Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-26 / 278. szám
6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. Nov. 26. A hallgatóság. (Fotó: Hárs László) • Pedagógusfórum Nagymágocson Sztrájkfelhők tornyosulnak Az ember csak áll, töri a fejét. Igazából nem érti, hogy van ez? A pedagógusok fáradtak, alulfizetettek és mostanság sztrájkkal fenyegetnek. A tantervben sok a bizonytalanság. ezer ok van a kapkodásra. Mindezzel együtt - ennek ellenére - a magyar diákok a legelsők között vannak a nemzetközi összehasonlításban. • A Musica Parlante A kamarazenekar „ősz"-koncertje Nagymágocs nagyközségben tegnap Csongrád- és Békés megye pedagógusai fórumot rendeztek, melyen meghívott vendégként részt vett Szabó Lajos főtanácsos a Művelődési és Közoktatási Minisztériumból, valamint Kopcsik István, a Pedagógusok Szakszervezetének egyik titkára. A rendezvény két részből állt, bemutató tanítás volt hat tanteremben. A 4/a osztályban magyar irodalom órán a mesék birodalmával ismerkedtek a gyerekek. Itt Köbölkúti Zsuzsanna tanárnő munkáját is pontozták a vendégek. A 7/aban Michael Jonathan Ray lektor angol nyelven társalgott a tanulókkal. Szemmel láthatóan élvezi a tanár és gyermek a játékot, mely a nyelv tanulásához vezet. A 8/a osztályban Bacsa Zsolt tanár a számítástechnika ezer fortélyára vezeti rá naponta a csodálkozókat. Az iskola HU-HI - Hunyadi Híradó - névre hallgató újságját az itteni gyerekek készítik, a számítógépet és Bacsa tanár urat segítségül híva. Hogy mennyi mindent tud A vállalkozó építész Harmadik éve rendez építészeti szakkiállításokat Szegeden a Woodlands Angol-Magyar Kft. - a november 29.étől december elsejéig tartó ideinek társszervezője a Triplax Stúdió. A megyeháza aulájában kedden délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvény konferencia is egyben, középpontjában a vállalkozó építésszel. A megnyitóra várják a környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, s helyettes államtitkárát, őket a versenytörvényről előadást tartó építészkamarai elnök, építési fővállalkozó, adószakember követi majd a szónoki emelvényen. A konferencia résztvevői más témák mellett tájékozódhatnak az expo körül kialakult helyzetről, a millecentenáriumi programról, a szlovéniai, horvátországi újjáépítési lehetőségekről. A november 30-ai programban reggel kilenctől neves hazai építészek tartanak előadásokat. A rendezvény iránt érdeklődőket húsznál több kiállító is várja a megyeházán - nem csupán rendszer- és termékbemutatóval, hanem vásárlási lehetőséggel is - kedden és szerdán 10-től 18 óráig, csütörtökön pedig 10 és 15 óra között. az iskola? Most mutatkozott be először a majorette csoport. A kislányok minden szépet és igyekezetet belevittek a táncba... Amiről a pedagógusok beszélnek címmel ezután fórum következett, melynek védnökségét Nagy Józsefné polgármester vállalta. Szegedi Péterné iskolaigazgató vitaindító gondolatait ügy kezdte: - Mi most novemberben csak egy szűk körű munkaértekezletet akartunk tartani, az élet így hozta, hogy ekkora rendezvény lett belőle. Először Szabó Lajos tanácsos válaszolt a kérdésekre. Többek között azt mondta: - A kormányprogramban fontos feladatok között van az oktatási törvény módosítása. A szükséges változásokat a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak december végéig kell a kormány elé terjeszteni, és ha a kormány nem emel érdemi kifogásokat, akkor azt várhatóan a jövő tavasszal megvitatja a Parlament. - Ezt azért fogalmazta meg a tanácsos, szavait idézve, mert az igazgatónő megkérdezte tőle, hogy vannak a „magas" minisztériumban?... Ezt követően helyi kérdésekre válaszolt Szabó Lajos: Valóban nagyobb dologi finanszírozás kellene a közoktatásban. 