Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-05 / 285. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1994. DEC. 5. • A több helyütt megszellőz­tetett információk így szólnak: a miniszterelnök három tárca ­a szocialista kézben lévő ipari és igazságügyi, valamint a sza­bad demokrata miniszter irá­nyítása alatt álló kulturális tár­ca - munkájával elégedetlen. Ha változás lesz, ezek élén várható személycsere. A mi­niszterelnök magyarázata ért­hető: egy bizonyos eltelt idó után összegezni kell a kor­mányzás tapasztalatait, s ezt politikai és szakmai értelem­ben is véghez kell vinni. Ugyanezt az összegzés utáni kormányátalakítást Antall Jó­zsef is véghez vitte annak ide­jén, azzal a különbséggel, hogy az MDF vezette hármas koalí­ció több ideológiai és kevesebb technikai pilléren nyugodott. 1 HÍR -1 KOMMENTÁR A „másik vonal A kormányátalakításról felröppent hírekre reagálva Horn Gyula miniszterelnök „nem zárta ki bizonyos személycserék lehetőségét", illetve úgy nyilatkozott, hogy azoknál a tárcák­nál, ahol „nyilvánvaló az egy helyben topogás, vagy kérdéses a személyi alkalmasság", nem kell kivárni az egyéves türelmi idő leteltét. Ma egy kormányátalakítás érintené a két kormányzó párt alig néhány hónapja aláírt koa­líciós szerződését is, hiszen szóba került az egyik SZDSZ­es tárca minisztere. Fodor Gá­bor is. Márpedig a szabad de­mokraták pártelnöke, Pető Iván épp a hét végén nyilatkozta: nem lát okot egyetlen SZDSZ­es kormánytisztviselő elmozdí­tására sem. De nem lehet nyugodt lég­körű a kormányátalakítás a szocialisták belső tagozódása miatt sem. A miniszterelnök ugyan elfogadhatatlannak tart­ja ezt a megközelítést, ám meg lehet kockáztatni: az MSZP-n belüli jól elkülönülő politikai irányzatok sem hagynák (hagy­ják) szó nélkül a személycse­rék mikéntjét, sokuk szerint a párton belüli politikai műhely­munka szenvedne sérelmet az átfogó előzetes egyeztetés nél­kül. Valószínűnek látszik, hogy ezekre a feszültségekre is utalt Fodor Gábor, amikor ál­lamtitkárának lemondását be­jelentő sajtótájékoztatóján eléggé sejtelmesen bejelentet­te: az ügy más vonalon is fo­lyik. Könnyen lehet, a más vonal a koalíciós szerződést is érintő feszültségekhez vezet. P. J. MIRŐL IRT A DM? Tóth Kálmán és Meggyes Ilona, Ocskó István és Lakatos Gabriella, Hegedűs János és Marton Noémi, Hrumik Tamás és Varga Marianna, Laczkó Zsolt és Bottyán Kinga Aran­ka, Ferenczi Flórián László és Varga Zsuzsanna, Kovács Gé­za és Lippai Mária Erzsébet, Pop László és Nedclka Márta Magdolna házasságot kötött. © CSALÁDI ESEMÉNYEK Gera Zsolt Jánosnak és Hor­váth Mónika Juliannának Ber­nadett, Kiss József Miklósnak és Hatsek Csillának Roland, Vécsi Bélának és Busa Erzsé­bet Borbálának Béla, Mityók Róbertnek és Savanya Tündé­nek Norbert, Gombos Ervin­nek és Bárkányi Margitnak Ba­lázs, Bozóki Antal Istvánnak és Farkas Évának Bence, Mi­tyók Tibornak és Biró Zita Ka­talinnak Máté, Horváth Zoltán Lászlónak és dr. Hajdú Editnek Andrea Kata, Teleki Ferenc Já­nosnak és Ótott-Kovács Eriká­nak Ferenc, Pördi Zoltánnak és Gubucz Andrea Irénnek Tamás Zoltán, Tóth Sándornak és Va­rga Arankának Zoltán, Sándor Csabának és Bellér Tündének Zsuzsanna Tünde, Keresztúri Péter Imrének és Ványi And­reának Gergely, Kiss József Attilának és Szécsi Klárának Árpád, Tóth Lászlónak és Var­ga Edinának Szabolcs István, Nagy Attila Istvánnak és Mül­ler Gabriellának Attila, Harkai Jánosnak és Csurár Arankának Krisztina, dr. Rázga