Délmagyarország, 1995. január (85. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-04 / 3. szám

6 KÜLFÖLD DÉLMAQYARORSZÁG SZERDA, 1995. JAN. 4. A gyermekek jogairól nemzetközi egyezmény született. Az Egyesült Nemzetek elhatározásához Magyarország 1991-ben csatlakozott. „...Emlékeztetve arra, hogy az Egyesült Nemzetek és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kimondták, hogy a gyermekkor különleges segítségéhez és támogatásához ad jogot; abban a meggyőződésben, hogy a családnak a társadalom alapvető egységeként és valamennyi tagja fejlődésének és jólétének természetes környezetként meg kell kapnia azt a védelmet és támogatást, amelyre szüksége van ahhoz, hogy a közzösségben szerepét maradéktalanul betölthesse..." A gyermek, azaz a „18. életévét be nem töltött személy" mit tud erről a jogait rögzítő egyezményről? Kevesen, keveset. Fiatalság? Hjha... 1 család: teljes avagy csonka - Sokkal kevésbé vagyok fiatal, mint az osztálytársaim. Sorozatosan olyan élethelyze­tekbe kerülök, hogy nem lehe­tek 18 éves - panaszolja az érettségi előtt álló Eszter. - Nem életkorhoz, hanem élethelyzethez kötött, hogy va­laki mennyire fiatal - filozofál Szilárd. - A családtól függ, meddig maradhatsz fiatal. - igen. A lényeg: milyen családi körülmények között élsz. Milyen az anyagi háttér... - Fontosabb, hogy milyen az a család: csonka vagy tel­jes. Mert ha el is válnak a szü­lők, de előbb megkérdeznek, s te elfogadod az új helyzetet, meg a mostohákat, akkor min­den rendben... Velem kicsesz­tek... A veszekedések egyre gyakoribbak és hevesebbek voltak. Egyre durvább szavak röpködtek. Nőtt a hangerő. Már nem lehetett nem tudomá­sul venni: a faterom menni ké­szül. El az anyámtól. El a csa­ládból. Ment a huzavona: me­lyik gyerek kihez kerül. Raj­tam huzakodtak, mert az öcsém még kicsi, egyértelmű volt, hogy ő az anyámnál ma­rad. Végül a faterom a tár­gyaláson az anyám nevére íra­tott. De engem meg se kérde­zett... Azt gondolta, így lesz jó. Neki. Mert azt jól tudta: nekem rossz a viszonyom az anyám­mal. Nem tűrjük egymást... Ezért tartok ott, ahol tartok. Most mindkettőjüktől külön élek. Egy albérletben. - Jó ez így neked? - kérdezi kissé szánakozva az anyáskodó természetű Eszter. - Nem: Mert nem szeretek egyedül... Ezért csináltam átjáróházat ebből a panellakás­ból. Érti ezt a haverom is, aki­től kölcsönkaptam a kéglit ad­dig, amíg ő a külföldi ösztön­díját élvezi. A szobában videó, hifito­rony. Szilárd élelmes. Köl­csönben van itt minden, amire szükség lehet ahhoz, hogy minden vendég jólérezze ma­gát. A gimis osztálytársaknak és a haveroknak semmihez nem hasonlítható találkahelye lett ez a garzon, a toronyház legfelső emeletén, a város és minden otthoni gond fölött. Hol ez a srác, hol az a pár ugrik föl egy jófajta dumapar­tira. Eleinte, az ismerkedő „be­vezető bulikon " a legtöbb szó a családról, a szülőkről esett. Jó volt hallani, hogy másoknak sem fenékig tejfel, jólesett hü­ledezni mások otthoni sztori­jain. Az „állandó tagok" egy­mást segítik az „öngyógyítás" nehéz tudományának elsajátí­tásában. — Talán Szabinát is el kéne hívnod. Beszélnetek kéne, mert épp tegnap mesélte, mikor suli után a Tisza-parton sétáltunk, hogy már nem bíija tovább ott­hon. Képzeljétek: ha hazaér, s köszön, se az apja, se a mosto­haanyja nem fogadja. Ha ók, a „szülei", vacsorázni készülnek, Szabit soha nem hívják asztal­hoz. Teljesen tanácstalan. Nem tudja, mit csináljon... - érzé­kelteti Szabina helyzetét Esz­ter. - Annak idején én utánanéz­tem - fontoskodik Szilárd -, a kiskorú gyermek eltartása olyannyira kötelessége a szü­lőnek, hogy akár saját lét­fenntartását is veszélyeztetnie kell a feladat érdekében. • „Az