1990-ben önkormányzati feladattá vált az oktatás. Ehhez a kormány sem akkor, sem most nem tudja biztosítani az anyagi hátteret. Pénz nélkül pedig döcög minden. Igazuk van a szakszervezeteknek. A normatív rendszer nem jó, mert visszahoz valamit az egyenlősdi világból! Ugyanakkor a kistelepülések, a nagyvárosok iskolái más-más anyagi kiadással dolgoznak. Változtatni kell a támogatási rendszeren! Minden igyekezet ellenére eddig mégis űj forma nem született meg. Különböző céltámogatások könnyítenek itt-ott az iskolák gondjain. Az új oktatási törvény várhatóan megoldja a most égetőnek tűnő sok-sok problémát. Kapcsik István titkár mondandóját úgy kezdte: A Pedagógusok Szakszervezete 150 ezer taglétszámmal ma Magyarországon a legnagyobb érdekvédelmi szervezet. Alapvető küzdelmet folytat a magyar oktatás helyzetének javításáért. A harcnak már van eredménye. Bevezették a közalkalmazotti bértáblázatot, létrehozták azokat a tanulócsoportokat, ahol már tanítani is lehet. Sikerült elérniök az óraszám-csökkentéseket. Most ezeket szeretnék megőrizni úgy. hogy a dologi automatizmusok feltételei javuljanak, az inflációhoz alkalmazkodjanak, vagy megközelítsék azt. Illetve a közalkalmazotti bértáblázat A alapkategóriája, az A. I. nyolcezer forintja emelkedjen meg 1995. január l-jétől kilencezer forintra. S folyamatosan hozza le a közalkalmazotti minimálbér szintjét a mindenkori minimálbér szintjére! Ez óriási küzdelem. Közben voltak pozitív pontok, ám a Békési miniszter által beterjesztett költségvetési tervezetben már ezeknek nyoma sincs. Az ország helyzete katasztrofális, de a bajból csak akkor jutunk ki. ha az oktatás, az egészségügy és a többi ide tartozó ágazat nem sorvad el! - fejlődik. Ha ez tárgyalásokkal nem megy, igenis a szakszervezet irányításával sztrájkhoz folyamodnak. Akkor pedig a tanárok a szülőkkel és más közalkalmazotti rétegekkel együtt december 17-én a Parlament elé vonulnak. Doczi Jusztina Meszlényi László, az együttes művészeti vezetője amellett, hogy kitűnő muzsikus, vérbeli pedagógus is. Nemcsak azzal neveli közönségét és muzsikusait, hogy műsorközlőként rövid ismertetéseket tart a művekről. Már a koncert egyes darabjainak egymás mellé válogatása is példaszerű gondosságról tanúskodik. A keddi estén például arra hívta fel a figyelmünket, hogy az ügynevezett „programzene" nem XIX. századi „találmány", hanem a barokkban gyökerezik (Vivaldi program-versenyművei, illetve a Hándel-concerto éjszaka-zenéje), és a klasszikában folytatódik (Haydn „napszak"-szimfóniája). De az ilyen nyilvánvaló tartalmi összefüggéseken kívül is, máskor is megfigyelhetőek az egyes művek közötti tematikus összefüggések, rejtett és kevésbé rejtett zenei egymásrarímelések. Nevelőmunkájának szép bizonyítéka egy-egy hangverseny szólistáinak megválogatása, több szempontból is. A hallgatóság számára mindenképpen a változatos hangszerválasztás a legszembetűnőbb. Ezen az estén hallhattunk fuvolát, fagottot, hegedűt, csellót és bőgőt, ezeket szólistaként, párban, és kis kamaraegyüttesben a teljes zenekarral szembeállítva, illetve a tuttin belül kiemelt szerepben. Másrészt: egyaránt szerepet kapott művésztanár-kolléga és főiskolai hallgató növendék; a már régebben megismertek mellé új arcokat is bemutatva. Utoljára hagytam, bár talán ezzel kellett volna kezdenem: az a mód. ahogyan a Musica Parlante muzsikál - a