Zsolt Zol­tánnak és Csóti Andrea Tündé­nek Orsolya Lea, Horváth Györgynek és Fehér Margitnak Dávid, Hegyi Györgynek és Miért jó a UuJj^ocr irodabútor? Ugye Önnek sem mindegy, milyen miliőben dolgozik? Munkakedvét, teherbírását, teljesítményét meghatározza irodája. Ha Castello iroda­bútora van, akkor előnyösen. Mert az praktikus, kényel­mes, harmóniát teremtő. Az tró-, a munkaasztalok elemeit a feladatok végzéséhez a le­hető legcélszerűbben állíthatja össze. Ügy, hogy görgős, forgós székén ülve egy másod­perc alatt elérheti a számító­gépet. a fénymásolót, az aktá­kat, a telefont, az irodaszere­ket. A Castello bútoros irodá­ban nem kell felugrálnia, ge­rincrongáló „tornamutatványo­kat" végeznie egy-egy új mun­kafázishoz: minden kéznél van. Kézre áll például a kom­puter a Castello asztalon, a megfelelő magasságra állftva optimális teljesítményre ösz­tönöz, nem fáraszt nyakat, derekat, nem görcsölteti be a kezet. Ergonómiai szemponto­kat figyelembe véve tervezték — mint a többi Castello iroda­bútort is. Ugyanakkor elegánsra, könnyed vonalaival is fegyel­met sugallóra - olyanra, ami egy komoly céghez illik. Ahol a jó teljesítmény, az üzleti siker a fontos, adnak hát annak megalapozására az irodák berendezésével is. S nem csak a bútorral, de más irodasze­rekkel is. Amiket - a gémka­pocstól a különféle papírokig, (rószerekeig, flopykig ­ugyancsak meg lehet venni a Castello bútorszalonjában. Céljuk ugyanis az, hogy komplex szolgáltatást, modern irodatechnikát nyújtsanak. Legyen a partnerük! Keres­se fel a Castello Hun Kft. szegedi szalonját a Mars téri „M" pavilonban! (Tel./fax: 62/421-368, 62/321-389, 62/ 312-090.) Nyitva: hétfőtói péntekig 9-tól 18 óra 30-ig, szombaton 9-től 13 óráig (x) Kuti Ágnesnek Gergő, Pomázi Gézának és Tóth Anikó Vero­nikának Szabolcs, dr. Gyurity Marinnak és dr. Disztl Ritának Dorina, Bacsa Gábornak és Veszprémi Anitának Dániel, Medgyes Miklós Andrásnak és Rácz Máriának Máté Miklós, Papdi Istvánnak és Sisák Mar­gitnak Lfvia, Kovács Imrének és Horváth Anikónak Márk, Turai Gézának és Magyar Ibo­lyának Luca, Wurzinger Imré­nek és Füredi Andreának Imre nevű gyermeke született. Halálozás Minyó Ádám István, Mosz­heim Imréné Mezsgyán Ilona, Fekete Károly, Fischer Mária, Lipták Jánosné Lőcsei Ilona, Kakuszi Józsefné Tóth Erzsé­bet, Csukay Ferencné Kovács Anna, Farkas Ferenc István, Pászti Zoltán, Horváth István, Végh Ferencné Bizzer Ilona, Kammer István, Lajkó Ferenc, Sisák Jánosné Bajzák Terézia, Halász Gyula Zoltán, Fenyvesi Sándor, Százi József, Varga Szilveszter, Rácz Julianna, Mocsár Lajosné Czine Piroska, Monori Béláné Vihely Aranka, Szélpál Lajos, Biácsi József Zoltán, Kelemen Pál, Szabó Bálint Béla, Bálint Ferenc, Csorna Jánosné Vásári Mária Magdolna, Kaliczka Józsefné Páger Erzsébet, Szabó Antal, Hajdú Miklósné Ilovai Julian­na, Babolcsay László, Horváth János, Jójárt Istvánná Csányi Rozália, Pongrác István, Rónai Sándorné Kárpáti Ilona, Pepó Jánosné Dudás Mária, Rácz Istvánná Nagy Matild, Jonó Já­nosné Lázár Ilona Mária, Pottyondy Miklós Sándor, An­nus Istvánná Komjáti Erzsébet, Bálint József, Pap Józsefné Czövek Magdolna, Csete La­josné Nagy Anna, Ördögh Mi­hály András, Gulyás-Tóth Sán­dorné Balogh Ilona, Siskó Jó­zsefné Lakó Etel, Apjok Fe­renc, Szűcs Imréné Magyar Rózsa, Biró Imre Mihály, dr. Halmai Zoltán Imre, Tóth-Ko­vács István, Dorogi László, László Péterné Bogdán Etelka, Zánthó István, Zsigovics Lajos meghalt. _ „o <1 