Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-24 / 302. szám

SZOMBAT, 1994. DEC. 24. ? • v. . y: xi. 1 iiii Gr : 1 írójának olyan közösségben kellett Jézusról beszélnie, amelynek tagjai éppenséggel a qumráni eszmék hatása alatt álltak, és ezért hatásosabb volt, ha Jézust főpapként képzelték el, akárcsak azt az „Igazság Főpapjának" nevezett személyt, akit Qumránban Messiásként vártak vissza halálából. Végül, negyedízben: Jézus a felebaráti szeretet eszméjét megbotránkoztatóan Qumran-ellenesen fogalmazta meg. Azóta is minden keresztény ember számára nagy „megterhelést" jelent, hogy nemcsak a keresztény egyház tagjait kell szeretniük, hanem az ellenségeiket is. Qumránban az ellenséget szabad volt gyűlölni. Aki nem ugyanolyan spirituális fejlettségű volt, azt a horror sacriva\, a szent gyűlölettel volt szabad gyűlölni. Jézus ilyesmit nem engedett meg tanítványainak. A végítélet bíréja • Benyik professzor úr, érdekes lenne egy történeti kitérőt tenni, hogy tisztán lássuk a Messiás fogalmát. Annál is inkább, mert ennek értelmezése hasonlóságot mutat Qumran és az ókereszténység között. - Talán nem mindenki tudja, hogy a Krisztosz, vagy ahogyan latinosan elterjedt, a Krisztus szó ugyanazt jelenti, mint a Messiás. Sőt, mi csaknem úgy használjuk, mintha Jézusnak ez lenne a vezetékneve. Holott a Krisztus szó azért került Jézus neve mellé, mert ez így keresztény hitvallás volt. A Messiás eredetileg: mesi-jah - első jelentése: „Jahve felkentje". Az ószövetségi zsidó vallás életében minden vallási vagy politikai személyiségnek bizonyítania kellett, hogy tevékenységét isteni megbízatás alapján végzi. Ennek jeléül a papokat is, a királyt is olajjal kenték meg. A felkenteknek Mózes törvényeit (az általunk tízparancsolatként ismert törvényt) kellett képviselniük, akár önmagukkal szemben is, különben méltatlanná váltak a felkenésükre. Minthogy azonban a nép isteni védelmet várt tőlük, a politikai és természeti csapásokat az ő kudarcukként értelmezte. Rájöttek, hogy egyetlen király még Dávid sem - vált méltóvá a felkentségre; ám mégis várták, hogy Isten küld majd nekik egy olyan embert, aki tökéletes felkent lesz. A babiloni fogság utáni zsidóságban ezt az eszmét összekötötték a végidőről - Jahve napjáról szóló tanítással, és a várt messiási személyt úgy tüntették fel, mint aki a „végidő szabadítója" lesz. De ez az eszme nem úgy hatott a zsidóság életében, mint ahogy a keresztényekében egy dogma, amely jól körülhatárolt jelentésű. Inkább csak mint valami népi vallási óhaj fogalmazódott meg. Ezért a „vallási újító" vagy a „végítélet bírája" szerep idővel keveredett a messiási elképzelésekkel. Innen már csak egy lépés volt a Messiás-jelenség aktualizálása, sőt, a Messiásból politikai szabadító is lett - Jézus ezért bánt óvatosan ezzel a fogalommal. A zsidóságban ugyanis régtől élt az előérzet, hogy történetüknek hamarosan vége lesz. Ezt a nemzeti-történeti katasztrófát a közeli világvégével azonosították. Bizonyos csoportok ekkor a Messiást a saját korukban eljövő rendkívüli személynek tartották. Jézus, a megjövendölt • Úgy tudom, Qumránban éppúgy, mint később a keresztények körében Messiást jövendölő ószövetségi próféciagyűjtemények forogtak közkézen. Vajon az evangélisták, miközben azon voltak, hogy Jézust Messiásként fogadtassák el, nem úgy jártak-e el, ahogy Qumránban tették a szektaalapítóval? Ott az Igazság Főpapjára, itt Jézus személyére alkalmazták az aktualizált próféciákat. Egyáltalán, így történt-e? - Már Qumran előtt felfedezték, hogy az újszövetségi Szentírás