Egyezményben részes államok elismerik minden gyermek jogát olyan életszín­vonalhoz, amely lehetővé teszi a kellő testi, szellemi, lelki, er­kölcsi és társadalmi fejlődését. Elsősorban a szülők ... alap­vető feladata, hogy lehető­ségeik és anyagi eszközeik ha­tárai között biztosítsák a gyer­mek fejlődéséhez szükséges életkörülményeket." • - Elvált szülők gyerekének lenni egyetlen szempontból előnyös: amit az egyik nem ad meg, azt előteremti a másik. A szülők lelkiismeret-furdalása miatt szinte biztos, hogy bejön a csel! - vigyorodik el Csaba. A nagyjából kétszázezer lel­ket számláló Szegeden több mint 47 ezer család éli életét. E „társadalmi alapsejtek" 64 százaléka életének fő jellem­zője: ott egy vagy több gyer­mek is növekedik. A családok 11 százaléka csonka, mert a gyerek, a gyerekek mellől vagy az anya, vagy az apa hiányzik. A negyedikes gimnazista Csaba szerint ennél sokkal több az „elvált gyerek". Esz­terrel együtt számolgatni kez­denek. Egy pillanat alatt összegzik a barátok, az osz­tálytársak, az ismerősök csa­ládi képletéről egymásnak nyilvánvalóan rendszeresen át­adott információkat. Az ered­mény számukra is megdöb­bentő. - Észvesztő, de ha körülnéz­ek, nem tudok fölsorolni tíz olyan családot, ahol a vér sze­rinti szülők még együtt ne­velgetik „boldogságtól viruló csimutájukat" - jelenti ki Eszter. - Tudomásul kell venni: túl­haladottá vált a klasszikus csa­ládmodell - bölcselkedik Csa­ba. - Szerintem meg kell barát­kozni a gondolattal: az első 15 évet az egyikkel, a másodikat egy másik „társsal" élik az emberek, akik olyan szülőkké válnak, hogy lesz ilyen, lesz olyan, s persze legalább egy közös amolyan gyerekük. A mi családunk épp e képlet alapján lett nagycsalád. A lényeg, hogy ki lehessen jönni a „pót­anyával" vagy a „ pótpapá­val", legyen kapcsolat a másik családba szakadt vér szerinti szülővel is. - A legrosszabb, ha két tűz közé kerülök, s arra kényszerí­tenek, hogy döntsek, melyik szülémet szeretem jobban... Amíg a válás zajlott. Anyut is elítéltem - vallja be Eszter. ­Sokat veszekedtünk. Most már nem provokálom, nem piszká­lom ót. Mert úgy vagyok vele: legalább ez a megcsonkított kis közösség ne robbanjon szét a viták miatt... - Hogy ne fajuljanak el annyira a dolgok, hogy ne az döntse el a vitát aki előbb kap­ja elő a nagykést - mint Szabi­náéknál -, hogy ne kelljen el­menekülnöd albérletbe - mini Szilárdnak -, vagy egy másik országba, mint Vandának, hogy ne kelljen pusztítanod magad, mint a drogos Lillának, vagy az öngyilkosjelölt Vikin­ek... • „Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjével, vagy ezek egyikétől külön élő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érint­kezést tarthasson fenn mindkét szülőjével..." (Folytatjuk.) Ujszaszi Ilona i Vizsgák, kollokviumokf szigorlatok Időszakos frász - felsőfokon A tanárképző fő­iskola folyosóján te­nyerébe temeti arcát az egyik lány. Kér­désünkre csak hal­kan ejti ki: állattan szigorlat. Már reg­gel óta itt van, igye­kezett korán kelni, de mégsem tudta né­hány - még nála is ijedtebb - társát megelőzni. Másutt a vizsgára várakozók közül né­hányan hátborzonga­tó statisztikákat em­legetnek, hogy mennyi a kötelezően kirúgandó diákok száma, hogy eddig átlagosan tízből egy­nek sikerűit, s hogy az egyetemen ezt a próbatételt nevezik a második felvételi­nek, mert itt aztán keményen megros­tálják a népet. Hümmögök né­hányat, majd visszaballagok a kétségbeesett lányhoz. Üres a széke. A többiektől megtudom, éppen bent van • Profi vizsgázók közé kerü­lök a bölcsészettudományi ka­ron, ók nem félnek semmitől, negyedévesen sok mindent megtapasztalt már az ember. A vizsga tiltott segédeszközeiről és módszereiről