Pellini A kiváló minőségű PELLINI KA VE előállítója cs forgalmazója, kávéfőző gépek üzemeltetője az Erboris-Hungaria Kft., várja kis és nagykereskedők, vendéglős üzleti partnerek jelentkezését. Szeged, Napos út 1-3. Pf.: 543. T./fax: 62/325 535 A jó kávé! DÉLMAGYARORSZÁG 80 éve Gazdasági reményeink a jövő esztendőre (...) Mi várható a jövő esz­tendőre? (...) Erre vonatkozólag egy szakembertől az alábbi fel­világosítást kaptuk: - Kétségtelenül nagy volt az aggodalom a mozgósítás alkal­mával a sok behívás, a silány termés és a magas árak követ­keztében arra nézve, hogy sok föld bevetetlen fog maradni, ami rengeteg kárt jelentett volna az országnak. Azonban a mi jó­zan gondolkozású nyugodt né­pünk nem rémült meg a hábo­rútól, nem vesztette el a fejét, hanem leküzdve minden nehéz­séget, végezte tovább munkáját és (...) semmivel sem maradt el az őszi búzával bevetett terület, sőt a valódi búzatermő vidéke­ken a bevetett terület 5-10 szá­zalékkal több a múlt évinél. Az őszi vetések állapota egy szóval jellemezhető, hogy - kitűnő. (...) (1914. dec. 5.) DÍLMAGYARORSZAG 40 éve Több beruházás megvalósításával könnyebbé vált a munka a Szegedi Szalámigyárban Az utóbbi hónapokban - kü­lönböző beruházások megvaló­sításával - egészségesebb és könnyebb munkafeltételek mel­len dolgozhatnak a munkások a Szegedi Szalámigyárban. Uj fe­dett helyiségeket is alakítottak ki az egymáshoz közelfekvő ud­vari épületek falainak lapos te­tővel való összekötésével. Több üzemrész falának csempe burkolattal és a műhe­lyek padlózatának cementlapok­kal való ellátásával higiéni­kusabbá váltak a munkahelyek. Uj öltöző és fürdő is épült a dolgozóknak. Most három új lift-aknát építettek és szereltek, melyek lényegesen könnyebbé és gyorsabbá teszik az áru üze­men belüli szállítását. A kész­árut is például ezzel szállítják most már fel a padlásra szik­kadni. Eddig rudakra rakva vál Ion vitték fel, több mint száz lépcsőt járva egy-egy út alkal­mával: az utat tfz percenként is­mételték. A három lift teljes fel­szerelése csaknem félmillió fo­rinla került. Most készült egy új tűzmen­tes, csomagoló anyagot tároló helyiség is. Uj kazánház és la­katosműhely is épül. Egyes munkatermekbe új gépeket, munkaeszközöket állítottak be. (1954. dec. 5.) DÉLMAGYARORSZÁG 4ÉVE Mattháus az év legjobbja Lothar Mattháust, a nyári Mondaialén vb-t nyert NSZK válogatottjának csapatkapitá­nyát választották az év legjobb labdarúgójának a World Soccer hagyományos szavazásán. Amint arról a brit szaklap de­cemberi számában beszámol, Mattháus, a Milánói Internacio­nale játékosa, az olvasók 21,9 százalékát nyerte el, s a német játékosok közül elsőként érde­melte ki a kitüntető cfmet. A második helyen az olasz Salva­tore Schillaci (Juventus). a har­madikon pedig az argentin Die­go Maradona (Napoli) végzett. Franz Bcckenbauer, az NSZK volt szövetségi kapitá­nya lett az év edzője. Becken­bauer, aki jelenleg a francia Olympique Marseille szakveze­tője, a voksok 52,7 százalékát kapta, utána Bora Milutinovics - ő a vb-n Costa Ricát irányítot­ta - és az argentinokat vb-ezüst­éremhez vezető Carlos Bilardo következik. Hogy teljes legyén a német sikerszéria, az év csapatának az NSZK válogatottját jelölték, amely a BEK-győztes olasz AC Milánt és a nyári vb meglepe­téscsapatát, Kamerunt előzi meg. (1990. dec. 5.) AZ IF1USAGI HAZBAN ma: 10 és 14 órakor: 100 Folk Celsius együttes Miki Manó koncertje; 17 órakor Agykontroll klub - újdon­ságok