Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-05 / 285. szám
HÉTFŐ, 1994. DEC. 5. Szegénységi lelefon M9 etöltötte ötödik évét a Westel Rádiótelefon Kft. Jó D sansszal indult, a mobiltelefon-vásárlók között szép számmal akadtak olyanok, akik már nem győzték kivárni a vezetékes telefon érkezését. Ők számoltak jól, már régen bejött az egyszeri borsos befektetés ára, míg az optimisták - kevésbé cizelláltan: balfácánok - azóta is várják a Matáv, újabban pedig a koncessziónyertes társaságok kegyeit. Es még sokáig várhatják, amilyen tempóban halad a monopóliumfosztással összefüggő szolgáltatás átadás-átvétel. Kisebb lakótelepek épültek nem is olyan régen úgy, hogy a közművezetékek mellől elspórolták a telefonét. Ezeken a helyeken egy kupacban egészen sokan drukkolnak a mielőbbi koncessziós egyezségért. A 450-es rendszer lefedi az országot, s aki nem sokat mászkál külföldre, annak elegendő is ez a szolgáltatás. A 900-as érkezése így nem rendítette meg a régi rendszert annyira, mint ahogy azt a kívülálló várta. A sebtihen átallok között több volt a divathullámot meglovagló vásárló, mint a valós igényű, amely a külföldi utazások számával indokolható lett volna. Nem tudom, változik-e mostanában gyorsabban valahol a divat, mint a mobiltelefon területén. Nem is olyan régen még státusszimbólum gyanánt helyezte el a Három Muskétás vendéglő asztalán a rádiótelefont a csinos kolléganő társaságában étkező autószalonvezető, ma egy ekkora, ilyen súlyos készüléket mindenki kétszeresen becsomagolva rejtene az aktatáskába. Félkilós készülék már szegénységi bizonyítványnak számíthat bizonyos körökben. Közben természetesen a szolgáltatást igénybe vevők is változtak. Olyannyira, hogy egy - főmunkahellyel jellemzően nem rendelkező - embercsoport aktív utcai telefonhasználatával olyan közhangulatot teremtett, hogy a főmunkahellyel rendelkező üzletemberek akkor sem merik használni a készüléket, ha minden az utcai telefonbeszélgetés mellett szólna. És akkor hol vannak még az autós „előadások", ahol a kezdeteknél csak a mozdulat és a tartás volt élő, vonal htján azonban mindez csak pantomin maradt. Kovács András Ikarus - vízfej nélkül Jogutód nélkül megszűnik az Ikarus állami vállalat - döntött az Állami Vagyonkezelő Rt. igazgatósága. Az erre vonatkozó határozatot sajtótájékoztatón ismertette Lascsik Attila vezérigazgató. Elmondta azt is, hogy egyidejűleg az Ikarus Rt. részvényeit elvonják a vagyonkezelő állami vállalattól. A társaság ezentúl közvetlenül az ÁV Rt.-hez tartozik. A vagyonkezelő megszüntetéséről azért döntött az igazgatóság, mivel úgy vélte, e kislétszámú központ működtetése felesleges a társaság mellett. Az állami vállalat a tervek szerint 1995-ben szűnik meg. £ KÖZÉLETI NAPLÓ MA A SZOCIALISTA PART irodáján (Tisza Lajos körút 2-4. I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart. 15-16 óráig. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. DOBÓ JÁNOS, az Északi városrész és Új-Rókus képviselője lakossági fórumot tart a Kodály Téri Általános Iskolában, 17 órától. HOLNAP A KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) megyei irodájában (Szeged, Vörösmarty u. 3.. magasföldszint) délután 5 órától dr. Óvári Judit tart munkajogi tanácsadást. Szkanderverscny: ki lesz a Bounty-bikája? • Jég velünk! - köszönt szombat este néhány tizenéves a kifordított filmcímmmel - emlékszünk, ugye: Jég veled!" a DM Tinimagazinjának immár hagyományos Mikulás-buliján, a Jégtörésen. S bár a mórahalmi Bounty Szórakoztatóközpont névadója egykoron kereskedelmi hajó volt, a szombat esti bulit tekintve bárki azt hihette, hogy hajdanán az északi jégmezőkön cirkált ez a jókora csónak, jégtörőként... A buli hangulata - független megfigyelők szerint - valóban emlékeztetett az előbbi vígjátékra - ahol ugyebár a jamaicai Irigy Hónaljmirigy Metál Lidércköntösben. (Fotó: Hárs László) • DM Tinimagazin-buli Mórahalmon légtörés a Bounty-fedélzetén bobcsapat igyekezett a jeges versenypályákat meghódítani -, csak itt más sportágak domináltak. Fiúk s lányok egyaránt összemérhették erejüket a teljesen szabályos verseny-szkanderasz.talon, ahol bizony kiderült, hogy nem feltétlenül a legnagyobb bicepsz a legerősebb. A versengésnek jóval békésebb formáját választották a karaoke-bajnokság indulói, akik egy valódi zenekar, a Top Joy élén énekelhették kedvenc számaikat. De voltak sztárvendégek is nevezetesen az írigy Hónaljmirigy paródia-rockzenekar tagjai. Ők egyébként annyira belejöttek a bulizásba, hogy egy dal erejéig még a karaoke-ba is beszálltak - természetesen versenyen kívül. Sajnos az. óriási tömegben már nem találkoztunk az első sorokban említett fiatalokkal, pedig a hajnali bulizáráskor úgy köszönhettünk volna el tőlük: Jég veletek - egy év múlva! Kukoricázik a Ciba A GKI-ban is vizsgázott A szakemberek azt mondják, decemberben indul a vetőmagszezon. Ennek jegyében tartott a múlt héten sajtótájékoztatót Budapesten a Thermal Hotel Aquincumban a Ciba Hungária Vetőmag részlege. A Svájcban alapított cég a világ vezető biológiai és vegyi csoportja, 87 ezer alkalmazottal dolgozik, 67 országban rendelkezik képviselettel - tudtuk meg a Ciba Seeds európai vezetőjétől, Jürg Hodlertől. A vetőmag új ágazat a világcég profiljában, ma még mindössze .1 százalékkal részesedik az árbevételből, de a legdinamikusabban ez a terület növekedett a közelmúltban. A cég elsősorban a kukoricára koncentrál, a magyarországi 1,2 millió hektáros vetésterület a francia és a német után harmadik Nyugat-és Közép-Európában. A versenyre jellemző, hogy 80, államilag minősített vetőmag között választhat a már-már elkényeztetett magyar termelő. A cégnek 12,3 százalékos részesedéssel sikerült a most induló szezont a második helyről kezdeni - a toronymagasan vezető Pioneer mögött. A lehetséges piaci vetőmag-torta, amelyből a második legnagyobb szelet jut a Cibának, 6,3 milliárd forint. Az eredményt az 1991ben bevezetett Furio hibrid átütő sikere hozta - az ország kukorica vetésterületének több mint egytizedét foglalja el -, de ígéretes a nemrég bemutatkozott Occitan is. Bevezetés előtt áll a Pactol is. Ezt a minden talajtípuson megbízható, magas termést adó, korai betakarftású kukorica hibridet a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet is vizsgálta. Dr. Széli Endre és csapata arra volt kíváncsi, hogyan reagál a hibrid a tőszámsűrltésre kedvező, illetve kedvezőtlen termőhelyen. Az előbbi Újszeged öntözött, az utóbbi Öthalom sekély termőrétegű területét jelentette. K. A. / ,r „é Gombák a múzeumban: szépek, de többnyire nem ehetők. (Schmidt Andrea felvétele.) • Gombatermesztési nap Kalaposok „koronája" • Az Oskola utcai kerékpárutat kifogásolta a múlt héten E. Z., mondván, hogy enélkül is nehézkes a haladás ebben az utcában. A kerékpárút tervezője, Rigó Mihály - a 471-271 - a kerékpárút szükségességét indoklandó, szívesen áll információval telefonálónk rendelkezésére. • Az agresszió terjedesét illusztrálandó mesélte el történetét egy hölgy a 324-530ról. Lakásnézőben járt egy Moszkvai körúti társasházban. majd ugyanitt egy ismerősét látogatta meg. Az egyik lakó megsokallta az idegen „bócorgását" a lépcsőházban, s úgy intézte, hogy távozásakor beleköthessen a látogatóba. A helyzet addig „fokozódott", míg a ház „csendőre" pofon vágta az éppen távozó vendéget. • M. Z., aki már szóvá tette (((<f>)))))))) VNIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket az elmúlt héten Kalocsai Katalinnal oszthatták meg. Ezen