érdeklődöm. Készségesen avatnak be tit­kukba - nevük közlésétől ép­pen ezért most is el tekintünk. A hagyományos puskázási módszerek nem igazán válnak be felsőfokon. Sokan éppen ezért szeretnek korán vizsgáz­ni, mindjárt az első körrel a prof. szobájába bemenni, mert akkor van esély arra, hogy a tanár kimegy kávét inni. Addig pedig gyorsan megtárgyalhat­ják a bent lévők Balassi költé­szetének papírra vetendő váz­latát. Tuti módszerként ajánlják a barátok a tételmegjelölést. A korábban felelő diák a kihúzott tételre tollal parányi azonosító jelet firkant a papír tiszta ol­dalára. Másnap jön a barát, s kihúzza a megjelölt tételt ­A vizsgaidőszak kellékei: öltöny, index, fehér lap - jószerencse. (Fotó: Schmidt Andrea) melyből már alaposan felké­szült. Speciális eljárással ismertet meg az egyik egyetemi oktató: diákja a feleletkor észrevét­lenül két tételt húzott, az egyikből lefelelt, a másikat ha­zavitte magával. Egy nap múl­va pedig jött a barát, aki óvatos tételbogarászás után az elvitt tétel számát diktálta be. Mind­össze egyetlen bökkenő volt: az előző napi vizsgák után a ta­nár délután megszámolta téte­leket, s észrevette, hogy hi­ányzik közülük egy. Ezután csak figyelni kellett az inkri­minált számot. Végezetül mond egy biztos módszert a puskázásra az ok­tató: tanulni kell. • Az idegőrlő percek után megjelenik az állattan szigorlat után a leányzó. Arca ragyog, gyomra sem szorul össze ököl­ként. Örül négyesének, kiváló jegy az, s nem érti, ezért a vizsga miatt kell annyit gör­csölni...? Vizsga előtt és után. Más­nap már másképp fest a világ. T. Önkéntes pénztárak Valamit pótolnak Az önkéntes kölcsö­nös biztosító pénztárak működésére nagy szük­ség les/, a szociális biz­tonság érdekében. Csak­hogy maguk a pénztárak is jószerével szabályo­zatlanok, az őket övező joghézagok a már meg­lévő szervezetek életét is megnehezítik. Sajnos az önkéntes pénztá­rak sem oldják meg egy csa­pásra azokat a megélhetési gondokat, amelyek a bérből és fizetésből élőket öregkoruk­ban fenyegetik. Ahhoz ugyan­is, hogy a tagok valami hasz­not is viszontláthassanak, leg­alább tíz évig fizetniük kell az egészségügyi, az önsegélyező, vagy a nyugdíjpénztárak szám­lájára. De ez nem kidobott pénz, amit néhány szakma példája is bizonyít. A vasutasok az el­múlt 40 évben folyamatosan működtették az önsegélyező egyesületüket. Ennek eredmé­nyeként ma 80 ezer aktfv és 130 ezer nyugdíjas taggal ren­delkezik a szervezet. Szociális segélyekkel, beteggondozókkal segítik a rászorulókat. Ezért - átmeneti megoldás­ként - azt tervezik, hogy két évig segélyt folyósítanak az állásukat elvesztő vasutasok­nak, ha az érintettek legalább öt éven keresztül fizették a tag­díjat. A bányászok esetében szin­tén az önsegélyező pénztár hi­vatott áthidalni a szakmából eredő speciális nehézségeket. Náluk a legfőbb gond - az elb­ocsátáson kívül —, ha a föld alatti munkáról felszíni mun­kára irányítanak valakit, mert ilyenkor drasztikusan csökken az illető munkabére. A pénztár feladata a kieső kereset pótlása. A gyakorlat azt igazolja, hogy a pénztárak által nyújtott szolgáltatások csak kiegészítő jellegűek lehetnek. Pótolnak valamit, de alapellátásként nem lehet számítani rájuk. A nyugdíjat a nyugdíjbiztosító­nak, az egészségügyi alapellá­tást az egészségbiztosítónak kell továbbra is fizetnie, ám ha valaki többet, jobbat szeretne kapni - az önkéntes biztosítók révén a jövőben némiképp segíthet majd önmagán. Bánhegyi ~ (FEB) • A diszkóbaleset szó hallatán viszont valószínűleg mindenki autóbalesetre gondol, amikor néhány, az italtól felbátorodott fiatal kocsiba ül s padlóig nyomja a gázpedált, egy óvat­lan pillanatban pedig már nem ura gépkocsijának, és