Laredóból. Előadó: Gedeon Ellen; 17 órakor Ötórai tinitea - Mikulás ün­nepség; holnap: 17 órakor Kak­tusz klub; Természetbúvár klub - Csillagok világa. Előadó: Gál János; Antonio Violano olasz képzőművész kiállítása m PROGRAMAJÁNLAT MA AMERIKAI SZÍNHÁZI CSOPORT SZEGEDEN! Dél­előtt 10 órakor (kedden este 8 órakor), a Tantusz Művelődési Házban Broadway musical-je­lenetek és válogatás más szín­darabokból. KARÁCSONYI ÖTLETEK - a Juhász Gyula Művelődési Központ népi díszítőművészeti szakkörének bemutatója, 14 órától. A MAGYAR PIARISTA DIÁKSZÖVETSÉG szegedi csoportja összejövetelén, dél­után 5 órakor, a Bábszínházban Fekete Istvánról előadást, majd a görögországi útjukról előze­tes tájékoztatást tartanak. A GYÓGYÍTÓ KÉZ termé­szetgyógyász klubban (Kálvá­ria sugárút 8.) Mészáros Lajos tart előadást. ZONGORA TANSZAKI hangverseny lesz 19 órakor a Konzervatórium hangverseny­termében. A JATE KLUBBAN 21 órakor a Pál Utcai Fiúk adnak koncertet. HOLNAP INGYENES JOGSEGÉLY­SZOLGÁLAT működik az If­júsági Információs és Tanács­adó Szolgálatnál (Arany János utca 7., tel.: 310-310), 14-16 óráig. FUVOLA TANSZAKI hangverseny lesz 17 órakor a Konzervatórium kistermében. MIKULÁS BULI lesz 20 órától a JATE-klubban. Mű­sorvezető: Alma. Lesz zene, tánc, tombola, nyeremények ­és Télapó ajándék. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚ­ZEUM KÉPTÁRÁBAN (Hor­váth Mihály u. 5.): Tóth Mag­dolna keramikusművész Tálak című kiállítása; Darázs József és Sejben Lajos festőművészek tárlstíi* A MÓRA FERENC MÚ­ZEUMíBAN: Gombavilág ­hazánk leggyakoribb ehető és mérgező gombáit bemutató ki­állítása; A FEKETE-HÁZBAN Zsi­dó egyházművészeti kincsek című kiállítása; KALVARIA GALÉRIA (dr. Boross József u.) Csá­ki-Dienes-Nagy festőművé­szek kiállítása; A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafi­kái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató ki­állítás; A B GALÉRIÁBAN (a Bar­tók Béla Művelődési Központ­ban): Pataki Ferenc festőmű­vész Szfn-világ című kiállítása; A HUNGALÉRIÁBAN (a Kábelgyár nagytermében): dél­alföldi művészek kiállítása; A GARDEN ÉTTEREM­BEN: Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári festőművész kiállítása; RÓZSASZÍN REPÜLŐ GALÉRIA (a Vidámparkban): Vidám valóság címmel (600 gyermek alkotása) a repülőben és a villamosokban; A SOMOGYI-KÖNYV­TÁRBAN: A várnai csata 550. éve - dokumentumok a kor hadtörténetéből; írások, képek a 80 éves Határ Győző költő születésnapjára; AZ IDŐSEK KLUBJÁBAN (Kereszttöltés u. 19/B.): Veres •Sándor festményei láthatók; A JATE Ság vári Endre Gya­korló Általános Iskolájának Suli-galériájában: Máté Észter kiállítása; A JATE Egyetem utca 2-6. szám alatti tanszékén: Termé­szet-alkotta szobrok láthatók; A BÁLINT SÁNDOR MŰ­VELŐDÉSI HÁZBAN: Nagy Károly festőművész tárlata; A MEGYEHÁZA AULÁ­JÁBAN (Rákóczi tér 1.): So­moskövi Sándor grafikai kiállí­tása. AZ OLAJIPARI DOLGO­ZÓK KLUBJÁBAN (Tisza Lajos körút 47.): Asztalos Fe­renc olajipar nyugdíjas, amatőr festő munkáiból nyílik kiál­lítás, holnap, délután 3 órakor. flMBODOAÚOU AUTÓ­VEZETÉS ZW gyorsan, resztéire. rtA rri elméleti jll /c kedvezménnyel! Tanfolyam indul december 6-án, 16 órakor a vasútforgalmi szakközépben. Mars tér 14. sz. Jelentkezni: Bodó Autósiskola, Mars tér 20. Nyitva: 9-17-ig. T.? 325-083. Megkaphat itt mindent, mi szem szájnak ingere. Szeretettel várja a Dobó Csemege! Szeged, Szatymazi u. 5. Nyitva. H-Szo.: 6-20, V..- 7-12

Next

/
Oldalképek
Tartalom