Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-24 / 302. szám

II. ÜNNEP SZOMBAT, 1994. DEC. 24. • A kereszténység eredetéről és a múltra ablakot nyité egyházról Isten küldte Jézust vagy Qumran? Beszélgetés Benyik György szentírástudomány-professzorral Az antik Biblia • Benyik professzor úr, olyan beszélgetésre kérem, amelyben megkísérelnénk képel adni a kereszténység kialakulásának történeti körülményeiről. Kérdéseimet, bár szeretném, ha végig haladnánk a történelmi előzményektől a mai keresztény vallási eszmék kialakulásáig, ahol lehet, a qumráni iratokból levonható következtetésekből kiindulva teszem fel. Nem titok, részemről ennek az interjúnak határozott célja rámutatni mindarra, amit a qumráni felfedezések megváltoztattak az egyházi történetszemléleten. Remélem, ha ezt a célját eléri, egyben eléri azt is, hogy olvasója tartózkodással fogja kezelni a tárgykörben gyarapodó „szenzációs" kiadványokat. Kezdetnek azonban, mivel ezt a későbbi kérdések érdekessé teszik, szeretném, ha válaszolna: ön, egyházi emberként helyesli-e, hogy bibliai iratokból történeti következtetéseket vonjanak le? - A bibliai kutatás mindig a teológia „veszélyes területe" volt: a katolikus teológusokat sokáig korlátozták is amiatt, hogy esetleg olyasmire bukkannak. ami nem egyezik korábbi teológiai ismereteinkkel. Talán sokan ma is azt gondolnák, jobb lenne, ha e kutatástól eltekintenénk. Azonban a gondolkodó hfvő emberekel mindig érdekelte, hogy - túl az isteni kinyilatkoztatáson - a keresztény vallásnak milyen természetes előtörténete van. Vállalnunk kell tehát a kutatást és az abból adódó vitái. Mert ha mi nem, akkor tőlünk függetlenül fogják elvégezni olyan kutatók, akiket a legkevésbé sem érdekel az Újszövetség üzenetének vallási tartalma. Ami a következtetéseket illeti: a szószékről elhangzott szentírási szövegeket az isteni kinyilatkoztatás alapszövegeinek tekintjük, kutatóként azonban avégett is olvashatjuk a Szentírást, hogy belőle visszakövetkeztessünk a közösségre, amely létrehozta. Ilyen értelemben a bibliai iratok felhasználhatók arra is, hogy szociológiai és történeti következtetéseket vonjunk le belőlük. Ha viszont vallási céllal használjuk, üzenetként olvassuk őket. Akkor már nem egyszerűen ókori írások, mint Plinius vagy az ókeresztény Euszebiosz szövegei, hanem a kereszténységnek a törvényadó és világnézetet formáló, sőt, az erkölcsi alapállását meghatározó szövegeivel van dolgunk. Éppen ezért az igazságtartalmukat örök érvényűnek. Istentől származónak tartjuk. • Különbséget tesz tehát vallási és történeti igazság között? - Igen, például az újszövetségi Szentírás keletkezéstörténeti kutatásának kezdetén Papiász püspök nyomán tudtuk, hogy a mai evangéliumok előtt létezett egy korábbi irat, az „Ős-Máté". Papiászon kívül nincs más fennmaradt írónk, aki ezt látta volna. Ezután megindult a mai evangéliumi iratok keletkezését megelőző szövegfázisok történeti kutatása. Felismerték, hogy a mai evangéliumok szövegében a Jézus-mondások megfogalmazását már befolyásolta az egyház megértése. Más szavakkal: nem az írás volt előbb, hanem az egyházi közösség, amely a kinyilatkoztatást valahogyan megértette, és az értelmezést tudatosan vagy tudatlanul az íráshoz csatlakoztatta. Nehéz kérdést kell feltennünk. Vajon melyik szöveg hordozza a jézusi kinyilatkoztatást? A kánoni, de értelmezett szöveg, amelyet ismerünk, vagy az ebből történetileg kibontható régebbi szöveg? Vagyis: elveszett-e a kinyilatkoztatás, vagy sem? Nos, az antik időkben is az egyház, a hívő közösség döntötte el, mit tart kinyilatkoztatásnak. Ez a közösség értette meg a kinyilatkoztatást - s mi ennek az egyháznak vagyunk utódai. A mai egyház tehát azt vallja, hogy az ősi szövegre utaló következtetések adhattak ugyan hozzá a történeti értelmezéshez, de a vallási kinyilatkoztatást a kánoni írás hordozza. Mézen és sáskán • Nemsokára ötven éve, hogy a qumráni kutatások felkeltették a figyelmet. m Mondhatjuk, azóta nagy a tét, hiszen egyes kutatók egyenesen a