különböző szerzőktől származik ugyan, de ahol az ószövetségi Szentírást idézik benne, ott nagyjából azonos szövegeket részesítenek előnyben és az idézési mód is sok esetben egyezik. Ebből következtettek arra, hogy az őskeresztények kezében nem volt ott a teljes ószövetségi irat. Egyébként a qumráni felfedezésekből tudjuk, hogy Krisztus után 68-ban még nem is véglegesült az ószövetségi Szentfrás. Egy olyan gyűjtemény lehetett a kezükben, amely a messiási vonatkozású szövegeket fogta egybe. Amíg a Messiás-aktualizáló qumráni kommentárok nem kerültek elő, fel sem merült az a kérdés, hogy létezett volna olyan iskola, amely az ószövetségi iratokban szándékosan kereste a messiási helyeket. Qumran felfedezései óta tudjuk, hogy volt ilyen spirituális mozgalom. Úgy tűnik tehát, hogy Qumránnak előkészítő szerepe van az aktualizált (közeli) Messiás megértésében. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az újszövetségi szerzők jól tudták: ezek a citátumok önmagukban nem elegendőek Jézus Messiásként való elfogadtatására. Több kellett: ezután jött Jézus mondásainak, tetteinek elbeszélése, majd halálának és feltámadásának leírása. Még a legszűkebb tanítványi kör is (még ekkor is!) kételkedett, hogy Jézus a megjövendölt Messiás. Ebből valószínűsíthető, hogy Jézus életében a nagyközönség még e citátumok birtokában sem következtetett az ő messiási mivoltára. • A próféciák felhasználása mennyire befolyásolta az evangéliumok kialakulását? Nem igazlthatták-e a jövendölésekhez Jézus életrajzi adatait is? - Jézus megértésének legjobb iskolája, ha meg akarjuk írni az életrajzát. Az evangéliumok ugyanis nem életrajzok, hanem Jézus életrajzi adatai nyomán tett hivő tanúságtételek. Aki csak megkísérelte, hogy Jézus életét összerakja - gondoljunk például Ernest Renan vagy Albert Schweitzer esetére - annak döntenie kellett, hogy Jézust csak morális tanítónak, vagy isteni küldöttnek tartsa-e. Pontosan így lehetett az őskeresztények idejében is. Gondoljunk csak bele: mindhárom szinoptikus evangélista, Máté is, Márk is, Lukács is, mielőtt akár egy sort leírt volna Jézusról, lelki fejlődésen ment keresztül. A saját élménye alapján, vagy szemtanú elbeszélők alapján Jézust mindhárom evangélista elfogadta Messiásnak, Isten fiának, és ezt a felismerést történetileg is meg kellett fogalmazniuk. Amikor leültek írni, Jézust már nem csak rabbinak tartották; az anyagot tehát e meggyőződés alapján rendezték egybe. így az evangéliumokat nem egyegy filosz Írásainak, hanem a Jézusról szóló igehirdetések gyűjteményeinek tekintjük. Már keletkezésükkor is azok voltak. Előbb volt ugyanis a szóbeli hagyomány, és később az frott. Jellemző például, hogy a Máté-evangéliumban egyegy Jézus-sztori olyan hosszú, amilyen hosszan azt egy liturgikus közösségben egy alkalommal fel lehetett olvasni. Ilyen darabokban mondták el őket az őskeresztény közösségekben is; később aztán e sztorikat egybefűzték. A történetek elbeszélőit két dolog motiválta: egyrészt az élményeik, másrészt a hallgatóságuk érdeklődése. Élményeiket és felismeréseiket bele kellett illeszteniük a hallgatóság megértési kategóriáiba. Ha a hallgatóság többségében zsidó volt, akkor az elbeszélő használhatta az ószövetségi idézetgyűjteményt. Jézus életének egy-egy momentumánál bizonyára hivatkozott a régi próféták jövendöléseire - tehette, hiszen zsidó hallgatói ismerték a régi próféciákat. Ezek a hivatkozások később már úgy kerültek a leírt szövegbe, mintha a jóslat pontosan az illető esetre szólt volna. Ilyen értelemben az igazoló idézetek