legfontosabb nevelés mindannyiunk számára. Nagy vitákat vált ki szakmai körökben a „historizmus". Sokan támadják a korabeli hangszereken és más felfogás szerint játszó zenészeket. Pedig, November 22-én tartotta idei első hangversenyét a Szegedi Konzervatórium Musica Parlante kamarazenekara. Programjukat „ősz"muzsikókból állították össze. ha felvételek nem is maradtak ránk régibb korok előadási gyakorlatából, de leírások, sőt pedagógiai munkák igen. Ezek részint a hangszerekről, részint a játszanivalóról és a játékmódról szólnak; sokszor kimondottan tankönyvek. E munkák tanulságait levonva, a kutatások és kísérleti megoldások eredményeit felhasználva, napi munkánkba beépítve kell muzsikálnunk, ahogy ezt a „Meszlényi-zenekar" teszi. Ők modern hangszereken játszanak - de historikus felfogásban! A koncert egyik csúcspontja volt Basch: III. (G-dúr) Brandenburgi versenyének megszólaltatása, ahol a zenekar karmester nélkül játszott, bizonyítván, mennyire elsajátította ezt a felfogást. Ki kell emelnem S. Dobos Márta hegedűszólóját Vivaldi: F-dúr (Az ősz) versenyművében. Ahogy most a Musica Parlante előtt megszólalt, a művésznő új arcát mutatta meg a közönségnek. Igényesen oldotta meg koncertmesteri feladatát és rövid szólóját a Bach-műben Galgóczi Sándor f. h. Élményszerűen játszott Varga Tibor f. h. fagottján. Helyszűke miatt az est többi szólistájának csak a nevét említem: Skultéti Andrea f. h. játszott fuvolán, Borhi Éva f. h. és Barczi Péter f. h. hegedült, Szabó Tibor f. h. csellón, Hamza Lenke f. h. pedig nagybőgőn játszott. A csembalószólamot Nagy Kornélia f. h. szólaltatta meg. Bakó Judit Dinamikusan fejlődő, évi 1 milliárd Ft forgalmat bonyolító vállalkozás pénzügyi előadó munkatársat keres. Várjuk legalább 5 éves pénzügyi gyakorlattal rendelkezők pályázatát a megjelenéstől számított 2 héten belül. „Nem belvárosi munkahely 9853" jeligére a Sajtóházba, kézzel írott pályázattal. ÉPÍTÉSZET 94 Keresse kiállításunkat Szegeden, a megyeháza épületében november 29. és december 1. között! Termékeink a helyszínen megrendelhetőek Térburkoló köveket régi áron vásárolhat! (8% engedménnyel!) VÁRJUK STANDUNKON! |55ehw1i, Szentes-Makó Téglagyártó Kft. Telefon: 63/311-944, 62/413-350. Módosítás a befektetők érdekében: Rövidebb futamidő, magas hozam Sorozatunk első három részében már bemutattuk a Quaestor Ingatlan Befektetési Jegy nyújtotta kedvezmények közül az adóalapcsökkentési lehetőséget, a hitellel történő jegyzés módját és a lakás- és üzletvásárlási kedvezmény igénybe vételét. Azóta a nagyszámú külföldi és belföldi érdeklődő igényének megfelelően az alap futamideje 3 évre csökkent és külföldi befektetők számára is jegyezhetővé vált a befektetési jegy: Miért biztos és jó befektetés a Quaestor Ingatlan Befektetési Jegy? Biztos, mert Quaestor - a legbiztosabb befektetésre, az ingatlanra szervezi alapját, ezzel is garantálva a magas hozamot - jól felépített befektetési stratégiával kívánja kamatoztatni a befektetők • pénzét (lakóövezetek, termálszállodák, üzletközpontok) - minden vásárlóréteg igényét igyekszik figyelembe venni (a kispénzűek igényének megfelelő 40-80 nm-es lakásoktól a többgenerációs együttélésre alkalPnas házakig) -a befektetési jeggyel rendelkezők számára 10, illetve 15%-os kedvezményt ad a lakás, illetve üzlethelyiség árából, így a tőzsdén magas áron értékesíthető majd az új Quaestor értékpapír. Jegyezhető december 27-ig a Quaestor-irodákban, december 16-ig az IBUSZ Bank, az Agrobank, Mezőbank és a takarékszövetkezetek országos hálózatában. *