a héten Tóth Szeles István várja hívásaikat, munkanapokon 8 és 10 óra, vasárnap pedig 14 és 15 óra között. Rádiótelefonunk száma: 06-60327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. a Csörögben, hogy a hidegen sajtolt napraforgóolaj nem használható meleg étel készítésére, ez alkalommal az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás szakvéleményét küldte el nekünk. Ebben az áll, hogy a Kematiol Kft. által gyártott termék emberi fogyasztásra alkalmatlan. • A 484-155-ról telefonáló, a Lomnici utca 23. számú ház v lakóinak nevében nehezményezte, hogy a pénteken bejelentett kábelhibát csak szombaton délután javította meg a Szegedi Kábeltévé Rt. • Levéltárcáját vesztette el Kovácsné Motika Györgyi az újszegedi ABC parkolójában. Szemtanúk szerint egy idős úr vette fel a földről, akitől a tárca tulajdonosa azt kéri, hogy legalább a levéltárcában levő iratokat juttassa el a Korondi utca 4./A-ba. • A becsületes megtaláló egy tacsikutya gazdájának a jelentkezését váija a 326-260as telefonszámon. S ugyancsak kutyaügyben szólt Zádori Ágoston, aki már a sokadik alkalommal szemtanúja, hogy kutyákat dobnak ki autókból, így szabadulva meg tőlük, ahelyett, hogy gazdákat keresnének az ebeknek. SQ[b\!7BB&ÍD(D Farmer kantáros, strech, kismama farmernadrágok, szoknyák, mellények nagy választékban Szeged, Mérey u. 9/A Ny : H-P : 9-17. Szo : 9-12 FARMFR A DIVAT A FARMKR Az MTA szegedi biológiai központjában elhangzott előadásokon svájci szakember szólt az intenzív termesztés sarkallatos pontjáról, az öntözés helyes időpontjairól és mértékéről. A hollandiai tapasztalatokról szóló film azt mutatta be. hogy mit kell tenni azért, hogy az élvonalban jegyezzenek bennünket. Az egyesülés utóbbi két évéről szóló beszámoló az ebben az irányban megtett lépésekről tájékoztatott. A több száz résztvevő ezt követően a Móra Ferenc Múzeum „Gombavilág" című kiállítását tekintette meg. A nap „koronájaként" az egyesülés hódmezővásárhelyi, délkelet magyarországi központjában lévő komposztcentrumot és termesztőházakat tekintették meg a résztvevők. Az alkalmat felhasználva, Rácz Józseftől, az egyesülés igazgatójától a gombatermesztés magyarországi helyzetéről érdeklődtünk. Közel hétszáz profi gombász évente 20 ezer tonnányit termel ebből az ízletes és egészséges élelmiszerből. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően itt is a csiperke viszi a prímet a maga 95 százalékával. Az utóbbi négy évben, a szervezettségnek és a jó piaci lehetőségeknek köszönhetően, megduplázódott a mennyiség. A termés egynegyede a friss export. A hazánkban előállított komposzt fele tartozik a Korona érdekeltségi körébe. Amióta térségünkben is többen A Korona Gombaipari Egyesülés Szegeden és Hódmezővásárhelyen rendezte meg V. országos gombatermesztési napját. Gombát szedni az erdőn csak időnként lehet, egyes fajtái viszont egész évben termeszthetők. A szombati rendezvényeken értelemszerűen nem egy nap alatt kivántak piacra érett gombát előállítani, hanem a mindennapi teendőkről tartottak szakmai fórumot és bemutatót. foglakoznak a gombával, a helyi beszerzési lehetőség révén az üzletekben és piacokon elfogadhatóbb árakkal találkozhatnak a vásárlók. A hollandiai 200 ezer tonnás produktumot és a keresletet tekintve a további felfutásnak is megvannak a reális esélyei. A nemrégiben beindított vásárhelyi alközpont az itteni termelőknek jelent könnyebbséget, nem kell a csírával oltott komposztért az ország más vidékeire menni. A szaktanácsadás és a szaporítóanyag biztosítása mellett a termés visszavásárlására is vállalkoznak. A korszerű, kompjúteres technológiává ellátott létesítményben harminc munkanélküli foglalkoztatását tervezik, eddig húszat vettek már fel. T. Sz. I.