennek nagyon kicsi az esélye. Joggal féltbetik diszkóba készülődő gyermekeiket az aggódó szülők, hiszen hányszor hallani tragikus kimenetelű diszkóbalesetekről. akiket a szüleik is elkísértek annak idején. Azokban az időkben azonban még összehasonlíthatatlanul ártatlanabb volt egy ilyen rendezvény légköre, mint manapság. Ma már nincs határa a féktelenségnek, és ez már addig fokozódott, hogy 31-én megtörtént a legrosszabb, ami megtörténhet. Rengetegen tolongtak aznap éjjel a diszkóban. Remek számokra lehetett táncolni, a terem egyik végéből a másikba csak hosszú küzdelem árán lehetett eljutni. A hangulat a tetőfokára hágott, hiszen a 30-ai buli már egyfajta előszilveszterré lépett elő a fiúk és lányok szemében. Szerelmespárok csüngtek egymás ajkán, volt, aki vadul táncolt a forró ritmusú zenére. Aztán a lassú melódiák következtek. A párok összeölelkeztek és lelassult a diszkó pulzusa. Ha valaki fentről nézte volna ezt az epizódot, úgy tűnt volna neki, mintha több száz, konzervdobozba zsúfolt apró halat látna. „Aki a bejárónál hagyta a kocsiját, azonnal álljon el onnan!" mondták a mikrofonba, de minden és mindenki nyugodt maradt. Viccelődtünk. Csak annyit lehetett észrevenni, hogy nem kellett már egymást lökdösni, kevesebb pár táncolt. Megérintették a vállamat és ezt hallottam: „Valaki meghalt odakinn!" Rémülten egymásra néztünk és kirohantunk. A kinti illemhely körül már nagyon sokan álltak. A betonon ezernyi vérnyom. „Mi történt?" - kérdeztem attól, aki mellettem állt. „Kát lányra rádőlt a fal, az egyik meghalt." Döbbenet. A mentőautó kék fénye élesen villog. Egyre nagyobb a tömeg odakinn. „Mi van? - kérdeztem mástól - ez igaz?" „Igen. Meghalt" - hangzott a válasz. Hihetetlen. A tömegből hitetlenkedő hangokat lehetett hallani. „De most mondd, egy ilyen vastag, két méternyi fal nem dőlhet el csak úgy magától!" „Néhány fiú lökdöste a falat, azért dőlt ki." „Inkább ne menj oda, nem egy szívderítő látvány!" Sokan elmondták, hogy a WC állapota és tisztasága hagy némi kívánnivalót maga után, világítás nincs, a szóban forgó falon hosszú repedés futott végig. Volt, aki szándékosságról beszélt, mások azt mondták, csoda, hogy eddig nem omlott össze az egész. Igazából csak találgatni lehetett, hogyan is történt valójában a tragédia. A tömeg másik fele a baleset színhelyét állta körül némán, a hideg decemberi széllel dacolva. Néhányan sírtak. Nem tudta felfogni senki, hogy az összerogyott fehér falra fektetett lány - aki percekkel azelőtt még életvidámán táncolt halott. Tápai Krisztina