kereszténység jézusi, másra vissza nem vezethető eredetét vonják kétségbe - a qumráni mozgalomból származónak tartva azt. Első kérdésem: sok kutató megegyezik abban, hogy a qumráni közösségekben a Josephus Flavius által említett esszénusok éltek. Hogyan lehetséges, hogy ez a csoport addig elkerülte a bibliakutatás figyelmét? - A qumráni kutatások abból a szempontból különlegesek, hogy nem egyes dogmákat kérdőjeleznek meg, hanem az újszövetségi Szentírás keletkezését tüntetik fel új fényben. A kereszténység legbiztosabb pontját - magát az Írást veszik célba. Pontosabban szólva az újszövetségi Szentírásnak az eddigieknél súlyosabb tqrténeti kérdéseket tesznek fel, mégpedig sokszor szociológiai alapon. De, kezdjük az esszénusokkai. Sokáig a keresztény antikvitásról való ismereteink csak a Bibliára támaszkodtak; Josephus Flaviuson kívül nincs más közvetlen nem-keresztény kortörténeti tanú Jézus idejéből. A zsidók története írója beszél ugyan az esszénusokról, de őket a kutatók mint ismeretlen csoportot tartották számon és nem foglalkoztak velük, lévén, hogy sem más történésznél, sem pedig a Bibliában nem maradt nyomuk. Amikor a qumráni felfedezések előtt Jézus koráról beszéltek, akkor csak olyan ismert zsidó csoportokat említettek meg, mint a farizeusok, a sadduceusok vagy a herodiánusok. Nyilván, nem tudtak Qumránról. Nos, 1947 után mintegy tízéves kutatás eredményeként lassan világossá vált, hogy ezek az iratok a Josephus Flavius által említett esszénusokkal hozhatók összefüggésbe, vagyis a qumráni közösség esszénus volt. Josephus szerint az esszénusok Palesztinában mindenütt megtalálhatók; ezt a feltételezést támasztja alá az, hogy a qumráni iratok több helyszínről kerültek elő. Olyan mozgalomról van tehát szó (hagyjuk nyitva még a kérdést, hogy zsidó volt-e vagy sem), amely a keresztény egyház születésekor kiterjedt szellemi hatással bírt. • Vegyük sorra a hasonlóságokat. Keresztelő János a júdeai pusztában tűnik fel, „mézen és sáskán él", a Messiás közeli eljövetelét jövendöli és közeli világvégéről prédikál. A qumFotó: Révész Róbert 1947 tavaszán egy pásztorfiú a júdeai pusztában, Jerikótól 13 kilométerre a Holt-tenger partján véletlenül rábukkant néhány régi kézirattekercsre: a qumráni, más néven Holt-tengeri iratok első'darabjaira. A környékről további iratok és Töredékek kerültek elő, s ennek hatására nemsokára expedíció indult, majd ásatások kezdődtek Hirbet Qumran területén. A felszínre került épületmaradványok azt mutatták: az egykori épületeket és a környező barlangokat egy zsidó szekta lakta valószínűleg a Kr. e. II. századtól a Kr. u. I. század közepéig. A legtöbb kutató szerint a szekta a Josephus Flavius által említett esszénusok közösségeinek egyike lehetett. Az iratok tanúsága szerint Quniránhan vagyonközösségben élő, mélyen vallásos zsidó csoport élt. Alapítója ismeretlen személy, egyes iratokban az «igazság tanítójaként" szerepel, akit a «gonosz fó'pap» megöletett; az «igazság tanítójával" a közösség «új szövetséget" kötött, s ő volt az, akit Messiásként halála után visszavártak egy hamarosan elérkező világvége idején. A qumráni közösség valószínűleg a Kr. u. 60-70 közötti Rónia elleni zsidó háborúban semmisült meg; a kéziratokat ekkor rejthették el. Az iratok keletkezésének időpontjait illetően nincs egységes vélemény, de feltehető, hogy a legtöbb kézirat a Kr. e. két utolsó évszázadból, illetve a Kr. u. évszázadból származik. A qumráni mozgalom tagadhatatlanul mutat párhuzamokat az őskercszténységgel. Ezeket kíséreljük meg feltárni. ráni jellemzők pedig: a júdeai puszta, a szegénység, a megváltóvárás, a világvége. És Keresztelő János ráadásul bűnbánatot is hirdet. Nem több ez, mint hasonlóság? - Feltehetőleg több. A János-evangélium erősen hangsúlyozza, hogy Jézus működését Keresztelő János előzte meg. Azon kevés szöveg alapján, amelyek idézik őt, úgy tűnik, Keresztelő János e bűnbánati prédikációkban meglehetősen keményen lépett fel a hivatalos zsidóság vezetői ellen, ami annál