megtör­ténik a baj. De ez csak egyike a diszkóban ránk leselkedő ve­szélyeknek. Sokan lerészeged­nek, agresszívvá válnak, nem ritka a verekedés sem, amikor előkerülnek a „fegyverek". (Vagy az idézőjel már el is hagyható?) Úgy hiszem, hogy minden szülő ilyesmiktől félti gyermekét, amikor diszkóba engedi, s nem attól, hogy ott majd rádől a fal. 1994. decem­ber 31 -ére virradó éjjel valami­vel éjfél után pedig ez történt a tömörkényi diszkóban. A kinti illemhely előtti fal leomlott, maga alá temetve két lányt, akik közül az egyik már soha többé nem térhet vissza. A tömörkényi diszkó ­amelynek a művelődési ház ad otthont - elég közkedvelt hely lett mostanában. Idejár szom­batonként a környék legtöbb fiatalja. Vannak - persze ­helybeliek, pálmonostoriak, csanytelekiek, gátériak, kis­kunfélegyháziak, baksiak: egy­szóval nagyon sokan. Hogy miért? Nem tudom. De idejár­tak már nagymamáink is bálba. Tragédia a tömörkényi diszkóban A ledőlt fal megölt egy lányt Véletlen balesetek történhetnek bárkivel. Az utcán is fejünkre eshet egy tetőcserép, szoktuk mondani, ám en­nek nagyon kicsi az esélye. Joggal féltbetik diszkóba ké­szülődő gyermekeiket az aggódó szülők, hiszen hányszor hallani tragikus kimenetelű diszkóbalesetekről. akiket a szüleik is elkísértek annak idején. Azokban az időkben azonban még összeha­sonlíthatatlanul ártatlanabb volt egy ilyen rendezvény lég­köre, mint manapság. Ma már nincs határa a féktelenségnek, és ez már addig fokozódott, hogy 31-én megtörtént a leg­rosszabb, ami megtörténhet. Rengetegen tolongtak aznap éjjel a diszkóban. Remek szá­mokra lehetett táncolni, a te­rem egyik végéből a másikba csak hosszú küzdelem árán le­hetett eljutni. A hangulat a te­tőfokára hágott, hiszen a 30-ai buli már egyfajta előszilvesz­terré lépett elő a fiúk és lányok szemében. Szerelmespárok csüngtek egymás ajkán, volt, aki vadul táncolt a forró ritmu­sú zenére. Aztán a lassú meló­diák következtek. A párok összeölelkeztek és lelassult a diszkó pulzusa. Ha valaki fent­ről nézte volna ezt az epizódot, úgy tűnt volna neki, mintha több száz, konzervdobozba zsúfolt apró halat látna. „Aki a bejárónál hagyta a kocsiját, azonnal álljon el onnan!" ­mondták a mikrofonba, de minden és mindenki nyugodt maradt. Viccelődtünk. Csak annyit lehetett észrevenni, hogy nem kellett már egymást lökdösni, kevesebb pár táncolt. Megérintették a vállamat és ezt hallottam: „Valaki meghalt odakinn!" Rémülten egymásra néztünk és kirohantunk. A kinti illemhely körül már na­gyon sokan álltak. A betonon ezernyi vérnyom. „Mi tör­tént?" - kérdeztem attól, aki mellettem állt. „Kát lányra rá­dőlt a fal, az egyik meghalt." Döbbenet. A mentőautó kék fénye élesen villog. Egyre na­gyobb a tömeg odakinn. „Mi van? - kérdeztem mástól - ez igaz?" „Igen. Meghalt" - hang­zott a válasz. Hihetetlen. A tö­megből hitetlenkedő hangokat lehetett hallani. „De most mondd, egy ilyen vastag, két méternyi fal nem dőlhet el csak úgy magától!" „Néhány fiú lökdöste a falat, azért dőlt ki." „Inkább ne menj oda, nem egy szívderítő látvány!" Sokan el­mondták, hogy a WC állapota és tisztasága hagy némi kíván­nivalót maga után, világítás nincs, a szóban forgó falon hosszú repedés futott végig. Volt, aki szándékosságról be­szélt, mások azt mondták, cso­da, hogy eddig nem omlott össze az egész. Igazából csak találgatni lehetett, hogyan is történt valójában a tragédia. A tömeg másik fele a bal­eset színhelyét állta körül né­mán, a hideg decemberi széllel dacolva. Néhányan sírtak. Nem tudta felfogni senki, hogy az összerogyott fehér falra fekte­tett lány - aki percekkel azelőtt még életvidámán táncolt ­halott. Tápai Krisztina

Next

/
Oldalképek
Tartalom