valóban befolyásolták az evangéliumok kialakulását. A világvége története • Azt hiszem, a téma szempontjából is érdekes lenne, ha a bibliai kor történetén végighaladva a világvégefelfogás alakulását követnénk. Úgy sejtem, a qumráni világvégevárásnak van köze a korai keresztény eszkathológiához. Tévedek? - A világvége várásának komoly előzményei vannak az ószövetségi zsidó apokaliptikában. Kezdetben az ószövetségi próféták arról beszéltek, hogy Jahve egykor majd felmagasztalja a zsidóságot. Ezért úgy vélték, eljön az a nap, amikor a világ összes nemzete megszégyenül és a zsidó vallás követői megdicsőülnek. Leszámítva Szofoniás és Mikeás prófétát, akik a saját vallásukkal szemben is meglehetősen kritikusak voltak, és azt hirdették, hogy ezen a napon nemcsak a pogány népek megítélése következik be, hanem Izraelé is. E két prófétától kezdve a végítélet ideje a zsidóknak sem számított dicsőséges napnak; dies irae dies illa solvet saeculum in favilla - a harag napja, az amely hamuvá teszi a világot, ahogy a gregorián himnusz is mondja. Mint kitűnik, ekkor az ítélet képét a kozmikus összeomlás képével is összekapcsolták. A Krisztus előtti évszázadokban ez az összeomlás Dániel próféta könyvében összekapcsolódott egy bizonyos isteni küldöttel is, az Ember Fiával, aki ezt az ítéletet vezeti. A népi zsidóság körében, és nyilván Qumránban is, ettől kezdve a Messiás eljövetelét a nagyon közeli végítélet képével társították. Mit tett Jézus? Óvatosan ugyan, de mégis hagyta, hogy őt rendkívüli tanítóként quasi-Messiásként - kezeljék; saját működését ezen isteni közbeavatkozó működésével azonosította, az ítélet idejét azonban a történelem végére tolta ki. Utóbbi elgondolás a Kr. utáni első század közepénvégén még nem volt közismert. Pál számára sem volt világos; az első Thesszalonikai levélben úgy beszél, mintha ez az esemény még az ő életében következne be; ismerjük a mondását: „Mi, akik élünk, nem előzzük meg azokat, akik elhunytak". Ezt félre is értették a thesszalonikiaiak; lévén, hogy közelgett a világvége, nem voltak hajlandók dolgozni (innen származik az a mondás, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék"). Pál tehát kénytelen volt megmagyarázni a világvége későbbi eljövetelét. Nos, látható, hogy Jézus tanítása ellenére a világvége-fogalom aktualizálása még egy ideig fennmaradt. Ei lehet Qumran hatása. Krisztus vagy a Tóra? • ön szerint tehát feltehető, hogy a kereszténységet mindaddig qumráni hatás is érte, amíg el nem távolodott a zsidóságtól. Érdekes volna áttekinteni, milyen mértékben különült el Szociológiailag Jézus közvetlen köre a zsinagógától? - Jézus köre a zsidó közösségek tagjaiból állt. Jézus maga még a nagyon szigorú farizeusi irányzat számára is elfogadható tanító volt; minden meglepő tanítása ellenére sem tudták rábizonyítani, hogy nem tartja be a zsidó törvényeket. Szombatonként ugyanúgy megjelent a zsinagógában, mint a többiek; életmódját illetően pedig kegyes jámbor tanítónak minősült, és ugyanezeket a szokásokat vette M közvetlen tanítványi köre is. Természetesen Jézus ennél többet is tett: spirituálisán mélyebb' tanítást élt meg. Halála és feltámadása után a jeruzsálemi keresztény közösség megtartotta az ő szokásait. A zsidó-keresztény közösségben azonban már az első század közepén konfliktust váltott ki az a kérdés, hogy a pogányokból lett keresztényeknek meg kell-e tartaniuk Mózes törvényeit. Az első században a zsidóság az ellene irányuló pogromok megelőzése érdekében ugyanis azt tette, amit se azelőtt, se azután nem tett: propagálta a