érdekesebb, hogy tudjuk: Qumránban is támadták a hivatalos zsidó főpapot. A bűnbánati tanokat átgondolva valóban találunk meglepő hasonlóságokat. De még érdekesebb: Qumránban ugyanaz az újfajta szentírásértelmezési és -kommentálási technika kezdett kialakulni, amelynek nyomait Keresztelő János szavaiban, illetve az Evangéliumban is felfedezhetjük. Az új technika abban különbözik a hagyományostól, amely a későbbi zsidóság számára szinte kötelezővé vált, hogy az írásokban keresni kezdték azt, ami a saját korukra vonatkozott, vagyis aktualizálták az ószövetségi szövegeket. A Qumránban megtalált antik kommentárok korukban (a Krisztus előtti első évszázadban) élt történelmi személyeket véltek felismerni. Nos, ez a szentírás-értelmezési technika jellemző az Evangélium íróira is, különösen Máté evangélistára, aki az öszszes ószövetségi messiási helyet Jézusra érti. Mintha Máté az ószövetségi Szentírás kommentálását Qumránban tanulta volna. A 12-es hagyomány • Vajon a qumráni víz- és megtisztulás-kultusznak Keresztelő Jánoson ál vaite köze a keresztény keresztelés hez? - Ez a hasonlóság jónéhány tudóst elhamarkodott következtetésre vezetett. Víz - víz, gondolták; hát a keresztelés lényege sem különbözhet. Nos: különbözött; már az Evangélium is rögzíti, hogy a Keresztelő Jánosé amolyan gyóntatás, hideg zuhannyal, vagyis bűnbánati keresztség volt, Jézus keresztsége pedig egészen más jellegű. Ugyanazt a rég ismert szertartást használták, de más-más tartalommal. Keresztelő János bűnbánati kereszteléseinek természetesen lehetett összefüggése a qumráni rituális fürdővel, de ebből - a fent említett különbség miatt - nem következik, hogy a keresztény keresztelés qumráni eredetű. • Netán ugyanilyen elhamarkodott összehasonlítani a qumráni közösség tanácsának 12 tagja és a 12 keresztény apostol számát? - Itt éppenséggel beszélhetünk egyezésről, csakhogy az egyezés okát nem Qumránban, hanem a régi zsidó gondolkodásban kell keresni, kezdve onnan, hogy Izraelnek 12 törzse volt. Az apostolok száma is tizenkettő, jóllehet közülük csak négyet-ötöt tudunk azonosítani. Ugy tűnik, mintha Jézus is tanítását 12 megbízható férfira bízta volna, de az ő feladatuk nem annyira a tanítás továbbadása, mint inkább annak hitelesítése lehetett. Ez az egyezés tehát nem a kereszténység qumráni eredetére utal, hanem arra a hagyományra, amelyet Qumránban is követtek éppúgy, mint a keresztények körében. A fény fiainak harca... • Az egyik qumráni iratnak ez a címe: „A fény fiainak harca a sötétség fiaival". Lehetetlen nem a János-evangéliumra gondolni... - A világosság-sötétség allegória felfedezése a qumráni iratokban igen jó hír volt a keresztény kutatók számára. A 19-ik Században ugyanis a. liberális bibliakutatók erőteljesen hangsúlyozták, hogy a keresztény iratok késői eredetűek; állításuk szerint a világosság-sötétség allegóriája a gnosztikus tanokra vezethető vissza, amelyek görög környezetben jelentkeztek a Kr. utáni II. században. Nos, ma már világos, hogy az allegória iráni vagy perzsa eredetű is lehet (ugyanúgy, mint az angyaltan), és csak az Ószövetség babiloni fogság utáni irodalmi rétegében jelenik meg először. Mivel a qumráni iratok a görög nyelvű kereszténység előtt keletkeztek, így kiderült, hogy létezett egy úgynevezett zsidó gnózis is, amely már a Kr. előtti II. századtól ismert volt zsidó körökben. Misztikájában, spiritualizmusában ezt képviselte Qumran is. A keresztény szövegekben tehát nem az a görög gnózis tükröződik, amellyel később az ókeresztény atyák vitatkoztak. Ami pedig a qumráni hasonlóságot illeti, kézenfekvő, hogy ugyanolyan hagyományátvételről van szó, mint a 12-es szám esetében. • Qumránban elutasították a templomi áldozatokat; ezek helyét a lelki elmélyülés vette át, amely szinte ugyanolyan spirituális volt, mint a keresztény fohászkodás. Közös vonás? - Igen. Qumránban valóban volt egy erőteljes spiritualizáló tendencia, amely a külső áldozatok elutasításában és a szívbéli, benső áldozatok bemutatásában állt. Ilyen értelemben (bármilyen következménye lesz e tézis elfogadásának), el kell ismernünk, hogy Qumránban olyan zsidó szektával találkozunk, amely a zsidó vallást spiritualizálni akarta - hasonlóan a zsidó vallásnak egy spiritualizált mozgalmaként elinduló kereszténységhez. A Kr. előtti első század végén, úgy tűnik, a levegőben volt ez az elmélyülést kereső irányzat. De ami hasonló, az még nem ugyanaz. A történeti-eszmei előzményeket felelőtlenség lenne azonosítani a kereszténység megszületésének okával. A qumráni Jézus? • Térjünk át a legfontosabb kérdésre: Jézus megfordulhatott-e Qumránban, s ami még ennél is fontosabb, ott tanulliatta-e későbbi tanításait? Kezdjük a gyermekkorával; ha Jézus gyermekkori közegének köze lehetett Qumránhoz, akkor az nevelőszülei kapcsán kikövetkeztethető lehet az evangéliumokból. - A tudósítások alapján úgy tűnik, Mária és József a korabeli zsidóságnak egy olyan jámborabb csoportjához tartozott, amely az átlagnál jobban ismerte az ószövetségi iratokat. Könnyedén el tudták képzelni például azt, hogy a szentírási jövendölések még az ő életükben megvalósulhatnak. A próféciák ilyenféle aktualizálása úgyszólván a levegőben volt a korabeli zsidó társadalomban, de csak bizonyos spirituális körökben. Figyelemreméltó az is, hogy József milyen könnyen elfogadta Máriának a Szentlélektől való megárnyékozását. Egy vallásilag nem művelt és spirituális dolgokban járatlan férfi ilyesmit aligha fogadott volna el. Úgy vélem tehát, hogy Mária és József olyan körökben mozgott, amelyekben a spirituális qumráni tanítások ismertek voltak vagy lehettek. Sőt megelőzöm a kérdését —, azt sem zárhatjuk ki, hogy Jézus (a főpapoknak is feltűnő) rendkívüli műveltségét olyan körben szerezte, amelyben a szentírás tanítása és aktualizálása közismert volt. Ez a kör - hangsúlyozom: esetleg - a qumráni spiritualitás köre is lehetett. Akár a qumráni szektáé is. A fő kérdés valóban az, hogy Jézus a saját messianizmusát Qumránban tanulta-e? Ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Akár felteszik az egyháznak, akár nem, válaszolnia kell rá. Mert a Qumran-kutatókat végül is ez osztja meg: Jézus qumráni produktum-e, vagy sem? • Tud erre felelni? - Mi azt valljuk, hogy Jézus nem vezethető le Qumránból. Először is az esszénus szektát fenntartás nélküli Messiásvárás jellemezte, Jézus ellenben csínján bánt a Messiáselképzelésekkel. Ny, evangélisták Jézust Messiásnak nevezték ugyan, ő viszont magát Bar-enosh-nak, az Ember Fiának. Meglehetősen óvakodott az elterjedt messiási szólamok használatától. Minden zsidó csoport sorra megkísértette őt a maga Messiásértelmezésével, ám mindegyiket elutasította - tehát vélhetőleg a qumránit is. Másodsorban: Jézus másként kezelte a tisztasági törvényeket, mint azt Qumránban tették. Nemcsak a farizeusokat és a főpapokat botránkoztatta meg azzal, hogy „mosdatlan" kézzel ült le az asztalhoz, hanem feltehetően a qumráni szekta követőit is. A qumráni Közösségi Szabályzatból kiderül, Qumránban mennyire túlzásba vitték a rituális tisztálkodást: ha a szekta régebbi tagjai véletlenül megérintették az újakat, akkor rituális fürdőt kellett venniük. Márpedig Jézus a rituális kézmosás jelentőségét nem túlzottan értékelte, és valószínűnek tűnik, hogy ezzel a gesztussal egyben a „konkurens" spirituális mozgalom túlzásait utasította el. Ami pedig a qumráni és a keresztény „új szövetség" hasonlóságát illeti: igaz, Jézus is beszél új szövetségről, de azt saját személyéhez köti. Qumránban egyértelműen az Igazság Főpapjának csodálatos visszatérését várták, hiszen vele kötötték meg az új szövetséget. Jézust azonban nem valami homályos eljövendő papi személyként említik a keresztény iratok. Ráadásul, önmagáról, mint főpapi jelenségről nem is beszélt. Legfeljebb később, a Zsidó levél írja le őt így. E levél azonban valószínűleg azokhoz a keresztényekhez szólt, akik csak a kereszténységgel párhuzamosan elterjedt qumráni eszmék fényében tudták értelmezni Jézus alakját. Vagy az is lehetséges, hogy a Zsidó levél