saját hitét. Szinte térítőként lépett fel. A pogányság vallásilag műveltebb köreiben érdeklődni kezdtek a zsidó vallás iránt; ebben az időszakban (az első században), főként Jeruzsálemen kívül, bizonyos szinten pogányok is részt vettek a zsidóság vallási életében; például görög nyelven olvasták az ószövetségi Szentírást. Voltak közülük, akik teljesen zsidóvá lettek. A kor számára tehát szociológiailag feltevödött a kérdés: a zsidó hitre tért pogányok akiket a keresztény iratok istenfélőknek neveznek - vajon a zsinagógához tartozzanak-e, vagy ahhoz a jámbor mozgalomhoz, amelyet ma ókereszténységnek hívunk? Kérdés kérdést követ: ha az ókeresztény szekta felveszi egyenjogú félként a pogányokat, akkor ez a szekta nevezhető-e még zsidónak? Következésként hamarosan feltevődött a fő kérdés is: a zsidókeresztény vallási csoportnak mi, vagy ki áll a középpontjában? A Tóra-e vagy Jézus Krisztus? A keresztény közösség úgy döntött, hogy Jézus Krisztus még a Tóránál is fontosabb. Ezzel kimondta azt a döntést, amely véglegesen elkülönítette őt a zsinagógától. De még Pál missziói is kifejezetten zsidó vallási indíttatásúnak indultak, azzal a tézissel, hogy Jézus Krisztus második eljövetele azonnal bekövetkezik, amint az összes zsidó megtért. Pál emiatt az összes általa meglátogatott zsinagógát át akarta téríteni erre a spirituális mozgalomra, amelyet Jézus indított el. Pét hiányzó 3 éve • Pál személyéhez is jópár qumráni feltételezés fűződik. Van például kutató, aki összefüggésbe hozza a qumráni Habakuk-kommentárban „Hazugság Tanítójának" nevezett személlyel. - A Habakuk próféta látomásának értelmezéséről szóló irat jellegzetes esete az ószövetségi szövegek aktualizálásának; szerzői az ószövetségi könyvben szereplő személyeket igyekeztek koruk személyeivel azonosítani. A benne előforduló „Hazugság Tanítója" lehet valamely római tisztségviselő, lehet a Hasmoneus-dinasztia valamelyik főpapja - és vannak, akik Pállal azonosítják. • Pál élete kapcsán két kérdést mégis feltennék. Az Apostolok Cselekedetei említi, hogy megtérése után Pál három évre eltűnik a pusztában. Hová lesz ekkor? A másik kérdés a Pál megtérésében szerepet játszó Damaszkuszra vonatkozik. Van kutató, aki ezt a helyet azonosítja Qumránnal. Mit gondol erről a feltevésről? - Az Apostolok Cselekedeteiben ugyebár tényként szerepel, hogy Pál a damaszkuszi úton tért meg. Mi valljuk, hogy ez a Damaszkusz a földrajzilag lokalizálható szíriai várost jelenti. Pál életében azonban valóban van egy 3 éves ismeretlen pauza - nem tudjuk, hol tartózkodhatott ezalatt. Sokan feltételezik, hogy ekkor Qumránban is megfordult. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a Damaszkusz név allegorikus neve lehet Qumránnak, ugyanúgy, ahogyan az ókeresztény iratokban a pogány Rómát Babilonnak nevezték. Ha ez így van - kérdik néhányan -, akkor vajon a keresztény iratok nem vették-e át ezt az allegorikus szóhasználatot, és nem azt rejtik-e el, hogy Pál valóban Qumránban járt ezalatt, s Qumránba tartván tért meg. Vajon az a nagytanácsi határozat, amely Pált a keresztények összefogásával bízta meg, nem volt-e a qumráni közösség ellen indított politikai-vallási támadás is? Ebben a kérdésben máig sem lehet tisztán látni. Történetileg ugyancsak nem világos, hogy Pál kereszténységre való megtérését mi minden motiválta. Kulturális konfliktus állt mögötte? - ő zsidó műveltséggel és göröggel is bírt; vagy a szigorú rabbi-iskolával való nézeteltérése miatt következett be? Talán a zsidó vallási rendőrség tagjaként megcsömörlött, netán lelkifurdalása volt, s ezért tért meg? Mindezek történetileg nyitott kérdések. Mi azt valljuk, hogy ezek előkészíthették ugyan a páli megtérést, de valamilyen rendkívüli közbeavatkozásnak történnie kellett a damaszkuszi úton. Szent Pél interjúja helyett • Pál, akinek vélhetőleg épp eleget kellett magyarázkodnia fordulata miatt, leveleiben vajon miért nem írta le pontosan a megtérést? - Sajnos Pál nem volt abban a helyzetben, hogy írott interjúban rögzítse saját megtérését. Nem mondhatta el megtérésének tényszerű történetét sem, mindig védenie kellett a hitét. Ennek következtében, amikor Pál a saját megtéréséről beszél, az mindig egy apologetikus szituáció, s ebben mindig azt mondja el, ami a megtéréséből a hit szempontjából következik. De Pál mindannyiszor isteni közbeavatkozásra vezeti vissza a megtérést, nem a saját felismerésének tulajdonítja azt. • Gondolt már arra, hogy Pálnak nem a megtérése, hanem a megtérése utáni kitanltása történt Qumránban? - A qumráni felfedezések után mindenképpen újra kell gondolni ezt a páli elvonulást. Függetlenül attól, hogy járt-e Qumránban, ma már tudjuk: Pálnak a megtérése után nem arról kellett döntenie, hogy a zsidóság farizeusi csoportjához tartozzék-e, vagy a keresztényekhez - hanem sokkal szélesebb skála állt előtte. Válogathatott a zsidóság vallási megújulásán munkálkodó spirituális csoportok között. Amikor új felismerése fényében felépítette tanítását, szembesülnie kellett a Jézus körén kívül működő, de ugyancsak megújulást hirdető tanftók tanításaival, így a qumrániakéval is. Mivel a zsinagóga közönségét bizonnyal foglalkoztatta Qumran, Pálnak pontosan meg kellett határoznia, hogy a vallási megújulást hirdető csoportok közül melyikhez tartozik. Ugyanakkor Pál élete végéig megmaradt teljes egészében zsidónak - ahogy Jézus is. Az általa megtérítettek közül Timotheust leszámítva - senkit sem kényszerített erre az életmódra; azt tartotta, hogy a zsidó születés se nem előny, se nem hátrány. Mindvégig a kereszténységnek ezt a pogányok felé nyitott változatát képviselte. Márpedig qumráni képzettség alapján erre képtelen lett volna. • És ha éppen emiatt tartották őt Qumránban hazugnak? - Az persze lehetséges, hogy Qumránban értékelték a Jézus-mozgalmat, és az is, hogy egy ideig úgy értelmezték, mint a saját mozgalmuknak egy alternatíváját. A qumrániak semmiféle lényeges kifogást nem tehettek Jézussal szemben. Azonban a kereszténység továbblépett, univerzálissá lett, és Pállal szemben már komoly kritikáik lehettek. Dehát ez is azt bizonyltja, hogy a qumráni mozgalom különbözött a kereszténységtől. Ablak a múltra • Benyik professzor úr, önnek hagyom a végszót legalábbis ami ezt az interjút illeti. Csak annyit tennék még szóvá, hogy különös: miután a II. Vatikáni Zsinat az egyháznak oly sok nézetét megújította a jelenről, egyszerre a múltról kell másképp vélekedni... - A II. Vatikáni Zsinatról sokan tudják, hogy kinyitotta az egyház ablakát a világra. Az egyház azóta minden eszmével foglalkozik, ami a világban létezik. De a zsinat kinyitott még egy ablakot, amelyről gyakorta megfeledkeznek. Ez pedig a múltra néz, hogy az egyház legősibb hagyományait alkalomadtán új tények megvilágításában kutassuk. Ami a Holt-tengeri iratokat illeti, e kutatás adott számunkra választ: Jézust Isten küldte - és nem Qumran. Panek Sándor JWtf ^ ^Afl W^l ;iDH [im^Vi \Í •Mi ytp-rt mai | l\ inti* vW ruci IWÜ.^VI U^IVH m 1JM11 )Vm WXf pmíV Wja vtó yvm tin^a nnw ^n ívtV. tJmUÉi w tiVr fw VVnm tdh TH tw | V Részlet a qumráni Habakuk-kommentár XI. hasábjából